2016.02.26

Ő volt a romantikus dráma megteremtője, akinek nevéhez az „Hernani csatája” fűződik, amikor is a fiatal művészek, a jövő lovagjai és a szabadság védelmezői „csaptak össze” jelképesen a parókás, klasszicista drámát kedvelő urakkal. Victor Hugo azonban regényeivel is beírta magát a világirodalomba, olyan alakokat megteremtve, mint a Notre-Dame púpos toronyőre vagy A nyomorultak főhőse: Jean Valjean.

Éppen 214 éve, 1802. február 26-án megszületett Victor Hugo. Apja, gróf Joseph Leopold Sigisbert Hugo lotaringiai földművesek és iparosok leszármazottja volt, ám Napóleon seregében szolgált, és a családi hagyomány szerint Joseph Bonaparte, Spanyolország királya grófi rangra emelte. A jövőbeli író gyermekkorát Párizsban töltötte, majd apja áthelyezésével Nápolyba, végül Spanyolországba került, és bentlakásos diák volt egy madridi egyházi iskolában. Szülei válása után édesanyjával maradt, akit nagyon szeretett, verseit is mindig neki olvasta fel először.


Victor_Hugo_by_Etienne_Carjat_1876_-_full

 

Írói hajlamára hamar fényderült, már tizenöt évesen részt vett a Francia Akadémia által kiírt pályázaton versével. Az akadémikusok azt hitték, a fiatal kor beírásával gúnyt akar űzni velük, ezért csak dicséretben részesítették, de neve így is megjelent a sajtóban, és a sikernek örülve folytatta az írást. Verseket, regényeket, drámákat is alkotott, és újságíróként is dolgozott, irodalmi esteken vett részt, és létrehozta saját irodalmi körét a Notre-Dame-des Champs utcai lakásán, amelyhez Honoré de Balzac is csatlakozott.

 

Nevéhez kötődik a romantikus dráma megteremtése is, az Hernani előadásával, amelyen Hugo rajongói, a művészetek és a költészet szerelmesei vívták meg a jelképes összeütközést a nézőtéren, ahol két rendszer, két értékrend találkozott, és bár valódi csatáról nem volt szó, csak mindent elsöprő tapsviharról, mégis így maradt meg az irodalomtörténetben.

 

Az „Hernani-csata” mellett sikeres történelmi regényével A párizsi Notre-Dame-mal a liberális-romantikus ifjúság vezére lett. Közben megházasodott. Szerelmét és későbbi feleségét már gyerekként megismerte, gyakran játszottak együtt, majd bevallva egymásnak szerelmüket, levelezni kezdtek. Amikor Hugo édesanyja meghalt, titokban eljegyezték egymást. Mivel a költő eddigre elég ismertté vált és évi királyi kegydíjban is részesült, a lány szülei beleegyeztek a házasságba.


Victor_Hugo_001


A negyvenes évek elején egy tragédia után – amikor is leánya, Léopoldine férjével együtt vízbe fulladt egy csónakkiránduláson – sokáig hallgatott. A közéletben, politikában azonban aktívan részt vett: főrendházi és akadémiai tag volt, ám ennek ellenére egyre liberálisabb elveket vallott, és az 1848-as forradalom idején már a köztársaság szószólója volt. Amikor Napóleon unokaöccse államcsínnyel magához ragadta a hatalmat, Hugo támadta, így menekülnie kellett Párizsból, és Guernesey szigetére költözött, ahonnan csak húsz év múlva tért vissza Franciaországba.

 

Hugo 1885. május 22-én halt meg, élete és munkássága összeforrt a francia romantikával, regényei azóta is a kánont képezik. Másik világhírű műve A nyomorultak, amely a kortárs írók körében nem aratott sikert, az olvasók azonban nagyon szerették, és már a megjelenése évében lefordították olasz, görög és portugál nyelvekre.

 

Forrás: Wikipédia, enciklopedia.fazekas.hu


Fotó: Wikipédia

bokoz_borito

2018.06.20

Koncertekkel, kiállításokkal, gasztronómiai és gyermekprogramokkal, vadásznappal várja az érdeklődőket a Bőköz-Ormánság Fesztivál. Magyarország egyik legszebb tájegységében augusztus 24. és 26. között már harmadik alkalommal rendezik meg az eseményt.

Kanyadiwebre16x9_masolata

2018.06.20

Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, író, műfordító, a nemzet művésze. „Minden szavával, egész lényével élte és hirdette a magyar verset, a nyelv zenéjének gyógyító erejét és a félelem nélküli életet” – így búcsúzott tőle Szabó T. Anna költő, Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője pedig úgy fogalmazott: versei mindennap velünk vannak.

1071

2018.06.20

Többek között Lajkó Félix, Szalóki Ági, a Ladánybene 27 és a Tudósok várják a közönséget a délvidéki magyarság legjelentősebb kulturális fesztiválján, a Dombos Festen, amelyet július 4. és 8. között tartanak a vajdasági Kishegyesen. A szervezők a magyar kultúrának, illetve a régiónak színvonalas és ritkán látott produkcióit hívták meg a rendezvényre.

Rekordszámú, 52 kiállító jelezte részvételét a székesfehérvári Tűzzel-Vassal Fesztiválra, amelynek középpontjában ezúttal a pásztorok, a pásztorélet bemutatása áll. Az idei évben szakmai konferencia is kapcsolódik a találkozóhoz, ahol a hagyományos magyar bicskaformákról, illetve a népi iparművészeti zsűrizés menetéről és jelentőségéről lesz szó.

Elbűvölő Sanghaj címmel egy héten át zajlott programsorozat a magyar fővárosban. A négy részből álló, június 19-én este lezárult eseményfolyam Sanghaj és Budapest kapcsolatait, illetve a kínai metropolisz kultúráját mutatta be az Ybl Budai Kreatív Házban. A programsorozat illeszkedett az Egy övezet, egy út elnevezéssel elindított kínai stratégiai kezdeményezés elindításának ötödik évfordulójához.

Átadta Budapest díszpolgári címeit Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés június 19-ei, ünnepi ülésén. Az elismerő címben nyolcan részesültek, akik a főváros életében jelentős, meghatározó szerepet töltenek be, kiemelkedő teljesítményükkel Magyarországnak, Budapestnek dicsőséget szereztek. Díszpolgári címet kapott többek között Horgas Eszter fuvolaművész, Horváth Károly (művésznevén Charlie) Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész és Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek tiszteletbeli örökös főzeneigazgatója, zenei főtanácsadója. A kitüntetés posztumusz díjazottja egyebek mellett Burger Barna fotóművész.

A Kelet Brass Band nevű formáció nyerte az utcazenészek ötnapos egri versenyét, a csapat egymillió forintos fődíjat kapott. A Karácsony János énekes, gitáros, zeneszerző, az LGT tagja, Gulyás László zeneiskolai igazgató, valamint Nagy Zoltán, az Eszterházy Károly Egyetem zenei tanszékének docense alkotta szakmai zsűri június 19-én este hirdette ki az eredményt.

Tiszavirág néven, a Tiszán júniusban zajló kérészrajzás apropóján, öt napon át tartó, kulturális-szabadidős programok sokaságát felvonultató fesztivál kezdődött június 19-én, Szolnok belvárosában. A hazai előadók közül színpadra lép egyebek mellett Jónás Vera, Pribojszki Mátyás, a Holy Chicks!, valamint az Aurevoir zenekar.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

20150704BGA_5861

Szemében izzó őrület, tüdejében annyi erő, hogy falakat renget, és zenekarával pillanatokon belül bennünket is megfertőz ezzel az ördöngös kabaréhangulattal. Ben Caplan és zenekara, a The Casual Smokers május 28-án visszatér a Dürer Kertbe!

Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája ezúttal egy szál zongorával, oldalán a csodálatos hangú Schoblocher Barbarával és Kiss Flórával varázsol romantikus hangulatot a Budapest Park oldalán lévő Nagyszünetbe május 21-én. Ezen a tavaszi estén a lágyabb, fülbe kúszó dallamok mellett szívbe karcoló zongorafutamokat is hallhatunk.

A világhírű Buena Vista Social Club sztárja, Eliades Ochoa gitáros, énekes a londoni Royal Albert Hall-beli koncertje után három nappal érkezik Budapestre! Az Akvárium Klubban április 28-án a magyar közönség is megtapasztalhatja, milyen is az a kubai fieszta: Grupo Patria zenekarával fülbemászó dallamokkal, vérpezsdítő ritmusokkal és kihagyhatatlan slágerekkel várja a közönséget.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma