NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2016.05.26
Szíjjártó Anita

Rakovszky Zsuzsa Fortepan című verseskötetét és Bartis Attila A vége című regényét díjazta május 25-én a Libri a Budapest Music Centerben. Előbbi az irodalmi díjat, utóbbi az irodalmi közönségdíjat nyerte el – a két elismerést először ítélték oda. A nyerteseket 46 kiadó, 175 szerző 182 műve közül választották ki, a mozgalmat az olvasás népszerűsítése céljából hirdette meg a Libri.

IMG_7593
Fullajtár Andrea és Bálint András


A díjakra a szakmai zsűri és a közönség szavazhatott. A díjat elnyerő könyvek szerzői egy-egymillió forintot kaptak, illetve 25-25 millió forint értékű médiatámogatást, melyet bármely könyvük promóciójára felhasználhatnak.

 

A zsűri tagjai Fullajtár Andrea Jászai Mari-díjas színész, a Katona József Színház tagja, Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, kritikus, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke, valamint Károlyi Csaba irodalomkritikus, író, szerkesztő, az Élet és Irodalom munkatársa voltak. A zsűri moderátori szerepét Vitray Tamás újságíró töltötte be. Ők öten döntöttek arról, hogy a 10 döntős mű közül melyik kapja meg 2016-ban a Libri irodalmi díjat. A közönségdíjról az olvasók szavaztak.


IMG_7759
Fullajtár Andrea és Szvoren Edina


A 10 döntős mű:

Bartis Attila: A vége

Dragomán György: Oroszlánkórus

Esterházy Péter–Szüts Miklós: A bűnös

Forgách András: Élő kötet nem marad

Nádasdy Ádám: A vastagbőrű mimóza

Rakovszky Zsuzsa: Fortepan

Réz Pál: Tények és Tanúk – Bokáig pezsgőben

Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra

Térey János: A Legkisebb Jégkorszak

Ungváry Krisztián: Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban 1941–1944

 

Az esten a felolvasószobának berendezett színpadon Nádasdy Ádám mesélt arról, hogy mennyire fontos a közismert emberek társadalmi szerepvállalása – jelen esetben a melegkérdés kapcsán. „Mindenhez arc kell, amit el akar fogadtatni az ember” – emelte ki az író-műfordító, aki legutóbb (is) nagy fába vágta a fejszéjét: Dante Isteni színjátékát fordította újra, mely 2016-ban jelent meg.


IMG_7685
Bálint András, Fullajtár Andrea, Ungváry Krisztián

Ungváry Krisztián a könyvét övező vitákról számolt be, mint mondta: műve természetesen nehezen választható le attól a politikai környezettől, amelyről szól, illetve az olvasó élményeiről. Az író kapott hideget-meleget a könyvvel kapcsolatban: nemrég azzal „vádolták”, hogy pozitív attitűddel fordul a Horthy-rendszerhez, illetve dicséri a honvédséget.


Fullajtár Andreától megtudtuk, hogy Forgách András Élő kötet nem marad című művének címe a titkosszolgálati aktákra utal: ha ezt rápecsételték egy dokumentumra, az onnantól kezdve nem volt kutatható anyag. Az író a beszélgetésen elmondta, hogy a könyv egyik motívuma édesanyja – aki harminc éve hunyt el – különös hallgatásai. A mű – mely Petri György szellemében íródott – olyan, mintha „újra megszültem volna az édesanyámat”.


Az esten Esterházy Péter szerzőtársa, Szüts Miklós festőművész számolt be az elkészült alkotásról, amelyet körülbelül három és fél éve találtak ki. Akkor 10 kicsi képhez született volna 10 véres történet, ám az eltelt idő után inkább egy könyvecskét festett tele a művész, és azt adta oda Esterházy Péternek, hogy abból írjon valamit.

 

IMG_7948
Ungváry Krisztián, Szüts Miklós, Dragomán György
Nádasdy Ádám, Rakovszky Zsuzsa, Bartis Attila, Szvoren Edina, Forgách András


Kovács Péter, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. vezérigazgatója beszédében kiemelte: nagyon erős listából kellett választaniuk a zsűri tagjainak, illetve a közönségnek. „Már az elején látszott, hogy bármelyikre voksolnak is, hibát nem tudnak elkövetni” – emelte ki a vezérigazgató, hozzátéve: egyik ország kortárs irodalmára sem cserélné el a magyart.

 

Szilágyi Zsófia, a zsűri egyik tagja elmondta, hogy a díjak célja kettős: egyrészt a 10 könyvet ünnepelik az elismeréssel, másrészt szeretnék ráirányítani az olvasók figyelmét a döntős művekre, illetve kifejezetten arra az egy szerzőre, aki a Libri irodalmi díjat kapja. „A mi történetünk most befejeződik, de reméljük, hogy sok történet el fog kezdődni az olvasó és a könyvek találkozásakor” – jegyezte meg az irodalomtörténész.

 

Károlyi Csaba zsűritag méltatásában kiemelte: az a mű, amelyik a Libri irodalmi díjat kapja, azt kérdezi, megragadható-e, megőrizhető-e mindaz, ami valaha történt. A könyv személyes hangú világ- és létösszegzésre vállalkozik, a fényképek emlékezete szóképek gazdagságát hívja elő, széppé válik a csúnya, jónak tűnik az is, ami rossz volt, a versbeszéd életet lehel a halottakba. A szerző Rakovszky Zsuzsa, a mű pedig a Fortepan című verseskötet.

 

IMG_7933
Bartis Attila és Rakovszky Zsuzsa


A két díj mellett átadták a Libri irodalmi életműdíjat is, amellyel Réz Pálnak és munkásságának állítanak emléket. Az egyszeri díjjal 7,5 millió forint jár, amelyet a könyv (Réz Pál: Tények és Tanúk – Bokáig pezsgőben) promóciójára lehet fordítani, illetve a Libri is mindent meg fog tenni, hogy minél több emberhez eljusson a hangos memoár. A díjat a májusban elhunyt irodalomtörténész fia, Réz Mihály vette át.



Szíjjártó Anita

Fotó: Kőmives András

csuvas_02

2019.09.18

Nekünk, magyaroknak, sokkal több közünk van a törökökhöz, mint azt valaha is gondoltuk. A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány szeptember 20. és 22. között rendezi meg az első Gül Baba Kulturális Fesztivált, ahol a török-magyar kultúrából kaphat ízelítőt a színes programok iránt érdeklődő közönség. A változatos kínálatból ajánlunk most néhányat.

gyori-mark-R

2019.09.18

Győri Márk apja hippilelkész volt, az első keresztény rockbandát ő alapíotta. Ő tehénpásztornak készült, de operatőr lett, nem is akármilyen: az első magyar, aki netflixes filmet fényképezett, a Calibre című „skót Gyilkos túrát”, amely még Stephen Kingre is a frászt hozta. Dolgozott mások mellett Peter Stricklanddal (Varga Katalin balladája), Sopsits Árpáddal (A hetedik kör), a Mátyássy Áron rendezte Víkend című film fényképezéséért pedig Aranyszem-díjat kapott. Soós Tamás interjúja.

_D0A8747_Copy_1

2019.09.18

A korábbi historizáló, kissé megkövült művészettel szemben a szecesszió színes, játékos, dinamikus formákkal újította meg az építészet. A francia irányzat a burjánzó, kacskaringós természeti formákat, míg a németes a geometrikus elrendezést és a lineáris vonalakat kedvelte. A Budapest Beyond altal szervezett sétán Budapest öt ikonikus épületét jártuk be.

A legjobb animációs rövidfilm díját nyerte Rofusz Ferenc Az utolsó vacsora című alkotása a Jesus Cine Festen, az Argentínai Nemzetközi Keresztény Film Fesztiválon. Rofusz Ferenc kilencperces animációja Leonardo Da Vinci művének animációs festményfilm feldolgozása. A légy című animációjával 1981-ben Oscar-díjat nyert Kossuth-díjas rajzfilmrendező legújabb munkájáról szólva korábban elmondta: a film ötletét 40 évvel ezelőtt adta be a Pannónia Filmstúdióhoz, de akkor a vallási téma miatt nem készülhetett el. A keresztény filmek argentínai nemzetközi fesztiválján tavaly Pozsgai Zsolt Megszállottak című alkotása a legjobb külföldi filmnek járó elismerést és a zsűri különdíját kapta meg.

A magyar fővárost is érinti jövő őszi európai turnéján a Simply Red. A Mick Hucknall által vezetett világhírű brit soul-pop formáció 2020. november 23-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában, ahol Blue Eyed Soul című új stúdiólemezét mutatja be.

Szeptember 19-én A nagy könyvlopás címmel nyílik kiállítás a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban, amely a magyar kultúrtörténet egy érdekes, s ez idáig feltáratlan fejezetét mutatja be. 1959-ben a budapesti Műcsarnokban francia könyvkiállítást rendeztek: a kéthetes nyitvatartási idő végére a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A tárlat a magyar kultúrtörténetnek ezt a lappangó epizódját tárja fel, megidézve a könyvkultúra és a képzőművészet társadalmi-politikai kontextusát az ötvenes években.

Le kell bontani a Sheraton-lánc egy szállodáját Cuzco városában, mert építésekor ötszáz éves inka falakat romboltak le – döntött egy perui bíróság. Arról is döntöttek, hogy a lerombolt inka falakat újra kell építeni. A hétemeletes szállodát olyan városrészben, Cuzco történelmi belvárosában emelték, ahol az épületek magasságát két emeletben korlátozzák. A kulturális minisztérium korábban az építtetőt 2,2 millió dollárra (664 millió forint) büntette. A hatóságok 2016-ban állították le az építkezést, amikor már majdnem készen állt a szálloda. Cuzco történelmi városközpontja 1983-ban felkerült az UNESCO világörökségi listájára.

Először tartja Magyarországon éves közgyűlését a Fipresci, a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál keretében. A rangos szakmai szövetség a filmfesztivál meghívására érkezik a borsodi megyeszékhelyre. A közgyűlésre a világ 14 országából várják a filmes szakújságírókat. A Fiprescit 1930. június 6-án, Brüsszelben alapították, székhelye Münchenben van. A szervezet több mint 50 ország csaknem 400 filmkritikusát és filmújságíróját fogja össze a filmkultúra elősegítése, fejlesztése és a szakmai érdekek védelme érdekében. A szervezetnek egyéni és nemzeti szekciókhoz tartozó tagjai is lehetnek. Magyarországot a MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztálya képviseli a szervezetben.

Szeptember 19-én 17 órától a világhírű természetfotós, Máté Bence tart előadást a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében.

image002

Hagyomány mai nyelven mottóval indult el a Főtér fesztivál, azaz a nagybányai magyar napok, amely szeptember 22-ig mintegy 120 programmal várja az érdeklődőket.

Több programot is kínál a következő hetekben a Rákóczi-szabadságharc emlékéve alkalmából a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Október végén útjára indítják a Rákóczi Expresszt is.

A Magyarság Házában folytatódnak a vasárnapi mesedélelőttök, lesznek könnyűzenei koncertek és az oktatási intézményeknek is kínálnak programokat.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma