15_eves

2016.05.24

A Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör és a Magyar Írószövetség oktató táborát már ötödik alkalommal rendezik meg Hajdúböszörményben június 28. és július 2. között. Jelentkezhet mindenki, aki nemcsak rajongója az irodalomnak, de maga is kedvet érez az íráshoz. A résztvevőket Áfra János és Vörös István költők, valamint Csobánka Zsuzsa és Bíró Gergely prózaírók tanítják.

A tábor fő szervezője és megálmodója Papp-Für János költő, aki öt évvel ezelőtt kitalálta, hogy jó lenne egy olyan képzés, ahol felbukkanhat és ahol kinevelődhet az az új író-költő nemzedék, amelyik átveheti a stafétát ma élő nagyjainktól. Ahhoz, hogy valaki részt vehessen az írótáborban, előképzettség nem szükséges, elegendő, ha szereti az irodalmat és a költészetet, kedvenc elfoglaltságainak egyike az olvasás. Az pedig külön előny, bár nem feltétel, ha már ő maga is megpróbálta versbe foglalni, írásban megörökíteni a gondolatait, érzéseit.

 

ID-100231587


Korhatár tekintetében sincs megkötés, és bár a jelentkezők nagy része középiskolás vagy egyetemista, minden évben vannak képviselői az idősebb korosztálynak, még hatvanévesek is ellátogatnak ide. Nemes felvállalása Hajdúböszörmény önkormányzatának, hogy évente 40 diák teljes írótábori költségét állja. Ezzel is lehetőséget kíván biztosítani a tehetségeknek, hogy talán egykor neves irodalmi személyekké nőhessék ki magukat.

 

A tábor részvételi díja 20 ezer forint, mely tartalmazza a szállást, a napi háromszori étkezést és az összes írótábori programon való részvételt. Minden tábori nap íróiskolával kezdődik. A jelentkezők kortárs alkotók: Áfra János és Vörös István költők, illetve Csobánka Zsuzsa és Bíró Gergely prózaírók közül választhatják ki azt, akitől úgy érzik, a leginkább tanulhatnak.

 

Az oktatók mindenkiből igyekeznek kihozni a legjobbat, ezért a foglalkozás azzal indul, hogy mindenki (akinek van) felolvas egyet-egyet a műveiből, és az oktató azt segítő szándékkal véleményezi. Mindenki tudja: öt nap nem elég az íróvá váláshoz, de ahhoz igen, hogy a felkért tanárok felismerve a tehetség csíráját, útmutatást adva elindítsák őket egy úton, amely akár a Parnasszusra is vezethet. A legszorgalmasabb, leglelkiismeretesebb hallgatók a későbbiekben lehetőséget kaphatnak online folyóiratok, mint például a dokk.hu vagy a kulter.hu oldalán publikálni.

 

surasakiStock_at_FreeDigitalPhotos.net


Minden évben olyan kis közösség formálódik itt, melynek köszönhetően diákok, tanárok a tábor után is tartják egymással a kapcsolatot. Az íróiskolán kívül a társművészeti – a könyvest, a néptánc, az irodalomterápia és a színház – szemináriumokon is részt vesznek a hallgatók. A társművészeti szemináriumok oktatói Szabó Imola Julianna, Szűcs János, Bíró Gergely és Bezerédi Zoltán lesznek.

 

A délelőtti órák után, délutánonként író-olvasó találkozók, kötetbemutatók lesznek, az est óráiban pedig a gondtalan szórakozásé lesz a főszerep táncház, színházi előadások, koncertek formájában. Az utolsó estén mindenki jókedvű karaoke bulin adhatja ki magából a napok alatt felgyűlt feszültséget. Öt nap telik el úgy tanulással, munkával, szórakozással, barátkozással, hogy a végén a benne résztvevők azt kívánják: bárcsak minden újra kezdődne.

 

Aki pedig szeretne csatlakozni az írótábor lelkes tanulóihoz, annak Ványai Anitával kell felvennie a kapcsolatot (anivanyai@gmail.com vagy 06-30/450-8091), de érdemes igyekezni, mert a jelentkezési határidő június 3-a.



Készítette: Tölgyesi Tibor

Fotó: FreeDigitalPhotos.net

KAD_Kultura_596x90_002

szir_001

2019.08.17

Mivel hat legmélyebben egy háború, ha nem azzal, hogy a számok és adatok mellett arcot, arcokat kap? Hogy testközelbe kerül, megérint. Az augusztus 14-én a Párbeszéd Házában Aleppo. Háború. Újjászületés – A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szíriában címmel nyílt páros fotókiállítás a szíriai háborúba visz el.

ART_LABEL

2019.08.17

A Sziget Fesztivál Európa egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális rendezvényeként vonzó célpont: tavaly több mint félmillió embert látott vendégül a Hajógyári. A számos külföldi országból érkező fesztiválozót elsősorban a világhírű előadók koncertjei csábítják hozzánk, ám nem érdemes elmenni a Sziget kínálta további programok és élmények mellett sem. Az Art Label Budapest sátrában töltöttem két és fél napot.

barokk_randevu_denes_viktor_res

2019.08.16

Bach ritkán felcsendülő világi kantátáját, a Phoebus és Pánt mutatják be augusztus 24-én a Gödöllői Királyi Kastélyban. A Barokk randevú programjában felcsendülő előadás az emelkedett és hétköznapi művészet párharcáról szól. Dénes Viktor rendező úgy véli: a lényeg, hogy életre keljen a koncertterembe álmodott történet a színpadon.

Több mint százezer éves erdei őselefánt maradványait találták meg a második varsói metróvonal építése közben. A 115-130 ezer évvel ezelőtt élt nőstény mintegy hét tonnás lehetett, medence- és lábszárcsontjaira hat méterrel a felszín alatt bukkantak rá. Utoljára az 1960-as években történt hasonló felfedezés Lengyelországban, a most előkerült csontmaradványokat a helyszínen állítják majd ki egy üvegvitrinben.

A VisitEngland frissen közzétett összesítése szerint a Tate Modern múzeum volt Anglia leglátogatottabb ingyenes turistalátványossága. Az intézmény 5,87 millió embert vonzott tavaly, a legnépszerűbb fizetős hely – az előző évekhez hasonlóan – a londoni Tower volt 2,6 millió látogatóval. Több mint 1500 turisztikai célpont adatait összesítve készült a jelentés, mely alapján az is megállapítható, hogy az angliai nevezetességek látogatottsága – különös tekintettel a múzeumokra és galériákra – két százalékkal nőtt.

Peter Fonda 79 éves volt. A hollywoodi filmvilág egyik ismert családjából származott: édesapja a filmművészet nagy öregje, a néhai Henry Fonda, nővére Jane Fonda, leánya a szintén színésznő Bridget Fonda.

Karrierje az 1960-as évek ellenkultúrájának mozgalma idején ívelt fel. Legismertebb filmje az 1969-ben bemutatott Szelíd motorosok, amelynek társ-forgatókönyvírója is volt. Mintegy száz film alkotója volt: színészként, forgatókönyvíróként, rendezőként. Kétszer jelölték Oscar-díjra: 1970-ben a Szelíd motorosok forgatókönyvírójaként, illetve 1998-ban a legjobb férfi alakításért az Ulee aranya című filmben, ez utóbbiért Golden Globe-díjat kapott.

Több mint másfél méteres ősi pingvin maradványait azonosítottak Új-Zéland déli részén. A fosszíliákat 2018-ban fedezte fel egy amatőr paleontológus, az 56-66 millió évvel ezelőtt élt madár nagyjából 80 kilogrammos lehetett, így nem tűnik ki a sziget gigantikus, kihalt élőlényeinek sorából. Szakértők a csontok elemzése alapján arra jutottak, hogy azok egy eddig ismeretlen fajhoz tartoznak, melynek a crossvallia waiparensis nevet adták.

Bár számos új film forgalmazását kezdték meg a hétvégén az észak-amerikai mozik, a Universal stúdió Halálos iramban: Hobbs & Shaw című filmje megtartotta vezető helyét a kasszasikerlisták élén. A Dwayne Johnson és Jason Statham főszereplésével készült misztikus akciófilmre 25,4 millió dollárért váltottak jegyet forgalmazása második hétvégéjén. Kilenc nap után a film 108 millió dollár jegybevételt hozott az észak-amerikai mozikban és 224 millió dollárt külföldön.

Ma kezdődik és három napon át tart a Koronázási Szertartásjáték Székesfehérváron, ahol IV. Béla koronázása elevenedik meg.

koronazas01

Augusztus 17-én kezdődik Tatán a barokk zenei fesztivál, az egyhetes rendezvénysorozat programjában többször közreműködnek az ugyanebben az időben zajló Schiffer Ervin Nemzetközi Zenei Mesterkurzus hallgatói.

Augusztus 22-én rendezik meg a 12. Győri Bor-, Borlovag- és Gasztronómiai Fesztivált, majd a magyar és külföldi előadókat is összefogó Total Dance Festival látványos show-műsorával augusztus 24-én zárják a nyári fesztiválsorozatot Győrben.

Változatos és színes műsorral várja az érdeklődőket Pakson a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál. Augusztus 23. és 25. között – a kiváló hazai zenészek mellett – külföldi vendégek is érkeznek a rendezvényre több európai országból és Japánból.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma