2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2018.06.28

Varga Klári (debreceni Csokonai Színház), Farkas Ignác (zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház) és Nagy Csongor Zsolt (Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata) színművészek az idei Kaszás Attila-díj jelöltjei – jelentette be az elismerés június 28-ai sajtótájékoztatóján Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár. A három nomináltra augusztus 24-ig lehet szavazni a www.kaszasattiladij.hu oldalon.

_D0A1103_Copy
Fekete Péter és Tardy-Molnár Anna


Mintegy 39 társulat tagjai döntöttek szavazataikkal a három jelöltről, akik közül a közönség voksai alapján kerül ki a 2018-as év Kaszás Attila-díjazottja. Az elismerést szeptember 7-én a tatabányai Jászai Mari Színházban adják át a színházi évadnyitó keretében – mondta Tardy-Molnár Anna, a Kaszás Attila-díjat gondozó MANK Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, mielőtt bejelentette volna a három jelöltet, kiemelte: a színészek nagyon komolyan veszik a díjat, hiszen ők maguk döntenek arról, kik kapják.

 

A Kaszás Attila-díjat a MANK Nonprofit Kft. (Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság) gondozza a Kultúráért Felelős Államtitkárság és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A Raiffeisen Bank 500 ezer forinttal járó, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adott 400 ezer forintos díjat tizenegyedik alkalommal osztják ki.


 

A 2018. ÉVI JELÖLTEK


_D0A1210_Copy


Varga Klári

Varga Klári 1970. május 27-én született Kaposváron. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet 1993-ban végezte el, majd a Madách Színházban (1993–2003), a József Attila Színházban (2003–2007) és a Budapesti Kamaraszínházban (2007–2012) eltöltött évek után Ráckevei Anna hívására szerződött a debreceni Csokonai Színház társulatához. Érzékeny, kivételes erőt sugárzó, sokoldalú színművésznő, aki a karakteres drámai szerepformálásban éppúgy kiemelkedő alakítást nyújt, mint a zenés vagy a táncos műfajban.

A színművész az MTVA által készített tvspotban kiemelte, hogy „izgalom minden előadás”, amit nem lehet megszokni, minden alkalommal meg kell halni a színpadon. A jelölteket bejelentő sajtótájékoztatón köszönetet mondott családjának, amiért lehetővé tették – XII. kerületi lakosokként –, hogy a szenvedélyének élhessen – Debrecenben.

 

_D0A1219_Copy


Farkas Ignác

Gyöngyösön született 1959. augusztus 19-én. A budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1980-ban kezdte, majd a diplomája kézhezvétele után Ruszt Józsefhez szerződött a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulatához, ahol főiskolásként két produkcióban is szerepet kapott. Két évig Nyíregyházán játszott, majd 1987-ban ismét Zalaegerszegre szerződött: az ottani teátrumnak máig tagja – megszakítás nélkül már több mint harminc éve –, 2018 áprilisában pedig a színház örökös tagja lett. A sajtótájékoztatón ő is köszönetet mondott a családjának, amiért hódolhat a hóbortjának és estéről estére más bőrébe bújhat. Mint mondta: imád játszani, annál pedig nincs is csodálatosabb érzés, minthogy adhat valamit a közönségnek a játéka által.


_D0A1216_Copy

 

Nagy Csongor Zsolt

Sepsiszentgyörgyön született 1975. december 21-én, 1994-ben kezdte el a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemet, majd 1998 és 1999 között a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház színművésze volt. Nagy Csongor Zsolt 1999 és 2002 között a Csíki Játékszín és a Szatmárnémeti Északi Színház tagja volt párhuzamosan, jelenleg szabadúszó színművész. Mint a róla készült kisfilmben elmondta: minden szerepben kihívást lát.



A 2018. évi jelöltek Kaszás Attiláról

„Együtt próbáltunk, játszottunk Sopronban, és egy kora nyári napon körbebicikliztük a Fertő- tavat előadás előtt! Mintha fennakadt volna a pillanat!” – meséli Varga Klári.


„Attilát 1979 májusában ismertem meg, hiszen egyszerre vettek fel bennünket a főiskolára, csak neki nem kellett egy évet katonaként szolgálnia. A kollégiumban egymással szemben lévő szobában laktunk. Sok-sok éjszakát átbeszélgetve, átbulizva nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Mondhatni baráti. Volt közös munkánk is, A Hídember című Bereményi-filmben együtt szerepeltünk. Fájdalmas, pótolhatatlan űrt hagyott maga után” – emlékezik Farkas Ignác.

 

„Kaszás Attilát sajnos személyesen nem ismertem, de színészként volt szerencsém látni. Külsőségektől, maníroktól mentes, igazi, tiszta embert láttam, aki elszántan tökéletesítette azt, amit tud. Igazi mesterembert. Aki bármilyen más mesterséget is űzött volna, jó lett volna benne. Egészséges alázat, szenvedély, szép beszéd, hang, óriási lélek. Igazi Ember” – mondja Nagy Csongor Zsolt.


_D0A1352_Copy
Farkas Ignác, Varga Klári és Nagy Csongor Zsolt (balról jobbra)


A Kaszás Attila-díjról

Az alapítók a díjjal, a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzték ki célul, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok igazi közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt tudatos közösségépítő magatartást jelölték meg az alapítók.



Eddigi díjazottak:

2017: Krisztik Csaba

2016: Schneider Zoltán

2015: Mészáros Tibor

2014: Nagy Alfréd

2013: Borovics Tamás

2012: Bányai Kelemen Barna

2011: Mucsi Zoltán

2010: Mátray László

2009: Nemes Levente

2008: Szarvas József



Szíjjártó Anita

Fotó: Csákvári Zsigmond

42580267_2288242904522732_6055413299015581696_o

2019.07.18

Az év egyik legjobban várt kulturális eseményének számító Művészetek Völgye reddezvényei közt a környezetvédelmi workshopoktól kezdve a zenés irodalmi programokon át a külföldi és hazai előadók koncertjéig szinte bármi megtalálható, amit egy jó fesztiváltól elvárnánk. Íme néhány.

Javor_Piroska_75_R
2019.07.18

A szentendrei ÚjMűhely Galériában Jávor Piroska: Hetvenöt címmel nyílt július 17-én kiállítás, mely a festőművésznő 2004 és 2019 között készült „születésnapi képei” mellett a tizenöt évet reprezentáló alkotásait mutatja be.

Fischl_Monika_R

2019.07.18

A Budapesti Operettszínházban az évad női főszereplőjévé Fischl Mónikát választották Fényes Szabolcs Maya című operettjében nyújtott alakításáért. A művésznő épp csak túlvan a Vidnyánszky Attila rendezésében bemutatott Csárdáskirálynőn, gőzerővel készül a Budavári Palotakoncertekre. Az ősszel a kőszínházban is debütáló örökzöld főszerepe, Vereczki Szilvia nem ismeretlen feladat a számára, hiszen 2009-es alakításáért Artisjus-díjat nyert.

Az önéletrajzi ihletésű Copperfield Dávid 1849-50-ben sorozat formájában jelent meg, és Dickens a kedvenc művének tartotta. A filmet, amelynek világpremierje a londoni fesztivál előtt, Torontóban lesz, Armando Iannucci rendezte, a főszerepet Dev Patel alakítja. A sztárszereposztásban helyet kapott Hugh Laurie, Peter Capaldi és Gwendoline Christie is. A skót rendező korábban a Sztálin halála című játékfilmmel és Az alelnök című sorozattal hívta fel magára a figyelmet. Jelenleg egy új sci-fi szatíra-sorozaton dolgozik. A Copperfield Dávidból korábban nyolc játékfilm született. Három televíziós feldolgozást is megért, legutóbb 1999-ben a BBC forgatta le Daniel Radcliffe főszereplésével, akiből később a Harry Potter-sztár lett. A 63. Londoni Filmfesztivált 2019. október 2. és 13. között rendezik meg.

Első alkalommal találtak kilencezer éves, újkőkori ekkora települést Izraelben, amely egyben az egész világon is ritkaságnak tekinthető. Az archeológusok többek között vadászathoz használt több ezer nyílhegyet találtak, favágáshoz használt fejszékre, késekre, ékszerekre, szobrocskákra, valamint elsősorban hüvelyeseket és lencsét tároló raktárakra bukkantak. Több helyiséges, élelmet tároló építményekre leltek, valamint jelentős közösségi épületekre, melyek rituális célokat szolgálhattak. A vakolt, többfelé szigetelt és padlóval ellátott kőépítmények között sikátorok vezettek, ami fejlett településtervezése utal. A megtalált tárgyak alapján már kilencezer évvel ezelőtt is kereskedelmi kapcsolatban állhattak az emberek távoli tájakkal. A fejlett raktározási technika pedig intenzív mezőgazdálkodásra is utal.

Rekordszámújelölést kapott a legrangosabb amerikai televíziós elismerésre, az Emmy-díjra a Trónok harca című sorozat nyolcadik évada. Az idén befejeződött drámasorozat ezzel megelőzte a korábbi csúcstartót, az ABC televízió New York rendőrei című sorozatát, amely 1994-ben az első évadával 27 jelölést zsebelt be. A fantasyszériának idén a Better Call Saul, a Bodyguard, a Megszállottak viadala, az Ozark, a Póz, a Succession és a Rólunk szól című drámasorozatokkal kell összemérnie erejét, míg a vígjátékszériák mezőnyében a Barry, a Fleabag, A jó hely, a The Marvelous Mrs. Maisel, a Russian Doll, a Schitt's Creek és Az alelnök csap össze. A korlátozott epizódszámú sorozatok közül a Csernobil, a Szökés Dannemorából, a Fosse/Verdon, az Éles tárgyak és a When They See Us esélyes a díjra. Az Emmy-díjakat szeptember 22-én adják át Los Angelesben.

Az önkéntes munka különböző területeken kínál tapasztalatszerzési lehetőségeket, legyen az a beengedés segítése, a programhelyszíneken folyó munka támogatása, a kempingek vendégeinek tájékoztatása vagy a fesztivál környezetvédelmi feladatainak ellátása. Az önkéntesek napi 6 óra munkáért Sziget bérletet, napi egy melegétkezést és önkéntes pólót kapnak, valamint egy remek közösség tagjaként vehetnek részt a fesztiválon. Idén közel 100 feladatkör betöltésére várják a jelentkezőket. Jelentkezés a fesztivalonkentes.hu oldalon.

A Budapest Design Map a fővárosi designélet legátfogóbb kalauza. A térkép segítségével a város 150 izgalmas designhelyszíne kereshető fel. A feltüntetett pontok között elsősorban magyar designerek üzletei, bemutatótermei, műhelyei, galériák kaptak helyet, de szerepelnek rajta nemzetközi designbútor-forgalmazók, vásárok, speciális tanműhelyek és egyéb helyszínek is.

Palóc Hagyományéltető Napokat, benne Szent Anna tiszteletére tartott búcsút rendeznek a Nógrád megyei Balassagyarmaton péntektől vasárnapig.

paloc

Ausztrália és Madagaszkár élővilágát és kultúráját bemutató késő esti és éjszakai programokkal várják szombaton a látogatókat a Szegedi Vadasparkban. Az idén harmincéves Szegedi Vadaspark nyári rendezvényein egy-egy térség élővilágára hívják föl a látogatók figyelmét. Madagaszkár és Ausztrália abban közösek, hogy teljesen egyedülálló, endemikus élőlények fejlődtek és maradtak fenn elkülönült területükön. Az ismeretterjesztő rendezvényen ezekről a fajokról tudhatnak meg többet a vendégek.

Ismeretterjesztő előadással, középkori fegyver- és harci bemutatóval, apródiskolával, gyermekprogramokkal, táncházzal emlékeznek a nándorfehérvári diadalra a szegedi ferences rendház szomszédságában a Mátyás téren július 19-20-án.

Július 19-én kezdődik a 27. Váci Világi Vigalom, a város és a Dunakanyar egyik legrangosabb kulturális eseménye. Az ingyenes fesztiválon külföldi és magyar előadók is fellépnek.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma