NFZ_XII.10-16-ig_782x90-borowicz

2018.09.26

Lesz néhány változás a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Programjának pályázataiban, de a támogatási rendszer jól működik, az idei, ötödik évadra 738 millió forint állt rendelkezésre. Erről Bajnai Zsolt, a program kollégiumának vezetője beszélt szeptember 26-án Budapesten, a Backstage fórum rendezvényen.

Bajnai Zsolt elmondta: az induló előadói alprogram pályázatán jövőre már egy olyan videót kell beadni, amely a jelentkező zenekarokat koncertezés közben mutatja. Már az idei évadot érinti az a változás, hogy az előzenekari pályázatoknál a főzenekarok az elnyert támogatásból a korábbinál nagyobb arányban részesülnek, motiváltabbak a részvételben. „Célunk az, hogy a Hangfoglaló Program különböző alprogramjain keresztül akár öt-nyolc évig tudjon segíteni az induló zenekarok számára a tehetségkutatón való indulástól a külföldi koncertek tető alá hozásáig” – fogalmazott Bajnai Zsolt.


_D0A1752_Copy

 

Mint elhangzott, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program kollégiuma az elmúlt négy évben 2,8 milliárd forintot tudott szétosztani az alprogramok (jelenleg kilenc ilyen van) pályázatain. A program „zászlóshajója” az induló előadói alprogram, amelynek idei, ötödik évadában 309 zenekar pályázott, közülük 78-at hallgat meg a zsűri októberben, november elején hirdetik ki a nyertes húsz előadót, amely két-kétmillió forintot kap önálló hang- és képfelvétel készítésére.


_D0A1830_Copy

 

A klubtámogatói pályázatok beadási határideje október 10-e. Itt 210 millió forintos keretösszegből támogatnak fővárosi, vidéki és határon túli magyarlakta területeken működő klubokat abban, hogy a zenekarok fellépti díját, a koncertek kommunikációját támogassák. Az előzenekari pályázat keretösszege idén 50 millió forint (október 24-éig lehet jelentkezni), de meghirdették már a külföldi élőzenei fellépések támogatására 100 milliós kerettel kiírt pályázatot (november 19-e a határidő), a nemzetközi showcase fesztiválokon a magyar menedzseri részvételt támogató pályázatot (15 milliós keretösszeggel, október 17-éig lehet jelentkezni), valamint (szintén november 19-ei határidővel) a magyar elektronikus zene nemzetközi érvényesülésének támogatására irányuló pályázatot, utóbbira 10 millió forint áll rendelkezésre.


_D0A1907_Copy

 

Bajnai Zsolt elmondta, hogy 2018 végéig kiírják a médiatámogató, a rádiós, a könnyűzenei örökség megőrzését támogató, illetve az oktatással kapcsolatos pályázatokat is. „A Hangszert a kézbe! programsorozat következő állomása október 9-étől 13-áig Eger. A jövőben kisebb településekre, járási székhelyekre is elvisszük a kiállítást”. A Hangfoglaló Programhoz kapcsolódó tehetségkutatókat már országszerte és a határon túl 25 helyszínen rendezik meg, Beregszász lehet a 26., a nyertesek automatikusan bejutnak az induló előadói meghallgatásra. „A magyar könnyűzenének szüksége van a támogatásra, ez különösen Budapesten kívül, vidéken látszik élesen, és a nemzetközi piacon sem lenne esélyünk, ha ott nem tudnánk szervezetten megjelenni” – mondta Bajnai Zsolt.

 

Forrás: MTI

Fotó: Csákvári Zsigmond

Acs_Janos
2018.12.12

Ács János karmester dirigálja a Nemzeti Énekkart december 15-én az Olasz Kultúrintézetben. Ács 1979-ben debütált Genovában, majd éveken keresztül „a három tenor” koncertjeinek volt ünnepelt dirigense. Az est középpontjában Rossini művei állnak, de Schubert Mirjam diadaléneke is felcsendül.

kormendi_portre

2018.12.11

Körmendi János Kossuth-díjas színművész neve a Magyar Televízió népszerű Három nővér-paródiájával fonódik össze, melyben az általa alakított Irinát névnapján mindenki egy-egy szamovárral lepi meg. (A paródiát maga Körmendi írta.) A sikert a Televízió ugyancsak egy szamovárral köszönte meg a művésznek, amely leánya adományaként mostantól az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézeté.

maya_operett_600

2018.12.11

Több mint negyven évvel az utolsó bemutató után újra láthatóa Budapesti Operettszínház egykori igazgatója, Fényes Szabolcs népszerű revüoperettje, a Maya. A klasszikus operettekben megszokottaktól eltérően az előadásban a primadonna és a bonviván mellett két táncos komikus-szubrett páros is fellép, de nem ez a produkció egyetlen különlegessége.

A kép- és hangmásolatok készítésére alkalmas eszközök árába beépülő jogdíj januártól 41 kategóriában csökken. A CD-knél például 15 százalékkal, a DVD-knél 18-25, a pendrive-oknál 15-31,5 százalékkal, a zenelejátszóknál 25 százalékkal lesznek alacsonyabbak az alapjogdíjak. A tabletek, külső háttértárolók és a szórakoztatóelektronikai eszközökbe integrált tárolóegységek jogdíja nem változik jövőre, ebben a körben két éve volt díjcsökkentés.

Pesti Emma vajdasági festőművész alkotásait mutatja be az a kiállítás, amely szerdán nyílik a budapesti Forrás Galériában. A képek visszatérő motívuma a táj, de nem szokványos értelemben: a művek látványalapúak, de erősen elvonatkoztatottak.

Bogdán Árpád Gettó Balboa című filmje nyerte a berlini Ake Dikhea? – Romani Filmek Fesztiválja fődíját. A rendező első egészestés dokumentumfilmje a józsefvárosi gyerekeket felkaroló, börtönviselt, később megtért edző, Misi és a világbajnoki címre törő, tehetséges, de nehéz szociális körülmények közül érkező fiatal bokszoló, Zoli életéről, kettejük kapcsolatáról szól. A film a budapesti VIII. kerületi roma közösség különleges erőfeszítése nyomán jöhetett létre.

Az aranyfáraó kincsei című kiállítás 2019 márciusában nyílik la francia fővárosban. A 150 kiállítási tárgy között több mint 50 először látható Egyiptomon kívül. Ezeket a gízai Nagy Egyiptomi Múzeum 2020-ra tervezett megnyitása előtt a világ 8 helyszínén mutatják be. Tutanhamon sírját 1922-ben fedezték fel a luxori Királyok völgyében. Az i.e. 1324-ben, 19 éves korában elhunyt fáraó sírkamráját a többi egyiptomi fáraó sírjával ellentétben nem fosztották ki, így a kutatók több mint 5000 tárgyat találtak benne.

A mézeskalács házak mellett a rátóti csikótojást, a vácrátóti népviseletet, a Szentföldet és Salamon király templománt is megformázzák süteményből, de megelevenedik a Hófehérke és a hét törpe története is. Az alkotóelemeket a helyiek 50 kilogramm lisztből, 15 kilogramm mézből 40 kilogramm cukorból és 250 tojásból készítették. A mesebeli falut a Mindenki karácsonya rendezvényen lehet megnézni december 15-20 között Vácrátóton. A figurákat jótékonysági céllal értékesítik majd, a bevételből a helyi óvodát támogatják.

A nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonos, idehaza és külföldön is népszerű fúvós, Borbély Mihály előadóművészként és zeneszerzőként egyaránt a magyar jazz egyik meghatározó figurája. Kvartettjét, a Borbély Műhelyt az ezredforduló táján alakította meg. A csapat csütörtökön lép fel a Budapest Music Centerben.

borbely_muhely

Lengyel esttel, benne Chopin műveivel és a virtuóz hegedűs Wieniawski polonézével indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Nemzetek zenéje című új kamarakoncert-sorozat december 13-án. A folytatásban lesz spanyol-argentin, francia, magyar és orosz zenés est is.

Jótékonysági koncertet szervez az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete és a Hagyományok Háza erdélyi hagyományőrző népzenészek megsegítésére. December 12-én az Üsztürü zenekar, Nyitrai Marianna, a Magos zenekar, valamint Mihó Attila és barátai lépnek fel a Budai Vigadóban.

„Virágos, gyümölcsös, fűszeres, orientális, szenvedélyes és nyugodt, pimasz és érzéki, karcos és finom, sportos, friss, puha és ölelnivaló illatok fogadják a betérő vevőket Hammerschmidt Miklós úr békebeli illatszertárában. Feszültség, félreértés, féltékenység, megcsalás, megértés, megbánás, érzelmi válság, vágy és vigasz, gyűlölet és szerelem: fanyar illatkavalkád. László Miklós vígjátékát Frigyesi András rendezésében mutatja be az egri Gárdony Géza Színház.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma