2017.12.19

Várják a jelentkezéseket december 31-éig a 2018-as Versünnep Fesztiválra! A versenyre három kategóriában jelentkezhetnek a hivatásos művészek, valamint a szakirányú oktatási intézmények hallgatói. A versenyre a vers- és prózamondás mellett énekelt vers és versmegzenésítés, valamint képző-, illetve filmművészeti alkotás kategóriákban lehet jelentkezni.

A fesztiválra színművészek, előadóművészek, hivatásos zeneszerzők, zenekarok, képző- és filmművészek, továbbá művészeti egyetemek, szakirányú közép- és felsőoktatási, valamint képző intézmények hallgatói nevezhetnek. Egy nevező több kategóriában is jelentkezhet. A Versünnep Fesztivált 2018-ban Karinthy Frigyes (1887–1938) halálának 80 évfordulója, Petri György (1943–2000) születésének 75. évfordulója, Nagy László (1925–1978) halálának 40. évfordulója és Lőrincze Lajos (1915–1993) halálának 25. évfordulója tiszteletére rendezik meg. A vers- és prózamondás kategóriában vers, próza, publicisztika nevezhető. A kategóriában három – egy Nagy László-, egy Karinthy Frigyes- vagy Petri György-, valamint egy kortárs magyar – művel lehet nevezni.


pen-631321_960_720

 

A második kategóriában két művel kell nevezni, komoly vagy könnyűzenei stílusokban: Nagy László, vagy Karinthy Frigyes, vagy Petri György alkotásának megzenésített változatával, továbbá egy kortárs magyar költő, író művének megzenésített változatával. A harmadik kategóriában egy művel kell nevezni, amely Nagy László, Karinthy Frigyes, Petri György, vagy egy kortárs költő által ihletett képzőművészeti-, vagy filmművészeti alkotás. A jelentkezéseket december 31-én éjfélig várják a versunnep@gmail.com címre vagy postai úton a Versünnep Alapítvány címére. További információ a www.versünnep.com oldalon és a fesztivál Facebook-oldalán érhető el.

 

Az elődöntőket februárban és márciusban tartják, különböző magyarországi és határon túli helyszíneken. A részletekről a jelentkezések regisztrálása után értesítik az érintetteket. A döntőt 2018 áprilisában a Nemzeti Színházban rendezik meg. A díjakról a kiírásban az áll, hogy minden kategóriában pénzjutalmat, fellépési lehetőséget, képzőművészeti alkotást és ajándéktárgyat ítélnek oda.


book-436507_960_720

 

A fesztivál szervezői emellett folyamatosan várják olyan hazai és határon túli iskolák, továbbá civil szervezetek jelentkezését, amelyek vállalnák térségükben egy versmondó verseny megrendezését. A szervezők biztosítják egy szakember delegálását a zsűribe. A versenyek nyertesei közül, a zsűri döntése alapján, az arra kiválasztottaknak lehetőséget kínálnak produkciójuk előadására, versenyen kívül, a hivatásos fordulók valamelyikén. Továbbá a kategóriánkénti nyerteseknek 2018 júniusában seregszemlét rendeznek a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán, ahol a résztvevők jutalmakat is kapnak.

 

A nevezési lapot és szándéknyilatkozatot a www.versünnep.com honlapról lehet letölteni.



Forrás: MTI

Fotó: pixabay.com

III_richard_ea_01_domolky_daniel_WEB_015

2018.06.24

Speciális évad előtt áll a Radnóti Színház, amely a szomszéd házban zajló építkezés miatt saját épülete mellett további helyszíneken is játszik a jövő szezonban. Az évadot A művésznő és rajongói című előadás nyitja Valló Péter rendezésében októberi premierrel. Az évad második felében pedig várhatóan Alföldi Róbert is rendez a színházban.

35226908_1728609550590645_4441761512876408832_n
2018.06.24

Fegyvermustra címmel új, interaktív, állandó tárlat nyílt június 22-én Egerben, a Dobó István Vármúzeumban főként a Péterváry-gyűjtemény darabjaiból, kiegészülve a múzeum saját gyűjteményi anyagával. A csaknem háromszáz fegyverből álló tárlaton a középkortól az első világháborúig, Európától Afrikán át Ázsiáig kalandozhat a látogató.

_d0a9157__copy_borito

2018.06.23

Ilyenkor kinyílnak a vitrinek, megelevenednek a hangszerek, meg lehet fogni a tárgyakat és meg lehet szólítani azokat, akik különben nem járnak múzeumba – mondta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár június 23-án a Múzeumok Éjszakája megnyitóján, az Aquincumi Múzeumban. Kiállítások, koncertek, interaktív játékok, rendhagyó tárlatvezetések, színházi és táncprodukciók várják ma a látogatókat.

A Magyar Állami Operaház megtartja Billy Elliot című produkciójának 29 előadását, a június-júliusra tervezett 44 alkalomból 15-öt törölni volt kénytelen a sajtóvita nyomán visszaesett érdeklődés miatt – közölte Ókovács Szilveszter az MTI-vel. A főigazgató közleménye szerint az érdeklődők még több mint 20 előadásra válthatnak jegyet.

Újabb Magyar Örökség Díjakat adtak át június 23-án Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében. Az elismeréssel ezúttal is hét kiemelkedő személyiség és intézmény tevékenységét díjazzák. Az ünnepségen Magyar Örökség Díjban részesült a Cédrus Táncegyüttes hagyományőrző tevékenysége, Aknay János festőművészete, Ulman István nemzetfaragó és a Gömöri Kézművesek Társulása példája, Ágh István írói munkássága, a több mint 400 éves Egyetemi Könyvtár és az Óbudai Danubia Zenekar kultúrmissziója.

Az 1968-ban The Beatles címmel megjelent – a borító színe miatt a köznyelvben csak „White Albumként” emlegetett – dupla album új kiadásának apropója a félévszázados jubileum. A Beatles saját kiadójánál, az Apple Recordsnál megjelent dupla lemezen olyan, ma már klasszikus Beatles-dalok szerepelnek, mint a Back In The U.S.S.R., a While My Guitar Gently Weeps, az I'm So Tired, a Blackbird, a Don't Pass Me By, az I Will, a Julia, a Yer Blues, a Mother Nature's Son, a Sexy Sadie, a Helter Skelter vagy a Revolution. A hírt Paul McCartney erősítette meg a DIY magazinnak adott, június 20-án közölt interjúban, a lemez várhatóan novemberben fog újra megjelenni az Apple Corps/Universal Music gondozásában.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Egri vár megnevezéssel tízezer forint névértékű ezüst és kétezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki. A 2004-ben indult Magyar várak sorozat részeként megjelenő emlékérmét eddig megelőzték a visegrádi, a diósgyőri, a munkácsi, a gyulai, a siklósi, a kőszegi, valamint a szigetvári darabok. Az emlékérmét egri Dobó István Vármúzeum és a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja jóvoltából megvalósuló Fegyvermustra című interaktív kiállítás megnyitó ünnepségén, június 22-én mutatták be. Az ezüstérme három hónapig, a színesfém változat a teljes készlet erejéig névértéken vásárolható a Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában, valamint a Dobó István Vármúzeumban. Az emlékérméket Szunyogh László szobrászművész tervezte.

Nyílt levélben gratulált a múzeumi dolgozóknak Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár. Elismerését fejezte ki a Múzeumok Éjszakája rendezvényhez csatlakozott 420 intézmény minden munkatársának, hiszen ők azok, akik az esemény több mint 2200 programját kitalálták, megszervezték és lebonyolították. „Elsősorban nekik köszönhető, hogy idén jelentősen nőtt az érdelődés az országos nagyrendezvény iránt: az esemény honlapjának látogatottsága mintegy 35 százalékkal, a mobilalkalmazások letöltése és az online jegyeladások száma pedig 25 százalékkal nőtt a tavalyi számokhoz képest” – olvashatjuk a levélben. Az államtitkár tolmácsolta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár közgyűjteményi dolgozóknak szóló köszönetét is, amiért a családok évéhez kapcsolódva lehetővé tették ezen a programsorozaton a családok közös, élményszerű ismeretszerzését.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

20150704BGA_5861

Szemében izzó őrület, tüdejében annyi erő, hogy falakat renget, és zenekarával pillanatokon belül bennünket is megfertőz ezzel az ördöngös kabaréhangulattal. Ben Caplan és zenekara, a The Casual Smokers május 28-án visszatér a Dürer Kertbe!

Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája ezúttal egy szál zongorával, oldalán a csodálatos hangú Schoblocher Barbarával és Kiss Flórával varázsol romantikus hangulatot a Budapest Park oldalán lévő Nagyszünetbe május 21-én. Ezen a tavaszi estén a lágyabb, fülbe kúszó dallamok mellett szívbe karcoló zongorafutamokat is hallhatunk.

A világhírű Buena Vista Social Club sztárja, Eliades Ochoa gitáros, énekes a londoni Royal Albert Hall-beli koncertje után három nappal érkezik Budapestre! Az Akvárium Klubban április 28-án a magyar közönség is megtapasztalhatja, milyen is az a kubai fieszta: Grupo Patria zenekarával fülbemászó dallamokkal, vérpezsdítő ritmusokkal és kihagyhatatlan slágerekkel várja a közönséget.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma