Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2015.02.05

Ismét megkapta a Minősített Közművelődési Intézmény címet a Debreceni Művelődési Központ, amely immár másodjára érdemelte ki ezt a rangot. Jantyik Zsoltot, az intézmény igazgatóját ebből az alkalomból kérdeztük az ország második legnagyobb városának közművelődési koncepciójáról.

A debreceni intézményrendszer sok változáson ment át a rendszerváltás óta. Hogyan alakult ki a város mostani közművelődési térképe?

A rendszerváltás előtt a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ volt a közművelődési élet irányítója Debrecenben, utána pedig a megyei művelődési intézetben folyt a szakmai munka, ahol egyre inkább a módszertani dolgokra koncentráltak. A város és a megye eleinte közösen finanszírozta a közművelődési intézményt, de egy idő után ez nem működött jól, a tagintézmények leváltak, önállóak lettek, így a kertségekben lévő művelődési házak is kiszakadtak a rendszerből. Bár akadt egy szokatlan ellenpélda is erre a folyamatra, hiszen amikor Józsán megépült egy multinacionális üzletközpont, abban helyet kapott egy közösségi ház, ami azóta is remekül működik. ’98 táján kezdődött el az intézmények átszervezése, ésszerűsítése. Körülbelül három évvel ezelőtt megvalósult az összevonásuk, legutoljára a Csapókerti Közösségi Ház vált a Debreceni Művelődési Központ részévé. Közben a profil is jócskán megváltozott, hiszen létrejött a Főnix Rendezvényszervező, amely a városi nagyrendezvényeket gondozza, és üzemelteti az új Kölcsey Központot és a Főnix Csarnokot. Emellett alakult ki mára a városrészi közösségi házak hálózata, amelynek elsődleges feladata, hogy a helyi közösségek munkáját segítse, a mindennapok közösségszervezését ellássa. Amikor átvettem a Debreceni Művelődési Központ vezetői tisztét, az volt az elképzelés, hogy új tartalommal töltsük meg az intézményhálót.


debrecen2


Mi a kínálata a Debreceni Művelődési Központnak közösségi és kulturális programok tekintetében?

A legfontosabb célom az volt, hogy megértessem a kollégákkal is, én egy másik szemléletet képviselek az előző időszakokhoz képest. A szakmánk a rendezvényszervezésre helyezte a fő hangsúlyt, a művelődési házakban máig megvan az úgynevezett rendezvénytábla, amelyet sorra kipipáltak a kollégák, és akkor úgy érezték, hogy rendben van minden. Úgy gondolom, nem szabadna az adóforintokat pusztán rendezvényszervezésre fordítani, a programoknak céllal kell történnie. A közösséget, a közösségfejlesztést kellene előtérbe helyezni. Ez komolyabb és hosszú távon több haszonnal jár, mivel közös munka gyümölcse lesz minden, amit szervezünk. Azt akartam elérni, hogy a városlakó ne csak, mint egyszerű szemlélő jelenjen meg egy-egy programon, hanem váljon a folyamat részesévé, ami nagyon fontos minőségi változást jelent. Naponta elmondtam a kollégáknak is, hogy a hangsúlyt tegyük át a rendezvényszervezésről az aktív részvételre. A kínálat sokfélesége így is megmaradt, de úgy érzem, most már beérett ez a szemléleti változás. Jó példa erre a nemrég lezárult „Mi-magunkért” elnevezésű, kulturális alapú közösségfejlesztő mintaprogramunk. Szerencsére, az előző és a jelenlegi városvezetés is úgy gondolja, hogy a periférián élőknek ugyanazokat a lehetőségeket kell megkapniuk, mint a centrumban lakóknak. Ezért volt partner a város ebben a programban is, ami nagyon komoly szakmai sikert jelentett nekünk, ismét a figyelem középpontjába helyezte Debrecent. Ez is azt jelzi, hogy az új szemlélet visszhangra talált, most már tudatosan is ennek megfelelően alakítják a közösségfejlesztést a kollégák.


Milyen filozófiát követnek a közösségfejlesztésben?

Nagyon sok közösség élete kapcsolódik szervesen a városrészekben lévő közösségi házakhoz. Például az Újkertben, Debrecen egy népes lakótelepén, százhúsznál is több közösség működik. Ezek sokféle szempont, életkor, vagy érdeklődés alapján szerveződnek, a nyugdíjasklubtól a képzőművészettel foglalkozó Medgyessy Körig. Nem mindegy, hogyan szolgáljuk ki ezeket a közösségeket, hiszen ezeknek a szövete jelenti tágabb értelemben akár egész Debrecen társadalmát. Nem mindegy, milyen minőségben élünk, és az életminőséget a kultúra határozza meg. Nemrégiben jártam egy kis sváb településen, ahol összesen ezren laknak és úgy harmincféle közösség működik, a tűzoltó egyesülettől a sportegyesületig. Itt a házakat sem zárják, mert olyan erős a közösség, van elképzelése a munkáról, az adott szóról, és így tovább. Ideje volna visszatanulni ezeket az értékeket, hiszen mindez megvolt nálunk, a paraszti és a polgári kultúrában is, csak aztán kizökkent az elmúlt hatvan évben. Ha a társadalom nagy egészére, mint élő organizmusra nézünk, akkor bizony, nálunk a betegség jelei érezhetők. Annyira legyengültünk a pofonoktól, a gerincroppanásoktól, hogy lelassult a reprodukciós képességünk. Azt gondolom, hogy a kultúra sajátos eszközrendszerének segítségével a gyógyulást elő lehet segíteni, ezért kell a közösségeinkre támaszkodni. Azért is tartom ezt Debrecenben kiemelten fontosnak, mert volt alkalmam megtapasztalni, például az Európa Kulturális Fővárosa címhez kapcsolódó pályázati előkészítés idején, hogy ez a város igazodási pontot jelent a tágabb régióban is. Sokan átveszik a debreceni példákat, akár a százezreket vonzó Virágkarneválon látják, akár csak egy iskolai vetélkedőn. Ezt az igazodást ki kell használnunk. Jó példa erre a kisugárzásra a Kárpát-medencei vonzáskörzetű Nemzetközi Betlehemes Találkozó, amely jövőre már tizedik alkalommal lesz a cívisvárosban (25 éves maga a rendezvény). 2014 végén éppen a debreceni mintára rendezték meg az első Székely Betlehemes Találkozót. A modernizáció rossz hatásai úgy tűnik, már a Székelyföldet is elérték, és kezdenek elveszni ott is a tradíciók. Márpedig egy közösséget kizárólag a tradíció tud megtartani. Agócs Gergely népzenész mondta ezt nemrég, de teljesen egyetértek vele, hogy nem mi tartjuk meg a hagyományt, hanem a hagyomány tart meg minket. Ha elengedjük a tradícióinkat, az felér egy öngyilkossággal. Ezért is gondolom, hogy a kultúra szerepe napjainkban felértékelődik, és ennek nyomán a mi szakmánk is új értéket kap. A most elnyert minősítésünk is jelzi ennek a munkának az eredményességét.

Debrecenben az az intézményrendszer specialitása, hogy sok, a város peremkerületein lévő közösségi ház alkotja. Mennyire jelent nehézséget az eltérő infrastruktúra?

Beszédes helyzet volt, amikor a „Mi-magunkért” program zárórendezvényén Ondódon, Hoppál Péter államtitkár úr a közösségi ház udvarán belelépett a sárba. Rögtön mondtam, ott kell fejleszteni, ahol arra szükség van. Egyébként most mértük fel, hol milyen infrastruktúra-beruházás kell. Azt azonban mindig hangsúlyozni szoktam, hogy az emberektől vannak az épületek és nem fordítva. Lehetne itt mindenféle szuper csarnokokat építeni, ha azok konganak az ürességtől, viszont egy romos házban is nagyon aktív közösségi élet alakulhat ki. Bízom abban, hogy a most kezdődő hétéves uniós ciklusban, amely tartogat még településfejlesztésre fordítható összegeket, tudunk lehívni pályázati pénzeket. Ezekből a támogatásokból meg lehet újítani a rossz állapotú közösségi tereket. A városvezetők szándéka persze nagyon meghatározó az elképzeléseink megvalósításában, de azt tapasztalom, hogy ezen a téren jól állunk, a cívis ember felelősséget érez a jövő iránt.


debrecen1


Milyen típusú, irányú közösségi programokat próbálnak generálni a közösségi terekben?

Mindent, amit már eddig megszoktak az emberek. Az a célunk, hogy kellemes hátteret adjunk bármilyen közösségi foglalatosságnak, a képzőművészeti kiállítástól a kézműves foglalkozáson át a táncházig. A Belvárosi Közösségi Házban megszerveztük például a Debreceni Zenész Klubot, hiszen nagyon sok a zenész a városban, és szeretnénk olyan, többgenerációs helyszínt kialakítani, ahol jól érzik magukat a zenészek. Az első táncházat is itt tartották ’74-ben, de a rockzenének is fontos terepe volt már korábban is a belvárosi Pódiumterem. A folyamatosságot próbáljuk megteremteni, akármilyen témáról legyen is szó. Versmegzenésítő pályázatot hirdettünk nemrég a Magyar Költészet Napjára, több beszélgetéssorozatunk is elindult a programokhoz kapcsolódóan. Figyeljük a felmerülő igényeket, és próbáljuk úgy segíteni az embereket, hogy ők maguk szervezzék meg a vágyott programot, mi pedig infrastruktúrát és szakmai hátteret nyújtunk hozzá. Nem minden bizonyul tartósnak ezek közül, jött már kezdeményezés például filmklubra is, de az végül elhalt. Ám az nagyon fontos, hogy csak olyan programokat valósítsunk meg, amire igény van. Így sokkal jobban tele van a ház egy-egy alkalommal, mintha ráerőltetnénk a közösségre egy-egy általunk jónak tartott rendezvényt. A jeles napokról természetesen mindig megemlékezünk, mert ez is a tradíció része, de ezeken kívül tényleg csak a közösség kezdeményezéseire figyelünk. Kiegészíteném még azzal, hogy kulturális alapú programokról beszélek.


Elsősorban az emberek igényeire alapoznak. Hogyan lehet ugyanakkor értéket is közvetíteni?

Úgy tűnik, itt az ideje annak, hogy újraértelmeződjön a szakmánk, ami a rendszerváltást megelőzően népművelőként szerepelt, azóta nevezték már művelődési menedzsernek, művelődésszervezőnek is. Talán ezt az újraértelmezést jelzi az is, hogy – tudtommal - néhány egyetemen ismét lesz ilyen szak. Nagyon fontosnak tartom, hogy újjászerveződött a Nemzeti Művelődési Intézet. A mi szakmánknak óriási a társadalmi haszna, ezért is érdemes a rendszerváltás óta eltelt huszonöt év után átgondolni a szerepét. Beke Pál, a Magyar Művelődési Intézet korábbi igazgatója fogalmazta meg ezt, amivel mélyen egyetértek, hogy az emberek nem hülyék, és ha komolyan vesszük őket, akkor ott nincs baj az értékekkel. Nemrég Kismacson rendeztük meg Burai István ismert debreceni képzőművész kiállítását, és láttam, milyen sokan, milyen örömmel hallgatták a megnyitót, holott ebben a kis városrészben többségében nem értelmiségiek laknak. Lehet, hogy az ott lévők nem értettek mindent a szövegekből, de úgy élték meg, hogy ezzel komoly hellyé nőtte ki magát a városrész. Egyedül az igénytelenség szül igénytelenséget. Igaz, bizonyos értelemben rá kell irányítanunk a figyelmet az értékekre, de mindennek az az alapja, hogy komolyan vesszük a közösségeket, az embereket.


Ungvári Judit

Roma_nok_kultura_banner_002

_D0A2911_Copy

2019.06.24

A Fausttól a Szívlapátig című irodalmi segédkönyv azoknak a középiskolai tanároknak készült, akik szeretnének kicsit kiszakadni a kerettanterv merevségéből és friss, élő irodalmi szövegeken keresztül akarják közel hozni a nagy klasszikusokat a diákjaik számára. A kötet elemzései az irodalom jelenvalósága, életszerűsége mellett teszik le a voksukat.

Dobokay_werk_2

2019.06.24

Az előző századokban sokat kísérleteztek a látható világ fotografikus leképezésével. Az ezüst-halogenidek fényérzékenységének felismerése vezetett idővel a fényképezés létrejöttéhez. Ag, az ezüst vegyjele a címe Dobokay Máté Capa Központban látható kiállításának, amely a művész vegyészi és filozófusi kísérletezését mutatja be.

Kahlo_7

2019.06.23

Frida országa – Guillermo Kahlo mexikói fotográfiái címmel nyílt kiállítás június 22-én a Műcsarnokban. A 20. század első három évtizedében a Magyarországhoz hasonló gazdasági fellendülést megélt Mexikó épületeit dokumentáló fotós öröksége lánya, Frida Kahlo világhírű festőművész életművét is meghatározta.

Az együttműködés részeként megvalósult egy, a Budapesti Wagner-napok díjnyertes, új arculatát visszatükröző installáció.A Wagner nevének betűit formázó installáció az eseménysorozat végéig, június 23-ig tekintető meg a Müpa főbejárata előtti téren.

A Hal négyesben című, kétfelvonásos, zenés krimivígjáték lesz az idei Székesfehérvári Nyári Színház műsorán, amelyet ezúttal is a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban tartanak. Az előadások július 11. és 14. között lesznek láthatók. Főszereplők: Závodszky Noémi, Tűzkő Sándor, Varga Lili és Ballér Bianka játszik, a rendező: Kozáry Ferenc színművész.

A Megszálottak az elmúlt időszakban két nemzetközi fesztiválon is díjakat nyert. Májusban a Keresztény Filmek Világfesztiválján, Orlandóban nyerte el Fésűs Nelly a legjobb női alakítás díját. Most a film az Alaska Film Awards nemzetközi fesztivál fődíját, az Északi Fény Kirobbanó Tehetség Díja elismerést nyerte el, a jakartai világfesztiválon pedig a legjobb európai film Arany Díjat, Pozsgai Zsolt pedig a legjobb rendezői díjat is megkapta három másik kollégája mellett. A jakartai verseny díjait augusztusban az indonéziai császári városban, Dzsogdzsakartában, több napos ünnepség keretében veheti át a rendező a császári család meghívására.

A Római Magyar Akadémia június 25-én 19.00 órakor Zsigmond Dezső: A Sátán fattya című nagyjátékfilmjével emlékezik meg a 40-es évek egyik legnagyobb magyar tragédiájáról, a Kárpátalján élő magyarság vészkorszakáról, amelyről évtizedekig beszélni sem volt szabad. A Nagy Zoltán Mihály azonos című művéből készült film, Kárpátalja úgynevezett felszabadulás utáni periódusát (1944-45) tárja a néző elé, és a tizenhat esztendős Tóth Eszter sorsán keresztül láttatja a málenykij robot, valamint a szovjet megszállás borzalmait.

Huszonöt helyszínen 80 programmal, 400 fellépővel és kiállítóval várják a vendégeket az ormánsági Bőköz fesztiválon augusztus 22. és 25. között. Fellép mások mellett a Ghymes, Karácsony János, a Talamba Ütőegyüttes, a Hot Jazz Band, a Tárkány Művek vagy a Rudan Joe Akusztik Band, a bőközi helyi jellegzetességeket a települések tájházaiban lehet megismerni. Részletek itt.

Június 28-án a Bujdosó Trió ad koncertet az óbudai Gázlámpa Kioszk teraszán. A Esernyős névre keresztelt helyszín célja, hogy a finom kávék mellett kultúrát is kínálhassanak a különleges hangulatú fő téren.

teraszlive_bujdosotrio_WEB

A Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál (ZA-KO) előadásával június végén megkezdődik a szabadtéri színházi rendezvénysorozat, a nyár utolsó hónapjaiban pedig zenés produkciókat mutatnak be Kvártélyház udvarán.

Fényfestéseket, fényinstallációkat, utcaművészeti produkciókat tartanak a 4. Zsolnay Fényfesztiválon június 27. és 30. között Pécsett.

Egyebek mellett a III. Richárdot, a Vihart és a Szentivánéji álmot láthatja a közönség a hatodik Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon, amelyet június 27. és július 3. között szerveznek meg a vajdasági Cortanovcin.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma