15_eves

2018.05.24

Új típusú szabad teret hoz létre egy ideiglenes kilátó révén a 16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjának kiállítása, amely Szabadság híd – Új horizontok a városban címmel lesz látható május 26-tól. Jelen írásban a magyar szecesszió sokoldalú alkotója, Maróti Géza tervezte magyar pavilont májustól novemberig elfoglaló installációról lesz szó.

Hidat vinni Velencébe elsőre olyan ötletnek tűnhet, mintha módszeresen kezdene el valaki a lagúnákba vizet hordani. A kanálisok szabdalta földnyelveket elvégre így is számos pillér köti össze. Hogy a budapesti Szabadság hidat – pontosabban mindazt, amit mostanra ez a betűsor nyelvileg, élményileg, kulturálisan és közösségileg jelent – a Giardini magyar pavilonjába hozni mégis roppant találó, időszerű és fontos ötletnek bizonyult, arról meggyőződhet bárki, aki a kétnapos sajtómustrát követően, május 26-án a kapuit a nagyközönség előtt is megnyitó16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennáléra látogat. Hogy mi mindenért érdemes, arról a közeljövőben még két másik cikk szól majd.


DBZOL20180524005


Az idei biennálé kurátorai – a skót Yvonne Farrell és Shelley McNamara – által meghirdetett hívószó a Freespace, amely szabadteret és a szabadidő eltöltésére alkalmas szabad teret egyaránt jelenthet. A Szabadság híd – Új horizontok a városban című, a Ludwig Múzeumnak a Kultúrgorilla kurátori csapatával és a Studio Nomad építészeivel közösen megvalósított pályázatnyertes projekt nemcsak címében rezonál pontosan erre a fogalomra, hanem a tartalmát tekintve is. Több szempontból. A magyar pavilonban két éve Fábián Gábor és Fajcsák Dénes Aktivátorok – Helyi aktív építészet című installációja egy pusztuló egri épület közösségi megújítását mutatta be, ahogyan az idei anyag is a megújításról szól.


Elvégre azt beszéli el egyszerű, sallangmentes nyelven, hogy vált az 1896-ban, harmadik fővárosi Duna-hídként átadott, a Szent Gellért teret a Fővám térrel összekötő Szabadság híd százhúz évvel később (egy időre legalábbis) köztérré. Sokan emlékezhetünk rá, hogy 2016 nyarán a környék infrastrukturális fejlesztése miatt a főváros lezárta a szóban forgó átkelőt. Amint a járműforgalom megszűnt, a városlakók azonmód birtokba vették, újraértelmezték és a szó szoros értelmében újra is színezték a Szabadság hidat. A „Szabihíd” egy drón szemével úgy festett ugyanis, mintha csupaszín ragtapaszokkal fedték volna be a Duna örvényes, mélyzöld felszínét. Ami az égből ragtapasznak látszott, valójában megannyi jógamatrac és függőágy volt, amelyekről a lezárt átkelőn a Duna fölül a Napot üdvözölni vagy a felhőket kémlelni mentek színes ruhákban sok százan. Vagy pedig mozogni valamit, szappanbuborékokat fújni, jazzkoncertet hallgatni, kártyázni, grillezni, 1,032 m2 szabad helyet szakítani ki maguknak. (Ennyi a pavilonban olvasható kísérőszöveg szerint egy jógamatrac átlagos alapterülete.)


DBZOL20180524003


„A hidtestet köztéri bútordarabként kezdtük használni” – fogalmazott a magyar pavilon megnyitóján a projekt egyik kurátora, Oravecz Júlia. Szerinte a 2016 után tavaly is folytatódó eseménysorozat egy nagyobb ívű társadalmi átalakulás lenyomata. Olyasféle kérdések merülnek fel e mentén, minthogy merünk-e változtatni a környezetünkön, illetve, hogy milyen városban szeretnénk egyáltalán élni. „A város ugyanis közügy – fogalmazta meg Oravecz Júlia –, ám ezt néha elfeledjük.”


„A föld, a víz és a levegő a természeti népeknél mindig a közös, el nem tulajdonítható kincsek közé tartozik” – szögezte Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója, a biennále nemzeti biztosa. Hozzátette, hogy az időszakos szabad tér kialakítása a városlakók legújabbkori leleményei közé tartozik. „A teret használó csoport – kerékpárosok, futók, együtt pihenők – közös tevékenységük által átformálják környezetüket is, az kreativitásuknak köszönhetően az eredetileg betöltött funkciójához képest máshogyan kezd el működni.” És hogy mennyire sikeres, szemléletformáló volt a Szabihíd-projekt, ahhoz elég talán annyi, hogy a gumicsizmazöld pillérekről egy ideje tényleg az jut eszünkbe: azok valamit, valakiket, valahogyan összekötnek.


A Studio Nomad részéről a projekt megvalósításában részt vett Pongor Soma, aki azt emelte ki, hogy az installáció főként közterken is használt anyagokból készült. „Ezúttal is, ahogy a hídon két éve és tavaly történt, egy esemény, az építészeti biennále kapcsán alakul át a tér” – vont párhuzamot, és arra figyelmeztetett, hogy a korszerű urbanisztika jegyében nemcsak az anyagokat, hanem a térhasználatot is hosszú távra szükséges tervezni.


DBZOL20180524016


A Szabadság híd – Új horizontok a városban rendhagyó, eddig soha ki nem próbált módon használja a magyar pavilon terét is, hiszen a csarnok átriumába az idei kiállítás alkalmából kilátó épült. Odafönt „szabad tér” fogad, ahonnan különös szemszögből láthatunk rá a Giardinire. Igaz, a kert gyönyörű, buja növényzete miatt hatalmas perspektívák nem nyílnak, a felvetés mégis újszerű és a mustra témájához pontosan passzol. Jó ötlet volt tehát összességében a rendelkezésre álló, adott horizontális helyett vertikálisan nyújtani meg a teret.

De mielőtt a távolba veszne a tekintetünk, nézzünk szét odalent (odabent) is! Olyan kicsit, mintha egy híd belsejébe tévedtünk volna, fölöttünk szüntelen hallatszik a fölfelé igyekvők lépteinek zaja. A Szabihíd-gondolathoz passzolnak a jógamatracokból összegumizott ülőalkalmatosságok is, mint ahogy a két kvázi-előzmény (az 1990-es taxisblokád, valamint a 2004-es EU-csatlakozás, amelyek más módon, de a Szabadság híd összekötő erejének metaforikáját használták) bekezdésnyi ideidézése is épp elegendő. Mindezt egy jól sikerült videómontázs beszéli el halk zenével. Finom megoldás, ahogy a kép a sötét üvegfelületen – akár a víztükrön – megcsillan.


A pavilon harmadik harmada elvben a személyes történeteké. Nekem kissé zavaró volt a videók egymást is kioltó hangja, amelyet az emelvényre tartók zaja amúgy is elnyom. Az angol felirat így is érvényesül persze, de tán kevésbé sikerült szerintem személyessé tenni általa a történetet. A lényeg viszont – úgy gondolatában, mint a megvalósítást illetően – a negyedik harmad, a „hosszabbítás”, vagyis az átriumba épült kilátó. A folyamatos (inter)aktivitást szemlélteti, és a szemünk előtt formálódó fővárosunk egy izgalmas mozaikdarabkáját mutatja be ebben az évről évre átformálódó hatalmas kertben. Ezért és így érdemes Velencébe hidat vinni.


Vass Norbert
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

KAD_Kultura_596x90_002

_D0A7682_Copy

2019.08.21

A mese szerint Csipke Rózsika tizenhat évesen megszúrta magát, és százéves álomba zuhant: királyfik jöttek megszabadítani átkától, csókot leheltek ajkára, mindent elsöprő szerelem ébredt közöttük. A valóságban azonban csak peregtek az évek, eltelt a száz év, Csipke Rózsika felébredt, királyfi azonban nem érkezett. Rózsika pedig megértette, hogy nincs kiút, és nincs megmentő herceg sem...

cziffra_2

2019.08.21

Mit jelent cigánynak lenni? A kérdésre többféle választ is megismerhetett, aki augusztus 17-én ellátogatott a Budai várban a Mesterségek Ünnepén megrendezett A hagyományos roma mesterségek és a design című kerekasztal-beszélgetésre, ahol még a kosárfonás bűvös világáról is rengeteg érdekesség hangzott el.

agocs_2

2019.08.20

Agócs Gergely népzenész és néprajzkutató nemrég tért vissza legutóbbi, észak-kaukázusi gyűjtőútjáról. Az utazás eredményeiről, a magyar népzene sajátosságairól és a szeptember 24-i Atyai ág koncertről beszélgettünk vele.

A 90 éves holokauszttúlélő, Fahidi Éva főszereplésével készült, A létezés eufóriája című táncos dokumentumfilmet szeptember 6-án Budapesten, a Jurányi Házban vetítik. Szeptember 7-én a Sóvirág című nagysikerű táncszínházi előadást is megtekinthetik ugyanott az érdeklődők a most 93 éves Fahidi Éva és Cuhorka Emese táncművész főszereplésével. Szabó Réka egészestés dokumentumfilmje, amely a szintén általa rendezett Sóvirág próbafolyamatát követi végig, szeptember 12-től látható országosan a mozikban.

A találkozó címe A szétszóródás előtt - Irodalom és művészet 1918-1920 volt. A Nagyhordó-díjat Alföldy Jenő irodalomtörténésznek ítélték oda, Hordó-díjjal pedig Cs. Varga István irodalomtörténészt, Kántor István és Vass Tibor költőt ismerték el.

A filmművészethez való kivételes hozzájárulásáért életműdíjat kap Tim Roth a Szarajevói Filmfesztiválon, ahol mesterkurzust is tart. A brit színész játszott többek között Stephen Frears Félelem nélkül, Peter Greenaway A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője, Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott és Robert Altman Vincent és Theo című filmjében. Két Quentin Tarantino-filmmel, a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregén) címűekkel vált világhírűvé, a Rob Roy című filmben alakított gonoszért pedig Golden Globe- és Oscar-díjra jelölték. Rendezői debütjét, a Hadszíntért 1999-ben a Sundance Filmfesztiválon mutatták be és Cannes-ban, Torontóban is szerepelt.

A világ legjobb gitárosai között számon tartott Duane Allman híres, arany színű Layla gitárját 1,25 millió dollárért (366 millió forintért) vásárolták meg egy árverésen a georgiai Maconban. A nevezetes hangszert, egy 1957-es Gibson Les Paul Goldtopot a legutóbbi időkig a maconi Allman Brothers Band múzeumban őrizték.

A Rossz versek című film is bekerült az Európai Filmdíjra jelölhető alkotások válogatásába, ahol 31 ország 46 filmje szerepel. A következő hetekben az Európai Filmakadémia több mint 3600 tagja szavaz a filmdíj legfontosabb kategóriáinak – a legjobb európai film, rendező, színész, színésznő és forgatókönyvíró – jelöltjeiről. A jelöléseket november 9-én hirdetik ki Sevillában, a győztesekről nyolctagú zsűri dönt. A díjakat december 7-én Berlinben adják át.

Idén 12. alkalommal rendezik meg a Zorall Sörolimpiát. A rendezvénynek augusztus 21-24. között az alsóörsi Pelso Camping ad otthont.

leszfeszt

Az augusztus 23-ai gálaműsort a nemzeti ünnep és a nemzeti összefogás határozza meg.

Az Új magyar rapszódia című mű ősbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják. A műsor második felében a Magyar Mise hangzik el.

A Magyarok kenyere program felajánlásával egy tonna lisztből készül ma Szolnokon a Kárpát-medence kenyere, amelyet idén is szétosztanak az ünnepelők között.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma