GaleriaMegnyito_banner_728x90_002

2018.05.24

Új típusú szabad teret hoz létre egy ideiglenes kilátó révén a 16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjának kiállítása, amely Szabadság híd – Új horizontok a városban címmel lesz látható május 26-tól. Jelen írásban a magyar szecesszió sokoldalú alkotója, Maróti Géza tervezte magyar pavilont májustól novemberig elfoglaló installációról lesz szó.

Hidat vinni Velencébe elsőre olyan ötletnek tűnhet, mintha módszeresen kezdene el valaki a lagúnákba vizet hordani. A kanálisok szabdalta földnyelveket elvégre így is számos pillér köti össze. Hogy a budapesti Szabadság hidat – pontosabban mindazt, amit mostanra ez a betűsor nyelvileg, élményileg, kulturálisan és közösségileg jelent – a Giardini magyar pavilonjába hozni mégis roppant találó, időszerű és fontos ötletnek bizonyult, arról meggyőződhet bárki, aki a kétnapos sajtómustrát követően, május 26-án a kapuit a nagyközönség előtt is megnyitó16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennáléra látogat. Hogy mi mindenért érdemes, arról a közeljövőben még két másik cikk szól majd.


DBZOL20180524005


Az idei biennálé kurátorai – a skót Yvonne Farrell és Shelley McNamara – által meghirdetett hívószó a Freespace, amely szabadteret és a szabadidő eltöltésére alkalmas szabad teret egyaránt jelenthet. A Szabadság híd – Új horizontok a városban című, a Ludwig Múzeumnak a Kultúrgorilla kurátori csapatával és a Studio Nomad építészeivel közösen megvalósított pályázatnyertes projekt nemcsak címében rezonál pontosan erre a fogalomra, hanem a tartalmát tekintve is. Több szempontból. A magyar pavilonban két éve Fábián Gábor és Fajcsák Dénes Aktivátorok – Helyi aktív építészet című installációja egy pusztuló egri épület közösségi megújítását mutatta be, ahogyan az idei anyag is a megújításról szól.


Elvégre azt beszéli el egyszerű, sallangmentes nyelven, hogy vált az 1896-ban, harmadik fővárosi Duna-hídként átadott, a Szent Gellért teret a Fővám térrel összekötő Szabadság híd százhúz évvel később (egy időre legalábbis) köztérré. Sokan emlékezhetünk rá, hogy 2016 nyarán a környék infrastrukturális fejlesztése miatt a főváros lezárta a szóban forgó átkelőt. Amint a járműforgalom megszűnt, a városlakók azonmód birtokba vették, újraértelmezték és a szó szoros értelmében újra is színezték a Szabadság hidat. A „Szabihíd” egy drón szemével úgy festett ugyanis, mintha csupaszín ragtapaszokkal fedték volna be a Duna örvényes, mélyzöld felszínét. Ami az égből ragtapasznak látszott, valójában megannyi jógamatrac és függőágy volt, amelyekről a lezárt átkelőn a Duna fölül a Napot üdvözölni vagy a felhőket kémlelni mentek színes ruhákban sok százan. Vagy pedig mozogni valamit, szappanbuborékokat fújni, jazzkoncertet hallgatni, kártyázni, grillezni, 1,032 m2 szabad helyet szakítani ki maguknak. (Ennyi a pavilonban olvasható kísérőszöveg szerint egy jógamatrac átlagos alapterülete.)


DBZOL20180524003


„A hidtestet köztéri bútordarabként kezdtük használni” – fogalmazott a magyar pavilon megnyitóján a projekt egyik kurátora, Oravecz Júlia. Szerinte a 2016 után tavaly is folytatódó eseménysorozat egy nagyobb ívű társadalmi átalakulás lenyomata. Olyasféle kérdések merülnek fel e mentén, minthogy merünk-e változtatni a környezetünkön, illetve, hogy milyen városban szeretnénk egyáltalán élni. „A város ugyanis közügy – fogalmazta meg Oravecz Júlia –, ám ezt néha elfeledjük.”


„A föld, a víz és a levegő a természeti népeknél mindig a közös, el nem tulajdonítható kincsek közé tartozik” – szögezte Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója, a biennále nemzeti biztosa. Hozzátette, hogy az időszakos szabad tér kialakítása a városlakók legújabbkori leleményei közé tartozik. „A teret használó csoport – kerékpárosok, futók, együtt pihenők – közös tevékenységük által átformálják környezetüket is, az kreativitásuknak köszönhetően az eredetileg betöltött funkciójához képest máshogyan kezd el működni.” És hogy mennyire sikeres, szemléletformáló volt a Szabihíd-projekt, ahhoz elég talán annyi, hogy a gumicsizmazöld pillérekről egy ideje tényleg az jut eszünkbe: azok valamit, valakiket, valahogyan összekötnek.


A Studio Nomad részéről a projekt megvalósításában részt vett Pongor Soma, aki azt emelte ki, hogy az installáció főként közterken is használt anyagokból készült. „Ezúttal is, ahogy a hídon két éve és tavaly történt, egy esemény, az építészeti biennále kapcsán alakul át a tér” – vont párhuzamot, és arra figyelmeztetett, hogy a korszerű urbanisztika jegyében nemcsak az anyagokat, hanem a térhasználatot is hosszú távra szükséges tervezni.


DBZOL20180524016


A Szabadság híd – Új horizontok a városban rendhagyó, eddig soha ki nem próbált módon használja a magyar pavilon terét is, hiszen a csarnok átriumába az idei kiállítás alkalmából kilátó épült. Odafönt „szabad tér” fogad, ahonnan különös szemszögből láthatunk rá a Giardinire. Igaz, a kert gyönyörű, buja növényzete miatt hatalmas perspektívák nem nyílnak, a felvetés mégis újszerű és a mustra témájához pontosan passzol. Jó ötlet volt tehát összességében a rendelkezésre álló, adott horizontális helyett vertikálisan nyújtani meg a teret.

De mielőtt a távolba veszne a tekintetünk, nézzünk szét odalent (odabent) is! Olyan kicsit, mintha egy híd belsejébe tévedtünk volna, fölöttünk szüntelen hallatszik a fölfelé igyekvők lépteinek zaja. A Szabihíd-gondolathoz passzolnak a jógamatracokból összegumizott ülőalkalmatosságok is, mint ahogy a két kvázi-előzmény (az 1990-es taxisblokád, valamint a 2004-es EU-csatlakozás, amelyek más módon, de a Szabadság híd összekötő erejének metaforikáját használták) bekezdésnyi ideidézése is épp elegendő. Mindezt egy jól sikerült videómontázs beszéli el halk zenével. Finom megoldás, ahogy a kép a sötét üvegfelületen – akár a víztükrön – megcsillan.


A pavilon harmadik harmada elvben a személyes történeteké. Nekem kissé zavaró volt a videók egymást is kioltó hangja, amelyet az emelvényre tartók zaja amúgy is elnyom. Az angol felirat így is érvényesül persze, de tán kevésbé sikerült szerintem személyessé tenni általa a történetet. A lényeg viszont – úgy gondolatában, mint a megvalósítást illetően – a negyedik harmad, a „hosszabbítás”, vagyis az átriumba épült kilátó. A folyamatos (inter)aktivitást szemlélteti, és a szemünk előtt formálódó fővárosunk egy izgalmas mozaikdarabkáját mutatja be ebben az évről évre átformálódó hatalmas kertben. Ezért és így érdemes Velencébe hidat vinni.


Vass Norbert
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

plakat003

_D0A2683_Copy

2019.03.19

Régi-új otthonra lel a képzőművészet Szentendrén: a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. új kiállítóteret nyit a Fő téren. A helyi kulturális kínálat egy olyan művészeti intézménnyel bővül, amely már több évtizedes múlttal, a városhoz kötődő jelentős hagyományokkal rendelkezik.

czinege_vadaszaton

2019.03.18

Valóban elkártyázták részegen a mezőtúri téeszt? Mennyi esett le a hortobágyi „libáztatásból”? Milyen büntetés járt zugvadászatáért, szexuális zaklatásért, okirathamisításért, garázdaságért, megfélemlítésért? Mindez kiderül a Kommunista kiskirályok című kötetből, amelyet március 19-én mutatnak be a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában.

Vasgrof

2019.03.18

A magyar történelemben sok filmre kívánkozó alak van, de Mátyás királyt semmiképp nem ajánlaná Pozsgai Zsolt. A Balázs Béla-díjjal a napokban kitüntetett drámaíró, színházi és filmes szakember szerint, amit tudunk Mátyásról, az hamis, a történelmi tényeket pedig jobb nem bolygatni. Interjú.

A Korazimban talált, gyönyörű mozaikpadlós szőlőprést bor készítéséhez használták a Talmud megszövegezésének korában, vagyis az i. sz. 3. és 5. század között. Az ekkor a Galileai-tótól északra fekvő településen élő zsidó lakosság bort készített és ivott, olajat préselt és gabonát is őrölt. Az előbb a padló medencéjében, majd a kősatuban is kipréselt szőlőlét amforákban tárolták és érlelték borrá. Korazimban egy teljes, a római és a bizánci korból származó zsidó falut tártak fel: korábban mikvék, vagyis zsidó rituális fürdők, egy hatalmas zsinagóga, valamint számos lakóépület maradványai kerültek elő a 20. században több időszakban is folytatott ásatásokon. Korazimot az Újszövetség is említi, Máté és Lukács evangéliumában szerepel azon városok között, amelyek elutasították Jézust, és ezért átkozottak. A településen jelentős pusztítást végzett egy i. sz. 363-ban történt földrengés, de utána újjáépítették, és a korai muzulmán korig, a nyolcadik századig fennállt.

Olga Neuwirth osztrák zeneszerző zenei kíséretével mutatták be Hans Karl Breslauernek a holokausztot előrevetítő Nagyváros zsidók nélkül című 1924-es némafilmjét a párizsi Cité de la Musique koncerttermében. Az 1924-ben Bécsben forgatott, másfélórás film Hugo Bettauer magyarra is lefordított, azonos című regényéből készült. Az antiszemitizmusról írt szatíra hátborzongatóan pontos vízió arról, hogyan szegényedik el egy város kulturálisan és gazdaságilag egyaránt, miután elűzik zsidó lakosságát.

Az elmúlt negyedszázad legjelentősebb kiállítása nyílt meg szombaton Ilja Repin műveiből a moszkvai Tretyjakov Képtárban. A világhírű moszkvai galéria a realista festő 300 művét – 170 olajképét és 130 grafikáját – gyűjtötte egybe 28 oroszországi múzeumból és hét magyángyűjteményből Repin születésének 175. évfordulója alkalmából. Az orosz fővárosban augusztus 18-ig látható tárlatot később bemutatják Szentpéterváron, szűkebb változatban Párizsban és Helsinkiben is.

Az ausztriai Szárazvámban (Müllendorf), a kismartoni járásban a legkevesebb öt ókori épület maradványai kerültek elő. Az eddig ismeretlen ókori falu egy sajátos római kori településfajta, egy úgynevezett vicus – saját önkormányzattal nem rendelkező falu vagy esetleg városrész – lehetett, amely kereskedelemből, kézművességből és szolgáltatásokból élt. A leletek azután kerültek felszínre, hogy egy építkezés miatt lebontottak egy régi parasztházat. Az épületmaradványokon kívül találtak 120 fémpénzt, dísztárgyakat és más kerámiákat is.

A nemzetközi tehetségeket bemutató programra meghívták aMayberian Sansküllots és a Belau együttest is. Az egyik legfontosabb európai zenei fesztivált május 30. és június 1. között rendezik, a két magyar csapat ezen, valamint az ahhoz kapcsolódó Primavera Pro ötnapos zeneipari találkozó (május 29. – június 2.) showcase rendezvényén is fellép.

A Rákosi-korszak szórakoztatóiparát és a szocialista revük világát idézi meg az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Vörös Csillagok címmel március 20-tól látható kamaratárlata.

Nemeth_Marica

Az OMG estet a közönség összesen hat alkalommal láthatja az évadban az Erkel Színház műsorán, 2019. március 22-én, 23-án, 24-én két alkalommal, 27-én és 28-án.

A Várkert Irodalom március 19-i alkalmán a 30 évvel ezelőtt elhunyt Márai Sándort, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb íróját idézik meg. Az est vendégei Mészáros Tibor irodalomtörténész, Tari Annamária klinikai pszichológus, Tompos Kátya színművész és Hajduk Károly színművész.

Nyikolaj Luganszkij orosz zongoraművész szólóestjével folytatódik március 19-én az „MVM Koncertek – A Zongora”-sorozat a Zeneakadémia Nagytermében. „Napjaink zongoristái közül Luganszkij messze kiemelkedik felkészültségével – jellemzi őt a Financial Times, kiemelve technikai virtuozitását, billentésének érzékenységét és azt a különleges művészi képességét, amellyel az orosz zene megérintő varázsát közvetíti a hallgatóságnak.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma