Tihany_bannerek_new_728x90

2013. május 22.
A Szaúdi Kulturális Napok alkalmával egy mesés, távoli ország kultúrájába nyerhettünk bepillantást.
Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg a Múzeumok Majálisát május 11-12-én.
A magyar fotóművészet az új évezredben címmel nyílt kiállítás május 11-én a Magyar Nemzeti Galériában. A július végéig nyitva tartó tárlaton 21 kortárs magyar alkotó közel 350 művét láthatja a nagyközönség.
Vak és látássérült tárlatvezetők kíséretében tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban a Tapintható kiállítás az esélyegyenlőség nevében.


Célzó

hegy_mood_csajok

Lassan elkezdődik a fesztiválszezon és ezzel együtt a tervezgetés is, hova, mikor, mennyiért érdemes menni. A Hegyalja Fesztivál szervezői kész tervvel álltak elő a többnapos bulizás költségeinek csökkentésére, a fesztiválrezsi-csökkentő csomag a fesztiválozás alapvető költségeit, azaz az utazást, a belépést, és a szórakozást is tartalmazza.

esterhazy

Hatvan programot láthatnak 15 héten át, 150 fellépőtől a megújult Esterházy-kastélyban a látogatók az „Eszterházi Vigasságok” keretein belül. A kétszázmillió finanszírozású programsorozat számos hazai és külföldi zenei együttest lát vendégül többek között a most rekonstruált Marionettszínházban, amelyben 240 év után először hangzik fel zene május 31-én.

tihany

Öt helyszínnel bővült a történelmi emlékhelyek köre az országban. Az összesen 42 emlékhely közé olyan nevezetességek kerültek be, mint a Hősök Temploma vagy a Tihanyi Bencés Apátság.

sodebergh

Az Új Coen-mozi, a Llewyn Davis című zenés film vezeti az amerikai kritikusok ranglistáját a 66. cannesi filmfesztiválon, a francia esztéták szerint Aszgar Farhadi iráni rendező Le Passé című családi drámája a legesélyesebb az Arany Pálmára. Kiemelkedő alakításként értékelik Michael Douglas visszatérését Soderbergh új filmjében, amelyben a homoszexuális Valentino Liberace zongoraművész-showmant formálja meg a nemrégiben felépült színész.


kalakalondon

A Londoni Magyar Kulturális Központ és a Londoni Magyar Nagykövetség szervezésében Magyar Családi Napot tartottak május 17-én: a programon fellépett a Kaláka és Magyar Állami Népi Együttes. Legközelebb a Budapest Bár lép fel, júniusban pedig Szűcs Péter és Kiss Péter ad közös koncertet az angol városban.

„Nagyszívű volt, tudott férfi módon meghatódni, tudott küzdeni. Tudott társaságba jókat mulatni, annak a közepére állni” – emlékezett vissza Eperjes Károly a Kultúra.hu kamerája előtt Bujtor Istvánra, a róla készült szobor avatásának alkalmából. A leginkább Ötvös Csöpiként emlegetett színészről készült alkotást május 5-én adták át Balatonfüreden. Videó.

A fösvény című darabbal mutatkozott be a Budapesten megrendezett Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. „A társulat jelenleg Shakespeare Hamletjének színpadra állításán dolgozik.

hajdu

Hajdu Szabolcs májusban kezdi forgatni az eredetileg Mirage néven futó, majd időközben átkeresztelt hortobágyi westernjét, a Délibábot, a ’magyar puszta’ díszletei között. A magyar- angol-szlovák koprodukcióban készülő új Hajdu-film kapcsán faggattuk a rendezőt arról, hogyan készült az új mozira, hogyan gondolkodik a forgatókönyvről és a csapatmunkáról.

A Poligamy után új filmmel jelentkezik Orosz Dénes. A Coming out forgatása nemrég kezdődött el, a rendezőt e-mailben kérdeztük készülő filmjének alapötletéről, kulisszatitkokról és a jó közönségfilm titkáról.

Baz Luhrmann A nagy Gatsby című filmjének díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 66. cannes-i filmfesztivál. A Steven Spielberg elnökségével zajló filmes megmérettetésen olyan rendezők versenyeznek az Arany Pálmáért, mint Jim Jarmusch, Steven Soderbegh, Francois Ozon és Roman Polanski.

deja_vu_fesztival_2013_cut

Költözik Szeged nyárindító bulija, az első Déja Vu fesztivál, amely június 13. és 15. között a 80-as, 90-es évek ikonikus sztárjaival az Etelka sor helyett a Postás Sportpályán várja a közönséget. A háromnapos programon többek között fellép Balázs Fecó, Charlie, az első Emelet, az Animal Cannibals, Zoltán Erika és a Bon bon.

Első alkalommal rendeznek Egerben május 16-17-én MUSIC HUNGARY néven átfogó konferenciát a hazai zeneipar szereplői számára.  A találkozó célja, hogy a szakma képviselői személyesen vitassák meg a szakágat érintő problémákat, és közösen keressenek választ a felmerülő kérdésekre – mondta el Tóth Tibor, a program egyik szervezője a Kultúra.hu-nak.

 

Budapesten és 12 más településen rendezik meg a III. Magyar Világtalálkozó rendezvénysorozatát, melyre idén is több tucat ország képviselőit, érdeklőit várják. Kulturális estek, filmszemle, tudományos konferencia és szépségverseny is szórakoztatja az érdeklődőket május 19. és 26. között. A programsorozat a kapcsolatteremtés és együttműködés lehetőségét kínálja mindazok számára, akik készek a magyar értékek, teljesítmények jó hírének népszerűsítésére és közvetítésére szerte a nagyvilágban.

ybl

A magyar építészet ünnepévé szeretné tenni az Ybl Miklós születésének 200. évfordulója alkalmából rendezendő emlékévet az Ybl Emlékbizottság, amely május 21-én tartotta alakuló ülését.

Fabényi Júliát nevezi ki a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum igazgatójának az emberi erőforrások minisztere – a szakmai bizottság ajánlását elfogadva.

Magyarország egyik legősibb történelmi műemléke, a Pannonhalmi Főapátság épülete és környéke mintegy 600 millió forintos uniós támogatásból fejlődött az elmúlt években. A regionális turizmus fellendítését célzó újítás például az audio guide rendszer bevezetése, a gyógynövénykertben zajló interaktív szakvezetés és az időszaki kiállítás is.

bernstein

A Watergate-botrány egyik felderítője, Carl Bernstein látogatott Magyarországra. A Hay Fesztivál záró napján, május 21-én elmondta: a Wikileaks-ügyben figyelembe kellett volna venni a katonák biztonságát, a hírek iránti lankadó érdeklődés pedig nem az online térnyerésével, hanem a 90-es években megjelenő rövid hírújságokkal köszöntött be.

Megjelent a Kossuth Rádió azonos című műsora alapján A hely című kötet, melybe 13 riport kerülhetett bele. Igyekeztek mindenki saját kedvencét beválogatni, de mivel csaknem ezer helyen járt már a stáb a négyéves fennállás alatt és összesen ezer riport készült el, ez nem sikerülhetett.

Idén is megrendezte éves beszámoló közgyűlését az Informatikai és Könyvtári Szövetség az Országos Széchenyi Könyvtár Tanácstermében. A május 15-ei beszámolón szó esett többek között a könyvtár kulturális életben való szerepéről, az uniós támogatás lehetőségeiről, valamint a könyvtári rendszer átalakításáról.

emke

Konferenciát rendez a Magyar Fotótörténeti Társaság és a Magyar Képzőművészeti Egyetem Klösz György halálának századik évfordulója alkalmából május 24-25-én a Feszty-házban. A kétnapos programon szó esik a különböző műfajokról, a fotó és társadalom kapcsolatáról, emellett korunk fotógyűjteményeiről, illetve a világháló szerepéről is értekeznek a résztvevők.

Magyar és külföldi alkotók mintegy 290 képzőművészeti kerámiája szerepel a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek - Nemzetközi Kerámia Stúdió csütörtökön megnyílt szeptemberig látogatható kiállításán Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban.

Fél nap után megemelkedett a Magyarországra foglalt utazások száma Ausztriából – mondta el Kovács Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviseletének vezetője, miután május 16-án megkezdődtek Linzben a magyar napok. A program költségvetése igen alacsony, a nagy bécsi vásáron a mostani költés kétszeresét kell fizetni egyetlen egy, a magyar kultúrát bemutató standért.

A Balassi Intézetben május 29-én rendeznek egésznapos konferenciát a határon túli magyarság szellemi örökségéről. Kormányzati intézkedések és az identitás témája is előkerül az előadások tematikájában és a kerekasztal-beszélgetésekben.

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktorává avatták hétfőn a Nobel-díjas Mario Vargas Llosa perui származású írót. A Nobel-díjas író vasárnap érkezett Kolozsvárra, és az Ezeregy éjszaka című drámája vasárnap esti kolozsvári bemutatóján pár mondat erejéig maga is fellépett.

Varga Róbert tájékoztatása szerint a rendezvénysorozatot a nagyszínpadon a BonBon Quintet Jancsi és Juliska című zenés mesejátéka nyitja meg, amelynek zeneszerzője Meskó Ilona. Lukácsházi Győző a zenei ismeretterjesztés egyik legismertebb magyar képviselője rengeteg humorral átszőtt előadás keretében vezeti be a gyerekeket a zene és az örökérvényű Grimm történet birodalmába, miközben Dobos Emőke rajzművész a helyszínen készült alkotásaival illusztrálja a produkciót. Mindezt a Magyar Rádió és a Fesztiválzenekar kiváló művészeinek közreműködésével tekinthetik meg kicsik és nagyok.

Színes programokat felvonultató, nagyszabású gyermeknapi rendezvényt tart a Veszprémi Petőfi Színház szombaton délelőtt fél tizenegy és délután három óra között az intézményben és a teátrum előtti téren.Mindezt a Magyar Rádió és a Fesztiválzenekar kiváló művészeinek közreműködésével tekinthetik meg kicsik és nagyok.

David Dawson, Wayne Eagling, Lukács András és Jirí Kylián műveit új összeállításban mutatja be a Magyar Nemzeti Balett szombaton az Erkel Színházban. Három koreográfiát élő zenei kísérettel láthat a közönség a szombati premier után még hét alkalommal - emelte ki a keddi sajtótájékoztatón Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

anigif_kultura.hu

Bikácsi Daniella festőművész kiállítása nyílik meg május 23-án, csütörtökön a Budapest Kiállítóteremben. A tárlat június 23-áig látogatható.

Bikacsi_Daniela_Futombok__akvarell_54x73cm_2008kicsi

Négy külföldi balettmester, a Bécsből hazalátogató Lukács András, és Solymosi Tamás személyes betanításában, darabonként kéthetes próbaperiódusokban készült a Magyar Nemzeti Balett az Öt tánc című modern balett estre, amely a május 25-ei bemutatót követően még hét alkalommal látható az Erkel Színházban.

Szeptember 21-én, a magyar dráma napján mutatják be Szerb Antal híres regényének adaptációját, az Utas és holdvilágot. A darabot a nagyszínpadon, a vasfüggöny mögötti játéktérben állítják színpadra Harsányi Sulyom László rendezésében. A főszerepet az újonnan a színházhoz szerződő Takács Géza játssza, de láthatják többek között Auksz Évát, Balsai Mónit, Szatmári Attilát is.

A Magyar Írószövetség és a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör szervezésében június 26. és 30. között rendezik meg a II. Hajdúböszörményi Írótábort. A programon a szemináriumi és íróiskola vezetők előadók között számos elismert alkotó megjelenik, köztük Jókai Anna, Szálinger Balázs és Szentmártoni János is.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma