2018.09.10

A magyarság történelmi megmaradásának titka a haza szeretete – jelentette ki Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár Szigetváron, a Zrínyi Napok szeptember 9-ei, esti zárórendezvényén. Kiemelte: Magyarország minden veszteség ellenére nemcsak fennmaradt, de „óriásit alkotott és alkot”, miközben hatalmas értékeket ad a világnak.

_D0A4961_Copy


Fekete Péter a 186. Zrínyi-emlékünnepség kegyeleti megemlékezésén úgy vélekedett: a küzdelmes magyar történelmet vizsgálva „hamar eljutunk arra a meglátásra, hogy emberileg alig magyarázható valóság ennek sokszor eltiport, létéért küzdő nemzetnek a fennmaradása”. A magyar történelem küzdelmes időszakaira is kitérve a politikus hozzátette, hogy Magyarország minden veszteség ellenére nemcsak fennmaradt, de „óriásit alkotott és alkot”, miközben hatalmas értékeket ad a világnak.

 

_D0A4824_Copy
Fekete Péter és Hóvári János, a Zrínyi-emlékbizottság elnöke


„Az, hogy évezredes küzdelmek után, dacolva túlerővel, elnyomással, álnoksággal, árulásokkal, ma egy gyarapodó, erősödő országban élhetünk, kultúráját, identitását őrző nemzetállamként, a hazaszeretetnek köszönhető” – hangoztatta az államtitkár, akinek megfogalmazása szerint „a magyarság történelmi megmaradásának titka a haza szeretete”. Szigetvár, Eger, Mohács, Buda, vagy akár a Corvin köz üzen a mai nemzedékeknek, Európának és a világnak – mondta Fekete Péter azt is hangsúlyozva, hogy „a hazaszeretet sohasem veszíthet”. Ez az erő a magyar lét titka, a magyarság öröme – összegzett.

 

_D0A4344_Copy
Jelenet a szigetvári csatából

Az államtitkár úgy folytatta: a hazaszeretet egyben felelősségvállalás, áldozathozatal, küzdés és helytállás is, továbbá naponkénti munka a nemzet gyarapodásáért, jövőjéért, biztonságáért, „ha kell, akár más nemzetek javára, segítésére és nem kárára”. Fekete Péter szerint napjainkban ismét sorskérdés a nemzetállamok léte, keresztény hit és kultúra, valamint az országhatár védelme, a magyarság megerősödése. Beszéde zárásaként, hallgatóságát biztatva úgy fogalmazott: „fogadjuk szívünkbe ősi örökségünket, a hazaszeretet megtartó erejét, örömét és felelősségét, főt hajtva Szigetvár hősei, Zrínyi Miklós és vitézeinek hűsége előtt”.

 

_D0A4546_Copy
Jelenet a szigetvári csatából


Vass Péter, Szigetvár független polgármestere a Zrínyi Napok programjainak tapasztalatait értékelve azt mondta: a rendezvények mind minőségében, mind mennyiségében méltóak voltak a város hőséhez. A koszorúzással véget ért emlékünnepségen közreműködött Moravetz Levente színművész, Varga Miklós énekes, a Szigetvári Zrínyi Miklós Fúvószenekar, a Csáktornyai Zrínyi Gárda, a Szigetvári Zrínyi Gárda és a Zrínyi-vitézek.



Forrás: MTI

Fotó: Csákvári Zsigmond

_D0A0127_Copy

2018.09.24

Bátor hangokat mutatott be Kárpátaljáról a MANK Nonprofit Kft. Alkotóművészeti Szalon című sorozata, amelyet szeptember 21-én már 15. alkalommal rendeztek meg a Cseh Tamás Archívumban. Két fiatal tehetséggel beszélgettek: Shrek Tímea íróval, az Előretolt Helyőrség folyóirat kárpátaljai változatának szerkesztőjével és Marcsák Gergely költő, zenésszel.

X_ARendszerbolTorolve2_masolata

2018.09.24

Két nemzetközi fesztiválra is meghívást kapott a Liza, a rókatündér rendezőjének új filmje, az X – A rendszerből törölve. Ujj Mészáros Károly thrillerének világpremierje az október 12. és 21. között zajló A kategóriás Varsó Nemzetközi Filmfesztiválon lesz, ahol versenybe válogatták a filmet. A film az amerikai közönség előtt az október 10-én kezdődő 54. Chicago Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be.

Alpok_II.-2017

2018.09.24

„Ha össze kellene foglalnom műveim célját, akkor talán leginkább megállásra, csendre és elmélyedésre hívnak” – mondta Kelemen Bíborka képzőművész a Kultúra.hu-nak, akinek munkáival szeptember 24-én, a Nemzeti Kulturális Alap 25 év, 25 nap, 25 esemény című rendezvénysorozatán találkozhatunk az NKA Fesztiválhajón. A 25 éves alkotó művészettörténetet tanult, jelenleg képgrafika szakon alkot.

Elindult a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Hangfoglaló turné. A programsorozat első állomása a szolnoki Tisza moziban a két éve elhunyt Somló Tamás életét bemutató emlékkiállítás megnyitója volt szeptember 23-án. Az NKA 25 évét egy több művészeti ágat felvonultató vidéki klubturnéval, koncertekkel, kiállításokkal, filmvetítésekkel, könyvbemutatóval és szakmai beszélgetések sorozatával ünnepli a Hangfoglaló Program. A rendezvénysorozat keretében több, korábban az NKA által támogatott zenekar lép fel. A programsorozat Szolnok után Veszprémbe, Gödöllőre, Debrecenbe, Nagyváradra, Szegedre és Miskolcra is eljut, majd október 13-án ér véget a pécsi, illetve a győri helyszínen.

Cary Fukunaga rendezi a 25. Bond-filmet – jelentették be szeptember 20-án a 007-es filmek producerei, Michael G. Wilson és Barbara Broccoli. Az amerikai Fukunaga rendezte a Netflix új feketekomédia-sorozatát, a Maniacot Emma Stone és Jonah Hill főszereplésével, 2015-ben pedig az Idris Elba közreműködésével készült Beasts of No Nation című produkciót.

Két évforduló az apropója annak, hogy Szergej Rahmanyinov áll a fókuszában az először megszervezett Orosz Zenei Fesztiválnak szeptember 29. és október 6. között Budapesten és Debrecenben. A fesztiválon közreműködő művészek között lesz Szabó Marcell mellett Perényi Miklós, Farkas Gábor, Kolonits Klára, Anatolij Fokanov, Zsoldos Bálint, Virág Emese, a moszkvai Rahmanyinov Trió, Balogh Ádám, Razvaljeva Anasztázia és a Kruppa Kvartett.

Átadták a Hegyvidéki Kulturális Szalon új épületét, amely elsősorban a XII. kerület lakóit várja változatos kulturális és közösségi programokkal. Az ünnepségen Áder János köztársasági elnök kiemelte: az új épület évente több mint 1500 változatos tematikájú eseménynek ad majd otthont, a munka „hihetetlen elszántságot, szorgalmat, hozzáértést igényel az itt dolgozóktól”.

Tizennégy kortárs kárpátaljai festőművész huszonnégy alkotásából nyílt időszaki tárlat Győr legújabb kiállítóhelyén, az Újvárosi Közösségi és Kiállítótérben szeptember 19-én. Az időszaki kiállításon Kopriva Attila, Erfán Ferenc, Micska Zoltán, Klisza János, Réti János, Kulin Ágnes, Tóth Róbert, Ihor Lucenko, Biba Szergej, Kalitics Erika, Iváncsó András, Jurij Szelevickij, Villásek Tibor és Sándor Olexandr művei láthatók.

A múzeumi és könyvtáros szakma a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében sokat tesz azért, hogy csökkenjen a korai – azaz a végzettség nélküli – iskolaelhagyók aránya, javuljon a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci helyzete, erősödjön a fiatalok társadalmi integrációja, csökkenjen a szegénységben, társadalmi kirekesztettségben élők száma. A nemes célok elérése érdekében a két kulturális szakterület három éven át tartó programot indított 2017 februárjában.

chalk-1551566_1920-1360x1020

Táncosok a medencében, a szabad tüdős merülés művészete, az eltűnés jelensége és filmvetítés. Többek között ezt kínálja a PLACCC 2018 fesztivál, melynek programjait az utcán és egyéb elhagyatott, használaton kívüli helyen lehet megtalálni.

Test, technológia, mozgás, köztéri táncelőadás, techno-harkályok, interaktív városi hangjáték, performatív ikerkiállítás. Csak néhány hívószó az idén tízéves PLACCC témáiból. A nemzetközi fesztivál – amely köztereken, rendhagyó helyszíneken létrejövő alkotásokat állít középpontba – 2018. szeptember 3-án, 18 órakor rajtol el a Shapers című köztéri táncelőadással, amelyet a budapesti Rákóczi térre adaptál a francia Ex Nihilo társulat.

Még négy napig, augusztus 24-én éjfélig szavazhat a közönség A Kaszás Attila-díj három jelöltjére a díj honlapján! Az idén Varga Klárit, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, Farkas Ignácot, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és Nagy Csongor Zsoltot, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagját jelölték a Kaszás Attila-díjra.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma