2018.06.07

Egy koncert hangulatát meghatározza a helyszín is. Egészen más élményt adhat egy kórusmű, egy mise a hangversenyteremben, mint a templom falai között. Cikkünkben három olyan budapesti koncertet ajánlunk olvasóinknak, amelyek a főváros legszebb helyszínein: a Szent István Bazilikában, a budavári Mátyás-templomban és a Németajkú Református Templomban varázsolják el a hallgatóságot.

1.

Jótékonysági hangverseny a Szent István Bazilikában

2018. június 11., 19:30

A Rotary Club Budapest-Sasad hagyományos jótékonysági hangversenyét rendezi meg a budapesti Szent István Bazilikában. Az adománygyűjtés célja a hátrányos helyzetű fiatalok támogatása, a szívbeteg gyerekek műtéti költségeinek fedezése és a kárpátaljai magyar fiatalok segítése. A koncert nem csak a nemes cél és a szép helyszín miatt tarthat számot a közönség érdeklődésére. A fellépő művészek is különleges élménnyel ajándékozzák majd meg a hallgatóságot.

 

st-istvan-984026_960_720
Fotó: pixabay.com


Az orgonán Virágh András Gábor Erkel-díjas orgonaművész fog játszani, aki 2010 májusa óta a budapesti Szent István Bazilika orgonaművésze, 2012-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója, valamint 2010 és 2014 között a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának egykori oktatója. A művészt 2011-ben Junior Prima-díjjal tüntették ki, 2013-ban pedig zeneszerzés szakon diplomázott Fekete Gyula osztályában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, valamint ugyanebben az évben az Aurora Musis Amica alapítvány, valamint a Magyar Művészeti Akadémia zeneszerzői díját vehette át. Később, 2017-ben Erkel-díjjal tüntették ki. Orgonaművészként Európa számos országában, illetve a tengerentúlon is fellépett, művei pedig számos hazai, és külföldi hangversenyen, fesztiválon hangzanak el.

 

A koncerten Schnöller Szabina szoprán énekesnő is fellép, aki 2006-ban szerzett énektanári diplomát Győrött Németh Judit tanítványaként. A művésznő 2006 óta Svájcban él. A zürichi konzervatóriumban folytatta tanulmányait Polgár László növendékeként, ahol 2009-ben énekművészi diplomát szerzett, 2010 és 2012 között pedig a svájci operastúdió tagja volt. Már 2003 óta számos énekverseny díjazottja, 2011-ben I. helyezett lett a nemzetközi Schlossoper Haldenstein Operaversenyen, és így Violetta szerepében debütált. Az operaszerepek mellett a dalok és oratóriumok is állandóan jelen vannak repertoárjában, 2017 óta rendszeresen lep fel a brémai filharmonikusokkal.

 

_d0a2979__copy__600x400
Schnöller Szabina
Fotó: Csákvári Zsigmond


Az énekesnőt már egy tavalyi koncert kapcsán is megszólaltattuk. Akkor elmondta: nagyon kötődik a hazájához, a családjához, éppen ezért nagyon örül, ha itthon is színpadra állhat. Kint rögtön az elejétől kiváló lehetőségek találták meg, és megnyert egy nemzetközi énekversenyt, amelynek eredményeként Verdi Traviátájában állhatott színpadra, méghozzá a női főszereplő, Violetta szerepét kapta meg. Az előadás több szabadtéri, svájci fellépést ért meg, de ellátogattak vele például a Bodeni-tó mellé, a lindaui színházba és a zürichi Tonhallébe is, meylek hatalmas lehetőséget jelentettek a számára.

 

A június 11-ei koncert műsora:

Liszt Ferenc: Phantasie und Fuge über den Namen B-A-C-H

P. da Palestrina: Ricercare del primo tuono

A. Vivaldi – J. S. Bach: Concerto in Re minore

(I. Allegro, II. Largo e spiccato, III. Allegro)

Virágh András Gábor: Hét korálmeditáció – részletek (I. II. III. V. VI. tétel)

D. Buxtehude: Praeludium in g-moll BuxWV 163

Liszt Ferenc: Ave Maria

C. Franck: Final

 

church-1687114_960_720
Fotó: pixabay.com


2.

Emlékmise és hangverseny

Erkel Ferenc és Beliczay Gyula műveiből

2018. június 15., 18:00

Erkel Ferencre emlékeznek június 15-én a budavári Mátyás-templomban. A szentmise 18 órakor kezdődik, a szertartás állandó részeiben pedig elhangzik: Beliczay Gyula Gyula F-­dúr mise op. 50 című műve. A változó részekben és a hangversenyen Erkel Ferenc Magyar Cantate című műve lesz hallható.

 

Előadják:
SCHNÖLLER Szabina –­ szoprán
HEIM Mercedesz –­ alt
KOMÁROMI Márton ­– tenor
JEKL László – basszus
MÉSZÁROS Zsolt Máté – orgona


Közreműködik:

Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar (karigazgató:: Perlaki Attila)
István Király Operakórus (karigazgató: Somogyváry Ákos)
MÁV Szimfonikus Zenekar (művészeti vezető: Csaba Péter)

 

Vezényel:
PERLAKI Attila és SOMOGYVÁRY Ákos

 

A koncerttel a művészek Erkel Ferenc előtt tisztelegnek annak apropóján, hogy a zeneszerző halálának idén van a 125. évfordulója, éppen június 15-én. Erkel Ferenc, himnuszunk zeneszerzője Gyulán született 1810. november 7-én, és már 25 évesen operát is vezényelt. A Pesti Magyar Színháznál dolgozott 1838-tól karmesterként. Ahogy a filharmonia.com oldalán írják: „1840-ben elkészült Bátori Mária című operájával. Ezzel a magyar operatörténetben megszületett az első magyar nemzeti opera. Megtisztelő, hogy a Nemzeti Színház névadó ünnepségén 1840. augusztus 8-án hangozhatott el először. A siker és a vágy, hogy még tökéletesebbet alkosson, további komponálásra ösztönözte Erkelt. Nemzeti Színházi állásával révbe ért. Egyre közismertebb, egyre népszerűbb szereplője lett a magyar zenei életnek. Az operatörténet szempontjából igazán jelentős Erkel-művek (Hunyadi László, Bánk bán) ezután keletkeztek.”

 

p328-8


A koncerten azonban Erkel Ferenc alkotása mellett Beliczay Gyula műve is felcsendül. A művész – aki kortársa volt Erkelnek, hiszen 1838-ban született – zenei karrierje párhuzamosan haladt a mérnökivel, „végül teljes egészében a zenei tevékenységnek szentelte magát” – írják róla a Zeneakadémia oldalán. Ugyanitt megtudjuk, hogy Beliczay Gyula Bécsben két évtizedet töltött, ami meghatározta egész zenei-alkotói világát. Műegyetemi tanulmányokat végzett és mérnökként helyezkedett el, de emellett hangversenyeket adott, mint zongoraművész és zeneszerző. Rendszeresen írt beszámolókat a Zenészeti Lapoknak a bécsi zenei életről, valamint zeneesztétikai tárgyú cikkei jelentek meg a külföldi újságokban. Magyarországra hazaérve a Zeneakadémián négy évig tanított összhangzattant. A népies daltól a szimfóniáig minden műfajban alkotott. Legnagyobb figyelmet kamarazene művei keltették, triói, vonósnégyesei kritikai sikert arattak francia és német földön. Egyházi művei tipikusan bécsi, schuberti hatást mutatnak – tudjuk meg a lfze.hu oldalán.



3.

Professzorok reflektorfényben

A Régi Zenei Napok professzorainak koncertje

2018. július 3., 20:00

A budapesti Németajkú Református Templomban tart koncertet a Régi Zenei Napok Fesztivál keretében Baráth Emőke, Hannfried Lucke, Bernhardt Forck és Vashegyi György. A Régi Zenei Napok Fesztivál a középkortól a barokkig terjedő időszakot öleli fel. A művek korhű hangszereken, korabeli hangolási rendszerrel, az adott időszakra jellemző technikával játszva szólalnak meg: úgy, ahogyan például Bach hallgathatta őket. „A világ legnagyobb régi zenét játszó művészeit hívtuk meg” – hangsúlyozta Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Nkft. ügyvezető igazgatója a programhoz kapcsolódó, június 4-ei sajtótájékoztatón. A programok nagy része Vácon lesz, a mesterkurzusokat tartó professzorok azonban Budapesten is bemutatkoznak a nagyközönségnek.

 

Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus művészeti vezetője maga is tart mesterkurzust, és fellép a fővárosi koncerten. A sajtótájékoztatón kiemelte: 18 éves korában rá is nagy hatással volt egy mesterkurzus, mely megváltoztatta az életét. A programról elárulta: „ez az ország egyetlen olyan régi zenei fesztiválja, amelyen a magas minőségű koncertek mesterkurzusokkal is kiegészülnek”.

 

_D0A3306_Copy
Vashegyi György
Fotó: Csákvári Zsigmond


A helyszínt talán kevesebben ismerhetik, mint a Szent István Bazilikát vagy a budavári Mátyás-templomot, pedig a Németajkú Református Egyházközség temploma is figyelemre méltó épület. Ahogy az egyházközég oldalán írják: „1878-ben a budapesti Hold utcába tervezték az akkoriban nagyon divatos neo-gót stílusú templomépületet. A 20. század viharai ellenére az épület máig fennmaradt. A két világháború között virágzó, többnyelvű gyülekezeti élet folyt itt, a németajkú egyház kórházat (Bethesda) és árvaházat (Bethánia) tartott fenn. Innen indult a vasárnapi iskolai mozgalom, itt alakult meg a Kék Kereszt Egyesület és egy munkásjóléti egylet is.” Sajnos a II. világháború után csak egy 60 négyzetméteres lakásban tarthattak istentiszteleteket, a templomba pedig betelepítették a Magyar Televízió varrodáját és jelmezraktárát. „Csak 1996 után lehetett először gondolni a renoválásra és az eredeti funkció visszaállítására”, és „2002. március 3-án, az újra szentelési ünnepség keretében kapta vissza a gyülekezet 57 esztendő után régi-új otthonát”.

 

Műsor:

Válogatás a barokk zene közismert és ritka gyöngyszemeiből.

 

Előadják:

Baráth Emőke – ének
Hannfried Lucke – orgona
Bernhardt Forck – hegedű
Vashegyi György – csembaló



Kultúra.hu

Forrás: Kultúra.hu, filharmonia.com, matyas-templom.hu, andrasgaborviragh.com, Schnöller Szabina Facebook-oldala, lfze.hu, drgbudapest.hu

Erzekeny_terek_Kultura_banner_596x90

fouri_oltozet

2019.05.19

Az erdélyi főurak sokat adtak a külcsínre: tetőtől talpig selyembe és nemesfémbe öltöztek, és zománcozott ötvös-remekművekből szippantották a tubákot. A kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeumban tegnap nyílt divattörténeti kiállításon ezeket a tárgyakat lehet megcsodálni.

Magyar_Zoltan_olimpiai_bajnok_tornasz

2019.05.19

Az olimpiai sikereknek köszönhetően az 1930-as évekre Magyarországon is időszerűvé vált, hogy megépüljön az első fedett sportcsarnok. Az 1941-re elkészült Nemzeti Sportcsarnokban a magyar sportolókat, legendákat, példaképeket végre élőben lehetett megcsodálni, így évekig telt házzal üzemelt.

Bakos-Kiss_Gabor_Frankie._R

2019.05.19

Bakos-Kiss Gábor Frankie (Frank Sinatra élete) című önálló estjére készül. A zseniális énekes pályájának csúcspontjait és hullámvölgyeit, a hatalomhoz fűződő viszonyát is megmutatja az előadás, amely a sikerben és csillogásban élő művész személyiségét tárja a nézők elé. A színművész nemcsak az új darabról, hanem tanításról, versekről és álmokról is beszélt.

A papírtányért, melyre a Nirvana együttes énekese írta fel egy előadás dalainak sorrendjét, szombaton árverezték el New Yorkban. Ugyanezen az aukción 75 ezer dollárért cserélt gazdát az a rombuszmintás kardigán, amit a zenész öngyilkossága előtti utolsó fotóján viselt. A Nirvana 1985-ben alakult, 1991-es Nevermind című lemezükből több mint 30 millió példány fogyott a világon, rendre minden idők legjobb albumai közé választják.

Május 25-én, szombaton este lesz Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony című művének premierje – éppen 100 évvel azután, hogy az operát bemutatták. A főszerepeket Nina Stemme, Camilla Nylund és Evelyn Herlitzius énekli, Christian Thielemann pedig az eredeti partitúrából vezényel. Vasárnap este az egész várost ingyenes, szabadtéri előadásra várják a Herbert von Karajan térre. A különleges estén olyan művészeket láthat és hallhat a közönség, mint Nina Stemme, Camilla Nylund, Jonas Kaufmann, Szonja Joncseva, Tomasz Konieczny, Erwin Schrott és Roberto Alagna.

Az oszlopot, amely 1953 óta van a Német Történelmi Múzeum tulajdonában, 1486-ban állították fel Cape Crossnál portugál felfedezők. 1893-ban a császári haditengerészet Németországba vitte, a helyszín ugyanis a Német Birodalomhoz tartozó, Német Délnyugat-Afrika nevű gyarmat része volt. A múzeum kuratóriuma csütörtökön döntött a visszaadásról.

A 587 tételt felvonultató aukció legmagasabb áron elkelt tétele volt Zichy Mihály Harcdöntő párbaj című expresszív remekműve, amely 31 millió 200 ezer forintért talált új gazdára. A második helyre Mednyánszky László Dunajeci tája került 30 millió forintos leütéssel, a harmadik pedig Szinyei Merse Pál Faun III. című előtanulmánya lett, amely 28 millió 800 ezer forintért cserélt gazdát. A műtárgyanyag szenzációját a szecessziós Zsolnay-kerámiák adták, amelyek közül egy rendkívül ritka virágtartó díszedény 14 millió 400 ezer forintért, egy tulipános díszkaspó pedig 6 millió 600 ezer forintért kelt el.

A Szabadkát képviselő Gulyás Szabolcs nyerte meg szombaton a hetedik alkalommal megrendezett Vajdasági Vágtát Kopra nevű lovával a Topolya melletti Andrásnépén (Zobnatica). Második az adorjáni Szőke Tamás lett Londonnal, harmadikként pedig Cékus Noémi ért célba Bácsfeketehegy színeiben Fickó hátán. A Nemzeti Vágta délvidéki előfutamára tizenhat délvidéki település nevezte be lovát és lovasát. Ez volt az idei Nemzeti Vágta első előfutama. A továbbjutók október 19-én és 20-án állhatnak rajthoz Budapesten. Mivel tavaly a Nemzeti Vágtát a dél-bácskai Temerin lovasa, Nagy Arnold nyerte meg, így az idei rendezvényen ő selejtező nélkül indulhat, vagyis a Vajdaságot ketten képviselik majd Budapesten.

A Hagyományok Háza új sorozatában a színpadi néptáncművészet kiemelkedő koreográfusai állnak a középppontban. Első alkalommal, május 22-én 19 órakor Janghy B. Zita és Orza Calin munkásságáról lesz szó.

fokuszban-a-koreografusok-janghybzita-azaz-a-dunaujvarosi-4-ek-es-orza-calin-original-133678

Május 21-e a magyar honvédelem napja, 1849-ben ezen a napon foglalta vissza a Görgei Artúr vezette honvédsereg Buda várát. 2019. május 19-én a magyar történelem kiemelkedő eseményének 170. évfordulójára emlékezik meg a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség látványos csatabemutatóval a Kapisztrán téren.

Az avar nép életét ismerhetik meg ja látogatók a Déri Múzeum Kerek világ című időszaki kiállításához kapcsolódó családi napon.

Közös sorozatot indít május 22-től szerda esténként a Bookline online könyváruház és az újbudai A38 hajó. A Bookline B-oldal című eseményen a kortárs magyar könnyűzene dalszerző-előadói zenélnek és mesélnek kedvenc olvasmányélményeikről az A38 tetőteraszán.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma