2017.04.24

Első alkalommal rendezik meg idén május 10. és 13. között Szegeden a város Oscar-díjas szülöttéről elnevezett Zsigmond Vilmos Filmfesztivált, amely a névadóhoz hűen az operatőri munkát állítja középpontba. A fesztiválra 300-nál több nevezés érkezett a világ öt kontinenséről, melyekből az előzsűri összesen 33 filmet válogatott versenybe öt kategóriában.

A magyar és közép-európai alkotások mellett több amerikai, továbbá ausztrál, indiai, skandináv, valamint a Baltikum országaiból származó műveket is láthat majd a közönség a szegedi Belvárosi Moziban. Az öttagú zsűri elnöke Szabó Gábor (HSC) operatőr, aki az idei Magyar Filmhéten A martfűi rém fotografálásáért elnyerte a legjobb operatőr díját.


17796164_716729228506865_2940329986827467717_n

 

A versenyprogramot több olyan rendezvény is kíséri, amelyeken Zsigmond Vilmos pályáját elevenítik fel. A Magyar Hollywood Társaság szervezésében, többek között Rófusz Ferenc közreműködésével kerekasztal beszélgetésben idézik meg az alakját, emellett látható lesz a mester két korai remekműve, A sugarlandi hajtóvadászat és A folyó, továbbá két Zsigmond Vilmosról készült portréfilm is. A közönségtalálkozókon az alkotókkal folytatott beszélgetések mellett szó lesz a magyar filmoktatás helyzetéről is Báron György kritikus vezetésével, Nigel Walters operatőr, a zsűri brit tagja pedig workshopot tart az érdeklődőknek.

 

Susan Zsigmond, az operatőr özvegye őszinte érdeklődéssel kíséri a fesztivál szervezését. Sajnos, ő most nem tud ekkora útra vállalkozni, így a szűkebb családot Zsigmond Vilmos – ugyancsak Amerikában élő – unokája képviseli majd a szegedi fesztiválon.


15873153_672614019585053_3462231688573537866_n

 

PROGRAM

MÁJUS 10.

10:00-tól Regisztráció

11:00 Koszorúzás Zsigmond Vilmos szülőházánál, a Magyar Hollywood Társaság, Szeged Megyei Jogú Város és a Belvárosi Mozi szervezésében

Zsigmond Vilmos terem:

16:30 Fesztivál-megnyitó

17:00 Szemző Tibor: Csoma-oratórium

20:00 Versenyprogram: Az ember, aki csütörtök volt (nagyjátékfilm, Magyarország-USA-Olaszország-Románia) 2016, 95’

22:00 Versenyprogram:

Icarus (kisjátékfilm, USA) 2016, 20’

Rocket (kisjátékfilm, USA) 2016, 29’

Záridő (kisjátékfilm, Magyarország) 2016, 19’

Balázs Béla terem:

15:00 Beszélgetés Zsigmond Vilmos pályájáról

Résztvevők: Rófusz Ferenc, Elek Zoltán, Perlaki Tamás, Bokor Balázs (A Magyar Hollywood Tanács szervezésében)

17:00 Muhi András: Foglalkozása operatőr – portréfilm (Magyarország), 1994, 56’

18:00 Zsigmond Vilmos: Sugarlandi hajtóvadászat, 1974, 110’

20:00 Információs program:

Partizánok (kisjátékfilm, Magyarország) 2016, 17’

Mater Salvatoris (kisjátékfilm, Spanyolország) 2016, 17’

Kényelmetlen kényelem (kisjátékfilm, Hollandia-Magyarország) 2016, 20’

Rendes lányok (kisjátékfilm, Magyarország) 2016, 17’

 

MÁJUS 11.

11:00 Alkotó – kritikus – közönség találkozó a Casablanca Kávézóban A beszélgetést vezeti: Ibos Éva kritikus

Zsigmond Vilmos terem:

16:00 Versenyprogram: Mi ez a cirkusz? (dokumentumfilm, Magyarország) 2016, 82’

18:00 Versenyprogram:

Angeltown (kisjátékfilm, USA) 2016, 21’

Limbo (kisjátékfilm, Görögország-Franciaország) 2016, 29’

Utolsó esély (kisjátékfilm, Magyarország) 2016, 4’

Parafrázis (kisjátékfilm, Magyarország) 2014, 8’

20:00 Versenyprogram:

After Spring Comes Fall (nagyjátékfilm, Németország) 2015, 90’

22:00 Versenyprogram:

Beyond (animáció, Magyarország) 2015, 10’

Round Trip: Mary (animáció, Macedónia) 2015, 10’

The Vast Landscape – Poscelan Stories (animáció, Horvátország) 2014, 11’

WireLess (animáció, Magyarország) 2016, 7’

Tabula Rasa (kisjátékfilm), (Magyarország) 2015, 30’

Balázs Béla terem:

14:00 Beszélgetés: Nigel Walters – szabadegyetem

A beszélgetést vezeti: Pierre Filmon

16:00 Információs program:

Liebling (kisjátékfilm, Ausztria) 2015, 42’

Fizetős nap (kisjátékfilm, Magyarország) 2016, 22’

Pangreh (kisjátékfilm, Indonézia) 2016, 17’

Revolucionarni Dom (dokumentumfilm, Montenegro) 2016, 13’

Primavera Rosa en Mexico (dokumentumfilm, Spanyolország) 2016, 23’

Szuper (kisjátékfilm, Magyarország) 2015, 16’

18:00 Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal (Franciaország) 2016, 80’ (Pierre Filmon filmje)

20:00 Zsigmond Vilmos: A folyó, 1984, 122’

MÁJUS 12.

11:00 Alkotó – kritikus – közönség találkozó a Casablanca Kávézóban

A beszélgetést vezeti: Tóth Zoltán János filmesztéta

Zsigmond Vilmos terem:

16:00 Versenyprogram:

My Name Boris (kísérleti film, Észtország) 2016, 8’

Composition for a broken heart (kísérleti film, UK-Argentina) 2016, 3’

A levél (kísérleti film, Magyarország) 2015, 2’

A hős útja (kísérleti film, Magyarország) 2014, 4’

Last Church (kísérleti film, Olaszország) 2017, 10’

Percipio (kísérleti film, Magyarország) 2016, 5’

Dear (kísérleti film, Magyarország) 2015. 5’

Rőzse (kísérleti film, Magyarország) 2017, 4’

Az az egy gyerek (kisjátékfilm, Magyarország) 2015, 23’

Hostal Eden (kisjátékfilm, Spanyolország) 2016, 14’

18:00 Versenyprogram: Paradise Gowns (dokumentumfilm, Litvánia-Finnország) 2016, 60’

19:30 Versenyprogram: #sohavégetnemérős (nagyjátékfilm, Magyarország) 2016, 90’

21:00 Versenyprogram:

Fekete levegő (dokumentumfilm, Magyarország) 2016, 9’

Uni sodasta (dokumentumfilm, Finnország) 2015, 25’

Abu-Salim – freedom is not cheap (dokumentumfilm, Olaszország-Líbia) 2017, 24’

Benaras – the unexplored attachments (dokumentumfilm, India) 2015, 8’

Piciló (dokumentumfilm, Magyarország) 2016, 5’

Balázs Béla terem:

14:30 A tékozló apa forgatása: Szabó Gábor, Miklós Mari

A beszélgetést vezeti: Báron György filmesztéta

16:00 Zsigmond Vilmos: Tékozló apa (Magyarország) 1991, 81’

17:30 Információs program:

Gurumbé: Canciones de tu memoria negra (dokumentumfilm, Spanyolország) 2016, 72’

20:30 Információs program:

Jwan (kisjátékfilm, Irak) 2016, 29’

Ebéd előtt (kisjátékfilm, Magyarország) 2016, 8’

L’Ombra di Caino (kisjátékfilm, Olaszország) 2016, 30’

22:00 Muhi András: Mesterek és tanítványok (Magyarország) 1996, 40’

 

MÁJUS 13.

11:00 Alkotó – kritikus – közönség találkozó a Casablanca Kávézóban

A beszélgetést vezeti Tóth Zoltán János filmesztéta

Zsigmond Vilmos terem:

14:00 Versenyprogram:

The Legend of Ben Hall (nagyjátékfilm, Ausztrália) 2016, 139’

17:00 Eredményhirdetés, díjkiosztó

Balázs Béla terem:

14:00 Információs program:

Les eaux dormantes (kísérleti film, Franciaország) 2016, 17’

Broken Centrifuge – Dream State (kísérleti film, Szlovénia) 2016, 6’

La Chambre d’Ortolan (kísérleti film, Ausztria) 2015, 20’

15:00 Kerekasztal-beszélgetés a filmes oktatásról

A beszélgetést vezeti: Báron György filmesztéta

20:00-tól Díjnyertes filmek vetítése

 

Fotó: Zsigmond Vilmos Filmfesztivál Facebook-oldala

V4-banner

5_WEB_Elem_Radnoti_masolata

2018.02.23

A Radnóti Színház művészei olvasnak fel az idei Irodalom Éjszakáján 21 terézvárosi helyszínen március 21-én. A rendezvényen, amelynek témája a szerelem, 21 országból mutatnak be írókat és könyveket. Az esemény célja, hogy a szokványos irodalmi programokat kiszakítsák megszokott közegükből, az érdeklődőknek pedig különleges élményt nyújtsanak.

_D0A1439_Copy_masolata

2018.02.22

A magyarság a történelem viharai miatt önbizalomhiányos nemzetté vált, ezért is fontos, hogy végre elhiggye saját értékei létezését – mondta el dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár A kultúra gyarapít! című, az Országház Felsőházi termében megrendezett szakmai konferencián február 22-én. A tanácskozáson a kultúra közösségépítő, megtartó és gyarapító erejére hívták fel a figyelmet.

borito_kis

2018.02.22

Az idei színházi évad utolsó előadásként mutatják be február 24-én a Thália Színházban az Oscar című darabot. Az előadást a Sylvester Stallone főszereplésével készült ’91-es adaptáció tette ismerté, ám Csányi Sándor, a Thália Színház művészeti vezetője a február 22-ei sajtótájékoztatón elmondta: a mostani előadás nemcsak ezt, de a Louis de Funès főszereplésével készült filmet is túlszárnyalja majd.

Európai turnéja során Budapesten is fellép a King Crimson: a progresszív rock legendás együttese június 29-én a Müpában ad koncertet. Az Uncertain Times című turnén az alapító-gitáros Robert Fripp mellett három dobos, Pat Mastelotto, Gavin Harrison és Jeremy Stacey, a billentyűs Bill Rieflin, a gitáros-énekes Jakko Jakszyk, a basszusgitáros Tony Levin és a szaxofonos-fuvolás Mel Collins alkotja a zenekart. A koncerten megidézik a King Crimson valamennyi korszakát, a dalok között hat olyan darabbal, amelyet korábban koncertjeiken nem játszottak, megtoldva mindezt a legújabb, már három dobosra írt szerzeményeikkel. Jegyek már kaphatóak.

A Kaláka együttes a Pesti Vigadóban ad koncertet március 2-án, amikor meghívott vendégeivel együtt búcsúztatja az Arany-emlékévet ünnepi koncert keretében. Az Arany 201 című koncerten fellép többek között Szirtes Edina Mókus, a Fool Moon, Fekete János Jammal, a Hungarian FolkEmbassy, Csík János, Dresch Mihály, Szabó T. Anna, Lackfi János, Hegedűs D. Géza, Jankovics Marcell és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. A Kaláka együttes megalakulása óta zenésít meg Arany János-verseket.

A zenekar mesterei sorozatban hangzik el Magyarországon először Bella Máté Tabula Smaragdina című műve, valamint Louis Andriessen De Tijd (Az idő) című darabja március 6-án a budapesti Zeneakadémián Arie van Beek vezényletével. Bella Máté Erkel Ferenc-díjas zeneszerző a rotterdami de Doelen koncertközpont megrendelésére írta kompozícióját, amelyben egy ókori ezoterikus iratot zenésített meg Hamvas Béla filológiai értelmezésének felhasználásával.

Rosamund Pike játssza a kétszeres Nobel-díjas tudóst a Marie Curie életéről szóló, Radioactive című filmben, amelyet Budapesten forgatnak. A produkció rendezője az iráni Marjane Satrapi (Persepolis), a forgatókönyvet Jack Torne írta Lauren Redniss Radioactive: Marie & Pierre Curie: A Tale of Love and Fallout című életrajzi könyve nyomán.

Huszonnégy koncert, népzene, klasszikus és kortárs zene is várja a közönséget február 24-én a kórusok téli éjszakáján a budapesti Andrássy úton álló MagNet Közösségi Házban. A 12 meghívott kamarakórus között két gyermekkar is szerepel. A kórusok a capella, azaz kíséret nélküli zenével készülnek, öt különböző stílusban. A nemzetközi és magyar klasszikusok mellett népdalok, régi, modernebb és populáris darabok is felcsendülnek.

Groove & Voice Trio néven a V4-es országok dallamaiból hozott létre kuvaiti felkérésre világzenei produkciót Lovász Irén énekesnő. Az ősbemutatót február 6-án tartották a kuvaiti Abdulhussain Abdulredha Színházban. A műsor keretében Lovász Irén mellett színpadra lépett Horváth Kornél, Mizsei Zoltán, valamint Stanislav Palúch, Jitka Šuranská, Szczepan Pospieszalski, a szlovák, a cseh és a lengyel népzene-világzene jeles képviselői.

concert_after_V4_Diplomats_and_musicians

A Visegrádi Együttműködés aláírásának évfordulóját ünnepli a V4 Karnevál február 11-én, vasárnap. Ebből az alkalomból zsonglőrök, utcaszínházak, táncosok, zenészek, kézműves műhely, esti fényfestés és tűzijáték várják az érdeklődőket a Várkert Bazárban és környékén. A karneváli hangulat mellett Caramel, Lajkó Félix és az Óperentzia, a Balkan Fanatik, a Kerekes Band és a Kolompos Együttes koncertje szórakoztatja majd a vendégeket.

Három kategóriában – legjobb nagy klub, legjobb koncerthelyszín, legjobb melegbarát hely – jelölték idén a főváros egyik legnépszerűbb szórakozóhelyét, az Akvárium Klubot a Budapest Nightlife Awardson. A lassan egyéves VOLT Lokál is bekerült a versenybe: a „legjobb kis klub” címért küzd majd meg. A szavazás február 22-ig tart; voksolj Te is az Akváriumra ITT!

Ismét ősbemutatót tart a Rózsavölgyi Szalon: 2018. február 20-án mutatják be Tóth Krisztina Babérkoszorú-díjas költő, író Pokémon go című darabját, amelyet a Szalon felkérésére írt. Az előadás rendezője Csizmadia Tibor. Szereplők: Debreczeny Csaba, Bozó Andrea, Hunyadi Máté e.h., Tímár Éva, Ladányi Júlia e.h. és Sztarenki Pál.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma