NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_1_002

2016.01.14

Korunk egyik legizgalmasabb hip-hop előadója, a mindössze 23 éves detroiti rapper fenomén, Angel Haze lép fel január 19-én az Akvárium Klubban. Aki tavalyelőtt látta Angelt a Szigeten, annak már nem kell őt bemutatni, tudja, mire számíthat, aki viszont nem, az hozzon magával valamit, amibe kapaszkodhat – különben hanyatt esik attól, amit Angel Haze művel.

Angel Haze – leánykori nevén Raykeea „Raeen” Roes Wilson – 1992-ben született Michiganben, egy afrikai és indián felmenőkkel rendelkező családba. Egy szigorú keresztény felekezetben nőtt föl, amely tagjainak szinte mindent megtiltott: a gyülekezeten kívül senkivel sem beszélhettek, ékszert nem viselhettek, bizonyos dolgokat nem ehettetek, nem randevúzhattak, sőt még zenét sem hallgathattak. Mindezt azért volt fontos megjegyezni, mert személyiségére, későbbi stílusára és mondanivalójára nyilván nagy hatással voltak korai évei. Annak, aki akár csak egyetlen Angel Haze számot is hallott már, biztosan feltűnt, hogy Angelből egészen mélyről törnek föl az indulatok és a düh.


angel-haze


Esetében azonban ez nem punkos lázadásban és fröcsögésben merül ki, hanem fantasztikusan – olykor követhetetlenül gyorsan – előadott, nem ritkán társadalomkritikus szerzeményekben, amelyek pont a bennük rejlő és munkálkodó energiáktól lesznek egészen lehengerlőek. És ami még ennél is lehengerlőbb, az Angel Haze egyedi és egyből felismerhető előadásmódja, amiben lenyűgöző módon keveredik az énekbeszéd, a rap és az éneklés.


Angel családja 16 éves korában hagyta ott a gyülekezetet, és költözött Brooklynba, ahol Angel belevetette magát „a világi zenékbe”. 2009-től 2012-ig a neten ingyen letölthető mixtape-eket tett közzé, amelyek közül a Reservation majd az Eminem feldolgozást, a Cleaning Out My Closetot is tartalmazó Classick keltett nagy feltűnést. Olyannyira, hogy a BBC már 2012 decemberében bejelentette, hogy nominálták a Sound of 2013-ra, amelyre olyan művészeket jelölnek, akik a zenekritikusok és zeneipari megmondók szerint a következő év meghatározó előadói lesznek. (Angel Haze végül a harmadik helyen végzett.)


Angel_Haze-15-1


Első nagylemeze, a Dirty Gold 2013 decemberében jelent meg – mondhatni Angel Haze-re jellemző módon: miután a kiadó el akarta tolni az album megjelenését 2014 tavaszára, Angel fogta magát, feltöltötte a netre és ingyen elérhetővé tette. (A kiadó utána gyorsan ki is adta lemezt.)


A teltházas koncertek, egekbe szökő eladások, kritikai elismerések és amellett, hogy a Fuse 2015-ös legjobb hip-hop előadók listájára felkerült Angel Haze is, sikerét az is jelzi, hogy pályatársai előszeretettel dolgoznak vele. A Stromae, Ellie Goulding, Woodkid, Bastille, Sia ötösben például nem más a közös, mint az, hogy mindannyian készítettek már dalt Angel Haze közreműködésével. Angel a következő nagylemez megjelenése előtt Back To The Woods címmel jelentetett meg – szintén a neten – újabb anyagot tavaly szeptemberben, így legismertebb dalai (Werkin’ Girls, Battle Cry, New York, Echelon (It’s My Way) mellett már egészen széles repertoárral érkezik az Akváriumba. Hiba lenne kihagyni.


Kulcsszavak: Angel HazeAkvárium Klub
kovacsolas_1
2019.09.20

Hogyan lesz ma valaki kovács? Mesterség ez, vagy művészet? Hogy került egy a 17. században épült, a párizsi kommün idején leégett palota kapuja Pápára? Többek között ezeket is megtudtuk Lehoczky János kovács iparművésztől.

Rocco_es_fiverei-9517_002

2019.09.19

Luchino Visconti 1960-ban bemutatott filmje, a Rocco és fivérei ihlette a Nemzeti Színház csütörtöki bemutatóját, amely torz ideológiákról, a nagyvárosi lét nehézségeiről mesél – több mint fél évszázaddal Visconti után, kevesebb jövőbe vetett bizakodással.

Borcsok_Anna_2_R
2019.09.19

Szeptember 20-án lesz az Ékszerek éjszakája, mely a kortárs ékszerművészet technikai, koncepcionális és formabontói aktualitásait mutatja be. Az idei program különlegességeiről és a szervezés kulisszatitkairól Börcsök Anna ékszertervezőt kérdeztük.

A Vers – mindegy kinek sorozat első videóját, amelyben az előadóművész Ady Endre Áldásadás a vonaton című költeményét szavalja el, két hét alatt több mint 120 ezren nézték meg a Facebookon. A sorozatban Lutter Imre klasszikus és kortárs költők ismert, vagy kevésbé ismert verseit egyedi hangvételben, filmes eszközökkel fűszerezve adja elő. Minden versfilmhez készül egy beszélgetés is, amelyben Lutter Imre Vlasits Barbara színésznővel osztja meg gondolatait az elmondott költeményekről.

A gyűjteménybe ezúttal egy Ikarus 211-es és egy Ikarus 280-as kerülhetett be. Az előbbi típus a 200-as típuscsalád egyetlen nagyobb szériában gyártott midibusza volt. Összesen 5650 darab készült belőlük 1974 és 1990 között; szinte kizárólag csak a hazai és az akkori NDK piacra. Az Ikarus 280-as az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár legsikeresebb, világszerte ismert és használt városi-elővárosi csuklós busza volt. Becslések szerint az 1970-es és 1980-as években a világ csuklósbusz-gyártásának a kétharmadát ez a típus tette ki.

Október 22-én a Juan Diego Flórez, az operavilág ünnepelt előadója ad koncertet az Erkel Színházban, ahol a műfaj legismertebb áriái mellett az operettirodalom legismertebb dallamai is felcsendülnek az Operaház zenekarának kíséretében. Juan Diego Flórez hangja a tenorok és azokon belül is a „bel canto” tenorok között is ritka kincs. Kezdetben főként Bellini-, Donzietti- és Rossini-szerepek kaptak helyet repertoárjában, mostanra azonban, ahogy hangja érettebbé, előadásmódja erőteljesebbé vált, szép számmal találkozhatunk Mozart, Verdi és Puccini áriáival is.

Szombaton újabb Magyar Örökség Díjakat adnak át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Elismerésben részesül Snétberger Ferenc gitárművészete és zenei tehetséggondozó munkássága, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség folytonos küzdelme és a magyarság megtartásáért vállalt küldetése, Eötvös Loránd világhírű fizikus-geofizikusnak a magyar tudományt és oktatást példamutatóan szolgáló életműve, Féja Géza írói és szociográfiai munkássága, az oktatói munkában 150 éves eredményes és a leányképzésben első Veres Pálné Gimnázium, a Fiumei úti Nemzeti Sírkert és Vidnyánszky Attila színházteremtő művészete. A Magyar Örökség Díj azon magyar személyeknek, intézményeknek és csoportoknak adható negyedévente, akik és amelyek tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport és tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.

A Siess haza, vár a mama című alkotást, amelyet Hajdu Eszter rendezett, szeptember 21-én, szombaton este mutatják be a fővárosi MagyaRock Hírességek Csarnokában a RaM Colosseumban. Barta Tamás a hatvanas évek közepétől a Syconorban játszott, megfordult a Syriusban, majd a Hungáriába került. 1971-ben Presser Gáborral, Frenreisz Károllyal és Laux Józseffel együtt megalakította a Locomotiv GT-t, az ő gitárjátéka hallható az LGT első három lemezén, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című albumon, valamint Zalatnay Sarolta és Kovács Kati egy-egy lemezén. 1974-ben nem tért haza az LGT amerikai turnéjáról; egy darabig még zenélt, aztán különböző üzletekbe fogott. 1982-ben máig tisztázatlan körülmények között lelőtték Los Angelesben.

Szeptember 26-án 19.00-kor a MOM Kulturális Központban ad koncertet Sebestyén Márta. A műsoron felcsendülő dalok évszázadokon és népeken ívelnek át, írott forrásokból és a szájhagyomány gazdag tárházából egyaránt merítve.

Sebestyen_Marta

Koncertekkel, családi, gasztronómiai és művészeti programokkal várják az érdeklődőket szeptember 27. és 28. között a Bartók Béla úton az Eleven Ősz fesztiválon, amelynek középpontjában idén a digitális kultúra áll.

Az ősz egyik legfontosabb kulturális seregszemléjénm a 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon számtalan műfaj képviselteti magát a kortárs zenétől a táncművészeten és az operán át a könnyű- és világzenéig, de megjelenik a programban a dzsessz, a képzőművészet, a színház és az irodalom is szerte a főváros kulturális intézményeiben és közterein.

Különleges meghívottakkal készül a PesText. A vérbeli városi fesztiválon, mely behálózza Budapest belvárosát, nem az új könyvmegjelenések alakítják a programot, hanem az izgalmas szerzők találkozásai. A rendezvényen különös figyelmet fordítanak a visegrádi országok irodalmára és a nem magyarul alkotó magyar szerzőkre.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma