NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2016.06.28

A kortárs török képzőművészet kiemelkedő alakja, Hakan Esmer művészeti munkásságával külföld felé nyit. A művész képviselője, az ankarai Güler Sanat Művészeti Galéria támogatásával fontos nemzetközi műterem- és kiállítási projektekhez adja majd a nevét. A programok első állomásaként Magyarországon kezdte el tevékenységét.

Az elsősorban Budapesten, de egész Magyarországon megfigyeléseket végző és alkotásokat létrehozó Hakan Esmer Európa egyik legnagyobb múltú művésztelepén, a Szentendrei Régi Művésztelepen kapott műtermet. A Szentendrei Régi Művésztelep alapításának 90. évfordulója alkalmából különleges vendégművészként meghívott Esmer az első vendégül látott külföldi alkotó ezen a helyszínen. Hakan Esmer művészeti munkásságát a nyár folyamán csaknem három hónapig Szentendrén található műtermében végzi.


he1503-16

 

A művész egyúttal a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) szentendrei galériájába egyéni kiállításra is meghívást kapott. A Güler Sanat Művészeti Galéria támogatásával 2017-re tervezett tárlat megvalósulásával ez a tekintélyes állami kiállítási helyszín elsőként ad majd helyet egy török művész tárlatának.

 

Hakan Esmer Magyarországon kezdődő külföldi programjai első körben közép-európai körútként folytatódnak fontos művészeti intézmények és galériák meghívásával. A művész a közeljövőben Magyarországot követően Horvátországban, Szlovéniában, Ausztriában, Szlovákiában és Csehországban is széles körű műtermi és kiállítási tevékenységet fog végezni.

 

A trabzoni születésű Hakan Esmer alapképzését a trabzoni Karadeniz Műszaki Egyetem Művészeti Oktatási Karán, festőművész mesterképzését az eskisehiri Anadolu Egyetem Képzőművészeti Karán végezte. Az Anadolu Egyetemen 17 évig volt oktatóművész, többek között Alapfokú művészetoktatás, Falfestmény technikák, illetve Ólomüveg és festmény kurzusokat tartott. Az egyetemi feladataitól megválva 2011-ben Eskisehirben megalapította saját műtermét, ahol jelenleg is folytatja munkásságát. A csaknem ötven egyéni kiállítást maga mögött tudó Esmer művei Törökország fontos magán- és állami gyűjteményeiben kapnak helyet.


Fotó: hakanesmer.com

_D0A8747_Copy_1

2019.09.18

A korábbi historizáló, kissé megkövült művészettel szemben a szecesszió színes, játékos, dinamikus formákkal újította meg az építészet. A francia irányzat a burjánzó, kacskaringós természeti formákat, míg a németes a geometrikus elrendezést és a lineáris vonalakat kedvelte. A Budapest Beyond altal szervezett sétán Budapest öt ikonikus épületét jártuk be.

IMG_8967

2019.09.17

Baksa-Soós János a magyar zene- és művészettörténet ikonikus alakja, a KEX együttes frontembereként vált ismertté. 1971-ben Németországba disszidált, ettől kezdve Január Herceg néven alkotott a legkülönfélébb médiumokban. A Paksi Képtár kiállítása a művész alternatív világát idézi meg. Majsai Rékával, a tárlat kurátorával beszélgettünk.

191004_dopenyourmove_jennajalonen

2019.09.17

A CAFe Budapest arra kérte a fesztivál fellépőit és alkotóit, hogy állítsanak össze egy különleges virtuális időkapszulát, és pakolják bele mindazt, amit szívesen megőriznének az utókor számára. Ezúttal Jenna Jalonen koreográfus-előadót kérdezték, aki október 4-én lép fel a fesztiválon.

Ötven fotón keresztül mutatja be a dél-amerikai Guyana természeti kincseit és kultúráját az a kiállítás, amely november 1-ig látható Budapesten a Zászlómúzeumban. A József körúton található időszaki tárlat képei Guyana gyönyörű tájaira, településeire és az ottani mindennapokba engednek bepillantást, de az ország népviseletével és jellegzetes guyanai termékekkel is megismerkedhetnek a látogatók. A fotók egy része Balogh László gyűjteményéből került a kiállításra, a vitrinben pedig az ország jellegzetes termékei láthatóak.

Szeptember 20-án mutatkozik be a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika művészetterápiás műhelye az Átkelő Galériában. A Tükör által címet viselő kiállítást Dr. Danics Zoltán pszichoanalitikus pszichoterapeuta és pszichiáter nyitja meg. A műhelyt Szerdahelyi Zsuzsanna iparművész, művészetterapeuta vezeti majd.

A Mai Manó Ház Három szín című kiállítása az orosz fotográfus, Szergej Prokugyin-Gorszkij életművén, valamint kortárs művészek munkáin keresztül foglalkozik a színes fényképezés történetével, valamint kép és látás viszonyával. Az intézmény által szervezett foglalkozáson fotográfiai, művészettörténeti és pszichológiai nézőpontból is közelíteneknk a kiállítás anyagához. A foglalkozások időpontja előzetes időpontegyeztetés alapján történik. Bejelentkezés, további információ: edit.barta@maimano.hu.

Bárdos Lajos zeneszerző születésének 120. évfordulója alkalmából rendeznek konferenciát Életet az énekbe címmel szerdán a Pesti Vigadóban. Bárdos Lajos, a 20. század jelentős zeneszerzője, a zeneelmélet, a zenetudomány meghatározó személyisége 120 évvel ezelőtt született. Nemcsak számos zenei szakterületnek volt kiváló mestere, de másokat magával ragadó, karizmatikus tanár is. Kotta- és könyvkiadót szervezett, felkarolta a korában igen veszélyesnek számító egyházi zene kérdését. A konferencián megidézik azt a szellemiséget, amely ezt a sokoldalú, számos területen jelentőset alkotó művészt jellemezte.

Október elején elárverezi Banksy legnagyobb és egyik leghíresebb, Devolved Parliament (Elfajzott parlament) című festményét a Sotheby's Londonban. A brit parlament alsóházának képviselőit csimpánzként ábrázoló alkotás a rejtőzködő brit graffitiművész legdrágább művé válhat, mivel az aukciósház legalább 1,5-2 millió font leütési árra számít. Banksy a négy méter széles képet 2009-ben festette. Még abban az évben kiállították a bristoli múzeumban, ahol több mint 300 ezer látogatót vonzott, és bekerült a világ 10 leglátogatottabb tárlata közé. Ismeretlen tulajdonosa idén ismét kölcsönadta kiállításra a múzeumnak a 10 éves évfordulóra és Nagy-Britannia európai uniós kilépésének idejére.

Hagyomány mai nyelven mottóval indult el a Főtér fesztivál, azaz a nagybányai magyar napok, amely szeptember 22-ig mintegy 120 programmal várja az érdeklődőket.

foter-fesztival_R

Több programot is kínál a következő hetekben a Rákóczi-szabadságharc emlékéve alkalmából a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Október végén útjára indítják a Rákóczi Expresszt is.

A Magyarság Házában folytatódnak a vasárnapi mesedélelőttök, lesznek könnyűzenei koncertek és az oktatási intézményeknek is kínálnak programokat.

Gyulán és térségében, valamint Püspökfürdőn várja az érdeklődőket szeptember 27. és 29. között a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében elnevezésű rendezvény, amelyen erdei koncertek, szakvezetéses erdei séták és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma