2011.06.06

Magyar sikerrel ért véget a világ egyik legrangosabb gyerekfilmes eseménye, a 11. Kínai Nemzetközi Gyerekfilmfesztivál a Sanghajhoz közeli Csiangjinban (Jiangyin). A megmérettetésen a KEDD Animációs Stúdió gyereksorozata, a Bogyó és Babóca a legjobb rövidfilm díját kapta.
 
(MTI) - A fesztiválon huszonkét ország több mint hatvan filmje versengett. Magyarországról három alkotás is szerepelt a versenyben: a Bogyó és Babóca (író: Bartos Erika, rendező: Krizsanics Antonin és M. Tóth Géza) mellett a Kecskemétfilm két rövidfilmje, a Négyszögletű Kerek Erdő - Szörnyeteg Lajos jaj de álmos (rendező: Horváth Mária), továbbá az Ára 2.70 Ft (rendező: Ballai Tóth Roland) című 3d-s film. Az ötnapos eseményen a nemzetközi zsűri és a helyi, 230 fős gyerekzsűri tíz kategóriában osztott díjat.
    
Az elismerést a producer-rendező, M. Tóth Géza személyesen vette át. Szerinte ez a siker is igazolja, hogy a Bogyó és Babóca a nemzetközi gyerekközönség számára is érthető, szerethető film. 
    
A rendező kiemelte: biztató tárgyalásokat kezdett a filmsorozat kínai televíziós vetítéséről. Elsőként a legnagyobb sanghaji gyerekcsatornával, a Shanghai Media Group által működtetett HaHa TV-vel tárgyalnak, de reményei szerint a sikeres fesztiválszereplés országos sugárzásra is lehetőséget ad. Mint fogalmazott, a HaHa televízióval mintegy tízmillió háztartást érnének el Sanghaj környékén, országosan akár ennek a többszörösét is remélhetik. "A tárgyalások megszervezésében sok segítséget kaptunk Révész Ágota oktatási és kulturális szakdiplomatától" - tette hozzá.
    
M. Tóth Géza kiemelte: a gyerekfilmek esetében elsősorban nem a fesztiválszereplésekre, hanem inkább a filmvásárokra koncentrálnak. Mivel a filmet nagyrészt önerőből finanszírozták, a sikeres nemzetközi forgalmazás az egész stúdió további munkájára hatással van. "Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a film forgalmazása ne legyen sikeres, hiszen főleg a televíziós szereplésekkel térülnek meg a produkcióba fektetett gyártási költségeink" - tette hozzá, megemlítve, hogy egyelőre csak külföldi tévétársaságokra és az itthon is sugárzó nemzetközi tematikus tévékre számíthatnak, mert a hazai nagy kereskedelmi tévék és a köztelevízió jelenleg nem gyárt és nem is vásárol hazai gyerekfilmeket. Reményeik szerint a közeljövőben Finnországban, Törökországban és talán az Egyesült Államokban is értékesíteni tudják majd a Bogyó és Babócát.
    
A túlnyomórészt önerőből készült produkció első 13 részét Magyarországon már vetíti az egyik legismertebb mesecsatorna, és további öt európai országban láthatják a gyerekek. M. Tóth Géza kiemelte: az idei gyereknapon mutatták be a sorozat újabb tizenhárom részét, de már tervezik a következő epizódok gyártását.
 
2013.01.23
Kívánságokat teljesít Scherer Péter, emellett az Aranyhal Mesefesztiválon Sárkányok, varázslók, manók, lovagok és királylányok kelnek életre 2013. február 2-án, szombaton a budapesti Savoya Parkban.
2013.01.15
Varázslatos mesevilág címmel látható nagyszabású, interaktív kiállítás a SYMA Rendezvényközpontban január 4. és 18. között. Az ingyenesen látogatható program keretében három alkalommal német nyelven mesél a látogatóknak Suse Weisse, az egyik legismertebb kortárs német mesemondó.
2013.01.09
Gyerektáncházzal várja a Hagyományok Háza minden héten az apórnépet és szüleiket az újévben is. Az első mulatságot 2013. február elsején rendezik.

Kinek a hangja? címmel nyílt állandó kiállítás Móricz Zsigmondról egykori lakhelyén, Leányfalun. A Duna menti település ezzel ünnepli posztumusz díszpolgára születésének 140 évfordulóját

Tizennyolc kortárs zeneszerző életét dolgozta fel az az országos zenetörténeti verseny, melynek Budapesti döntőjét csaknem maximális pontszámmal nyerték a kalocsai diákok.

A Nemzeti Kulturális Alap által támogatott, Tanítványok tanítványai 1950-től napjainkig című országos zenetörténeti versenyt Varga Károly zenepedagógus, a Magyar Televízió és Rádió munkatársa, zenei könyvek írója hívta életre.

A múzeum a napokban adta át a 2011-ben ellopott, Kr. e. 1. századból származó aranyozott szarkofágot a manhattani kerületi ügyészségnek, amely továbbítja az egyiptomi kormánynak. A Metropolitan Múzeum 2017 júliusában vásárolta meg a koporsót egy magángyűjteményből, azóta egyik kiállításának központi darabja volt. Az intézményt a vásárláskor hamis eredetigazolással vezették félre. A koporsót, amely egy magas rangú egyiptomi papé volt, jelenetek és szövegek díszítik, amelyek a pap útját ábrázolják a haláltól az örökkévalóságig.

A Magyar Nemzeti Múzeum emlékülést rendez abból az alkalomból, hogy 160 éve, 1859. február 25-én Rosti Pál a nemzet múzeumának ajándékozta dél-amerikai utazásán készült fényképeit. A rendezvény 2019. február 25-én 13 órakor kezdődik a MNM Dísztermében. Pulszky Ferenc múzeumigazgatói kinevezésének 150. évfordulója alkalmából pedig március 4-én tartanak tudományos konferenciát, mely az MNM és a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület közös rendezvénye.

Idén a tudomány és a technológia áll a velencei biennále nemzetközi gyermekkarneváljának fókuszában, így ebben az évben a Római Magyar Akadémia a budapesti Csodák Palotájával együtt szervez foglalkozásokat február 23. és 25. között. A négynapos program alatt, a Ca' Giustianan termeiben az előző évekhez hasonlóan tematikus foglalkozások várják a gyerekeket, amelyek ez alkalommal a tudomány témája köré épülnek. A szervezők a világ működését bemutató interaktív foglalkozássokkal készülnek, valamint felépítenek a helyszínen egy matematika, informatikai témájú kódfejtő szabadulószobát is. Magyarország negyedszerre vesz részt az olaszországi programon; 2016-ban Kecskemét városa mutatta meg sokszínű zenei kultúráját, 2017-ben és 2018-ban a Római Magyar Akadémia szervezésében pedig a MOME és a Szentendrei Skanzen mutatkozott be Velencében.

Dikun György kárpátaljai festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás csütörtökön Budapesten a Forrás Galériában. A március 13-ig nyitva tartó tárlaton láthatók lesznek többek között a Tenyérjós, Az öreg halász és a tenger II., valamint a Pán című alkotások.

dikun_gyorgy_nyito

Jelmezes felvonulás, álarckészítés, koncert és táncelőadás is lesz az ötödik alkalommal megrendezendő farsangi karneválon a Fejér megyei Velencén feburár 23-án szombaton.

A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága megemlézezést tart a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja alkalmából február 25-én.

A műfajok egymásba kapaszkodása, az évfordulók és az önismeret a hívószavai az idei Debreceni Tavaszi Fesztiválnak, amelyet március 16. és 27. között huszonkilencedik alkalommal rendeznek meg.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma