15_eves

Vahtangov Színház: Szeget szeggel
2013.07.16
Az orosz Vahtangov Színház Szeget szeggel című előadását tavaly a The Guardian az év színházi eseményének választotta. Itthon a yulai Várszínház Shakespeare Fesztiválján tekinthették meg az érdeklődők.
Helmut Newton a Szépművészetiben
2013.06.27
Helmut Newton 1920 – 2004 A Szépművészeti Múzeum az elmúlt évek nagysikerű hagyományait folytatva 2013 tavaszán újabb fotókiállítást rendez. Ezúttal a divat- és reklámfényképezés egyik legnagyobb alakját, Helmut Newtont mutatjuk be egy közel 250 fotográfiát felvonultató kiállítással, mely tükrözi a világhírű fotográfus legfontosabb alkotói periódusait.
Tajvani előadás itthon
2013.06.20
Szakmai előadást tartott a Tajvani Nemzeti Guo Guang Opera június 17-én 16.30-kor a Hagyományok Házában. A társulat a hagyományos kínai opera jeles képviselője, pécsi (június 14. POSZT) és budapesti (június 15., Nemzeti Táncszínház) Majomkirály-előadásaikra előre elkelt minden jegy. A szakmai közönség azonban lehetőséget kap arra, hogy a világhírű társulat segítségével bepillantson a kínai opera kulisszatitkaiba.
Körösényi Tamás életműkiállítása a Műcsarnokban
2013.06.18
Megnyílt a 2010-ben elhunyt Körösényi Tamás retrospektív kiállítás a Műcsarnokban június 13-án - Földényi F. László író, esztéta Dresch Mihály dzsesszzenész közreműködésével nyitott meg a tárlatot. Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy a mintegy 400 alkotását bemutató tárlat a szobrászművész 40 éves munkásságának eddigi legteljesebb és legátfogóbb bemutatása.
Megnyitotta állandó kiállítását a Kereskedelmi Múzeum
2013.06.18
Hosszú várakozás után végre megnyitotta állandó kiállítását a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum június 12-én. Fenntartóváltás – a gazdaságitól a kulturális tárcához került a múzeum - és költözés nehezítette eddig a szakmai munkát. Az állandó kiállítás a magyar kereskedelem fejlődésének elmúlt 200 évét mutatja be. A kiskereskedelmi pultoktól kezdve a cégérekig, vagy a mérőeszközökig számtalan tárgyat felvonultat a múzeum szakmai profiljához illeszkedő tárlat, ami figyelmet fordít a kereskedelmi oktatás és a hálózatos működés bemutatására is.
Jelmezek és sárkányok Pécsen
2013.06.13
Negyedik alkalommal rendezték meg a tárlatot, amelyen az elmúlt színházi évad előadásaihoz készült látvány- és jelmeztervek, makettek, megvalósult jelmezek, előadásfotók, installációk láthatók a POSzT-on. Közben a nyírbátori Szárnyas Sárkány Hete utcaszínházi fesztiválról készült fotók az évről évre égbe szálló háromnapos tündérvilág, tünékeny nyírségi manósziget pixelbe mártott lenyomatai. Színház kicsit másképp.
A hely szelleme
2013.06.04

A legjobb produkciókat és színházi teljesítményeket is díjazzák.a VIII. Magyar Teátrumi Nyári Fesztivál gáláján. Az augusztus 19-én Szarvason zajló rendezvényen köszöntőt mond Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

A kiállítást augusztus 27-én, 18 órakor nyitja meg Dr. Faludi Julianna szociológus a budapesti Mai Manó Házban. A tárlaton kiállít Sergey Prokudin-Gorsky, Balogh Rudolf, Biró Dávid, Eperjes Ágnes, Liz Nielsen és Bill Sullivan. A Három szín című kiállítást október 6-ig láthatják az érdeklődők.

A két színész Joshua Michael Stern rendező filmjében, az After Exile-ben játszik együtt. Stern nevéhez fűződik a Steve Jobsról szóló életrajzi dráma, a Jobs, valamint a Graves című televíziós sorozat is. Az új mozifilm főhőse (LaBeouf) a történet szerint éppen a börtönből szabadul, ahol rablás és emberölés miatt volt, és – szintén börtönviselt, alkoholista – apjával (De Niro) igyekszik megmenteni öccsét az övékéhez hasonló életúttól. Az igaz történeten alapuló film forgatását októberben kezdik.

Sheeran a Kraft Heinz cég megalakulásának 150. évfordulójára tervezte a speciális kiadást, amelyből csupán 150 darab készült. Az első három üveget augusztus 15-én árverezték el Londonban, az egyik 1050, a második 1100, a harmadik 1500 fontért kelt el. 104 üveg egy globális sorsolás nyereményeként kel el, a többit Sheeran és a Heinz legnagyobb rajongói, valamint múzeumok kapják meg. A befolyt bevétel egy részét a Kelet-Angliai Gyermek Hospice kapja, a többit a Heinz által támogatott gyermekélelmezési alapítványnak juttatják el.

A mongol-amerikai régészcsoport az ország északnyugati részén fekvő Hövszgöl tartomány Ulán-Úl településénél fedezte fel a több száz éves edényeket, amelyek 700-800 évre nyúlhatnak vissza. Az illetékes szerint a leletek tökéletes állapotban őrződtek meg az örökké fagyott talajban.

A Zsolnay Örökségkezelő nyárbúcsúztató ingyenes fesztiválját augusztus 23. és 25. között tartják immár nyolcadik alkalommal a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.

molnar-jacqueline-kiallitasa-biciklismadarak

Ma van a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói passiójának ingyenes szabadtéri előadása az esztergomi bazilika előtt.

Az augusztus 22. és 25. között zajló rendezvénysorozatra Ausztriából, Németországból, Portugáliából és Romániából is érkeznek jelmezesek, a karneválon azok a gyermekek is részt vesznek, akik a testvérvárosi kapcsolatnak köszönhetően most a Balaton-parton üdülnek.

Orgona-mesterkurzuson vehetnek részt az érdeklődők Szathmáry Zsigmond professzor vezetésével Debrecenben és Hajdúböszörményben hétfőn és kedden, a kurzus első napja ünnepi orgonaesttel zárul a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. és a Hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Központ támogatásával.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma