2018.02.12

Többek között Frida Kahlo, Francis Bacon, Lucian Freud és a londoni iskola, majd Korniss Dezső kiállításait tekinthetik meg a látogatók idén a Magyar Nemzeti Galériában (MNG), a Szépművészeti Múzeum pedig októbertől várja az érdeklődőket az átfogó rekonstrukció után. Az épület már az új koncepció jegyében, a régi mesterek múzeumaként nyílik meg két szakaszban; az állandó kiállítások 2019 közepétől lesznek láthatók.

9835830_orig
Frida Kahlo
Fotó: szepvilagunk.weebly.com


Jelentette be a Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria február 9-ei sajtóbeszélgetésén az intézmény főigazgatója Baán László, majd hozzátette: a 19-20. századi gyűjtemény legszebb darabjait az Új Nemzeti Galéria elkészültéig az MNG várbeli kiállítóhelyén mutatják be. A Liget Budapest Projekt keretében, három év alatt elvégzett rekonstrukció és a műtárgyak költöztetésének összköltsége 15 milliárd forint – közölte a főigazgató újságírói kérdésre válaszolva, majd kiemelte: először nyílik meg a közönség előtt az 1944 óta nem látogatható, most helyreállított Román csarnok, de teljesen megújult az épület közműrendszere és kiszolgáló egységei is. Mint elárulta: a Szépművészeti Múzeum első időszaki kiállítása Leonardo előtt tiszteleg, a reneszánsz mester lovasszobra mellett tíz eredeti rajzát is felvonultatva októbertől.


Download.aspx3
Baán László
Fotó: Szigetváry Zsolt


A Szépművészeti Múzeum spanyol, olasz és holland barokk kiállításai után 2019 végén Rubens, Van Dyck és a flamand barokk mestereinek munkáiból nyílik nagyszabású tárlat, amelyre csak Rubenstől legalább húsz főmű érkezik, majd 2020-ban a múzeum korábbi nagy sikerű Cézanne-kiállításának folytatását tervezik – adott ízelítőt a tervezett programból. Baán László az MNG kiállításairól szólva elmondta: május végétől lesz látható Julian Rosefeldt Manifesto című videóinstallációja, amely a 20. század művészetére jellemző művészi manifesztumok világát idézi meg Cate Blanchett főszereplésével. Frida Kahlo születésének 111. évfordulóján, júliusban nyílik meg a mexikói festő első budapesti kiállítása, elsősorban a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo gyűjteményére építve, októbertől pedig Bacon, Freud és a londoni iskola címmel a modern brit festészet egyik legnagyobb hatású korszakát mutatja be a londoni Tate-ből érkező tárlat. Folytatódik az MNG magyar mesterek előtt tisztelgő sorozata is: a művész születésének 110. évfordulójára Korniss Dezső festészetét áttekintő kiállítás nyílik decemberben. A Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria válogatott anyagát a londoni, a római, a párizsi, a milánói és a madridi bemutatkozások után márciustól az Argentin Szépművészeti Múzeumban állítják ki, a madridi Thyssen-Bornemissza Múzeumban pedig nagyrészt a budapesti anyagra építve nyílik idén egy nagy Vasarely-tárlat. Raffaello Esterházy Madonnája jelenleg a római Palazzo Barberiniben látható – közölte a főigazgató.


francis-bacon-artist-1080x800
Francis Bacon
Fotó: balans.co.uk


Mint emlékeztetett: év végéig elkészül az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK), amely a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti és az MNG több mint 350 ezer műtárgyának megőrzéséhez biztosít 21. századi feltételeket, valamint a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézetnek is otthont ad majd. Baán László hangsúlyozta: a 2011-ben indult Liget Budapest Projekt történetében az idei lesz a „forduló év”: a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciójának befejezése, az OMRRK átadása, a Pannon Park építése, az Olof Palme Ház felújítása, a komáromi Csillagerőd bővítése és a Néprajzi Múzeum már zajló beruházása mellett elindul az Új Nemzeti Galéria, a Magyar Zene Háza és a Magyar Innováció Háza építése is, eközben pedig több ütemben zajlik a parkrekonstrukció. Már készülnek a Regnum Marianum-emlékhely tervei, felújítják a Magyar Mezőgazdasági Múzeum épületét, a Fővárosi Nagycirkusz azonban csak akkor költözik ki jelenlegi helyéről, ha az új otthona elkészült – közölte Baán László.

 


Forrás: MTI

_d0a2419__copy__400x579_masolata

2018.04.20

„Szinte folyamatosan fényképeztem, így hamar kiderült számomra, hogy másként is rá lehet nézni a dolgokra, mint ahogy addig tettem. Talán ez volt a legfontosabb, amit a főiskolán megtanultam” – mesélte Sára Sándor filmrendező, operatőr, aki munkássága elismeréseként idén átvehette a Kossuth Nagydíjat. Az alkotóval pályája legfontosabb pillanatairól és filmjeiről beszélgettünk, de az is szóba került, mit tanácsol a fiataloknak.

20180420_092944_2

2018.04.20

Egy művészeti alkotás akkor jó, ha gondolatokat ébreszt. Nincs ez másként a Budapest Art Week saját kiállításán sem, mely a Szuszpenziók címet viseli és a Tesla Budapestben kapott helyet. Tükrös szivárvány, emberekkel teli léghajó, modern csendélet egy rendetlen szobáról, Tatabánya elefántja, űrből érkezett szuvenír – többek között ezek fogadják a látogatókat a Tesla kiállítóterében.

Volpone2

2018.04.20
Hat város színházának előadása lesz látható június 15. és július 3. között a Városmajori Színházi Szemlén: idén a kecskeméti, a kaposvári, a miskolci, a győri, a nyíregyházi és a szombathelyi teátrum produkciói alkotják a versenyprogramot. A szemlén az elmúlt év hat legjobb vidéki, szórakoztató, magas művészi igénnyel színre vitt előadása vetélkedik egymással.

Nemzetközi pályázatot hirdetett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 35 év alatti rendezők számára, akik legfeljebb nyolcszereplős előadással pályázhatnak, jutalomként pedig megvalósíthatják elképzelésüket a társulattal. A pályázatok beküldési határideje augusztus 5., eredményt öt nappal később, augusztus 10-én hirdetnek.

Mások mellett Ferenczi György és a Rackajam, a Dzsinnkaladzsi, erdélyi és moldvai muzsikusok, andalúz flamencotáncosok és zenészek lépnek fel az idei, már 28. Tartóshullám Mediawave Együttléten április 27. és május 1. között a komáromi Monostori Erődben. A nyitónapon, április 27-én 1968-ra emlékeznek a szervezők.

A herendi porcelánmanufaktúra magángyűjteményekben lévő alkotásaiból nyílt kiállítás április 18-án a herendi porcelánmúzeumban. A tárlatot, amely a kezdetektől mutatja be az üzemben gyártott darabokat, Áder János köztársasági elnök nyitotta meg. Áder János azt mondta: a manufaktúra története jól példázza, hogy a gazdasági felemelkedés a nemzeti felemelkedés záloga is.

Színházi programokkal és túrával is emlékeznek a 2006-ban elhunyt Zenthe Ferencre április 22-én Salgótarjánban. Az emléknapon megkoszorúzzák az ország első Zenthe-szobrát, amelyet tíz éve állítottak a színművész, Salgótarján és Nógrád megye díszpolgára tiszteletére.

Színpadi produkciók és koncertek is várják a közönséget április 21-én Óbudán, a Szent György-napi sokadalom és kézműves vásár forgatagában, az Óbudai Waldorf Iskola művészeti fesztiválján. Az egész napos vásári forgatagban színpadi produkciók, koncertek, zsonglőrök, mutatványosok, vásári komédiások szórakoztatják a közönséget, amely csaknem 70 iparművész, népművész portékái között válogathat.

Izgalmas, műfaji határokon átívelő estre készül április 10-én, a költészet napjának előestéjén Földes László „Hobo”. A 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül a Müpában lesz a Látnokok, költők, csavargók című előadásának ősbemutatója, amelyen a legnagyobb költők műveit itatja át zenével, felejthetetlen élményt kínálva a közönségnek.

18_04_10_Hobo

A Szegedrocks2018 április 21-én Szegeden, Magyarország egyik legszebb terén, a Dóm téren várja a zenekedvelőket. A látványos rendezvényre a több száz fellépő énekest, gitárost, basszusgitárost és dobost korra, nemre, életkorra és zenei stílusra való megkülönböztetés nélkül választják ki. A jelentkezés még nem zárult le, egészen április 10-ig tart. A program ingyenes, így több ezer főt várnak a fesztiválra.

Groove & Voice Trio néven a V4-es országok dallamaiból hozott létre kuvaiti felkérésre világzenei produkciót Lovász Irén énekesnő. Az ősbemutatót február 6-án tartották a kuvaiti Abdulhussain Abdulredha Színházban. A műsor keretében Lovász Irén mellett színpadra lépett Horváth Kornél, Mizsei Zoltán, valamint Stanislav Palúch, Jitka Šuranská, Szczepan Pospieszalski, a szlovák, a cseh és a lengyel népzene-világzene jeles képviselői.

A Visegrádi Együttműködés aláírásának évfordulóját ünnepli a V4 Karnevál február 11-én, vasárnap. Ebből az alkalomból zsonglőrök, utcaszínházak, táncosok, zenészek, kézműves műhely, esti fényfestés és tűzijáték várják az érdeklődőket a Várkert Bazárban és környékén. A karneváli hangulat mellett Caramel, Lajkó Félix és az Óperentzia, a Balkan Fanatik, a Kerekes Band és a Kolompos Együttes koncertje szórakoztatja majd a vendégeket.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma