kultura.hu_banner_herend_002uj

2018.05.30

Ötvenéves lemaradást kell pótolnia Magyarországnak az iskolarendszerbe illesztett könnyűzene-oktatás megszervezésével – jelentette ki Bajnai Zsolt, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője, a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda igazgatója a Következő hangok – Pillanatképek a könnyűzene-oktatás eredményeiről és lehetőségeiről című május 30-ai konferencián, Egerben.
_D0A8746_Copy
Bajnai Zsolt


Bajnai Zsolt kiemelte, hogy rengeteg a tennivaló, mert európai összehasonlításban Magyarország nagyon le van maradva: egy felmérés szerint csak a bolgárokat előzzük meg abban a tekintetben, hogy mennyien zenélnek egy adott országban. Van egy zseniális, a világon egyedülálló komolyzenei akadémikus képzésünk, ám ez a fiataloknak csak egy szűk rétege számára elérhető – fogalmazott, hozzátéve, hogy az NKA 2017-ben indította útjára a könnyűzene-oktatást támogató alprogramját, amelynek célja kialakítani Magyarországon a hiányzó könnyűzenei oktatás rendszerét és elhelyezni azt az akadémiai térben is.


Felidézte, hogy a téma már 1968-ban felvetődött, ám az erre irányuló akkori és későbbi törekvések elhaltak. Az elmúlt 50 év lemaradása fájó a könnyűzene-oktatásban kiemelkedő eredményekkel büszkélkedő svédek példáját látva – húzta alá, jelezve: ezt a hátrányt szeretnék mielőbb ledolgozni. Elmondta, hogy egy friss kutatás szerint a magyarok 60-80 százalékának életében fontos szerepet játszik a könnyűzene. Érdeklődés tehát van, csak lehetőséget kell adni mindenkinek a hangszerek kipróbálására, a zenetanulásra – hangsúlyozta Bajnai Zsolt, kiemelve, hogy nem elsősorban világhírű zenészek képzése a cél, hanem az, hogy hozzásegítsék az embereket egy alaptudás megszerzéséhez, mely akár továbbfejleszthető, de önmagában is jobb teljesítményre, csapatmunkára, szociális érzékenységre sarkall és boldogabbá teszi az életet.


_D0A5164_Copy


Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora köszöntőjében fontosnak nevezte, hogy Egerre ne csak a bor, hanem a zene kedvéért is rátaláljanak az érdeklődők. Pintér Márta Zsuzsanna, az intézmény Bölcsészettudományi Karának dékánja pedig bejelentette: az egyetem könnyűzenei tanárképzés elindítását tervezi a következő években.


Rázsi Botond, a város alpolgármestere kiemelte: Eger nem csupán remek zenészei, de a szervezők, a támogatók és a szakmai munka révén is rajta van Magyarország könnyűzenei térképén. Hangsúlyozta: a város 2012 óta kiemelten és szervezett formában támogatja az élőzenét. A Nemzeti Kulturális Alap által is példaértékű kezdeményezésként számon tartott Egri Ifjúsági Zenei Program évről évre négymillió forintos pályázati keretből teremt fellépési és fejlődési lehetőséget előadóknak, emellett zenei programok sokaságával színesíti a megyeszékhely kulturális életét – tette hozzá a polgármester a Music Hungary könnyűzenei konferencia nulladik napján tartott tanácskozáson.



Forrás: MTI

Fotó: Csákvári Zsigmond

Ujvari_Milan_7

2019.07.16

„Elképesztő privilégium, hogy az ember folyamatosan fejleszteni tudja a tudását" – mondja Újvári Milán, egyike annak a tíz fiatalnak, akik idén Fülöp Viktor-ösztöndíjat kaptak. A 34 éves táncművész két évet töltött a Cirque de Soleil társulatában, körbeturnézta velük a világot, majd a szabadúszó létet választotta. Főként a Duda Éva Társulat munkáiban láthattuk, néhány éve pedig táncpegagógusként is dolgozik. Eközben pedig állandóan képezi magát.

Ady_Endre_
2019.07.15

Ady gondolatai kortárs megfogalmazásban, műfaji megkötöttség nélkül: verseken, képeken kívül versszínházi előadásokat, mozgásművészeti produkciókat, megzenésített verset tartalmazó videoklipeket is vár a Magyar Alkotóművészet Nonprofit Kft. most meghirdetett, ADY100 – Ady arcai című pályázata. Mirtse Zsuzsa művészeti tanácsadóval arról is beszélgettünk, tud-e még nekünk ma újat mondani az egy évszázaddal ezelőtt elhunyt költő.

harom_R

2019.07.15

Nehéz a Bánkitóról újat mondani ennyi év után, de talán még nehezebb lenne nem megemlíteni azokat a szembetűnő dolgokat, amelyek a fesztivált megkülönböztetik az összes többi tömegrendezvénytől. Akinél éves, kötelező programként szerepel a naptárban Bánk, pontosan tudja, mire gondolok, ha azt mondom, tószínpad, közösségépítés, aktivizmus és – az olykor jóleső, olykor bosszantó – esőillat.

A színész és fia egy befektetői csoporttal 400 millió dollárból (116 milliárd forintból) akarja létrehozni a Wildflower Stúdiót Queensben, ahol már négy nagy stúdió működik. Az elképzelések szerint nemcsak műtermeket építenek majd, hanem teljes produkciós apparátust biztosítanak, amely az utómunkákat is el tudja végezni.

Puskin Anyegin című regényének első kiadása 1825-ben a szentpétervári Közoktatási Hivatal nyomdájában készült. Ennek egyik példányát bocsátotta árverésre a Christie's Londonban. A kötet végül a becsült ár háromszorosáért kelt el az aukciósház portálja szerint. Az árverésen több mint 120 kötet szerepelt, Gogol Esték egy gyikanykai tanyán című novellagyűjteményének első kiadásáért 175 ezer fontot fizetett egy gyűjtő, Puskin Ruszlán és Ludmilla című elbeszélő költeménye első kiadásának egy példányát pedig 144 ezer fontért vásárolták meg.

A Rocketman című Elton John-életrajzot jegyző Fletcherrel folynak tárgyalások a Sherlock Holmes-filmsorozat 3. részének rendezéséről. Az Arthur Conan Doyle regényei nyomán forgatott filmben ismét Robert Downey Jr. játssza a híres nyomozót. Watson szerepében pedig Jude Law tér vissza a filmvászonra. A Sherlock Holmes Guy Ritchie rendezésében 2009-ben aratott nagy sikert. Folytatása, a Sherlock Holmes – Árnyjáték, amelyet ugyancsak Ritchie forgatott, 2011-ben került a mozikba. A Warner Bros. stúdió sorozatának harmadik epizódja, amely már régóta várat magára, 2021. december 22-én kerül a mozikba.

A műkincseket 2002 szeptemberében foglalták le a londoni Heathrow repülőtéren, ahová illegálisan jutottak el Afganisztánból és Irakból a pakisztáni Pesavaron keresztül. A tárgyak között van számos ékírásos tábla, valamint agyagfejek, melyek Buddhát, egy szerzetest, Vadzsrapánit és egy bodhiszattvát ábrázolnak. A műtárgyakat az Afganisztáni Nemzeti Múzeumnak adják vissza, miután a múzeum engedélyével egy időszaki kiállításon bemutatják őket Londonban.

Feltehetően Charles Étienne Gudin, Napóleon egyik kedvenc tábornokának földi maradványait találták meg egy parkban Szmoleszkben, egy szovjet időkben emelt táncterem talapzata alatt, több mint 200 évvel azután, hogy a tábornok belehalt egy oroszországi csatában szerzett sérülésébe. Korabeli feljegyzések szerint Gudinnek a harctéri sérülése következtében amputálni kellett a bal lábát, és a jobb lába is megsebesült. A koporsóban talált holttest sérülései megegyeznek a tábornokéval.

Július 27-én rendezik meg a 194. balatonfüredi Anna-bált, ezt megelőzően az Anna-fesztiválnak ad otthont a város, ahol prímásverseny és operagála is várja az érdeklődőket.

annabal-balatonfured-2015-2

A sárospataki Rákóczi Múzeum július 20-21. között ismét megszervezi az Ostromhétvégét. Magyarországról, Szlovákiából, Lengyelországból, Olaszországból és Ausztriából érkeznek történelmi hagyományőrzők, akik csapataikkal tábort vernek a várkertben. 17. századi ruhákba öltözött katonák és családtagjaik várják az érdeklődő közönséget a korabeli mesterség-, tüzérség- és hadi bemutatókra, tábori mustrára.

A július 21-től 25-ig tartó programsorozaton a Kobuci Kertben fellép mások mellett a Ragtime Rumours, Big Daddy Wilson, Little G Weevil és a Brooklynból érkező énekesnő-dalszerző, Shilpa Ray.

A víz kerül a középpontba a szentendrei Ister Napokon július 20-án és 21-én.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma