hangf_spotify_banner_728x90

2016.05.10

A hazai artfilm forgalmazásban meghatározó helyet betöltő Vertigo Média és a társadalmi integrációs díjra jelölt 90 decibel Project együttműködést indít a látássérültekért. A budapesti Art+ Cinemában május 29-től minden hónap utolsó vasárnapján egy-egy film akadálymentesen, narrátor közreműködésével lesz megtekinthető vakok és gyengénlátók számára.

A vetítések integráltak lesznek, tehát látók és látássérültek együtt ülhetnek a nézőtéren. Utóbbiak fülmonitor rendszeren keresztül hallhatják a narrátort, aki a film könnyebb megértését segíti elő számukra.


A Vertigo Média 2010-ben azzal a céllal alakult meg, hogy a minőségi és szórakoztató európai art- és magyar filmek moziforgalmazója legyen. A bemutatói között az elmúlt években európai díjnyertes alkotások ugyanúgy megtalálhatók voltak, mint színvonalas magyar filmek és magyar koprodukciók. „A mozinézővel összeköt minket a film szeretete, és szeretnénk, ha ennek a látássérültek is részesei lehetnének” – mondta Kalmanovits Balázs, a Vertigo Média által üzemeltetett mozi, az Art+ Cinema vezetője.


A 90 decibel hat éve zászlóshajója a színházi előadások professzionális akadálymentesítésének látás- és hallássültek számára. Tevékenységük országos, több mint 12 színházzal dolgoznak együtt. A bécsi székhelyű Erste Foundation nemzetközi zsűrije 2013-ban 13 ország csaknem 2000 szervezete közül választotta ki és jelölte társadalmi integrációs díjra a 90 decibel Projectet.


anyam_es_mas_futobolondok_a_csaladbol_03


Az együttműködés nyitányaként május 29-én 16 órától Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című magyar játékfilmjét tekinthetik meg a látássérült érdeklődők narrátor közreműködésével.

Az Anyám és más futóbolondok a családból november óta látható a magyar mozikban, eddig már több mint 35 ezer néző tekintette meg. A film január végén a magyar kritikusok éves díjátadóján három díjat nyert: Fekete Ibolya a legjobb forgatókönyv, Básti Juli a legjobb színésznő, Gáspár Tibor a legjobb férfi mellékszereplő elismerést kapta meg.


A további akadálymentesített vetítések időpontjáról és a filmekről a 90 decibel által kiküldött hírlevelekből, valamint a szervezet (90decibel.org) és a mozi honlapjáról (www.artpluszcinema.hu) kapható információ
Kulcsszavak: Art+ CinemaVertigofilm

Erzekeny_terek_Kultura_banner_596x90

vidnyanszky_attila_R

2019.05.22

Újabb Tragédia-ötleteken töri a fejét Vidnyánszky Attila. A Nemzeti Színház igazgatója rendezi a következő évad első premierjét, a Rocco és fivéreit, amelytől azt reméli: meghódítja a budapesti közönségen túl a szentpétervári színházi olimpia résztvevőit is. Wass Albertről, elrugaszkodásról és önmérsékletről is beszélgettünk a múlt heti évadismertetésen. INTERJÚ.

bogdan-arpad-getto-balboa-1R

2019.05.22

A budapesti Art+ Cinemában május 23-án a kezdődő roma filmfesztivál témája a küzdőszellem, ezért a programban roma bokszolókról szóló alkotások is szerepelnek. Közéjük tartozik Bogdán Árpád Magyar Filmdíjas Gettó Balboa című dokumentumfilmje is. A forgatókönyíró-rendező Bogdán Árpád nagy hangsúlyt helyez a nehézségek legyőzésére, a felkészülésre, kevesebbet a tényleges meccsekre.

muzeumok_majalisa_2019
2019.05.22

A legismertebbektől a kevéssé ismertekig képviseltették magukat a múzeumok az idei Múzeumok Majálisán, ahol a látogatók láttán bátran kijelenthetjük: lelkes érdeklődőkből korosztálytól függetlenül nem volt hiány.

Szeptember 21-én nyolcadik alkalommal, 35 fővárosi színház részvételével rendezik meg a népszerű évadnyitó fesztivált, amelyre idén is várják a lelkes önkéntesek jelentkezését. A szervezők elsősorban 18 év feletti, legalább közpfokú végzettséggel rendelkező, proaktív és gyors, elkötelezett színházlátogatókat keresnek. Jelentkezni az onkentes@szinhazakejszakaja.hu címen, önéletrajz megküldésével június 15-ig lehet.

Három festményt és két bronzszobrot adott vissza a német állam Heinrich Ueberall, a nácizmus idején üldöztetést elszenvedő műkereskedő örököseinek. A műveket hajdan hitelek zálogaként helyezték letétbe a Dresdner Banknál, amelytől az egykori porosz állam vásárolta meg 1935-ben további több mint 4 ezer műalkotással együtt. A műtárgyakat visszaadó Porosz Kulturális Javak Alapítványa szerint az 1939-ben elhunyt Heinrich Ueberall azért kényszerült zálogba adni a műveket a hitelek fejében, mert zsidóként üldöztetésben volt része a náci rezsim idején. A visszaadott művek közül a festmények – Matteus Stom (1600-1641) Sára Ábrahám elé vezeti Hágárt, Bartholomeus van der Helst (1613-1670) Férfiképmás (másolat) és Frans Ykens (1601-1693) Csendélet című műve – eddig a Gemäldegalerie berlini művészeti múzeumban voltak.

A világhírű madridi múzeum menekítési tervet készít, hogy a művészeti alkotásokat megóvhassa olyan lehetséges károktól, mint például egy tűzeset vagy terrortámadás. A Prado idén ünnepli fennállásának 200. évfordulóját. A múzeum kiállítótermei számos neves művész – köztük Tiziano, Tintoretto, Rubens, Raffaello és Dürer – remekműveinek adnak otthont. Több mint 86 ezer festményével, rajzával, nyomatával és mintegy 700 szobrával a Prado a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb művészeti múzeuma, melyet tavaly csaknem 2,9 millió látogató keresett fel.

Jokha al-Harthi ománi írónő nyerte el Celestial Bodies című regényéért a tekintélyes Nemzetközi Man Booker-díjat. Az írónő könyve az első arab nyelven írt regény, amely elnyerte az elismerést, Jokha al-Harthi pedig az első ománi női szerző, akinek művét angolra fordították. A külföldi szerzők angolul megjelent műveinek elismerésére alapított legrangosabb brit irodalmi díj 50 ezer fontos (18,6 millió forintos) fődíját egyenlően elosztva a győztes mű szerzője és fordítója, az angol Marilyn Booth kapja. A Celestial Bodies három lánytestvér történetét meséli el a rabszolgatartó múlttal és a modern társadalmi problémákkal küzdő sivatagi országban. Az idei év volt az utolsó, amikor a Man Group befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport szponzorálta a díjat. 18 év után a kaliforniai székhelyű Crankstart jótékonysági alapítvány lesz az új főszponzor. A díj elnevezése is megváltozik: Nemzetközi Booker-díjnak fogják hívni.

Kiss Ilona Munkácsy-díjas grafikusművész munkáiból nyílik kiállítás május 23-án 18 órakor a budapesti Szerb Kulturális Központ galériájában. A C.&M. 1100 MC című tárlat Szent Cirill és Metód ünnepnapja alkalmából a több mint 1100 éves szláv írásbeliség jelentőségét mutatja be. További információk itt.

Gyermekprogramok, workshopok, aukció és koncertek is várják az érdeklődőket május 25-én a Careneval elnevezésű jótékonysági rendezvényen az Ankertben Budapesten.

ankert

Krúdy-novellaimpróval és kortárs szerzők bemutatkozásával indul május 24-én az óbudai Esernyős közösségi tér új irodalmi sorozata a Fiatal Írók Szövetségének közreműködésével.

Pataki János Erdély kincsei – Barangolás csodás tájakon című könyvét május 22-én este mutatják be az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Május 22-én 11 órakor nyílik a Természettudományi Múzeum új időszaki kiállítása, a Porondon a kiválasztottak, amelyben az év fajai mutatkoznak be. A biodiverzitás napján miniforgatag és előadás is lesz.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma