NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_1_002

2018.01.25

„Az a célunk, hogy ez legyen Közép-Európa legsikeresebb filmfesztiválja. És ha rajtunk múlik, ezt a célt el is fogjuk érni” – mondta el Tóth László, a Hét Domb Filmfesztivál elnöke január 25-én Budapesten, a seregszemle sajtótájékoztatóján. Amatőr és profi filmesek egyaránt nevezhetnek a fesztiválra, melyet idén már második alkalommal rendeznek meg Komlón.

_D0A3762_Copy


Magyar és külföldi filmesek hét kategóriában – dokumentumfilm, animáció, kisjátékfilm, ismeretterjesztő- és természetfilm, nagyjátékfilm, egyéb film és diákfilm – nevezhetnek alkotásaikkal a hetdombfilmfesztival.hu oldalon május 31-éig – hangsúlyozta Tóth László, hozzátéve: a kategóriák első helyezettjei 300 ezer, a második helyezettek 200 ezer, a harmadik helyezettek 100 ezer forintos díjban részesülnek, a fesztivál fődíja pedig egymillió forint. „Komlón születtem és nagyon szeretem a várost, ezért nagy öröm volt számomra, hogy ez a hely lett az otthona a Hét Domb Filmfesztiválnak. Komló a világ egyik legcsodálatosabb helye, a filmfesztivál szervezői pedig már az első alkalommal is bizonyították, hogy képesek világszínvonalú rendezvényt létrehozni” – emlékezett vissza a 2017-es Hét Domb Filmfesztiválra Tóth László, aki kijelentette: „az a célunk, hogy ez legyen Közép-Európa legsikeresebb filmfesztiválja. És ha rajtunk múlik, ezt a célt el is fogjuk érni”.


_D0A3706_Copy

 

A sajtótájékoztatón dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta: a kulturális kormányzat fontos célja, hogy támogassa a vidéki kulturális kínálat bővítését. „A 2018-as évben a nagy, nemzetközi fővárosi fesztiválok támogatásának megháromszorozása mellett a vidéki fesztiválokra 750 millió forintot fordít a kormányzat.” A Hét Domb filmfesztivált idén mintegy 15–16 millió forinttal támogatják – jelentette be dr. Hoppál Péter, majd örömmel jegyezte meg: az elmúlt nyolc év alatt 25 millióról 32 millióra emelkedett az eladott mozi- és színházjegyek száma Magyarországon, ez pedig azt jelenti, hogy az emberek egyre szívesebben költenek kultúrára. A magyar filmkészítők egyre több sikert aratnak a világban: „innen gratulálunk Enyedi Ildikónak és szorítunk a Testről és lélekről sikeréért. Ez a jelölés, illetve az elmúlt években elnyert díjak mind azt mutatják, hogy csodálatos úton halad a magyar filmművészet.”


_D0A3788_Copy

 

A filmfesztiválról szólva dr. Hoppál Péter elmondta: hiánypótló program, mely már az első alkalommal is nagy nemzetközi érdeklődést keltett fel. A tavalyi évben 151 alkotás érkezett a fesztiválra – ez már önmagában is hatalmas siker. A Hét Domb Fesztiválról már első alkalommal bebizonyosodott, hogy képes kinőni magát és felvirágoztatni Komló városát. „A kulturális fesztiválok kovászként hatnak abban a térségben, ahol megrendezik őket: megmozdítják a közönséget. Ez tetten érhető volt Baranya megyében, Komlón, amely kiváló helyszíne a fesztiválnak” – tette hozzá dr. Hoppál Péter. Polics József, Komló polgármestere örömét fejezte ki és elmondta: nagy boldogság számára, hogy Komló lehet a házigazdája a Hét Domb Filmfesztiválnak. „Fontos számunkra, hogy minél több emberhez eljuttassuk a minőségi kultúrát. Úgy vélem, enélkül nem működhet jól egy társadalom.”


_D0A3767_Copy

 

A fesztiválra nevezett filmeket háromtagú zsűri értékeli: Rófusz Ferenc Kossuth- és Oscar-díjas rajzfilmrendező, Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, rendező, valamint Halmy György dokumentumfilm rendező. Rófusz Ferenc, a zsűri elnöke a sajtótájékoztatón kijelentette: a Hét Domb Filmfesztivál kitűnő alkalom a fiatalok számára, hogy bemutatkozhassanak a szakmában és felfigyelhessenek más tehetségekre, illetve filmes műfajokra. A zsűrizéssel kapcsolatban Magyar Ferenc, a fesztivál igazgatója megjegyezte: a diákfilm kategóriában külön zsűri dönt majd a díjak odaítéléséről. Halmy György hiánypótlónak nevezte a fesztivált és emlékeztetett: ez az esemény felhívja a figyelmünket arra, hogy felfedezzük és megfigyeljük világunk szépségeit.

 

A Hét Domb Filmfesztivált idén szeptember 3. és 9. között rendezik meg Komlón.



Kultúra.hu

Fotó: Csákvári Zsigmond

Borcsok_Anna_2_R
2019.09.19

Szeptember 20-án lesz az Ékszerek éjszakája, mely a kortárs ékszerművészet technikai, koncepcionális és formabontói aktualitásait mutatja be. Az idei program különlegességeiről és a szervezés kulisszatitkairól Börcsök Anna ékszertervezőt kérdeztük.

WPP_2019-9696

2019.09.19

A szenvedésről és kiszolgáltatottságról aligha mondana többet bármi a fotónál. Az embert érő szenvedést látni és láttatni kell, remélve, a befogadó eljut a megértésig, a szolidaritásig. Huszonöt ország 43 fotóriporterének 143 képe látható az idei World Press Photo kiállításon, amely csütörtöktől látható a Magyar Nemzeti Múzeumban.

csuvas_02

2019.09.18

Nekünk, magyaroknak, sokkal több közünk van a törökökhöz, mint azt valaha is gondoltuk. A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány szeptember 20. és 22. között rendezi meg az első Gül Baba Kulturális Fesztivált, ahol a török-magyar kultúrából kaphat ízelítőt a színes programok iránt érdeklődő közönség. A változatos kínálatból ajánlunk most néhányat.

A skót presbiteriánus egyház, tulajdonában álló földön több mint 100 darabból álló leletet fedezett fel 2014-ben egy amatőr kincsvadász. Az egykori vállalkozó 2 millió fontot, jelenlegi árfolyamon 750 millió forintot vehetett át minden idők egyik legnagyobb nagy-britanniai viking kincsleletért, miközben a területet birtokló és kincskeresésre felajánló Chuch of Scotland egy fillért sem kapott. Skóciában csak a megtalálót illeti jutalom régészeti leletekért, kincsekért, a földterület birtokosát nem. A Skót Egyház pert indított a kincsvadász ellen. A páratlanul gazdag lelet egy része Karoling-, másik része ír eredetű; több ezüstrúd, karperec, bross és számos aranytárgy alkotja.

A mindennapos éneklés elvével kapcsolatos kezdeményezéseket, tapasztalatokat összegzi ma a Magyar Állami Operaház által megszervezett O/A minikonferencia az Erkel Színházban. Azt is vizsgálják majd, hogy a most elkészült, bevezetés előtt álló nemzeti alaptanterv rendszerén belül létre tud-e jönni valamiféle összművészeti ismereteket oktató-elemző-népszerűsítő óratípus, s hogy annak milyen multimédiás és intézményi támogatása volna lehetséges. A konferencián előadást tart többek között Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy, Zsoldos Dávid zenetörténész, Kákay István, az Operaház képzési vezetője, Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti balett igazgatója, Hajzer Nikolett, az Operaház Gyermekkarának karnagya, Hoppál Péter, a Mindennapos Éneklés Bizottságának operatív vezetője szól, valamint Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

A legjobb animációs rövidfilm díját nyerte Rofusz Ferenc Az utolsó vacsora című alkotása a Jesus Cine Festen, az Argentínai Nemzetközi Keresztény Film Fesztiválon. Rofusz Ferenc kilencperces animációja Leonardo Da Vinci művének animációs festményfilm feldolgozása. A légy című animációjával 1981-ben Oscar-díjat nyert Kossuth-díjas rajzfilmrendező legújabb munkájáról szólva korábban elmondta: a film ötletét 40 évvel ezelőtt adta be a Pannónia Filmstúdióhoz, de akkor a vallási téma miatt nem készülhetett el. A keresztény filmek argentínai nemzetközi fesztiválján tavaly Pozsgai Zsolt Megszállottak című alkotása a legjobb külföldi filmnek járó elismerést és a zsűri különdíját kapta meg.

A magyar fővárost is érinti jövő őszi európai turnéján a Simply Red. A Mick Hucknall által vezetett világhírű brit soul-pop formáció 2020. november 23-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában, ahol Blue Eyed Soul című új stúdiólemezét mutatja be.

Szeptember 19-én A nagy könyvlopás címmel nyílik kiállítás a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban, amely a magyar kultúrtörténet egy érdekes, s ez idáig feltáratlan fejezetét mutatja be. 1959-ben a budapesti Műcsarnokban francia könyvkiállítást rendeztek: a kéthetes nyitvatartási idő végére a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A tárlat a magyar kultúrtörténetnek ezt a lappangó epizódját tárja fel, megidézve a könyvkultúra és a képzőművészet társadalmi-politikai kontextusát az ötvenes években.

A pécsi világörökségi helyszíneken török kori séta, zenével és színjátékkal kísért temetési menet és flashmob is lesz, emellett könyvtárlátogatásra, levéltári sétára és kiállításra is várják a látogatókat a Kulturális Örökség Napjain, szeptember 21-én és 22-én.

Pecs_okereszteny_temeto

Az Eiffel Bazár és Klubban (1132 Budapest, Katona József utca 13.) pénteken 18.30-kor zenés beszélgetésre várják az érdeklődőket. A vendég ezúttal Kollár-Klemencz László lesz.

Szeptember 19-én 17 órától a világhírű természetfotós, Máté Bence tart előadást a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében.

Hagyomány mai nyelven mottóval indult el a Főtér fesztivál, azaz a nagybányai magyar napok, amely szeptember 22-ig mintegy 120 programmal várja az érdeklődőket.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma