BIDF_R

2018.12.15

Meztelen valóság a filmvásznon a szlogenje a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválnak (BIDF), amelyet január 28. és február 3. között ötödik alkalommal rendeznek meg a Cinema City Aréna moziban. A kreatív dokumentumfilmek a 21. század embereiről szólnak, sokrétűek, és sokszor tabutémákat is érintenek.

KosaFerencRjpg

2018.12.12

Életének 82. évében szerdán elhunyt Kósa Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, volt országgyűlési képviselő, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja. Pályájának legmeghatározóbb alkotása a Sára Sándorral és Csoóri Sándorral közösen készített Tízezer nap, mely a legjobb rendezés díját nyerte el az 1967-es cannes-i nemzetközi filmfesztiválon.

orokbefogadas_meszarosmarta1

2018.12.13

Mészáros Márta Örökbefogadás című alkotása egyike lesz annak a hat, digitálisan felújított filmnek, amelynek világpremierjét a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon tartják. A filmeket a Berlinale Klasszikusok szekcióban mutatják be.

vizipok-csodapok

2018.12.06

Tavasztól vetítik a mozik a Vízipók-csodapók című egész estés rajzfilm digitálisan felújított változatát. A rajzfilmsorozat alapján készült film a víz alatti élőlények világát mutatja be mesés, ismeretterjesztő formában. A díszbemutatót tegnap tartották az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Áder János köztársasági elnök jelenlétében.

oscar

2018.12.05

Az Oscar-díjakért folyó versenyben idén rekordszámú kategóriában van magyar esélyes: Nemes Jeles László Napszállta, Milorad Krstic Ruben Brandt, a gyűjtő, Kovács István Ostrom, valamint Andrasev Nadja A nyalintás nesze és Bucsi Réka Solar Walk című alkotása.

Viragvolgy_plakat

2018.12.04

Csuja László, a Filmalap elsőfilmeket támogató Inkubátor Programjában készült mozifilmjét választotta a legjobb alkotásnak a diákzsűri a Pozsony Nemzetközi Filmfesztiválon. Az indoklásban az ifjú ítészek méltatták a Virágvölgy szereplőgárdáját, képi világát és a film humorát. A díjat Csuja László forgatókönyvíró-rendező és Vass Gergely operatőr személyesen vette át a december 2-án megtartott esti díjátadón.

terkep

2018.12.02

Negyven hazai és határon túli állami és egyházi felsőoktatási intézményben, könyvtárban és múzeumban váltak elérhetővé a soá és más népirtások túlélőinek életútinterjúi az Akadémiai Könyvtárnak és az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Programnak köszönhetően. A tudományos részletességgel kereshető, 109 ezer órányi videó értékes forrásanyag minden, a 20. század iránt érdeklődő számára.

Egg_by_Martina_Scarpelli_7

2018.12.01

Az egész estés animációk versenyét a Még egy nap élet című koprodukciós animáció nyerte „dokumentarista jellegű, hiteles ábrázolásmód és a drámai kifejezőerejű, fikciós elemek magas szintű ötvözéséért, valamint a kiemelkedő vizuális és filmnyelvi megoldások alkalmazásáért”.

Candide1

2018.11.30

Péntek este mutatják be a Candide című, új magyar rajzfilmsorozatot az Uránia Filmszínházban. Voltaire klasszikusának adaptációja eredetileg Kovásznai György festőművész, avantgárd animációs filmes utolsó, be nem fejezett munkája volt. A fiatal alkotók műve az ő munkássága előtt is tiszteleg.

05_Cannonball_woman

2018.11.30

Számos magyar alkotást vetítenek a 16. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon Budapesten. A programban szerepel a Ruben Brandt, a gyűjtő, a Még egy nap élet, Bucsi Réka és Hegyi Olivér rövidfilmjei, a Candide filmsorozat és egy magyar rövidfilm-válogatás.

Saját kérése távozik igazgatói posztjáról Tóth Arnold, a miskolci A Herman Ottó Múzeum igazgatója január 31-i hatállyal. A tájékoztatás szerint február 1-től átmenetileg, a vezetői pályázat lebonyolításának időtartamára Szolyák Péter őstörténész, a Pannon-tenger Múzeum korábbi vezetője, általános igazgatóhelyettes veszi át a múzeumigazgatói feladatokat. Tóth Arnold, aki hat évig igazgatóhelyettesként, két évig igazgatóként dolgozott a múzeumban, tudományos, kutatói pályán szeretné folytatni Miskolc város és a régió kulturális életének szolgálatát.

A pályázatokat most először díszletrajzoló, kellékes és világosító szakma képzési programjával is bele lehet nyújtani, de felvételvezető/location manager, naplóvezető, produkciós asszisztens, rendezőasszisztens és vágóasszisztens szakterületeken is várják az oktatási intézmények jelentkezését. A pályázattal, amely figyelembe veszi az aktuális piaci igényeket, magas szakmai színvonalú, intenzív és gyakorlatorientált képzéseket támogatnak. Részletes információ a filmalap internetes oldalán (mnf.hu) olvasható.

Pokrovenszki Krisztiánt javasolta a Szent István Király Múzeum új igazgatójának a székesfehérvári közgyűlés. A múzeum korábbi igazgatójának, Kulcsár Mihálynak a közalkalmazotti jogviszonya és igazgatói megbízatása október 31-én járt le, az igazgatói pályázatok benyújtási határideje december 21. volt. A megyei hatókörű városi múzeumok vezetőjének megbízásához – és annak visszavonásához – a szakminiszter egyetértése szükséges, ezért az önkormányzat megteszi a szükséges intézkedéseket.

A mozi hamarosan kezdődő belső felújítása miatt feleslegessé váló, több mint 20 éves nézőtéri fotelüléseket ma ezer forintért meg lehet venni. A kiválasztott és lefoglalt székeket a vevők egy későbbi időpontban vehetik át.

A 22 éves férfi és feltételezett bűntársa több mint 400 éves koronaékszereket lopott el tavaly nyáron Strängnäs város székesegyházából. A hatóságok által 65 millió korona (kétmilliárd forint) értékűre becsült koronaékszerek továbbra sincsenek meg. A tolvajok 2017. július 31-én délidőben egy zárt és riasztórendszerrel ellátott vitrinből vitték el a székesegyházban eltemetett IX. Károly (1550-1611) király és második felesége, az 1625-ben elhunyt Krisztina királyné temetési koronáját, valamint egy országalmát. A temetési szertartásra készült királyi korona aranyból van, drágakövek, gyöngyök és ezüstdíszek ékesítik. A királyné kisebb koronája ugyancsak aranyból készült.

Kiállításokat, koncerteket, előadásokat, emlékesteket és filmvetítéseket is tartanak a magyar kultúra napja alkalmából Győr-Moson-Sopron megyében.

Gyori_Nemzeti_Szinhaz_Ket_ur_szolgaja_

Kortárs zeneszerző műveit gyűjtötte össze és játszotta fel új lemezére a Modern Art Orchestra (MAO). Az anyagot, amelynek nagy részét több mint tíz évvel ezelőtt rögzítették, és utólag bővítették, vasárnap mutatják be a Budapest Music Center nagytermében.

Pécsett a többi között kiállításokkal, Komlón pedig egész héten át tartó programokkal ünneplik a magyar kultúra napját. A Pécsi Kulturális Központban január 22-én, a magyar kultúra napján elsősorban családoknak szóló, ingyenesen látogatható kiállítás nyílik Ady Endre 100. címmel.

Hagyományos gálaműsoron adják át Szolnok kulturális díjait kedden, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. Ugyanezen a napon Damjanich Múzeumban Egy rejtőzködő életmű születése címmel nyitják meg Bokros László festőművész életműkiállítását, és sor kerül a művész monográfia-bemutatójára is.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma