NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2017.10.31

Családtagjai, barátai, tisztelői és a rajzfilmszakma képviselői október 30-án végső búcsút vettek Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező-forgatókönyvírótól a Budakeszi temetőben. Nevéhez fűződik a Mézga család és a Dr. Bubó tévésorozat, nem véletlenül nevezik őt a magyar animáció mindenesének. A művészt életének 84. évében, október 6-án érte a halál.
Nepp-temetes1
Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező
beszédet mond Nepp József rajzfilmrendező búcsúztatásán


„Nem búcsúzom, mert velünk maradtál, és mosolyogj ránk továbbra is, én ezt a képet fogom magammal vinni” – hangsúlyozta beszédében Jankovics Marcell rajzfilmrendező, hozzátéve: „tudunk emlékezni rád, idézni téged és úgy élni a gondolataiddal, mintha az még a jelen lenne”.

Felidézte, hogy Nepp József sok alkotótársának nyújtott segítséget. „Az én pályámban meghatározó vagy: te emeltél ki a sok kezdő közül azzal, hogy odafogadtál a Gusztáv-sorozatba, és ezzel sok minden eldőlt a számomra” – mutatott rá Jankovics Marcell, aki feledhetetlennek nevezte 56 éven át tartó kapcsolatukat, amelyben – mint mondta – Nepp József már a kezdetektől egyenrangú partnerként tekintett rá, és kölcsönösen segítették egymás munkáját.

Kiemelte, hogy az első magyar rajzfilm, amely megnevettette, Nepp József Szenvedélye volt. Jankovics Marcell szerint ez az 1961-ben készült nyolcperces rövid mozifilm jelentős mérföldkő volt a magyar rajzfilm történetében. Nepphez olyan újszerű stílus kötődött, amely előtte ismeretlen volt – hangsúlyozta.


Nepp-temetes
Ternovszky Béla Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező beszédet
mond Nepp József rajzfilmrendező búcsúztatásán


Ternovszky Béla rajzfilmrendező, Nepp József barátja a kollégák és a pályatársak nevében búcsúzott, és azok veszteségéről és fájdalmáról beszélt, akik nem csupán Nepp József műveit, alkotásait ismerték, szerették, hanem Nepp Józsefet mint embert, kollégát és barátot is. „Akik ismerték, azok szerették is, és azok számára ő nem Nepp József volt, hanem a Dodi” – hangsúlyozta.

Ternovszky Béla igazi művészi polihisztornak nevezte Nepp Józsefet, aki dolgozott forgatókönyvíróként, festőként, animátorként, rendezőként és zeneszerzőként is. Legendásan szerény ember volt: Gémes Józsefet, Dargay Attilát és Jankovics Marcellt magánál tehetségesebbnek tartotta, és díjai, kitüntetései sem győzték meg arról, hogy a szakma legnagyobbjai közé tartozik. Munkája a szenvedélye, a hobbija volt, megadatott neki az a szerencse, hogy többnyire szabadon alkothatott – tette hozzá.

Mint hangsúlyozta: Nepp József 55 éven át volt mellette, nemcsak fizikailag, hanem szellemiekben, lelkiségben is, számára az életében az állandóságot jelentette, a fix pontot, az origót. „Minden tekintetben a példaképem volt és marad” – hangsúlyozta Ternovszky Béla.


A Magyar Mozgókép Mestere címmel is kitüntetett művészt életének 84. évében, október 6-án érte a halál. A rajfilmrendezőt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.


Mezga_Geza
Mézga Géza a Mézga család című rajzfilmből


Nepp József 1934. június 23-án született Csepelen, a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után került a Pannónia Filmstúdióba. Első műve, a Szenvedély című rajzfilm szakított a mesehagyománnyal és új korszakot nyitott a karikatúrastílusban rajzolt aktuális, groteszk, sőt abszurd történetekkel. Az 1964-ben készült Gusztáv-sorozat szülőatyja volt Dargay Attila és Jankovics Marcell mellett. A Mézga család, majd a Dr. Bubó tévésorozat sikerében is nagy szerepe volt, nem véletlenül nevezik őt az animációval foglalkozó filmtörténészek a magyar animáció mindenesének.


Sok egész estés és kisrajzfilm írója és társ-forgatókönyvírója, közreműködött a Lúdas Matyi (1976), a Szaffi (1984), Az erdő kapitánya (1987) elkészítésében. Számos közös produkcióban, például a János vitézben (1973) animátorként dolgozott. Gyakran szerzett filmzenét is. Önállóan rendezte 1983-ban a Hófehért, a Grimm-mese szokatlan, szatirikus feldolgozását, majd 1986-ban a Gréti... című filmet. Az Iparművészeti Főiskola animáció tanára is volt. Az 1980-90-es években már főként a televíziónak dolgozott.


Nepp József 1967-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 1974-ben érdemes művész, 1981-ben kiváló művész lett, 1999-ben megkapta a Kossuth-díjat, majd 2006-ban a Magyar Mozgókép Mestere elismerést.



Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos/MTI

4_Sara_Sandor_A_verz

2019.09.22

Meghalt Sára Sándor, operatőr, rendező, a magyar filmművészet meghatározó alakja. A Kossuth-nagydíjjal és Balázs Béla-díjjal, valamint a Nemzet Művésze címmel kitüntetett művész több mint harminc filmben dolgozott operatőrként, és szintén több mint harminc filmet jegyez rendezőként is.

A_nap_vege_2

2019.09.21

A budapesti Art+Cinemában skandináv filmtörténeti kurzus indul. A havonta egyszer jelentkező sorozatban klasszikusokkal, markáns rendezőkkel és filmművészeti ritkaságokkal ismerkedhetünk meg.

szasz-attila-orok-tel-5

2019.09.20

Az Örök tél című film főszerepéért nemzetközi Emmy-díjra jelölték Gera Marina magyar színésznőt, Bergendy Péter Trezor című filmje pedig a legjobb tévéfilm / minisorozat kategóriájában kapott jelölést.

A New Yorkban élő világhírű képzőművész Tisztító című kiállítását a Kortárs Művészeti Múzeumban láthatja a közönség, Marina Abramovic pedig a jövő szombaton a múzeum előtti téren tart előadást életéről és művészetéről. A performansz műfajának királynőj" legutóbb 1975-ben állította ki műveit Belgrádban, Jugoszláviát pedig egy 1976-os amszterdami kiállítás után hagyta el, állítása szerint végleg. A szombaton megnyíló kiállításon a művész öt évtizedes munkásságának állomásait tekinthetik meg az érdeklődők videók, filmek, írások, fotók, rajzok, festmények és performanszok formájában. Marina Abramovic leghíresebb performanszainak részleteit ismert szerbiai és nemzetközi művészek adják elő újra.

A bécsi Albertina Múzeumban nagyszabású kiállítás nyílt Albrecht Dürer munkáiból. A különleges tárlat anyagát bécsi múzeumok és más európai intézmények adták kölcsön. Dürer grafikáit ritkán lehet ilyen nagy számban megtekinteni, csak elvétve rendeznek belőlük gyűjteményes kiállítást a művek megóvása miatt. Az Albertina kiállításának szíve az a száz grafika lesz, amely a múzeum gyűjteményébe tartozik, és amely Dürer halála, 1528 óta együtt maradt.

A 21 éves, londoni David Orobosa Omoregie kapta az év legjobb brit albumának járó zenei díjat, a Mercury Prize-t. Az indoklás szerint Dave Psychodrama című debütáló anyaga generációja legmerészebb rapalbuma. Idén márciusban jelent meg, vezette a brit albumlistát és eddig 130 ezer példány fogyott belőle. Dave a díjat családjának és barátainak ajánlotta, kiemelten bátyjának, Christophernek, aki gyilkosságért életfogytig tartó börtönbüntetését tölti. Az elgondolkodtató és önelemző Psychodrama megírását az a terápia inspirálta, amelyben bátyja a börtönben részesül: az elítéltek rehabilitációját a múltjukra épülő szerepjátékkal segítik. Az 1992 óta minden évben odaítélt díj 25 ezer fonttal (9,1 millió forint) jár együtt.

A Párizs közelében fekvő Vaux-le-Vicomte-ba csütörtök éjjel álarcosok hatoltak be, megkötözték az idős tulajdonosokat, és 2 millió euró (666 millió forint) értékűre beecsült zsákmánnyal távoztak. A kastély a legnagyobb, még magántulajdonban lévő védett műemlék épület Franciaországban, évente negyedmillió látogató keresi fel. Az 1656 és 1661 között épült pompás kastélyt XIV. Lajos pénzügyminisztere, Nicolas Fouquet emeltette, magára vonva a király irigységét. A hagyomány szerint Lajost éppen az udvar tiszteletére tartott tékozló ünnepség késztette arra 1661-ben, hogy hátralévő életére bebörtönözze pénzügyminiszterét, elkobozza a kastélyt, legbecsesebb műkincseit pedig a Louvre-ba és Versailles-ba szállíttassa.

Varázslények – Mesebeli küldetés címmel képzeletbeli kalandra hív a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szombattól látogatható kiállítása. A játék során sosem látott tájakat barangolhatunk be, miközben furfangos fejtörők és mitikus kihívások teszik próbára tudásunkat és érzékeinket. A múzeum közleménye szerint a több mint 1000 négyzetméteren megvalósuló kiállítás és játék megújult látványvilággal, egyedi installációkkal, rengeteg mesés felfedeznivalóval és ajándékkal várja a kalandvágyó látogatókat. A kiállítás november 3-ig tekinthető meg a Vajdahunyadvárában.

Szeptember utolsó szombatján a csongrádi Tari László Múzeum ad otthont az országjáró Játékmustrának, ahol a múzeumi szakemberek a játékosítás terén mélyíthetik el ismereteiket.

Jatekmustra

A legnépszerűbb máltai együttes immár rendszeresen visszajár Magyarországra. Az örömzenére épülő Tribali ezúttal szeptember 28-án játszik a fővárosi Dürer Kertben.

Első alkalommal rendeznek nemzetközi Beatles-fesztivált Magyarországon: a Beatles Weekendet október 5-én az Analog Music Hallban, 6-án a Hard Rock Caféban rendezik meg.

Díjátadóval, nyílt próbákkal, színházi előadásokkal, kulisszajárásokkal ünneplik a színházak országszerte és a határon túl is a magyar dráma napját a hétvégén.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma