NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_1_002

2019.09.12

A rendezvényen, melyet szeptember 4. és 11. között tartották öt budapesti helyszínen, valamint Egerben és Győrben, több mint 100, főként felújított filmklasszikust, köztük 21 frissen restaurált magyar filmet mutattak be.

filmmaraton
Forrás: filmarchiv.hu

Kiemelkedő sikert arattak a budapesti Szent István téri vetítések Magyarország legnagyobb, 21 méter széles szabadtéri vetítővásznán, a sztárvendégek és alkotók jelenlétében. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Toldi moziban és a budapesti Francia Intézetben is műsoron voltak a filmklasszikusok, idén új helyszínként a Puskin moziban is.

 

A 30 éve szabadon emlékévhez csatlakozva a Film Maraton a rendszerváltás 30. évfordulójára emlékezett, többek között Sára Sándor, Fekete Ibolya, Monori Mész András, Jancsó Miklós, Szabó István filmjeivel és egy magyar animációs filmválogatással.

 

Az érdeklődők Pierre Richard-ral, Udo Kierrel, Magda Vásáryovával és Johanna ter Steegével személyesen is találkozhattak. A vetítéseken számos neves magyar alkotó, köztük Fekete Ibolya, Jankovics Marcell, Szabó István, Szalay Péter és Szomjas György filmrendezők, Andor Tamás, Hildebrand István, Kende János, Koltai Lajos, Ragályi Elemér és Szabó Gábor operatőrök, Jeney Zoltán, Pacsay Attila, Sebő Ferenc, Szemző Tibor, Vető János, Vidovszky László és Víg Mihály zeneszerzők is részt vett, majd megosztották a filmekhez kapcsolódó emlékeiket a közönséggel.


Eszkimo_asszony_fazik_2
Eszkimó asszony fázik

Több teltházas vetítés volt a Toldi moziban, mint például Xantus János Eszkimó asszony fázik című frissen felújított kultfilmjének vetítése, valamint az azt követő beszélgetés a nyolcvanas évek alternatív művészeivel. Hasonló érdeklődés övezte Zolnay Pál Fotográfia című restaurált filmjének vetítését és a közönségtalálkozót az alkotókkal.

 

A 2018-ban, az MMA Kiadó és a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum igazgatóság közös vállalkozásában indult Láthatatlan filmtörténet című könyvsorozat legújabb kötetének, Dobai Péter (Mephisto, Redl ezredes, Hanussen) forgatókönyvíró Magyar kereszt című forgatókönyvének bemutatóját is nagy érdeklődés övezte.

 

A nagyközönségnek szóló események mellett a Film Maraton számos szakmai programot szervezett, világszerte elismert szakemberek, európai filmarchívum- és fesztiváligazgatók tartottak előadásokat, kerekasztal beszélgetéseket a filmörökség megőrzésének, felújításának és bemutatásának legfrissebb tendenciáiról.

 

A Magyar Nemzeti Filmalap 2017-ben hirdette meg a magyar filmkincs hosszútávú megőrzését szolgáló digitalizálási és filmrestaurálási programot. Ennek keretében a Filmalaphoz tartozó Filmarchívum és Filmlabor összehangolt munkájának köszönhetően évi 25-30 magyar játékfilm újul meg. A filmek operatőrei, hangmérnökei, rendezői is közreműködnek az alkotások hangfelvételeinek és látványvilágának korhű rekonstrukciójában, hogy a közönség a kor elvárásainak megfelelő, kiváló minőségben ismerhesse meg vagy nézhesse újra a régi idők nagy filmjeit.


Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap

szasz-attila-orok-tel-5

2019.09.20

Az Örök tél című film főszerepéért nemzetközi Emmy-díjra jelölték Gera Marina magyar színésznőt, Bergendy Péter Trezor című filmje pedig a legjobb tévéfilm / minisorozat kategóriájában kapott jelölést.

gyori-mark-R

2019.09.18

Győri Márk apja hippilelkész volt, az első keresztény rockbandát ő alapíotta. Ő tehénpásztornak készült, de operatőr lett, nem is akármilyen: az első magyar, aki netflixes filmet fényképezett, a Calibre című „skót Gyilkos túrát”, amely még Stephen Kingre is a frászt hozta. Dolgozott mások mellett Peter Stricklanddal (Varga Katalin balladája), Sopsits Árpáddal (A hetedik kör), a Mátyássy Áron rendezte Víkend című film fényképezéséért pedig Aranyszem-díjat kapott. Soós Tamás interjúja.

janos_vitez1_r

2019.09.17

Szeptember 19-től felújítva látható a hazai mozikban Jankovics Marcell 1973-ban bemutatott rajzfilmklasszikusa, a János vitéz.

Október 22-én a Juan Diego Flórez, az operavilág ünnepelt előadója ad koncertet az Erkel Színházban, ahol a műfaj legismertebb áriái mellett az operettirodalom legismertebb dallamai is felcsendülnek az Operaház zenekarának kíséretében. Juan Diego Flórez hangja a tenorok és azokon belül is a „bel canto” tenorok között is ritka kincs. Kezdetben főként Bellini-, Donzietti- és Rossini-szerepek kaptak helyet repertoárjában, mostanra azonban, ahogy hangja érettebbé, előadásmódja erőteljesebbé vált, szép számmal találkozhatunk Mozart, Verdi és Puccini áriáival is.

Szombaton újabb Magyar Örökség Díjakat adnak át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Elismerésben részesül Snétberger Ferenc gitárművészete és zenei tehetséggondozó munkássága, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség folytonos küzdelme és a magyarság megtartásáért vállalt küldetése, Eötvös Loránd világhírű fizikus-geofizikusnak a magyar tudományt és oktatást példamutatóan szolgáló életműve, Féja Géza írói és szociográfiai munkássága, az oktatói munkában 150 éves eredményes és a leányképzésben első Veres Pálné Gimnázium, a Fiumei úti Nemzeti Sírkert és Vidnyánszky Attila színházteremtő művészete. A Magyar Örökség Díj azon magyar személyeknek, intézményeknek és csoportoknak adható negyedévente, akik és amelyek tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport és tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.

A Siess haza, vár a mama című alkotást, amelyet Hajdu Eszter rendezett, szeptember 21-én, szombaton este mutatják be a fővárosi MagyaRock Hírességek Csarnokában a RaM Colosseumban. Barta Tamás a hatvanas évek közepétől a Syconorban játszott, megfordult a Syriusban, majd a Hungáriába került. 1971-ben Presser Gáborral, Frenreisz Károllyal és Laux Józseffel együtt megalakította a Locomotiv GT-t, az ő gitárjátéka hallható az LGT első három lemezén, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című albumon, valamint Zalatnay Sarolta és Kovács Kati egy-egy lemezén. 1974-ben nem tért haza az LGT amerikai turnéjáról; egy darabig még zenélt, aztán különböző üzletekbe fogott. 1982-ben máig tisztázatlan körülmények között lelőtték Los Angelesben.

Emlékülést tartanak Kötő József születésének 80. évfordulóján a budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban, a Petőfi Irodalmi Múzeum - Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szervezésében pénteken. A szeptember 20-án péntek 14 órakor kezdődő eseményen a 2015-ben elhunyt Kötő József életpályáját Bartha Katalin Ágnes színháztörténész, Bodó A. Ottó dramaturg, Gajdó Tamás színháztörténész és Nánay István kritikus méltatja. A rendezvény vendégeit Bodolay Géza, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója köszönti.

Két nagyszabású versenymű, Beethoven Esz-dúr és Csajkovszkij b-moll zongoraversenye csendül fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben szeptember 26-án 19:30-kor a Kossuth-díjas Hegedűs Endre zongoraművész előadásában a Duna Szimfonikus Zenekar közreműködésével, Deák András vezényletével.

Szeptember 26-án 19.00-kor a MOM Kulturális Központban ad koncertet Sebestyén Márta. A műsoron felcsendülő dalok évszázadokon és népeken ívelnek át, írott forrásokból és a szájhagyomány gazdag tárházából egyaránt merítve.

Sebestyen_Marta

Koncertekkel, családi, gasztronómiai és művészeti programokkal várják az érdeklődőket szeptember 27. és 28. között a Bartók Béla úton az Eleven Ősz fesztiválon, amelynek középpontjában idén a digitális kultúra áll.

Az ősz egyik legfontosabb kulturális seregszemléjénm a 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon számtalan műfaj képviselteti magát a kortárs zenétől a táncművészeten és az operán át a könnyű- és világzenéig, de megjelenik a programban a dzsessz, a képzőművészet, a színház és az irodalom is szerte a főváros kulturális intézményeiben és közterein.

Különleges meghívottakkal készül a PesText. A vérbeli városi fesztiválon, mely behálózza Budapest belvárosát, nem az új könyvmegjelenések alakítják a programot, hanem az izgalmas szerzők találkozásai. A rendezvényen különös figyelmet fordítanak a visegrádi országok irodalmára és a nem magyarul alkotó magyar szerzőkre.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma