2017.03.23

Herendi Gábor nagy sikerű mozifilmsorozatának harmadik részére szavazott meg 480 millió forint gyártási támogatást a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága – tájékoztatták a Kultúra.hu-t március 23-án.

Minden idők egyik legnépszerűbb magyar vígjátéksorozata, a Valami Amerika 3 forgatása júliusban kezdődik. A forgatókönyvet, mely az alkotók szerint a széria legmeglepőbb darabja lesz, Herendi Gábor ismét Divinyi Rékával közösen írta. A 2001-ben és 2008-ban bemutatott első két részhez képest jóval több akciójelenetre számíthat a közönség, az új epizódban Bala bandájának vetélytársaként ugyanis feltűnik egy másik bűnszövetkezet.

 

26733_1450745011_8963


Szabó Győző, Pindroch Csaba és Hujber Ferenc, azaz a legviccesebb három testvér új története a korábbról ismert Szervét Tibor, Oroszlán Szonja, Ónodi Eszter, Tompos Kátya, Csuja Imre, Thuróczy Szabolcs és Faragó András által megformált karakterekkel együtt folytatódik. Sőt a tervek szerint a csapathoz több ismert arc is csatlakozik.

 

A Valami Amerika 3 Herendi Gábor rendező-producer, Peták Eleonóra és Nagy Mónika producerek vezetésével készül, az alkotók a mozibemutatót már év végére, de legkésőbb jövő februárra tervezik.

Kulcsszavak: Valami Amerika 3forgatás

magyar_anim-807x453

2019.02.15

A magyar animáció új nemzedékének munkáiból mutatott be válogatást a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) alkalmából a német fővárosban működő magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) csütörtökön.

Reinhoffer_Istvan_Boges_utani_csendelet

2019.02.15

Az V. Nemzetközi Természetfilm Fesztivált, idén május 24-26. között tartják Gödöllőn. Az idei program mottója: Természet- és környezetvédelem a művészet és a játék erejével, kiemelt témája pedig a víz.

Liderc_ur_1

2019.02.13
Az animációs rövidfilmet kedden késő este a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) mutatták be. A 19 perces, párbeszéd nélküli alkotás fő témái a feltétel nélküli, egyoldalú szerelem, a csalódás, a hiúság és a szexualitás. Lidérc úr egy apró férfi, aki egy fiatalember testéből, a bordái közül bújik ki, és elrejtőzik a lakásában, hogy minden mozdulatát követhesse, amikor otthon van.

A kimagasló színvonalú településfejlesztési munkájáért járó Hild János-díjat pénteken adta át a Magyar Urbanisztikai Társaság a XII. kerület képviselőjének, Pokorni Zoltán polgármesternek a Hegyvidéki Urbanisztikai Konferencián.

Felháborodást keltett Horvátországban az oktatási minisztérium döntése, mely szerint lekerült az ajánlott olvasmányok listájáról Anne Frank naplója. Csütörtökön mintegy háromezren írták alá azt a petíciót, amelyben az iskolai programba való visszahelyezését követelik. A kezdeményezők úgy vélték: a holokauszt olyan téma, amelyet nem lehet mellőzni a horvát irodalmi oktatásban. A hovát oktatási miniszter a háziovasmányok listájának újragondolását ígéri.

A Magyar Írószövetség február 18-án, Jókai Mór születésnapján ünnepli a magyar széppróza napját. 18 órakor az Írószövetség klubtermében Mezey Katalin Kossuth-díjas író, az MMA irodalmi tagozatvezetője és Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke nyitja meg a rendezvényt. Az Irodalmi Magazin Jókai-számát a szerkesztők: Kondor Péter János, Molnár Krisztina és Lipp Mónika Mária mutatják be. Az év novellái 2019 című antológiát Erős Kinga kritikus, a könyv szerkesztője, valamint Bíró Gergely író, a Magyar Napló főszerkesztő-helyettese ismerteti. Közreműködik: Turi Bálint színművész és a Másik Oldal zenekar.

Narkisszosz, a görög mitológia szerint a víztükörben megpillantott képmásába beleszerető vadász portréját ábrázoló, rendkívül jó állapotban fennmaradt freskóra bukkantak egy Pompejiben folyó feltáráson. A freskó egy ókori pompeji ház átriumát díszítette. A képet abban a házban találták, ahol tavaly a görög mitológia egy másik részletét, a Léda és a hattyú történetét ábrázoló ókori freskót tártak fel, emellett tucatnyi üvegedényt, nyolc terrakotta vázát és egy bronztölcsért is találtak egy lépcső alatt. A ház feltehetően egy gazdag kereskedőé volt. Pompejit a Vezúv kitörése pusztította el az 1. században.

A Budavári Örmény Nemzetiségi Önkormányzat Pepi, Pali meg a harmonika ördöge címmel vidám mulatságot tart zenével, örmény gasztronómiai kóstolóval a Márványmenyasszony Étteremben február 17-én 16.00-kor. A XII. Örmény Nemzetiségi Napon közreműködik Kilyén Ilka színművész, dr. Tarján Balázs c. egyetemi tanár, Benkő Péter, Rusz Milán, Várady Mária színművészek és Lakatos Miklós prímás. A belépés díjtalan.

A KÉP-ÉLMÉNY kiállításhoz kapcsolódva újabb beavató tárlatvezetésen vehetnek részt a látogatók – a projektben szereplő fotográfusok közül öt alkotóval – a Capa Központban, február 18-án 18.00-kor. A workshopsorozat Múlt-jelen-jövő foglalkozásának keretében tíz magyar fotográfus működött együtt gyermekotthoni gondoskodásban élő fiatalokkal, hogy létrehozzanak adott témában legalább három fotót.

Kep-elmeny

Múzeumpedagógusok rangos szakmai rendezvényét tartják 2019. február 18-án, hétfőn a fertődi Esterházy-kastélyban.

Filmvetítéssel kezdődik vasárnap a Cziffra György Fesztivál, amely február 25-ig klasszikus zenei koncertekkel, improvizációs esttel, hangszerbemutatóval és báresttel is várja a közönséget.

Szombaton és vasárnap összesen négy koncert várja a közönséget a budapesti Festetics Palotában az MVM Koncertek – A Zongora című sorozat minimaratonján.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma