fejlec_okt.18

2018.07.24

Már lehet nevezni a IX. Bujtor István Filmfesztiválra! A zsűri augusztus 5-ei határidővel olyan, 2017 júliusa után készült játék-, dokumentum- vagy ismeretterjesztő, animációs, fikciós és kísérleti rövidfilmeket, valamint versfilmeket vár, amelyek valamilyen titkot, rejtélyt, bűnügyet járnak körül vagy éppen költői életművet dolgoznak fel. A filmfesztivált augusztus 18. és 20. között rendezik meg Balatonszemesen.

bujtor_istvan_filmfesztival


A szervezők elsősorban olyan filmeket várnak, amelyek valamilyen rejtély, bűnügy, titok körül zajló cselekményt dolgoznak fel vagy a költészet valamely elemét, verset, balladát, költői életművet mutatnak be filmes formanyelven, az emberi élet sokszínűségét ábrázolják egy vagy több cselekményszállal és fordulattal. Elsősorban fiatalos szemléletű és szubjektív alkotói megközelítéssel forgatott alkotásokat várnak – közölték a szervezők az MTI-vel.


Egy alkotó vagy alkotócsoport legfeljebb öt filmmel nevezhet a Bujtor István Filmfesztiválra bármely kategóriában, amelyek hossza egyenként csak indokolt esetben haladhatja meg a 60 percet. A munkákat előzsűri válogatja a versenyprogramba, amelyet közönség előtt vetítenek le a Szemesi Nyármarasztó Napok keretében. A négy műfaji kategória nyertesének alkotói, alkotócsoport esetén képviselői repülőjegyet nyernek a 2019-es cannes-i filmfesztivál idejére, filmjük pedig bekerül a Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál programjába is.

Balatonszemes Község Önkormányzata, a Latinovits Emlékmű Alapítvány, a Balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Ház és a Magyar Versmondók Egyesülete közvetlenül Bujtor István halála után alapította meg a filmfesztivált. A balatonszemesi származású, Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer tiszteletére létrehozott seregszemle versenyprogramja önálló alkotók, műhelyek, filmstúdiók számára egyaránt nyitott.


1231361_512586708819705_216587828_n


A fesztiválprogramban Bujtor István válogatott filmjeit is megnézheti majd a közönség, és a tavalyi győztes alkotások is vászonra kerülnek: Chilton Flóra Telefonok filmsorozatának Célkeresztben című rövidfilmje; Aracsi Norbert Remember me/Emlékezz rám című, angol nyelven forgatott egyszereplős kisjátékfilmje; Kató Hajnalka etűdje, amely Rakovszky Zsuzsa Egyirányú utca című versét dolgozza fel, és Helstáb Martin Hurut című animációs alkotása. A szakmai seregszemle részeként fiataloknak rendeznek filmes workshopot, emellett a közönség szervezetten is elzarándokolhat a Bujtor–Latinovits-dinasztia végső nyughelyéhez.


A zsűri elnöke Lutter Imre producer, médiaszakember, előadóművész lesz, a nevezéseket a www.vers.hu/versenyek, valamint a magyarversmondok@gmail.com címen várják.



Forrás: MTI

Fotók: Bujtor István Filmfesztivál Facebook-oldala

Nyitva1

2018.10.15

A monogámia kérdéskörét járja körül humorosan Nagypál Orsi Nyitva című első nagyjátékfilmje, amelyet október 18-ától vetítenek a magyar mozikban. A rendező célja az volt, hogy sokakhoz eljussanak azok a kérdések, amelyeket a film felvet: hogy mit várunk el egy párkapcsolattól, szüksége van-e mindenkinek a hosszú távú együttlétre, tudja-e ezt mindenki csinálni.

Egri2

2018.10.15

Az eredeti bemutató után fél évszázaddal ismét mozivásznon lesz látható Várkonyi Zoltán klasszikusa, a felújított Egri csillagok, amelyet október 14-étől országszerte vetítenek. Az Egri csillagok a magyar filmgyártás máig meghatározó darabja, amely az 1948 óta elkészült magyar mozifilmek közül a harmadik legnépszerűbb alkotás a maga kilencmillió feletti nézőszámával.

music_kiemelt

2018.10.15

A világhírű music supervisor, az amerikai Thomas Golubic tart előadást és workshopot november 15-16-án Budapesten a Brody Studiosban. Az esemény a Budapest Showcase Hub fesztiválon (BUSH) a Filmalap Fast Foward programjával együttműködésben valósul meg. Golubic partnere Balázs Ádám, az Oscar-díjas Mindenki, valamint a Testről és lélekről című film zeneszerzője lesz.

Nem indul Bulgária a jövő évi tel-avivi Eurovíziós Dalfesztiválon. A döntést a Bolgár Nemzeti Televízió (BNT) igazgatótanácsa hozta meg és pénzügyi okokkal magyarázta azt. A BNT vezetése a bolgár közszolgálati televízió honlapján megjelent közleményben hozta nyilvánosságra a döntést. A lépést azzal indokolta, hogy az része az általános kiadásoptimalizálási programjuknak.

Közvetlenül 24 milliárd forint jut a kulturális területre az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból (EFOP) a 2014 és 2020 közötti időszakban – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára október 15-én Debrecenben. Vitályos Eszter az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Partnerségben a könyvtárral című nemzetközi tudományos konferenciáját megelőző sajtótájékoztatón kiemelte: 2014 és 2020 között az EFOP keretén belül összesen 952 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből a forrásból jut 24 milliárd forint a kultúrára.

Kulturális programjainak dokumentálására hirdet ösztöndíjpályázatot fiatal fotósok számára a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK). A pályázat nyertese egy éven át havi bruttó 30 ezer forintos ösztöndíjban részesül és saját kiállítást szervezhet a ZSÖK valamely kiállítóhelyén, amelyhez további 30 ezer forintos támogatást kap. A jelentkezni felsőfokú vizuális vagy média képzésben, vagy érettségi után fotográfus szakképzésben résztvevő, vagy ilyen végzettséget három éven belül szerzett fotósok tudnak. A pályázatokat december 2-áig várják. További részletek ITT találhatók.

Kihirdették a Central European String Quartet (CESQ) nemzetközi zeneszerzőverseny díjazottjait; a megmérettetésre 75 pályamű érkezett. Első helyezést ért el Leonardo Mezzalira (Olaszország), második helyezést Johannes X. Schachtner (Németország), harmadik helyezést pedig Zámbó Jonatán (Magyarország) pályaműve. Pacsirta Díjat kapott Krasimir Draganov Taskov (Bulgária), a Zeneakadémia Alapítvány Díjában Balogh Máté darabja részesült. A leginnovatívabb pályamű különdíját Amy Brandon (Kanada), a legszórakoztatóbb pályamű különdíját Hszüpin Ma (Kína) nyerte el.

Az emberi lélek áll a szentendrei MűvészetMalom új kiállításának középpontjában: a Rényi Katalin festő, grafikus munkáiból 21 gramm címmel rendezett tárlat október 13-án nyílt meg. Rényi Katalin munkáira jellemző, hogy összekapcsolódnak, installatív módon lehet bemutatni őket. A tárlaton látható művek felerősítik egymást, együtt érdemes szemlélni őket, a kiállítás maga is egy megformált egység, egyfajta műalkotás. A 2019. február 17-ig látható kiállításon szereplő művek tárgya minden esetben a lélek vagy a lélekhez kapcsolódó valamilyen transzcendens esemény, olykor misztérium.

Jenei Szilveszternek van mit mesélnie, hiszen ötven éve van a pályán gitárosként, énekesként, zeneszerzőként. Több legendás zenekar tagja volt, 300 dalt komponált, nyolc arany és három platinalemez lóg a szobája falán. Most, 70. születésnapja alkalmából egy rendhagyó koncert keretében újra átélhetjük vele az elmúlt évtizedek sikerét sztárvendégek részvételével a Stefánia Palotában október 13-án, 19 órától.

szilveszter3

Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Szentendrei Jazz- és Borfesztivált, amely szeptember 28. és 30. között várja a látogatókat Szentendrén. A történelmi belváros sétálóutcáján, a Fő téren és a belvárosi házak udvaraiban az ország minden borrégiójából érkező borászatok várják az érdeklődőket, valamint számtalan borszakmai és kulturális program, köztük jazzkoncertek, séták és kiállítások is.

Rekord nyári látogatottságot könyvelhet el alkotóházaiban a MANK Nonprofit Kft. A Szigligeten, Zsennyén, Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen, Mártélyon és Galyatetőn található hat alkotóházban inspiráló alkotásra nyílik lehetősége a művészeknek, de az épületek egyre több szakmai rendezvény helyszínéül is szolgálnak.

A múzeumi és könyvtáros szakma a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében sokat tesz azért, hogy csökkenjen a korai – azaz a végzettség nélküli – iskolaelhagyók aránya, javuljon a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci helyzete, erősödjön a fiatalok társadalmi integrációja, csökkenjen a szegénységben, társadalmi kirekesztettségben élők száma. A nemes célok elérése érdekében a két kulturális szakterület három éven át tartó programot indított 2017 februárjában.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma