NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2019.06.08

Négy magyar alkotás, köztük Damokos Attila Charon című kísérleti kisfilmje is szerepel a nyár végi 44. Odensei Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon (OFF), amelynek győztesei kvalifikálják magukat a jövő évi Oscar-mezőnybe.

Entropia
Buda Flóra Anna: Entrópia

 

A mustrára idén rekordszámú, 3264 rövid filmalkotás pályázott, és ebből 121 produkciót válogattak be a versenyprogramba. A szervezők szerint annak köszönhető a nagy érdeklődés, hogy a tavalyi fesztiválon díjazott, és így az Oscarra kvalifikált ír rövidfilm, a Detainment, amely egy gyermekgyilkosságot elevenített fel, végül Oscar-jelölést is kapott.


Az odensei fesztivál zsűrije által kiválasztott munkák öt szekcióban versenyeznek: a fő versenyprogramban, a dán versenyprogramban, az animációs versenyben, a dokumentumfilmes mezőnyben és a fiatalok szekciójában.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2014-ben végzett Damokos Attila Charon című hatperces kísérleti filmje és Schwechtje Mihály Aki bújt, aki nem című rövidfilmje a fő versenyprogramban szerepel. Az animációs programban pedig Buda Flóra Anna Entrópia és Tóth Luca Lidérc úr című alkotását láthatja a közönség.


large_charon_still03
Dezsi János és Cseh Anna Marie a Charonban


A Charon című mitológiai thriller a Moviebar Film gyártásában, a Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült, és először az OFF nézői láthatják. A történetben szereplő hidegvérű, gyönyörű nőt Cseh Anna Marie, a halálra vágyó, de abba átlépni nem elég bátor férfit pedig Derzsi János alakítja.


A rendező Damokos Attila korábban elmondta, hogy a film operatőrével, Nagy Marcell-lel és többi alkotótársával három évig dolgozott a produkció megvalósításán. „A Charon egy filmnyelvi játszótér, amelyben a dramaturgia mozgatója a fényérzékeny területre beáramló fény mennyiségének folyamatos változása. Ez egy pontos matematikai rendszer, amivel nemigen próbálkoztak előttünk, ezért nagyon sokat kellett törnünk a fejünket és kísérleteznünk. Elképesztően inspiráló volt ez a játék" – mesélte a munkáról.


Aki_bujt_aki_nem_02
Schwechtje Mihály: Aki bújt, aki nem


Schwechtje Mihály 10 perces kisjátékfilmje, az Aki bújt, aki nem tavaly májusban mutatkozott be a magyar mozikban. Buda Flóra Anna Entrópia című animációs filmje a februári Berlinalén debütált, ahol elnyerte a Teddy-díjat. Tóth Luca Lidérc úr című animációját pedig szintén Berlinben láthatta először a nemzetközi közönség.


Az 1975-ben alapított alternatív filmfesztivál, az OFF Dánia legrégebbi filmmustrája. Az idei fesztivált augusztus 26. és szeptember 1. között rendezik meg Odensében.


Forrás: MTI

Janos_vitez

2019.09.17

Digitálisan felújítva tér vissza szeptember 19-től országszerte a mozikba Jankovics Marcell 1973-ban bemutatott rajzfilmklasszikusa, a János vitéz.

I_act_I_Am_jatszom_letezem

2019.09.16

Negyedik alkalommal ismerkedhet meg a magyar közönség a kortárs szlovén filmművészettel: október 10. és 12. között tartják a Szlovén Filmnapokat a budapesti Toldi moziban. Idén három díjnyertes szlovén alkotást vetítenek.

Toth_Roland_-_Bela

2019.09.16

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál idén ősszel is megrendezi Budapesten a KAFF napot szeptember 21-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az egész napos rendezvényen a fesztivál díjazott alkotásaival is találkozhat a közönség.

Szeptember 20-án mutatkozik be a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika művészetterápiás műhelye az Átkelő Galériában. A Tükör által címet viselő kiállítást Dr. Danics Zoltán pszichoanalitikus pszichoterapeuta és pszichiáter nyitja meg. A műhelyt Szerdahelyi Zsuzsanna iparművész, művészetterapeuta vezeti majd.

A Mai Manó Ház Három szín című kiállítása az orosz fotográfus, Szergej Prokugyin-Gorszkij életművén, valamint kortárs művészek munkáin keresztül foglalkozik a színes fényképezés történetével, valamint kép és látás viszonyával. Az intézmény által szervezett foglalkozáson fotográfiai, művészettörténeti és pszichológiai nézőpontból is közelíteneknk a kiállítás anyagához. A foglalkozások időpontja előzetes időpontegyeztetés alapján történik. Bejelentkezés, további információ: edit.barta@maimano.hu.

Bárdos Lajos zeneszerző születésének 120. évfordulója alkalmából rendeznek konferenciát Életet az énekbe címmel szerdán a Pesti Vigadóban. Bárdos Lajos, a 20. század jelentős zeneszerzője, a zeneelmélet, a zenetudomány meghatározó személyisége 120 évvel ezelőtt született. Nemcsak számos zenei szakterületnek volt kiváló mestere, de másokat magával ragadó, karizmatikus tanár is. Kotta- és könyvkiadót szervezett, felkarolta a korában igen veszélyesnek számító egyházi zene kérdését. A konferencián megidézik azt a szellemiséget, amely ezt a sokoldalú, számos területen jelentőset alkotó művészt jellemezte.

Október elején elárverezi Banksy legnagyobb és egyik leghíresebb, Devolved Parliament (Elfajzott parlament) című festményét a Sotheby's Londonban. A brit parlament alsóházának képviselőit csimpánzként ábrázoló alkotás a rejtőzködő brit graffitiművész legdrágább művé válhat, mivel az aukciósház legalább 1,5-2 millió font leütési árra számít. Banksy a négy méter széles képet 2009-ben festette. Még abban az évben kiállították a bristoli múzeumban, ahol több mint 300 ezer látogatót vonzott, és bekerült a világ 10 leglátogatottabb tárlata közé. Ismeretlen tulajdonosa idén ismét kölcsönadta kiállításra a múzeumnak a 10 éves évfordulóra és Nagy-Britannia európai uniós kilépésének idejére.

A 700 méter hosszú híd, amelyet szinte teljes egészében kézzel, viking kori eszközöket és technikákat alkalmazva építettek, a viking infrastruktúrát és szaktudást demonstrálja. A Vikingebro nevű híd egy másolata annak az eredeti szerkezetnek, amely Kékfogú Harald, vagyis I. Harald dán király uralkodása idején, 980-ban állt a területen. A szerkezet megépítésében több mint ezer iskolás gyerek és 400 önkéntes, köztük a hagyományos viking módszereket ismerő ácsok vettek részt. A munkálatok három évig tartottak.

Több programot is kínál a következő hetekben a Rákóczi-szabadságharc emlékéve alkalmából a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Október végén útjára indítják a Rákóczi Expresszt is.

Rakoczi_Ferenc

A Magyarság Házában folytatódnak a vasárnapi mesedélelőttök, lesznek könnyűzenei koncertek és az oktatási intézményeknek is kínálnak programokat.

Gyulán és térségében, valamint Püspökfürdőn várja az érdeklődőket szeptember 27. és 29. között a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében elnevezésű rendezvény, amelyen erdei koncertek, szakvezetéses erdei séták és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket.

A Next.Ape tagjai bár mindannyian jazz-zenészek, mégsem jazzt játszanak, hanem elektronikával és improvizációkkal megspékelt alternatív popzenét. Harcsa Veronika belgiumi székhelyű, páratlanul izgalmas, új projektje szeptember 27-én debütál az A38-on.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma