15_eves

2019.07.26

Budapest egyik legkarakteresebb artmozija szeptemberben filmfesztivállal ünnepel: a Cirko25 – Ami kimaradt elnevezésű rendezvényre olyan fontos filmeket válogatnak össze, amelyeket Magyarországon moziban még nem láthattak a nézők.

large_satan_ciml
Sátántangó

A szeptemberi fesztivál előtt minden hónapban meglepetéssel várják a mozirajongókat. A nagysikerű júliusi szabadtéri vetítés után augusztus 25-én a Cirko-Gejzír történetének egyik legfontosabb filmjét, Tarr Béla Sátántangójának digitálisan felújított változatát vetítik újra.
 

A Krasznahorkai László könyve alapján készült film főhősei egy mindenfajta hasznos termelésből kikapcsolt mezőgazdasági géptelepen élnek. Számukra már megszűnt minden érték, amihez képest életük értelmét meghatározhatnák; minden feloldódott az időben, az évszakok periodikus változásában lassan már ők maguk is az enyészet részeivé válnak. A mindent megsemmisítő elhagyatottság érzését csak egyetlenegy vágy töri meg, az egyre erősebben jelentkező menekülés vágya.


Mindannyian kicsinyes terveket szőnek, természetesen egymás kárára, abban az illúzióban ringatják magukat, hogy egymás kirablásával, becsapásával megoldódik saját jövőjük. Végzetes önbizalomhiányuk jele az, hogy még ezekben az aljas tervekben is meginognak, igazából képtelenek végrehajtani azokat. Valójában mindannyian egy Messiásra várnak, arra, aki kivezeti őket ezekből a nyomorult hétköznapokból, megmenti őket ebből a mindent elnyelő esőzuhatagból és sártömegből, arra, aki feloldozza őket eddigi bűneik alól.


satantango_023_
Sátántangó

A hétórás, monumentális remekmű felújított változatának premierje az idei Berlinalén volt, a magyar közönség elsőként a Cirko-Gejzírben láthatja. A hagyományoknak megfelelően két szünettel vetítik a filmet.


Az ünnepi év eseményeiről a mozi weboldalán található további információ.

ArtKert_Kultura_596x90_002

akozellata

2019.08.21

A 2009-ben elhunyt Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer emléke előtt tisztelgő négynapos, egymillió forint összdíjazású seregszemlén az alkotók négy kategóriában vehettek át elismeréseket, köztük a Bujtor István-díjakat, Árvay Zolta képzőművész Bujtor István hajóját, a Tamangót ábrázoló alkotásait.

DSCF2589_kicsi

2019.08.19

A feszült lélektani krimihez elkészült a plakát, valamint egy különleges, a filmhez kapcsolódó mobilszpotot is vetítenek a mozik.

Fahidi-Eva-Cuhorka-Emese-Campfilm

2019.08.18

Szabó Réka dokumentumfilmje a szarajevói fesztivál versenyprogramjában is megtekinthető lesz, szeptember 12-én pedig a magyar mozikban is bemutatják.

Tyler Ivanoff akkor találta a kézzel írott orosz nyelvű levelet, amikor Shishmaref eszkimó falu közelében tűzifát gyűjtött. Ivanoff a levélről készített fotókat kitette a Facebook közösségi portálra, s az üzenetet oroszul beszélők fordították le. Kiderült, hogy az 1969-ből származó írás az orosz haditengerészet üdvözlete volt. Orosz újságírók megtalálták a levél eredeti szerzőjét, Anatolij Bocanyenko századost. A férfi nem is akarta elhinni, hogy ő írta a levelet, amíg meg nem látta az üzenet alatt az aláírását. Mint felidézte, 36 éves volt, amikor a levelet írta, és a Szulak nevű hajó fedélzetén szolgált.

A 90 éves holokauszttúlélő, Fahidi Éva főszereplésével készült, A létezés eufóriája című táncos dokumentumfilmet szeptember 6-án Budapesten, a Jurányi Házban vetítik. Szeptember 7-én a Sóvirág című nagysikerű táncszínházi előadást is megtekinthetik ugyanott az érdeklődők a most 93 éves Fahidi Éva és Cuhorka Emese táncművész főszereplésével. Szabó Réka egészestés dokumentumfilmje, amely a szintén általa rendezett Sóvirág próbafolyamatát követi végig, szeptember 12-től látható országosan a mozikban.

A találkozó címe A szétszóródás előtt - Irodalom és művészet 1918-1920 volt. A Nagyhordó-díjat Alföldy Jenő irodalomtörténésznek ítélték oda, Hordó-díjjal pedig Cs. Varga István irodalomtörténészt, Kántor István és Vass Tibor költőt ismerték el.

A filmművészethez való kivételes hozzájárulásáért életműdíjat kap Tim Roth a Szarajevói Filmfesztiválon, ahol mesterkurzust is tart. A brit színész játszott többek között Stephen Frears Félelem nélkül, Peter Greenaway A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője, Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott és Robert Altman Vincent és Theo című filmjében. Két Quentin Tarantino-filmmel, a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregén) címűekkel vált világhírűvé, a Rob Roy című filmben alakított gonoszért pedig Golden Globe- és Oscar-díjra jelölték. Rendezői debütjét, a Hadszíntért 1999-ben a Sundance Filmfesztiválon mutatták be és Cannes-ban, Torontóban is szerepelt.

A világ legjobb gitárosai között számon tartott Duane Allman híres, arany színű Layla gitárját 1,25 millió dollárért (366 millió forintért) vásárolták meg egy árverésen a georgiai Maconban. A nevezetes hangszert, egy 1957-es Gibson Les Paul Goldtopot a legutóbbi időkig a maconi Allman Brothers Band múzeumban őrizték.

Augusztus 28-án a világ legmeghatározóbb fesztiválja, a Woodstock ünnepli 50. évfordulóját. Az emlékévet Budapesten is ünneplik, többek között a Barba Negra Track-ben is megidézik 1969 hangulatát.

janis20

Idén 12. alkalommal rendezik meg a Zorall Sörolimpiát. A rendezvénynek augusztus 21-24. között az alsóörsi Pelso Camping ad otthont.

Az augusztus 23-ai gálaműsort a nemzeti ünnep és a nemzeti összefogás határozza meg.

Az Új magyar rapszódia című mű ősbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják. A műsor második felében a Magyar Mise hangzik el.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma