2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2019.06.28

A komédia főszerepeit Ötvös András (Isteni műszak, Nyitva, A Tanár) és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Gombó Viola Lotti játssza.

large_mas_liga_otvos_a_gombo_v_l_campfilm
Ötvös András és Gombó Viola Lotti
Forrás: magyar.film.hu

A Más liga egy illegális örökbefogadásból induló különleges szerelem felvállalásának küzdelmes és humoros története, amelyhez a hátteret egy ellentmondásos világ, a futballszurkolói szubkultúra adja. Egy közeg, amit egyszerre sző át az erőszak, a drukkerek érzelmektől fűtött rajongása, a gyakran feltűnő rasszizmus és a morális értékekhez rendületlenül ragaszkodó családias szolidaritás.


A komédia ebből a szubkultúrából táplálkozva egyszerre érzékeny és megkapó történet lesz az elfogadásról és a valahová tartozás égető vágyáról. A filmben szerepel többek között Thuróczy Szabolcs, Stefanovics Angéla, Piller Ádám, Orosz Ákos, Hajdu Szabolcs, Rajkai Zoltán, Pelsőczy Réka és Urbanovits Krisztina.


nagy_viktor_oszkar
A rendező Nagy Viktor Oszkár lesz
Forrás: magyar.film.hu


A film rendezője, Nagy Viktor Oszkár 2008-ban az Apaföld című játékfilmjével debütált, amely sok elismerésben részesült, köztük a Gene Moskowitz-díjban. Az azóta eltelt tíz év során számos díjnyertes dokumentum- és tévéfilmet rendezett, köztük a Magyar Filmkritikusok által 2011 legjobb dokumentumfilmjének választott Két világ köztöt és a 2016-ban a franciaországi FIPA fesztiválon legjobb tévéfilm forgatókönyvdíját elnyerő Hivatalt.


A Más liga Nagy Viktor Oszkár második játékfilmje lesz, a forgatókönyv a rendező és Bárány Márton közös munkája, az operatőr Kürti István, a vágó Sass Péter. A film 2020-ban érkezik a mozikba.

rejtett_ertekek

2019.07.20

Az Európai Bizottság EUandME, azaz az EU és én elnevezésű kampánya részeként megrendezett, 18 és 35 év közötti fiatalokat megcélzó filmes verseny öt nyertes rendezője fejenként 7500 eurós – mintegy két és félmillió forintos – támogatással és neves európai filmrendezők mentorálásával valósíthatta meg ötletét. A zsűri egy 21 éves magyar fiút is díjazott.

Tunet_Egyuttes_-_Sovirag_

2019.07.19

Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje is meghívást kapott az augusztus 9-én kezdődő Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválra.

Apollo_11_R

2019.07.18

Július 20-án ünnepeljük félszázados évfordulóját az ember Holdra lépésének, amely annak idején az Apolló 11 expedícióval valósult meg. A Hold meghódítóit szállító űrhajó 1969. július 16-án startolt, majd nyolcnapi űrutazás és a holdraszállás végrehajtása után leszállóegysége július 24-én tért vissza a Földre. Napra pontosan a sikeres visszatérés ötvenedik évfordulóján, azaz július 24-én este mutatja be egyetlen alkalommal az Uránia Nemzeti Filmszínház Todd Douglas Miller Apollo 11 című dokumentumfilmjét.

Az Európai Űrügynökség vezetője speciális örökségvédelmi státuszt és védettséget biztosítana a jövőbeni látogatók és Hold-missziók által okozott károktól a Nyugalom tengerén annak a helynek, ahol 50 éve, 1969. július 21-én az első ember a Holdra lépett.

Paul McCartney musicalt ír Az élet csodaszép című 1946-os filmből. A 77 éves zenész először dolgozik színpadi musicalen, Frank Capra fekete-fehér filmdrámáját dolgozza át, amelyben egy öngyilkosjelöltet megment az őrangyala. A musical 2020 végén debütálhat Bill Kenwright producer szerint, aki korábban a Blood Brothers és a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicaleket vitte el a londoni West Endre. A musical szövegkönyvén a Billy Elliot és Elton John életrajzi filmje, a Rocketman forgatókönyvírója, Lee Hall dolgozik, a dalszövegeket McCartneyval együtt írják.

A július 24. és 27. közötti szakmai konferencián mintegy kétszáz hazai szakember vesz részt. A négynapos országos szakmai találkozó fő témái között szerepelnek a várostervezés és örökségvédelem időszerű feladatai, a nép építészettel, benne a kastély- és várprogrammal összefüggő kérdések, a természetvédelem és a nemzeti parkok haza helyzetének áttekintése. A találkozó keretében tartják meg a Város- és Faluvédők Szövetségének közgyűlését a Református Kollégium Oratóriumában, a résztvevők emellett kirándulásokon ismerkedhetnek meg Debrecen, a bihari térség, Hajdúböszörmény és Hortobágy természeti és épített értékeivel.

Eddig nem ismert összecsapásra utalnak azok a leletek, amelyeket a csatamezőn, a szövetséges erők egykori tábori kórházának helyszínén először végzett ásatásokon tártak fel a régészek. Waterloonál Napóleon francia serege ütközött meg a szövetséges brit, németalföldi, német és porosz csapatokkal. Az egykori tábori kórház helyszínén amputált végtagok maradványaira bukkantak, továbbá puskagolyókat és egy francia ágyúgolyót is találtak. A szakértők szerint az amputációkat az egykori Mont-St-Jean tábori kórház orvosai végezték.

Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a New York-i New School for Social Research professor emeritusa. Fő kutatási területe az etika és a történetfilozófia volt. Pályája kezdetén munkáit a marxizmus és az újbaloldali gondolkodás jellemezte, később inkább posztmodern szempontból értelmezte az etikát és a modern világot, új megközelítési lehetőségeket kínált fontos társadalomelméleti problémák megoldásához. Magyarul megjelent munkái közül kiemelkedik A reneszánsz ember (1967), a Portrévázlatok az etika történetéből (1976), Az igazságosságon túl (1987), A történelem elmélete (2001), A „zsidókérdés" megoldhatatlansága (2004). 1998-ban Bicikliző majom címmel jelent meg interjú-önéletrajza, 2009-ben Rózsa Erzsébet monográfiát írt róla Se félelem, se keserűség címmel.

Szombaton kezdődik a 33. Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál Balassagyarmaton. A Zene határok nélkül elnevezésű, július végéig tartó tábor keretében nyolc hangversenyt is adnak a hallgatók és a művésztanárok. A Kárpát-medencéből, Franciaországból és Kínából érkező negyven hallgató a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában öt szakon képezheti magát tovább a táborban.

zene-balassagyarmat-2019

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját. A 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte.

Több turnén Nick Cave vokalistája volt, és Johnny Depp kalózos válogatáslemezén is énekelt egy dalt Brooklyn egyik legvagányabb énekesnője, aki nemcsak a feminizmus mellett, hanem politika kérdésekben is felemeli a hangját. Shilpa Ray-t most Budapesten is meghallgathatjuk, hiszen július 21-én a KOBUCI Kertben koncertezik.

Idén harmadik alkalommal indul útnak a Sziget Cruisin' Partyhajó, egy igazi bulikülönlegesség a Szigeten kívül, de mégis a fesztivál részeként!

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma