2019.02.18

Izgalmas filmek, bemutatók, premier előtti vetítések a frankofón világból a cannes-i, berlini, torontói fesztiválsikerek után bő egy hétig Budapesten a Corvin, Toldi és Puskin moziban, a Széchenyi Fürdőben, illetve a Francia Intézetben, valamint az ország 12 városában. 19 film 8 országból.

Szabaduszok_2
Szabadúszók


Ritkán esik meg, hogy egy francia filmnek nemcsak az európai, de világpremierje is Magyarországon legyen. Lou Jenet Pajzán kíváncsiság című filmje a boldog békeidők Párizsában játszódó szenvedélyes szerelmi történetet mesél el. Pierre és barátja, Henri ugyanabba a nőbe szerelmesek, de Marie végül Henrit választja. Amikor Pierre néhány évvel később visszatér Párizsba, közte és Marie közt szenvedélyes szerelmi viszony bontakozik ki. Lou Jenet, a film rendezője a vetítés utáni közönségtalálkozón válaszol a nézők kérdéseire.

 

A fesztivál nyitófilmje, a Szabadúszók Franciaországban nemcsak közönségsikert, de jelentős kritikai elismerést is aratott Cannes-ban, és a 6 César-díj jelölést is kapott, köztük a legjobb film kategóriában. A vígjáték arról szól, hogyan próbálja kézbevenni a sorsát egy csapatnyi középkorú, az élet által már kellőképpen megviselt, pocakosodó férfi. A téma apropóján a Széchenyi Fürdő termálmedencéjében egyszeri alkalommal különleges szabadtéri vetítést is szerveznek.


Claire_Darling
Catherine Deneuve

Catherine Deneuve legújabb filmjében az utóbbi évek legnagyszerűbb alakítását nyújtja, lányát pedig a vásznon saját lánya, Chiara Mastroianni játssza. A Claire Darling utolsó húzásának cselekménye a nyár első napjának reggelén kezdődik, amikor Claire arra ébred, hogy valószínűleg ez lesz élete utolsó napja. És úgy dönt, megszabadul földi javaitól. A különös kirakodóvásár hírére pedig Claire húsz éve nem látott lánya is hazatér. A film máris kiváló kritikákat kapott, és a franciaországi bemutató után alig néhány héttel kerül a Toldi moziba.


A családi élet a témája az Életem értelmei címú francia–belga filmdrámának. Olivier igazi harcos, a munkahelyén az egyenlő bánásmódért agitál. Ám amikor a felesége egyik napról a másikra elhagyja, a család is egyedül az ő nyakába szakad. Kérdés, bírja-e a megsokszorozódó terheket, képes-e összeegyeztetni a hivatást a gyerekneveléssel.


Nos_batailles


A sokk hullámai – Az elmém naplója svájci filmdrámában Fanny Ardant tanárnőt alakít, aki arra kéri diákjait, hogy írjanak naplót életükről. A kamasz Benjamin, aki megölte a szüleit, papírra veti legsötétebb gondolatait, melyek megmagyarázhatatlan tettét megelőző napokban merültek fel benne. A film a Berlinale Panoráma szekciójában mutatkozott be.


Audey Tautou a főszereplője a Csak a baj van veled! vígjátéknak. A fiatalon megözvegyült rendőrnyomozó, Yvonne megtudja, hogy férje mégsem a francia Riviéra hőse, hanem korrupt zsaru volt, és egy ártatlan férfi nyolc évet ült börtönben miatta. Úgy érzi, jóvátétellel tartozik az igazságtalanul büntetett Antoine-nak, aki viszont cserébe rendesen felforgatja az életét.


A Frankofón Fesztivál a filmek mellett a kultúra más oldalait is bemutatja: egész márciusban komoly- és könnyűzenei koncertekkel, színdarabokkal és könyvbemutatókkal várják a francia kultúra kedvelőit Budapesten a MÜPA, a Liszt Emlékmúzeum, az A38, a Francia Intézet mellett az ország számos városában.

 

Március utolsó hetének kiemelkedő eseménysorozata a Frankofón Jazz Fesztivál. Az Opus Jazz Club ötnapos koncertsorozaton nyújt ízelítőt francia jazzből.

 

Részletes program itt olvasható.


Erzekeny_terek_Kultura_banner_596x90

Alla_Zingara

2019.05.20

A Romani Film Festen mutatják be az Alla Zingara címmel készült dokumentumfilmet, amely a világhírű, mégis sajátosan magyar 100 Tagú Cigányzenekar és muzsikusainak életébe kalauzolja el a nézőket.

Napszallta_1

2019.05.19

Nemes Jeles László Napszállta című filmje nyerte el a France Culture francia kulturális közrádió diákzsűrijének díját, amelyet a 72. cannes-i fesztiválon adtak át vasárnap. A 2015-ben alapított elismerést hatszáz francia diák ítélte oda a csatorna által felkért szakmai zsűri által kiválasztott öt, Franciaországban bemutatott alkotás közül a legjobbnak.

a_tanu_1

2019.05.18

Bacsó Péter legendás filmjének felújított változatát – 50 évvel a cannes-i premiert követően – pénteken tűzte műsorra a filmfesztivál filmtörténeti klasszikusokat felvonultató programja, amelyben idén 23 alkotás előtt tisztelegnek.

Május 22-én 100. estjét ünepli a Hadik Irodalmi Szalon. Ezen az alkalmon Két karodban címmel a 110 éve született Radnóti Miklóst idézik meg. Vendég: Hámori Gabriella színművész, Mácsai Pál színművész és Kornis Mihály író. Háziasszony: Juhász Anna.

Panteon címmel nyíl kiállítás Csíkszeredában az erdélyi progresszív képzőművészet alkotásaiból. A július 21-éig látogatható tárlat a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum képzőművészeti gyűjteményének válogatása, melyben olyan alkotók művei szerepelnek, mint Ziffer Sándor, Nagy Oszkár, Thorma János, Nagy Albert, Mattis Teutsch János, Jecza Péter, Baász Imre, Plugor Sándor.

New Yorkban május 20-án 18 magyar művész lép fel: Pankovits Nikolett magyar-amerikai dzsesszénekes hozza el az öt magyar történelmi tájegység népzenéjét az világhírű előadóterembe. Koncertet ad többek között Goldea-Raksányi Boglárka népdalénekes, Polonyi Artemisz énekes, Nagy Ildikó népdalénekes, aki egyúttal a New York-i Magyar Ház igazgatója is. A sokáig Erdélyben élő, amerikai származású Jake Shulman-Ment hegedűs az autentikus magyar népzenéből tart bemutatót, de játszik a felvidéki magyar népzene szlovák származású rajongója, Branislaw Brinarsky nagybőgős is. Az előadásra már minden jegy elkelt.

A balatoni ősbemutató után egy évvel május 20-án a fővárosi közönség is láthatja az Anyám, a nyolcadik kerület című monodrámát a Kultcaféban. Pál Dániel Levente Az Úr Nyolcadik kerülete című könyve nyomán készült előadást Znamenák István rendezte, a főszerepet Vida Péter alakítja.

Az Anyanyelvápolók Szövetsége 30 éve alakult, az Édes Anyanyelvünk folyóirat 40 éve indult. A kettős jubileum alkalmából május 18. és 25. között országszerte előadásokat, versenyeket, foglalkozásokat tartanak. Az idei téma: a modern magyar irodalom nyelve.

Slam Poetry Showcase címmel várja a slam kedvelőit a Szigetmonostor Faluház május 21-én 17 órától. Bárány Bence és Horváth „Színész Bob" Kristóf a Szentendrei-sziget történelme során először rendez slam poetry estét a térségben.

slam

„Házsongárd-légió” – Kolozsvár-dialógusok 2.0 címmel szerveznek irodalomtörténeti tanácskozást és költészeti minifesztivált május 22-én és 23-án Kolozsváron, a Babes-Bolyai Egyetemen, a Vallásszabadság Házában és a Bulgakov Kávéházban.

Ismét megrendezik a népművészeknek és hagyományőrzőknek szóló találkozót a Tolna megyei Mözsön május 24-én és 25-én. Az eseményen a település egykori és mai nemzetiségeinek kultúráját mutatják be.

A Hagyományok Háza új sorozatában a színpadi néptáncművészet kiemelkedő koreográfusai állnak a középppontban. Első alkalommal, május 22-én 19 órakor Janghy B. Zita és Orza Calin munkásságáról lesz szó.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma