hangf_spotify_banner_728x90

2019.03.02

Tizenhárom kisjátékfilm támogatására összesen 73,4 millió forint mecenatúra-támogatást ítélt oda a Huszárik Zoltán-pályázat tavalyi keretéből a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

huszarik
Huszárik Zoltán

 

Defekt címmel Gál Sándor viheti képernyőre egy külvárosi éjszakában autójával elakadó nő és a vele utazó kislány történetét. Szentgyörgyi Bálint Elszámolnivaló című alkotásának középpontjában a Színház- és Filmművészeti Főiskola egyik növendéke áll, akit gyermekkora óta nem látott apja furcsa szívességre kéri.


A Jövetelben Szabó Mátyás meséli el egy ötvenes éveiben járó, magányos férfi történetét, aki éjjel a falu határában földönkívüliekre bukkan.


Simon Gergő Feltámadása egy lyukóvölgyi, nehéz sorsú családról szól. Szabó Virág Gréti világa című filmjében kamaszok hétköznapjait mutatja be. Fülöp Péter Digicicája önfeledt játékkal indul majd, ám az addig valódinak hitt macska hirtelen eltűnik a gyerek szeme elől. Wrochna Marcell igaz történet ihlette, Szégyen című alkotása az '50-es évek Magyarországán fog játszódni.


Az Ezerkilencszáztizenkilencben Bozsogi János az első világháború utáni erdélyi mindennapok kilátástalanságát eleveníti meg. A Fault című film Mészöly Ágnes Egészpályás indítás című novellája alapján készül Szabó Szonja rendezésében.

 

Balogh Zsolt Csiki László novellájából forgat majd A túszejtő címmel egy távolsági busz sofőrjéről, aki hirtelen úgy dönt, hogy letér utasaival a megszokott útvonalról. A Második körben Holtai Gábor a gyermektervezés és a kompromisszumok meghozásának nehézségeit mutatja majd be egy alternatív világban. Nagy Ádám Valóság Filtere egy vlogger lányról fog szólni, és arról, hogy a mai digitális világban mennyire maradhatnak őszinték a fiatalok.


Janovics Zoltán Otthon című kísérleti kisjátékfilmje egy szobában játszódik, ahol látszólag ugyanaz a félperces jelenet ismétlődik, mégis mindig új szereplővel bővül a történet.


Forrás: NMHH

Erzekeny_terek_Kultura_banner_596x90

arany_palma_2
2019.05.26

Bong Dzsun Ho dél-koreai rendezőnek egy munkanélküli családról forgatott Élősködők című komikus thrillere érdemelte ki szombat este a zsűritől az Arany Pálmát a 72. cannes-i fesztiválon.

urali_bagoly
2019.05.26

Rick Rosenthal alkotása, a Bálna bölcsesség (Whale Wisdom) című természetfilm nyerte a gödöllői V. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál fődíját szombaton. A vasárnap záruló fesztivál fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

vig-mihaly-tarr-bela-satantango-forgatas_R

2019.05.25

Tarr Béla hajléktalansággal és kirekesztettséggel foglalkozó új művészeti produkciója, a Missing People a Bécsi Ünnepi Heteken mutatkozik be június 13-án az osztrák fővárosban.

Május 29-én este héttől tartják az Irodalmi Jelen díjátadó gálaestjét a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Fellépnek többek között: Böszörményi Zoltán, Demeter Szilárd, Dobozi Eszter, Nagy Zsuka, Nádasdy Ádám, Rakovszky Zsuzsa, Orbán János Dénes, Sántha Attila, Szőcs Géza, Vörös István, Zsille Gábor. Az est kiemelt meghívottja és társművésze: Várnagy Andrea zongoraművész.

Perl János képeiből nyílt tárlat a Magyarság Házában, melyen megelevenednek Kárpátalja történelmi emlékhelyei, köztük a munkácsi vár, a Vereckei Emlékmű, a természeti kincsek, a hagyományos népi mesterségek űzői, így a szövőnő, a bodnár, a borász, a bőrdíszműves, a fazekas. A tárlaton a fotók mellett szerepelnek a régió híres kézműves termékei, a salánki hordó, a csörögefánk, a Hidi-kerámia, a beregi szőttes, a salánki viaszos tojás is. A rendezvény az Értékek vonzásában programsorozat része, amelyben az intézményben bemutatják a határon túli magyar tájegységek néprajzi és népművészeti kincseit.

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete május 27-én hozza nyilvánosságra a kortárs magyar irodalmi műveket és eseményeket bemutató weboldalát (www.mmalexikon.hu) a Pesti Vigadóban. A Magyar irodalmi művek és események 1956–2016 című kutatási program 2018-ban indult, és várhatóan 2021-re nyolcszáz szócikkben dolgozza fel a magyar irodalom hatvan évét.

Jean-Michel Othoniel francia képzőművész gondosan megfestett, fekete gyöngysorokból kialakított rózsát ábrázoló hat képe díszíti a párizsi Louvre múzeum Puget-termét. A botanika lelkes híveként ismert művész kiállításával az üvegpiramis megépítése 30. évfordulóját ünnepli. Othoniel, a Palais-Royal metróállomásnál található Éjszakai madarak kioszkja című installáció és a versailles-i park modern szökőkútjának alkotója képeinek ötletét a múzeum egyik gyöngyszemének számító, Medici Mária és IV. Henrik esküvőjét ábrázoló Rubens-kép részletéből merítette, amelyen a francia királyi pár előtt a legalsó lépcsőfokra leesett kis rózsa látható. A kiállítás 2020. február 24-ig látható.

Kovács Vilmos ezredes szükségszerűnek nevezte a jó kapcsolatokat az érintett országok között, hiszen a magyar hősök jelentős része más államban nyugszik, és Magyarországon is temettek el külföldieket a háborúk alatt. A parancsnok közölte, hogy az első világháborús hadisírok rendbetételére elkülönített 2 milliárd forintos keret 70-80 százalékát már lekötötték. A pályázati összegből 30 ezer katonai sír újulhat meg országszerte, függetlenül az ott nyugvók nemzetiségétől. Magyarország Európában elsőként, 1917-ben gondoskodott törvényi szintű szabályozással a hősi halottak emlékének ápolásáról, 1924-ben pedig minden év májusának utolsó vasárnapját jelölték ki a magyar hősök emlékünnepévé.

Színházi előadások, koncertek, kreatív művészeti játékok és gyermekeknek szóló programok is szerepelnek a vácrátóti ArtBorétum Feszten, amelyet május 31. és június 2. között első alkalommal rendeznek meg.

csacsifogat

Május 29-én, szerdán a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében Görgei Artúr alakjairól beszélgetnek. Ezekről a kérdésekről fog beszélgetni Varga Benedek főigazgató, Mácsai Pál színész, Görgey Gábor rendező és Sirató Ildikó, az OSZK Színháztörténeti Tárának vezetője.

Az izraeli származású Berlinben élő énekesnőt a szláv népzenétől Marilyn Mansonig sokféle műfaj inspirálja. Moran Magal nem fél szokatlan kombinációkban vegyíteni a zenei stílusokat. Izgalmas zenei fúzióval érkezik a Zsidó Művészeti Napokra, május 27-én 19 órakor a Columbus Hajó színpadán ad koncertet.

Új zenei anyagot mutat be Szirtes Edina Mókus a Modern Art Orchestrával közösen. A Music à la Pangea című lemez dalait először május 26-án, vasárnap 19.30-kor a Budapest Music Centerben hallhatja a közönség.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma