2014.07.24
Weninger Andrea

Nemrég jelent meg Fejős Éva új könyve, a Mert nekünk szeretnünk kell egymást, amihez egy kedvcsináló trailer is készült. A kisfilmben inkább a regény hangulatát, mintsem a történetet szerették volna visszaadni, elkészítésében pedig a székesfehérvári Vörösmarty Színház színésznője, Závodszky Noémi működött közre.

Nem ez volt az első alkalom, hogy egy Fejős Éva könyvhöz trailer készült, de most először fordult elő, hogy egy minden szempontból profi kisfilmet forgattak.


A Mert nekünk szeretnünk kell egymást című regényhez készült kedvcsináló a Balatontól egy igazi oroszlánig sok mindent megmutat a jövőbeli olvasónak, ám mégsem fedi fel magát a történetet.

„Az volt a koncepció, hogy inkább a regény hangulatát adjuk vissza, hiszen nem egy reklámfilmet akartam csinálni. Minden mondat a könyvből van, úgy válogattuk ki őket, hogy összeálljanak egy egésszé, de trailer csak akkor nyeri el az értelmét, ha valaki elolvassa a regényt” – mondta el Fejős Éva.


 


A Mert nekünk szeretnünk kell egymást az írónő korábbi regényeivel ellentétben tartalmaz egy fantasy szálat is.


„A regényeimben mindig a fantáziámra hagyatkoztam, de ilyen fantasy szálat még soha nem írtam. Az a kérdés, hogy létezik-e olyan ajtó, ahol át tudunk lépni egy másik világba, ahol minden jó, és ahol bizonyos kívánságaink megvalósulnak. A 16 éves hősnőm megtalálja ezt az ajtót. Örülök, hogy az olvasóim, akik már befejezték a könyvet, érzik és értik, amit írtam. Hat évvel ezelőtt még nem mertem volna olyan könyvet írni, ami ennyire bonyolult kérdéssel foglalkozik, de az olvasóim gond nélkül követték és szeretik”- tette hozzá az írónő.

 

A Mert nekünk szeretünk kell egymást című regényről:

 

Van egy ajtó. Ha megtalálod, és átlendülsz rajta, különös világba csöppensz. Egy olyan világba, ahol a párhuzamosok nem a végtelenben találkoznak. Egy olyan világba, ahol az álmaid valóra válnak. Egy olyan világba, ahol, ha túl soká időzöl, a félelmeid veszik át az irányítást feletted…

A tizenhat éves különc és érzékeny Lilian megtalálja az ajtót és átlendül álmai világába, oda, ahol a fiú, akivel régóta elválaszthatatlan barátok, végre beleszeret. Ahol a fiú néma kisöccse megszólal, ahol Ádám, a félszeg optikus után bomlanak a nők, és Anna, akit kedvesen őrült családja támogat abban, hogy ismét magára találjon egy fájdalmas elválás után, végre megtanul elengedni. De mi lesz, ha nem találják meg a visszautat? Vajon segít rajtuk a japán mangarajzoló, a bölcs oroszlánidomár vagy a titokzatos fénylány? Nem lehetne örökre ott maradni, ahol minden jó?

Kulcsszavak:

csango-bal-2017-Res

2019.02.22

„Felfoghatatlan dicsőség a csángóknak, hogy a számukra elérhetetlen távolságban és magasságban lévő Budapest főváros közönségét érdekli az ő kultúrájuk. Emiatt ma már rang Moldvában csángónak lenni” – mondta a Teleki Alapítvány igazgatója az idén immár 22. alkalommal megrendezett Csángó Bálról. Diószegi Lászlóval a vitrinből kivett hagyományőrzésről és a középkori Magyar Királyság határon túl megmaradt emlékeiről is beszéltünk.

06_marclay-R

2019.02.22

A művészeti műfajok közötti átjárás egyik izgalmas területe a zene, a hang és a kép, a vizualitás viszonya, lehetséges egymásra hatása. Alább olyan kortárs fotográfusok, vizuális művészek munkáiból láthatóak, akiknek a képeire a zene nem egyszerűen csak hatással volt, hanem a hang vizuális nyelvre való le- és átfordíthatóságának lehetőségei adja azok központi témáját.

pianoplays5
2019.02.22

A Győri Balett előadása nyitotta meg a Budapesti Táncfesztivált a Nemzeti Táncszínház nemrég átadott épületében a Millenárison. Velekei László művészeti vezető egy korábban már bemutatott darabját, a PianoPlayst, és egy kifejezetten a Nemzeti Táncszínház premierjére készített, élő zenés táncjátékát, a Passage-t láthatta a publikum.

Péntektől vasárnapig rendezik meg Melbourne-ben az ausztráliai magyarság legnagyobb rendezvényét, a Hungarofest kulturális seregszemlét, amelyen mintegy 60 programmal várják az érdeklődőket. A 15. találkozót 2-3 ezer vendég keresi fel alkalmanként a Magyar Központban. A pénteki megnyitón mutatták be Domaniczky Endre Ausztrália magyar szemmel című könyvét. Fellép többek között a Székely zenekar, a melbourne-i Gyöngyösbokréta, a Fonó tánccsoport és az Aranykalász tánccsoport, valamint a Csík János vezette Esszencia. Az eseményen Kű Lajos olimpiai ezüstérmes válogatott labdarúgóval is találkozhatnak az érdeklődők.

Hetedik alkalommal tartják meg február 28. és március 3. között Kárpátalján a magyar konyha hetét, amelyen 30 étterem és vendéglátóhely kínálja a megye hat járásában kedvezményes áron magyar ételeit. A magyar kormány által is támogatott, legnagyobb kárpátaljai gasztronómiai eseménynek jelentős szerepe van abban, hogy nagy mértékben nőtt Kárpátalján a kelet-ukrajnai konfliktus miatt néhány éve visszaesett idegenforgalom. A vendéglátóhelyek február 28-án, csütörtökön 50, a következő napokon pedig 25 százalékos árengedménnyel várják a vendégeiket. A vendéglátóhelyek listája, kínálatuk és áraik megtalálhatók itt.

A nemek közötti szakadékra mutatott rá a BBC kutatása, amely szerint a tavalyi toplistás popzenei számok előadói között háromszor annyi férfi volt, mint nő. Az olyan énekesek sikere ellenére, mint Dua Lipa és Ariana Grande, a nemek közötti szakadék tovább nőtt az elmúlt évtizedben. A tavalyi száz legnépszerűbb dalból csupán 13 olyan szerepelt a toplistán, amelyet kizárólag nők adtak elő, míg 2008-ban 35 ilyen szám volt. A BBC kutatása szerint a brit toplistákon nincs kevesebb a nő, mint tíz éve, viszont a férfi előadók száma 50 százalékkal nőtt, mivel a vezető popszámok esetében nagyon gyakori lett, hogy két popsztár együttműködéséből születnek. A popzenében mindig is jelen volt ez a nemek közötti kiegyenlítetlenség, elég visszatekinteni az elmúlt hatvan év legnagyobb sztárjaira, de mára többen hangsúlyozzák, hogy a kiegyenlítetlenség ellen tenni kellene.

Bezár február végén a bonni Beethoven-ház, hogy teljesen megújult tárlattal nyisson ki újra decemberre, a zeneszerző születésének 250. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév kezdetére. A Ludwig van Beethoven (1770-1827) élettörténetét jelenleg időrendben bemutató kiállítás gyökeres átdolgozásán kívül koncertek sorával és tudományos kongresszusokkal is megemlékeznek a zeneszerző születésének jubileumáról.

A milánói központú nemzetközi bankcsoport szociális projekteket finanszíroz a bevételből. Az olaszországi, ausztriai és németországi műgyűjteményeket dobják piacra, klasszikus és kortárs műveket, köztük 19. századi remekműveket, például impresszionisták képeit. Egyes műalkotásokat helyi múzeumoknak adományoznak, emellett fiatal művészeket is pártfogolni akar a bank. Az UniCredit tavaly 72,9 millió eurót fordított szociális projektekre Olaszországban, főleg mikrohitelezésre. Idén kiterjesztik a programot más olyan országokra is, amelyekben a bank jelen van, így Magyarországra is.

A búcsújárást bemutató színpadi műsorral és hajnalig tartó táncházzal várják az érdeklődőket szombaton a 23. Csángó Bálon a budapesti Millenáris parkban.

index

Lezárult a Fashion Street Budapest, a Bartók Béla Boulevard és az ArtHungry.com Tales/ Art/Fashion művészeti pályázatsorozat első felvonása. Az eredmény: Bereczki Kata február 19-én Tales of my life címmel nyílt kiállítása.

Liszt Esz-dúr zongoraversenyének első vázlatait még ifjúkorában vetette papírra, de csak később, a weimari időszakában kezdte kidolgozni, s összesen öt változatot készített az idők során. A bemutatón Berlioz vezényletével Liszt maga játszotta a zongoraszólamot. Február 22-én a Müpában a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Liszt-estjén az olasz Mariangela Vacatello zongoraművésznő szólaltatja meg a művet.

A nemrég elhunyt Grendel Lajosra emlélezve február 21-én 19 órától Grendel-emlékestet tartanak a a felvidéki Somorján, a Mozi klubban Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, valamint N. Tóth Anikó, író, irodalomtörténész, egyetemi tanár részvételével. Tandori Dezsőre pedig két budapesti helyszínen emlékeznek ezen a héten: február 22-én 18 órától a Három Hollóban, 24-én 17 órától a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma