2017.11.08

Tizenhatodik alkalommal adták át az M. S. mesterről, a magyarországi késő gótikus festészet legjelentősebb, anonim mesteréről elnevezett díjat a Magyar Nemzeti Galériában november 8-án. Az elismerést idén dr. Feledy Balázs művészeti író, művészettörténész, író kapta, aki a díj történetében az első elméleti szakember. Feledy Balázs elmondta: „minden művészetben az a jó, ha van benne titok – ennek megfejtése a célom”.

M. S. mesterről személyéről a monogramon kívül szinte semmit sem tudunk. A leírás szerint M. S. mester a magyarországi késő gótikus festészet legjelentősebb, anonim mestere. Csupán hét képe maradt fent, melyek 1500 és 1510 között készültek – köztük a legismertebb a Vizitáció (Mária látogatása Erzsébetnél) című műve.


_D0A9989_Copy
Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész


Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész, a díj egyik alapítója, az átadott bronz kisplasztika készítője elmondta: ez civil díj, amelyet azért hoztak létre, mert a „művészeknek jól tud esni, ha valami elismerést kap”. Az első díjat 2001-ben adták át, melyet Patay Mihály freskófestő kapott – azóta több képzőművész és restaurátor is kiérdemelte az elismerést. A Vincze László grafikusművész egyedi készítésű oklevelét és a bronz szobrot idén dr. Feledy Balázs művészeti írónak ítélte oda a kuratórium.

 

Molnár Pál, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke laudációjában hangsúlyozta, hogy Feledy Balázs művészeti íróként a műalkotások értésére, megértetésére törekszik, de ezzel együtt igyekszik megszerettetni is a műveket a közönséggel. Több mint ezer kiállítást nyitott meg 1998 óta és több mint négy évtizede tevékenykedik az ipar- és a festőművészet terén, és kurátorként is számon tartjuk őt. Az évek során legalább 20 kötetet szerzett vagy társszerzőként közreműködött, körülbelül száz katalóguselőszót készített, valamint Magyarország Alaptörvénye díszkiadása szerkesztőbizottságának is tagja volt. Munkásságában fontosnak tartja a művészeti ágak közötti kitekintést.

 

_D0A0043_Copy
dr. Feledy Balázs művészeti író átveszi az M. S. mester-díjat Jankovics Marcelltől


Jankovics Marcell, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke mielőtt átnyújtotta volna a díjat, kiemelte, hogy idén volt hetvenéves dr. Feledy Balázs, amiről feltétlenül meg kell emlékeznünk. „Goethe mondta azt, hogy a „zsenialitás 95 százaléka szorgalom – ez jellemző Feledy Balázsra is”. Majd hozzátette, hogy nagyon fontos az, amit művészeti íróként tesz, hiszen „sok életművet te tartasz életben”.

„Nagy megtiszteltetés, hogy első művészettörténészként, első művészeti íróként, vagyis első elméleti szakemberként kaptam meg a díjat” – mondta köszönőbeszédében dr. Feledy Balázs. Megjegyezte továbbá, hogy „minden művészetben az a jó, ha van benne valami titok – ennek a megfejtése, átadása a célom, a fő ars poeticám”. Ez jól illeszkedik M. S. mesterhez is, hiszen őt is titkok veszik körül.

_D0A9968_Copy


Kultúra.hu

Fotók: Csákvári Zsigmond

saxophone-918904_960_720

2018.09.25

A skandináv jazz iskolateremtő alakja, Arild Andersen és Nagy-Britannia egyik legmegbecsültebb jazz formációja, a Get the Blessing lesznek a Szegedi Jazz Napok sztárvendégei. A fesztivált november 9-én és 10-én rendezik a Tisza-parti városban – közölte Drienyovszky András, a rendezvényt tizenöt éve szervező Private Music vezetője.

azur

2018.09.24
Az alig több mint kétéves alternatív pop-rock banda nagy ambíciókkal kezdett zenélni. Bár a tagok több formációban is játszanak, az AŽUR egyre fontosabb szerepet tölt be az életükben. Dalszerzésről, a zenélés kihívásairól és a Hangfoglaló Programról beszélgettünk Baka Rebekával (ének, szöveg) és Bakos Zitával (billentyű, vokál).

_D0A0871_Copy

2018.09.24

A Hősök terén sétálva több mint három éve csak a felét élvezhettük az 1896-os milleneumi kiállításra készült látványnak: a Szépművészeti Múzeum 2015-ben bezárta kapuit, hogy az átfogó rekonstrukció után a legszebb fényében tündökölhessen. A pillanat elérkezett, a múzeum október 30-tól vár a modern tereivel és egy Leonardo da Vinci-tárlattal.

Átadták az Európai Polgár-díjakat szeptember 21-én Budapesten a magyar kitüntetetteknek: a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE), Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekművésznek és Varga Erika divattervezőnek, a Romani Design alapítójának. Az Európai Parlament (EP) által 2008-ban alapított elismerést olyan kivételes teljesítményt nyújtó embereknek és szervezeteknek ítélik oda, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki.

Csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán Jack Black, akinek A végzet órája című kalandfilmjét szeptember 21-étől játsszák az észak-amerikai mozik. A sztár az avatási ceremónián elmondta, hogy a csillagra egész életében vágyott, és átérzi a jelentőségét, mivel ilyen egyszer történik egy ember életében.

Hatalmas érdeklődés fogadta Magyarország standját és az ott kiállított minőségi termékeket a Slow Food mozgalom gasztronómiai örökség megőrzésének szentelt nemzetközi fesztiválján Torinóban, amelyet a szeptember 24-ei zárónapig a becslések szerint mintegy másfél millióan keresnek fel. A nemzetközi ízfesztiválon számtalan olasz és külföldi kiállító jelent meg, a legtöbben azonban az első alkalommal saját pavilont állító Magyarország asztalainál álltak sorba kostolóra, ahol Eger, a Mátra és Szekszárd régiója mutatkozott be.

Idén októberben mutatják be a Veres1Színházban Neil Simon Pletykafészek című bohózatát Molnár Kristóf rendezésében. A Veres1Színház már az ötödik évadát kezdi meg Veresegyházon a bohózat bemutatójával. Az évad során januárban mutatják be a Csoportterápia című musicalt, amelynek Bolba Tamás szerezte a zenéjét, a szövegkönyvet és a dalszövegeket pedig Szente Vajk és Galambos Attila írta.

Varga László Edgár erdélyi költő kapta a Csiki László-díjat a XI. Gyergyószárhegyi Írótáborban. A megyei önkormányzathoz tartozó Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ által szervezett írótáborban kétévenként adják át a Csiki László-díjat fiatal erdélyi magyar írónak vagy költőnek. Az idei díjazott a tavaly megjelent második, bejárónőm: isten című verseskönyvéért kapta az elismerést.

Rekord nyári látogatottságot könyvelhet el alkotóházaiban a MANK Nonprofit Kft. A Szigligeten, Zsennyén, Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen, Mártélyon és Galyatetőn található hat alkotóházban inspiráló alkotásra nyílik lehetősége a művészeknek, de az épületek egyre több szakmai rendezvény helyszínéül is szolgálnak.

Galyatetoi_Alkotohaz

A múzeumi és könyvtáros szakma a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében sokat tesz azért, hogy csökkenjen a korai – azaz a végzettség nélküli – iskolaelhagyók aránya, javuljon a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci helyzete, erősödjön a fiatalok társadalmi integrációja, csökkenjen a szegénységben, társadalmi kirekesztettségben élők száma. A nemes célok elérése érdekében a két kulturális szakterület három éven át tartó programot indított 2017 februárjában.

Táncosok a medencében, a szabad tüdős merülés művészete, az eltűnés jelensége és filmvetítés. Többek között ezt kínálja a PLACCC 2018 fesztivál, melynek programjait az utcán és egyéb elhagyatott, használaton kívüli helyen lehet megtalálni.

Test, technológia, mozgás, köztéri táncelőadás, techno-harkályok, interaktív városi hangjáték, performatív ikerkiállítás. Csak néhány hívószó az idén tízéves PLACCC témáiból. A nemzetközi fesztivál – amely köztereken, rendhagyó helyszíneken létrejövő alkotásokat állít középpontba – 2018. szeptember 3-án, 18 órakor rajtol el a Shapers című köztéri táncelőadással, amelyet a budapesti Rákóczi térre adaptál a francia Ex Nihilo társulat.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma