2016.09.16

Három, összesen 10 milliárd forint összegű kulturális alapellátást segítő projekt indulását jelentette be dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a szentendrei Skanzenben szeptember 15-én megtartott sajtótájékoztatón, ahol elhangzott: „a kulturális ágazatot érintő új fejlődési irány rajzolódik ki a programok által”.

A Széchenyi 2020 keretében megvalósuló projektek több célt szolgálnak: támogatják a kulturális és közösségi művelődés tartalom- és szolgáltatásfejlesztését, az ehhez szükséges infrastrukturális fejlesztéseket, lehetővé teszik a nevelési-oktatási és a kulturális intézmények közötti együttműködés bővítését, elősegítik a múzeumok és a könyvtárak formális és nem formális oktatásba való bekapcsolódását, valamint az új kompetencia- és készségfejlesztő tanulást támogató szolgáltatások bevezetését. Az európai uniós forrásállomány 62 milliárd forint lesz, ám a meghirdetett programok már önmagukban is jól szimbolizálják, hogy a teljes kulturális ágazatban nagyobb forrás lesz felhasználható – emelte ki dr. Hoppál Péter, majd elmondta: a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás (EFOP-1.3.1) programra hárommilliárd forint kiemelt forrás, a Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért (EFOP-3.3.2) programra ötmilliárd forint standard forrás, míg az Országos múzeumi és könyvtári központi fejlesztés (EFOP-3.3.3) programra kétmilliárd forint kiemelt forrás áll rendelkezésre.


DSC_3541_Copy

 

Dr. Hoppál Péter a sajtótájékoztatón ismertette a három projektet: elmondta, hogy a Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért program célja az óvodás és az iskolás korosztály kompetenciafejlesztése, ismeret- és tudásgyarapítása kulturális intézményekben biztosított informális tanulási alkalmakon, amely jó eszköz a területi egyenlőtlenségek és a szociokulturális hátrányok csökkentésére, a kulturális javakhoz való hozzáférés segítésére. Hozzátette: a projekt várhatóan 2016 októberében indul, és három éven át tart.

Az Országos múzeumi és könyvtári központi fejlesztés program a múzeumok és a könyvtárak számára nyújt segítséget a szakmai továbbképzési rendszer fejlesztésében, valamint elősegíti ezen intézmények oktatásba való bekapcsolódását, továbbá az új kompetencia- és készségfejlesztő tanulást támogató szolgáltatások bevezetését.

A Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás program már a megvalósítási fázisban van – hangsúlyozta dr. Hoppál Péter, majd elmondta: a közösségfejlesztés rendkívül fontos, hiszen a cél az, hogy „ne izolált emberek halmaza legyen a magyar társadalom, hanem közösségben gondolkodó, aktív, kultúrateremtő egyéneké”.


DSC_3623_Copy

 

Dr. Cseri Miklós, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója, a projekt konzorciumi vezetője kiemelte: a Cselekvő közösségek projekt új korszak kezdetét jelenti az egész kulturális terület életében. „Végre integrált fejlesztést valósítunk meg, melyben több terület tud együttműködni.” Hozzátette: „e programmal nem tudjuk a teljes magyar közösség fejlesztését elvégezni, de támogatást tudunk adni”, hiszen a projekt közvetlenül az önkormányzatokat, a civil, az egyházi és az egyéb szervezeteket, kulturális és oktatási intézményeket, illetve azok munkatársait célozza, rajtuk keresztül pedig a közösségfejlesztési folyamatokat elindítani kívánó települések, településrészek lakosait kívánja megszólítani és cselekvésre – közösségek létrehozására, fenntartására –, valamint közösségi szerepvállalásra ösztönözni. Dr. Cseri Miklós hangsúlyozta: a Skanzen eddigi tevékenysége, elkötelezettsége a közösségek iránt garancia rá, hogy a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt eredményes lesz.


DSC_3638_Copy

 

Dr. Tüske László, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója elmondta, hogy az Országos Széchényi Könyvtár – azon belül a Könyvtári Intézet – a megyei és a szakkönyvtári hálózat révén járul hozzá a társadalmi kohéziót erősítő közösségfejlesztési folyamatok katalizálásához. Ezáltal segíti elő a 21. századi innovatív, közösségben gondolkodó társadalom létrehozását, valamint tovább erősíti az együttműködést a közművelődési és a múzeumi szektorral. A könyvtár mindenkié, ez pedig azt jelenti, hogy ez az intézmény „a közösségek életében kapu a tudáshoz, amelyen bárki bemehet”, hogy tanuljon és megismerje a világot – tette hozzá dr. Tüske László.


DSC_3658_Copy

 

Kárpáti Árpád, a Nemzeti Művelődési Intézet megbízott főigazgatója megjegyezte: a pályázatnak nem titkolt célja, hogy segítse a felzárkózást, melyben jelentős szerep jut a kulturális ágazat társadalomformáló erejének. A pályázati program céljai meghatározzák Magyarország sorsát és a települések jövőjét – mondta el Kárpáti Árpád. Hozzátette: „olyan szakmai alapokat kell lefektetni, melyek a közösségeket szolgálják, ami kihívás, de az, hogy több szakterület együtt tevékenykedik, garancia a sikerre”.


DSC_3719_Copy


A sajtótájékoztató zárásaképp a résztvevő konzorciumi partnerek aláírták a projekt indulásáról szóló dokumentumot, majd az eseményt a harkai fúvószenekar koncertje zárta, mely rámutatott: számos példaértékű közösség van és lesz a magyar társadalomban.



Tóth Eszter

Fotó: Csákvári Zsigmond

b_vambery_ds_1

2018.11.15

Aki Dunaszerdahelyen, a Bartók Béla sétányon jár, mostantól bármikor leülhet Vámbéry Ármin mellé. A világhírű Kelet-kutató bár nem Dunaszerdahelyen született, mégis ezt a várost tartotta mindenkori otthonának, hiszen itt töltötte gyermekkori éveit. Vámbéry bronzszobra Mag Gyula szobrászművész alkotása.

Vadim_Gluzman18-1200x1135_masolata

2018.11.15

Vadim Gluzman a nemzetközi zenei élet jelentős koncerttermeinek és zenekarainak ünnepelt sztárja, egy 1690-es Stradivari mesterhegedűn, az úgynevezett Ex-Leopold Aueren játszik a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral november 18-án a Müpában. Az esten felcsendül Csajkovszkij D-dúr hegedűversenye, a hangverseny nyitószáma pedig Schubert Rosamunda-nyitánya lesz.

DSC_0352

2018.11.15

„A vers nem a kötelezően megtanult iskolai szöveg, amelyet elemezni kell, hanem a hétköznapi érzelmek profi megfogalmazása, amelyeket érezni lehet” – vallják a Kaleidoszkóp Nemzetközi VersFesztivál szervezői. A Váci Dunakanyar Színházban november 22. és 25. között zajló seregszemle versenyprogramjában idén kilenc ország legjobb előadói szerepelnek.

Fennállásának 65. évfordulóját ünnepli a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, az ebből az alkalomból szervezett, november 22. és 25. között zajló rendezvénysorozat díszvendége a budapesti Nemzeti Színház. A programban szerepel régi, legendás előadások vetítése, könyvbemutató és kiállításmegnyitó is, a Nemzeti Színház pedig a Körhinta című, Vidnyánszky Attila által rendezett előadásával jelentkezik. A Harag György Társulat egykori és jelenlegi művészei ünnepi gálaestet is bemutatnak Parászka Miklós rendezésében. A színház előcsarnokában nyílik meg a 65 év képekben című kiállítás, emellett bemutatják a 65 év krónikája című könyvet is. A közönség megtekintheti Tasnádi István Paravarieté című művének felolvasószínházi előadását, valamint a Burundanga, avagy a baszk, a maszk meg a cucc című előadást.

Ahmet Günestekin törökországi kortárs képzőművész mintegy harminc alkotását bemutató kiállítás nyílik november 15-én pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) három kiállítóhelyén. Kemal Orta, a Válasz és folytatás elnevezésű kiállítás kurátora Ahmet Günestekint sokoldalú művésznek nevezte, aki az op-art mellett a konceptuális művészetben alkot, filmeket, installációkat, olajfestményeket és kerámiákat is készít. Pécsre elsősorban azokat az op-art műveket hozták el, amelyekhez Victor Vasarely munkássága nagyon fontos kiindulópont volt – ismertette a kurátor. A JPM Múzeum Galériájában önálló kiállításként szerepel a gyűjtemény, a Vasarely Múzeumban és Zsolnay Múzeumban, az ottani műalkotásokkal együtt, azokra reflektálva mutatják be a törökországi művész alkotásait. A kiállítás 2019. február 1-jéig látogatható.

Csaknem negyvenezer dollárért (11,2 millió forintért) kelt el egy jeruzsálemi árverésen Albert Einstein nővéréhez írt levele, amelyben a tudós már 1922-ben a Németországban terjedő antiszemitizmusról számol be. Einstein a zsidó származású Walter Rathenau német külügyminiszter meggyilkolását követően írta a levelet, miután elhagyta Berlint. A Nobel-díjas fizikus 1933-ban hagyta el Németországot, miután a nácik hatalomra kerültek. Az Egyesült Államokba emigrált, és lemondott német állampolgárságáról.

Mintegy ezer művet – közöttük Fjodor Dosztojevszkij orosz író egyik klasszikusát – tiltották be a kuvaiti hatóságok az Arab-öböl menti országban november 14-én kezdődött irodalmi fesztivál alkalmából. A tiltólistára került művek közül a 19. századi Oroszországban játszódó, A Karamazov testvérek (1880) című Dosztojevszkij-regény az erkölcsöt, a szabad akaratot és Isten létezését kérdőjelezi meg. Az elmúlt öt év alatt a tájékoztatási minisztérium több mint 4000 könyvet tiltott be. Közöttük volt Victor Hugo A párizsi Notre-Dame (1831) és Gabriel García Márquez Száz év magány (1967) című regénye. Szeptemberben az aktivisták két ízben is tiltakoztak a főváros utcáin a növekvő cenzúra ellen.

Idén ünnepli megalakulása 50. évfordulóját a Led Zeppelin. A rocktörténet egyik legnagyobb hatású, brit zenekara tiszteletére november 17-én a fővárosi Muzikumban a hazai színtér több kiválóságából álló tribute zenekar, a Lead Zeppelin játssza el a legendás számokat. Az 1968-ban alakult Led Zeppelin, amelyet sokan az első heavy metál zenekarnak tartanak, nyolc stúdióalbumot készített. Máig az egyetlen együttes, amelynek valamennyi lemeze felkerült az amerikai Billboard Top 10 listájára. A koncerten vendégként színpadra lép Póka Egon (basszusgitár), Vilmányi Gábor (ének) és Csík István (dob).

A bábjátszásnak nagy hagyománya van a magyar közösségi művelődési életben: a múlt század ’30-as éveiben az amatőr bábcsoportok száma az ezret is elérte. A mozgalom a 2000-es évektől hanyatlásnak indult. Népszerűsítése érdekében a Nemzeti Művelődési Intézet és az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ november 23-án Szolnokon országos bábmódszertani konferenciát és bábos szemlét szervez.

kasper-dolls-1583249_960_720

Irodalmi esteket, számos könyvbemutatót, gyermekprogramokat, színházi és bábelőadásokat kínál a ma nyíló, 24. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában november 18-ig tartó esemény Erdély legnagyobb magyar könyves szakmai rendezvénye, Románia egyik legnagyobb könyvvására.

Anton Lachky és Eryk Makohon vitték színre a Special Society és a Poly című táncelőadásokat, melyekkel a szegedi Szögi Csaba társulata, a Közép-Európa Táncszínház érkezik Szegedre. A két izgalmas, kortárs táncprodukció 2018. december 10-én látható a Kisszínházban. A legjobb hazai és határon túli, független színházi produkciókat bemutató THEALTER fesztivál szervezői az őszi és a téli időszakban is számos csemegével készültek.

Élő betlehemmel, koncertekkel, táncszínházi előadásokkal, gyerekprogramokkal és kézműves vásárral is készül az adventi időszakra december 2. és 23. között a Várkert Bazár. Az adventi vasárnapokon misztériumjáték keretében tárul fel a betlehemi istálló, ahol megelevenedik a bibliai történet a Szent Családdal, a pásztorokkal, a három királlyal és az élő állatokkal.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma