fejlec_okt.18

2018.07.31

A Minimyst zenekar az NKA Hangfoglaló Program 2017/2018-as Induló Előadói Alprogramjának egyik támogatottja. A dalorientált, elektronikus hatású popzenét játszó együttes jelenleg két lemezen is dolgozik, amelyekkel szándékosan szembemennek a hazai trendekkel. Az indulásról, a Hangfoglaló Programmal való kapcsolatukról és további terveikről Benedetti Péter basszusgitárost kérdeztük.

Minimyst_2018
Fotó: sinco


Hogyan indult a zenekar?

A Minimyst eredetileg one man projectnek indult, Isti (Mészáros István dalszerző, énekes – a szerk.) otthoni körülmények között készítette az alapokat, csak az énekfelvételeket és a keverést rögzítette stúdióban, ez azonban ebben a műfajban nem igazán számít rendhagyónak. Miután megjelent a Loyal EP, és a Birdhouse című számot elkezdte játszani a Petőfi Rádió, Isti szerette volna színpadra állítani a produkciót és elkezdett tagokat toborozni. Ekkortól beszélhetünk zenekarról. Az első koncertet 2014 tavaszán tartottuk Jónás Vera és Hodosi Enikő (Manoya) vendégszereplésével. Az elmúlt években persze, többször is változott a felállásunk, pedig nem ideális újra és újra alkalmazkodni, összeszokni, viszont meg kell értenünk, hogy a fejlődés érdekében mindenkinek meg kell hoznia bizonyos döntéseket. Ha nem megy jól a közös munka, vagy nem tudunk haladni valamelyik tag egyéb elfoglaltságai miatt, váltani kell. A prioritás nagyon fontos egy zenekar működtetéséhez, ebből a szempontból szerintem ugyanolyan, mint egy vállalkozás, vagy épp egy család. Például volt nálunk olyan billentyűs, akit pont akkor hívtak a Kiscsillagba, amikor már megtanulta a koncertprogramunkat. Mivel a zenélésből él, nem volt kérdés, hogy melyik zenekart választja. Viszont szerencsénkre mindig van valaki, aki csatlakozik és inspirálja a zenekart. Jó példa erre az új dobosunk, aki még a ColorStar mellett is vállalta, hogy jön.


minimyst_2
Fotó: sinco


Mi volt az első nagyobb siker?

Büszkék vagyunk rá, hogy a Recorder 2014-ben az év legjobbjai közé válogatta a zenekar első EP-jét, majd egy évvel később a Phenomenon tette ugyanezt a Hard Water című második lemezünkkel. Az eddigi legnépszerűbb dalunk a Birdhouse, amely az első Magyar Klipszemlén az elődöntőig jutott, és amelynek rádiós szereplése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy több kiadó is felfigyelt az együttesre. Az első lemezt végül a Launching Gagarin adta ki.


Miért jelentkeztetek a Hangfoglaló Program Induló Előadói alprogramjára?

Az Induló Előadói Alprogram egyértelműen a legnagyobb lehetőség egy még nem befutott zenekar számára, mind a támogatás mértéke, mind a mögötte álló infrastruktúra miatt. Ráadásul olyan szakmai zsűri látja a produkciókat, ami már önmagában lehetőségekhez juttathatja a meghallgatásra behívott zenekarokat, ezért mindenképp részt szerettünk volna venni a pályázaton.


Milyen zenei irányvonalat képvisel a zenekar, mit jelent a „down-pop” kifejezés?

A zenénk nyugodtabb, lassabb tempójú, ha úgy tetszik „szofisztikáltabb” popzene, amelynek Isti a „down-pop” fantázianevet adta. A számaink dalorientáltak, elektronikus hatásúak. A koncertjeinket elsősorban fiatalok látogatják, akik szeretnek elveszni a zenében.


minimyst_koncert
Minimyst-koncert
Fotó: Totisz Tamás/©Fototisz


Min dolgoztok most?

Rendhagyó módon két lemezen is dolgozunk párhuzamosan. Isti teljesen elektronikus alapú magyar nyelvű anyagot készít egy jelenleg Los Angelesben élő producer barátjával, AMB-vel (Deák Ambrus.) A másik lemez ennek a tökéletes ellentéte: csak akusztikus hangszereket felhasználó, néhol karcosabb angol nyelvű zenét rögzítettünk. Mindkettő elég kísérletezős anyag, próbáltuk feszegetni a határainkat, tudatosan nem akartunk megfelelni az aktuális hazai trendeknek. Ezen kívül klipeket forgatunk, a felvételekhez hasonlóan ezeknek a készítése is párhuzamosan zajlik. A magyar nyelvű anyaghoz egy film noir hangulatú, az angolhoz pedig két animációs klip fog készülni.


Terveztek indulni a Hangfoglaló Program előzenekari vagy nemzetközi pályázatain?

Ez a kérdés még az év elején szóba került a zenekar tagjai között, tudjuk, milyen lehetőségeink vannak. Szeretnénk minél több klipet készíteni az új felvételekhez, ezért azt tervezzük, hogy ősszel ismét pályázunk majd.


minimyst_koncert2
Minimyst-koncert


Kinek ajánlod az Induló Előadói Alprogramot vagy a megyei tehetségkutatókat?

Minden induló produkciónak őszintén ajánlom a Hangfoglaló Programot. Szándékosan nem a kezdő kifejezést használom, mert úgy gondolom, hogy ez a támogatás olyanoknak való, akik már valamennyire rutinosan tudnak élni a program által kínált lehetőségekkel. A teljesen kezdő zenekaroknak inkább a megyei tehetségkutatókat ajánlanám, amelyek szintén nagyon jó megméretések, és rutinszerzésre is kiválóak.


Liska Enikó
Fotók: Minimyst

zak_orgona_felvgiandrea_mg_9710s2

2018.10.17

Felújították és visszaállították eredeti helyére a Zeneakadémia egyedülálló orgonáját, melyet 1967 óta nem hallhatott a közönség. A különleges hangszert ünnepi koncerten avatják fel október 22-én – mondta el Vigh Andrea, az intézmény rektora az MTI-nek. Hangsúlyozta: az orgona felújítása a kormány 800 millió forintos támogatásával valósult meg.

_D0A1065_Copy

2018.10.17

A magyar és az erdélyi irodalom, történelem, művészet és tudomány nagy alakjainak bronzba öntött portréit állítják ki a Magyar Messiások című plakettkiállításon, a Falk Miksa utcai E-Galériában. A tárlat 15 erdélyi szobrász munkáját mutatja be, a legtöbb bronzplakett Lázár Imre székelyudvarhelyi öntőmester gyűjteményéből érkezett a galériába.

collage_photocat

2018.10.17

Öt fiatal művész vehette át az idei Junior Prima-díjakat magyar színház- és filmművészet kategóriában október 16-án a budapesti Nemzeti Színházban. A Prima Primissma Alapítvány és a kategória mecénása, a Takarék Csoport elismerését idén Gubik Petra, Mészáros Blanka, Simon Zoltán, Zoltán Áron színművészek és Hegymegi Máté színész, koreográfus, rendező nyerte el.

Nem indul Bulgária a jövő évi tel-avivi Eurovíziós Dalfesztiválon. A döntést a Bolgár Nemzeti Televízió (BNT) igazgatótanácsa hozta meg és pénzügyi okokkal magyarázta azt. A BNT vezetése a bolgár közszolgálati televízió honlapján megjelent közleményben hozta nyilvánosságra a döntést. A lépést azzal indokolta, hogy az része az általános kiadásoptimalizálási programjuknak.

Közvetlenül 24 milliárd forint jut a kulturális területre az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból (EFOP) a 2014 és 2020 közötti időszakban – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára október 15-én Debrecenben. Vitályos Eszter az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Partnerségben a könyvtárral című nemzetközi tudományos konferenciáját megelőző sajtótájékoztatón kiemelte: 2014 és 2020 között az EFOP keretén belül összesen 952 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből a forrásból jut 24 milliárd forint a kultúrára.

Kulturális programjainak dokumentálására hirdet ösztöndíjpályázatot fiatal fotósok számára a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK). A pályázat nyertese egy éven át havi bruttó 30 ezer forintos ösztöndíjban részesül és saját kiállítást szervezhet a ZSÖK valamely kiállítóhelyén, amelyhez további 30 ezer forintos támogatást kap. A jelentkezni felsőfokú vizuális vagy média képzésben, vagy érettségi után fotográfus szakképzésben résztvevő, vagy ilyen végzettséget három éven belül szerzett fotósok tudnak. A pályázatokat december 2-áig várják. További részletek ITT találhatók.

Kihirdették a Central European String Quartet (CESQ) nemzetközi zeneszerzőverseny díjazottjait; a megmérettetésre 75 pályamű érkezett. Első helyezést ért el Leonardo Mezzalira (Olaszország), második helyezést Johannes X. Schachtner (Németország), harmadik helyezést pedig Zámbó Jonatán (Magyarország) pályaműve. Pacsirta Díjat kapott Krasimir Draganov Taskov (Bulgária), a Zeneakadémia Alapítvány Díjában Balogh Máté darabja részesült. A leginnovatívabb pályamű különdíját Amy Brandon (Kanada), a legszórakoztatóbb pályamű különdíját Hszüpin Ma (Kína) nyerte el.

Az emberi lélek áll a szentendrei MűvészetMalom új kiállításának középpontjában: a Rényi Katalin festő, grafikus munkáiból 21 gramm címmel rendezett tárlat október 13-án nyílt meg. Rényi Katalin munkáira jellemző, hogy összekapcsolódnak, installatív módon lehet bemutatni őket. A tárlaton látható művek felerősítik egymást, együtt érdemes szemlélni őket, a kiállítás maga is egy megformált egység, egyfajta műalkotás. A 2019. február 17-ig látható kiállításon szereplő művek tárgya minden esetben a lélek vagy a lélekhez kapcsolódó valamilyen transzcendens esemény, olykor misztérium.

Jenei Szilveszternek van mit mesélnie, hiszen ötven éve van a pályán gitárosként, énekesként, zeneszerzőként. Több legendás zenekar tagja volt, 300 dalt komponált, nyolc arany és három platinalemez lóg a szobája falán. Most, 70. születésnapja alkalmából egy rendhagyó koncert keretében újra átélhetjük vele az elmúlt évtizedek sikerét sztárvendégek részvételével a Stefánia Palotában október 13-án, 19 órától.

szilveszter3

Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Szentendrei Jazz- és Borfesztivált, amely szeptember 28. és 30. között várja a látogatókat Szentendrén. A történelmi belváros sétálóutcáján, a Fő téren és a belvárosi házak udvaraiban az ország minden borrégiójából érkező borászatok várják az érdeklődőket, valamint számtalan borszakmai és kulturális program, köztük jazzkoncertek, séták és kiállítások is.

Rekord nyári látogatottságot könyvelhet el alkotóházaiban a MANK Nonprofit Kft. A Szigligeten, Zsennyén, Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen, Mártélyon és Galyatetőn található hat alkotóházban inspiráló alkotásra nyílik lehetősége a művészeknek, de az épületek egyre több szakmai rendezvény helyszínéül is szolgálnak.

A múzeumi és könyvtáros szakma a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében sokat tesz azért, hogy csökkenjen a korai – azaz a végzettség nélküli – iskolaelhagyók aránya, javuljon a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci helyzete, erősödjön a fiatalok társadalmi integrációja, csökkenjen a szegénységben, társadalmi kirekesztettségben élők száma. A nemes célok elérése érdekében a két kulturális szakterület három éven át tartó programot indított 2017 februárjában.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma