GaleriaMegnyito_banner_728x90_002

2016.12.16
Kultúra.hu

Megállapodást kötött a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) december 14-én a Pesti Vigadóban. A felek a továbbiakban kölcsönösen segítik egymás munkáját: egyebek mellett a magyar művészeti alkotások megismertetésében és az ezt szolgáló programok megvalósításában. A megállapodást Fekete György, az MMA elnöke és Hóvári János, a MANK főigazgatója írta alá.

DSC_9389_Copy


Fekete György elnök az aláírást követően elmondta: „az együttműködés hiánya a magyar kultúra területén sokszor még a munkától is elveszi az ember kedvét”. Hangsúlyozta, hogy a MANK-kal kötött megállapodás fontosságát és kötelezettségeit komolyan gondolják, mutatja ezt az is, hogy a megkötött szerződés már tartalmaz konkrét javaslatokat. „Sok, jó munkát és feladatot kívánok Hóvári úrnak” – mondta, hozzátéve: „jó partnere és támogatója maradok addig, amíg csak eszmélni tudok”.


Dr. Hóvári János, a MANK főigazgatója kiemelte: a Magyar Művészeti Akadémia a kortárs alkotóművészeti világ megújítására, értékvilágának megőrzésére létrehozott nemzeti intézmény. A MANK pedig az ehhez kapcsolódó infrastruktúra őrzője, gondozója.

A főigazgató emlékeztetett, hogy felújították a szigligeti, a zsennyei, a hódmezővásárhelyi alkotóházat, illetve megújult a szentendrei művésztelep is. Most pedig a kecskeméti művésztelep és a Héderváry-kastély rendbetétele a cél.

„A most megkötött megállapodás jelzi, hogy a kultúráért felelős intézmények együttműködnek és közösen állnak ki azon nemzeti és egyetemes értékek mellett, amelyeket örököltünk” – jegyezte meg Hóvári János.


DSC_9350_Copy


Az együttműködés határozatlan időtartamra szól, és tartalmazza, hogy a felek együttműködnek a közös érdekeket szolgáló egyes művészeti ágakhoz kapcsolódó gyakorlati, elméleti és kritikai alkotótevékenység támogatása, a magyar művészeti alkotások belföldi és nemzetközi megismertetése, az ezt szolgáló programok előkészítése, illetve azok megvalósítása terén.


Mindemellett a felek kölcsönösen biztosítják egymás számára a tulajdonukban és kezelésükben lévő egyes ingatlanok igénybevételét, többek között az MMA a Pesti Vigadót és a Műcsarnokot a MANK reprezentatív eseményei és rendezvényei számára, a MANK a szigligeti és a zsennyei alkotóházat az MMA rendezvényeinek vagy az MMA és a MANK együttes szervezésében megvalósuló eseményeknek, valamint a MANK szentendrei galériáját kiállítások megrendezése céljából (a művek kiválasztásában a MANK és az MMA közösen jár el, vagyis az elbírálásban az MMA delegáltja is részt vesz).


DSC_9356_Copy


A megállapodás értelmében az együttműködő felek kiemelten fontosnak tartják a határon túli szakmai szervezetekkel való együttműködést is, amelyek erősítésére kiválóan alkalmasak a közösen megvalósítandó szakmai események.


Továbbá megállapodtak abban is, hogy a hazai alkotóművészek tájékoztatása érdekében összehangoltan szerveznek konferenciákat, rendezvényeket, előadásokat.



Kultúra.hu

Fotó: Csákvári Zsigmond

plakat003

hasz

2019.03.19

Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja című regénye megjelenését követően olvasók keresték meg azzal, hogy írja meg a folytatást – meséli a József Attila-díjjal frissen kitüntetett Hász Róbert író, a Tiszatáj című folyóirat főszerkesztője. A magyar krimiről, a visszajelzés fontosságáról és a szülőföld örökségéről is beszélgettünk vele.

Eotvos_Peter_R

2019.03.19

A Drezdai Staatskapelle és Christian Thielemann, Kirill Petrenko és a Berlini Filharmonikusok, Zubin Mehta és az Izraeli Filharmonikus Zenekar, a Concentus Musicus Wien, Rudolf Buchbinder, Paavo Järvi, Eötvös Péter és a Musikfabrik Köln, Fischer Ádám, Rolando Villazón, Bryn Terfel, a Nemzeti Filharmonikusok – a 2019/20-as évadban is karmesterlegendákkal, világklasszis zenekarokkal és kiváló szólistákkal, 15 különböző bérlettel, különleges programokkal és a nagy sikerű sorozatok folytatásával várja a közönséget a Müpa.

_D0A2683_Copy

2019.03.19

Régi-új otthonra lel a képzőművészet Szentendrén: a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. új kiállítóteret nyit a Fő téren. A helyi kulturális kínálat egy olyan művészeti intézménnyel bővül, amely már több évtizedes múlttal, a városhoz kötődő jelentős hagyományokkal rendelkezik.

Április 5-én bemutatják a világ leghíresebb balett táncosáról, Rudolf Nureyevről szóló filmet a Vígszínházban. A White Crow-t előbb vetítik hazánkban, mint New Yorkban, ugyanis akkora az érdeklődés a hamarosan kezdődő Nureyev Nemzetközi Balettverseny iránt, hogy a film forgalmazói nem akarták kihagyni ezt a lehetőséget. Ráadásul a film főszereplője is éppen most érkezik Magyarországra: Oleg Ivenko a verseny díjkiosztó gálaestjének egyik sztárja lesz.

A világ legrégebbi tengeri csillagórájaként ismerte el a Guinness Világrekordok az asztrolábiumot, amelyet egy 1503-ban az ománi partoknál elsüllyedt portugál hajó roncsában találtak 2014-ben. A bronzkorongot 2014-ben hozta fel David Mearns Nagy-Britanniában élő amerikai roncsvadász. A tárgyat a középkori hajósok használták navigációs eszközként. A szakértők szerint a csillagóra 1496 és 1501 között készülhetett, vagyis körülbelül három évtizeddel korábbi az eddig ismert legrégebbi tengeri asztrolábiumnál.

A Verdi-művet Kesselyák Gergely állítja színpadra. A karmester kivételes alkalmakkor vállalkozik rendezésre, látásmódjának egyedisége már a fesztiválon nagy sikerrel játszott Turandoton és Nabuccón is látszott. A címszerepet a fiatal szoprán, Ádám Zsuzsanna énekli, darabbeli partnere a Radamest játszó László Boldizsár. Kálmándy Mihály bariton Amonasro, Etiópia királyának szerepét fogja énekelni, a fiatal basszus, Kiss András pedig Ramfis főpapot kelti életre. A szólisták mellett a több száz szereplőt igénylő grandiózus operához, melyben csak a kórus létszáma meghaladja a százhuszat, Zeke Edit álmodott sokoldalú, LED-falat is igénylő díszletet.

Kőszegi Tamás film- és animációs rendező új animációs filmmel készül, és stábjával – a világon egyedülálló módon – minden egyes szereplőt és tárgyat olyan bankjegyekre rajzoltak, melyek valaha forgalomban voltak. A csapat kutatómunkájával több ezer papírpénzt gyűjtött össze és scannelt be, együttműködtek több tucat gyűjtővel, könyvkiadóval és aukciós házzal. Az ábrákat digitálisan bontják rétegekre, és az elemeket virtuális térben animálják jelenetekké.

A Korazimban talált, gyönyörű mozaikpadlós szőlőprést bor készítéséhez használták a Talmud megszövegezésének korában, vagyis az i. sz. 3. és 5. század között. Az ekkor a Galileai-tótól északra fekvő településen élő zsidó lakosság bort készített és ivott, olajat préselt és gabonát is őrölt. Az előbb a padló medencéjében, majd a kősatuban is kipréselt szőlőlét amforákban tárolták és érlelték borrá. Korazimban egy teljes, a római és a bizánci korból származó zsidó falut tártak fel: korábban mikvék, vagyis zsidó rituális fürdők, egy hatalmas zsinagóga, valamint számos lakóépület maradványai kerültek elő a 20. században több időszakban is folytatott ásatásokon. Korazimot az Újszövetség is említi, Máté és Lukács evangéliumában szerepel azon városok között, amelyek elutasították Jézust, és ezért átkozottak. A településen jelentős pusztítást végzett egy i. sz. 363-ban történt földrengés, de utána újjáépítették, és a korai muzulmán korig, a nyolcadik századig fennállt.

Március 22-én, a víz világnapja alkalmából premier előtt országosan több moziban is vetítik a legendás mesét. Azok a gyerekek, akik életükben most először mennek moziba, „Első mozim” csomagot kapnak ajándékba.

V_4

Hamvas Béla író és kortársa, Weöres Sándor költő emlékét idézik fel Balatonfüreden március 23-án és 24-én. A Hamvas-napokon egyebek mellett kötetbemutatóval, borkóstolóval várják az érdeklődőket.

A Rákosi-korszak szórakoztatóiparát és a szocialista revük világát idézi meg az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Vörös Csillagok címmel március 20-tól látható kamaratárlata.

Az OMG estet a közönség összesen hat alkalommal láthatja az évadban az Erkel Színház műsorán, 2019. március 22-én, 23-án, 24-én két alkalommal, 27-én és 28-án.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma