2018.09.12

Deák Barna és Deák M. Ria erdélyi képzőművészek közös kiállítása nyílik szeptember 12-én Budapesten, a Forrás Galériában a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében. A művészházaspár a látványalkotásban kifejtett munkásságáért 1992-ben megkapta a Bánffy Miklós-díjat. A szeptember 27-éig látható tárlat legújabb munkáikból is válogat.

Deák Barna nem tartozott a múlt rendszer kegyeltjei közé, az átélt meghurcoltatások meghatározták életét és munkásságát. Alkotásain az ábrázolt – valós vagy kitalált – figurák nem békét és harmóniát, hanem lázadó, erőteljes kifejezésmódú expresszív hangulatot sugároznak. Az alkotó művészete a hagyományos táblaképek, szoborszerű figurák mellett a maga által feltalált sokszorosított grafikákig, illetve drótnyomatokig terjed. Festményeiben és grafikáiban a mindennapok kihívásaira keresi a válaszokat, sokszor humorral, máskor pedig kemény társadalomkritikával.


Vagta
Deák Barna: Vágta, 2018.

 

Deák M. Ria textilművész, festő munkáiban a különféle anyagokkal elérhető esztétikum végtelen lehetőségeit keresi. Könnyed, de ugyanakkor összetett szín, forma és kontúrhálókból teremtett alkotásai egyedi módon határozzák meg a textíliák színdinamikáját és logikáját.

 

A művészekről

Deák Barna 1943-ban született Kovásznán. A marosvásárhelyi Művészeti Líceum elvégzése után építészetet tanult Marosvásárhelyen. Ezt követően, 1975 és 1990 között a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház díszletfestője, technikusa és díszlettervezője volt, 1990-től pedig a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház igazgatóhelyetteseként dolgozik.


Kompozicio
Deák M. Ria: Kompozíció, 1995. (részlet)

 

Deák M. Ria 1944-ben született Székelyudvarhelyen. Művészeti tanulmányait a marosvásárhelyi Képzőművészeti Líceumban, majd Bukarestben folytatta, ahol belsőépítészetet tanult. Az 1969-es évtől a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházban díszletfestőként, majd szcenikusként dolgozik.

 

Forrás: MTI

Fotó: Forrás Galéria Facebook-oldala

alelnok

2019.01.17

Összeállt a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) versenyprogramja, az Oscar-díjas francia színésznő, Juliette Binoche vezette zsűrinek 17 alkotás közül kell kiválasztania a legjobbat a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválján.

hrisztov_res

2019.01.17

Kinek mit jelent a hős? Mit női vonatkozásban, mit személyesen? Milyen példákat, mintákat követnek az irodalomból vagy máshonnan, és mit jelentett a múltban, mit a mában? A Várkert Bazárban Péterfy Bori, Ugron Zsolna, Törőcsik Franciska, Al Ghaoui Hesna, Risztov Éva beszélgetett a témáról.

Saraasszony_3

2019.01.17

A Nemzeti Színháznak a marosvásárhelyi Spectrum Színházzal közös produkciója, a Sára asszony a kortárs magyar szerző, Döbrentei Sarolta drámájára épül. Vidnyánszky Attila a szövegkönyvet Arany János balladáinak alakjaival népesíti be. Az ősbemutatót január 17-én tartják a Nemzetiben.

Nagyszabású rendezvénysorozattal tisztelegnek Németországban a Bauhaus művészeti és iparművészeti mozgalom előtt az irányzat nevét viselő tervezőiskola alapításának századik évfordulója alkalmából. A tegnap kezdődött összművészeti fesztiválon bábszínházi előadásoktól kezdve az ember és a gép viszonyát vizsgáló kísérleti hangversenyekig számos produkció lesz. A Bauhausnak számos magyar származású tagja és követője volt, mint például Weininger Andor, a Bauhaus-zenekar alapítója, Molnár Farkas építész, aki 1921-ben iratkozott be a Bauhausba, Pap László festőművész, Breuer Marcell formatervező, építész és Moholy-Nagy László festő, fotográfus, formatervező, filmes, az egyik leghíresebb magyar képzőművész.

A Rembrandt, Vermeer és más németalföldi mesterek műveiből februárban nyíló kiállítás anyaga a New York-i Leiden Gyűjteményből és a párizsi Louvre múzeumból érkezett az arab országba. A tárlaton Rembrandt 22 festményét és grafikáját mutatják be, köztük az 1634-ben készült önarcképét, valamint az egy évvel később keletkezett, Minerva a dolgozószobájában című olajképeket. Jan Vermeer van Delfttől a Virginál előtt álló nő és a Csipkeverőnő című alkotások is láthatók. A két kép háromszáz év után először szerepel egymás mellett az abu-dzabi tárlaton. A párizsi Louvre első külföldi fiókintézményét, az arab világ első univerzális múzeumát 2017 novemberében nyitották meg. Abu-Dzabi 1 milliárd eurót (314 milliárd forint) fizet Franciaországnak azért, hogy a Szaadíjat szigetére tervezett nagy múzeumok közül elsőként elkészült intézmény 30 éven át használhassa a Louvre márkanevét, és műalkotásokat kapjon kölcsön francia múzeumoktól időszaki kiállításokra.

Tokió egy vasútállomásának kapuján feltűnt egy kép, amely a világhírű brit graffitis, Banksy egyik ismert műve, az esernyőt tartó patkány másolata. Az ajtót a bejelentés nyomán elszállították, és egy raktárban helyezték el, hogy megóvják az esetleges rongálástól. A japán hatóságok most tájékozódnak a kép hitelesítésének lehetőségeiről. Banksy nem fedi fel kilétét. A világ nagyvárosaiban feltűnő graffitijei nagyon értékesek, akárcsak jellegzetes grafikái. A léggömbös kislány című képe tavaly októberben egy árverésen 1,2 millió euróért (385 millió forintért) kelt el. Az aukción szenzációt okozott, hogy a leütés után a kép keretébe titkon beépített iratmegsemmisítő félig ledarálta az alkotást.

A megnyitón Netrebko orosz-osztrák sztárszoprán Luigi Arditi olasz komponista Il bacio című dalát, Eyvazov azerbajdzsán tenor a Nessun dormát a Turandotból adja elő, végül együtt éneklik az O soave fanciullát a Bohéméletből. Az énekesnő már harmadszor szerepel a Bécsi Operabálon, Eyvazov számára premier lesz a részvétel. Az idei operabált a Staatsoper 150. évfordulója jegyében tartják, az operaház történetét egy, a homlokzatra vetített fényjáték keretében idézik fel. A bál előtt egy bécsi katonazenekar a nagykörúton menetelve ad elő 1869-es indulókat, majd ugyanezekkel fogadja a báli vendégeket az operaház előtt. A nyitótáncot ifj. Johann Strauss Kaiser Franz Josef I, Rettungs-Jubel Marsch című indulójára ropja a 13 országból érkező 144 elsőbálozó pár.

Az Elnémult harangok című színdarab rendezője, a soproni Petőfi Színház igazgatója lesz a békéscsabai Terefere a Művész Kávéházban programsorozat következő vendége január 18-án 17 órától. A beszélgetést a Kállai Ferenc-életműdíjas Kadelka László vezeti. Részletek itt.

Bács-Kiskun megyében kiállításokkal, zenés irodalmi estekkel, Himnusz- és mesemondó versennyel, koncerttel és filmvetítéssel ünneplik a magyar kultúra napját.

ki_tudja

A veszprémi és megyei középiskolák diákjai a költő szerelmes verseit és levélrészleteit tolmácsolják szombaton a Petőfi Színház színpadán. Az Ádámok és Évák ünnepe címet viselő színházi programot kilencedik alkalommal rendezik meg. A szolnoki kezdeményezéshez fogyatékkal élő fiatalok is csatlakoznak előadóként Veszprémben.

A koncerteken a népszerű művek mellett ritkán játszott és kevéssé ismert darabok is megszólalnak, így mások mellett a japán Takemicu Tóru, a brit Thomas Adés és az orosz Szofija Gubajdulina alkotásai – mondta el Hámori Máté karmester, művészeti vezető.

Szendrey Júliáról szóló szakmai konferenciával, a Corvina könyvtár budai műhelye című kiállításhoz kapcsolódó kerekasztal-beszélgetéssel, a Himnusz, valamint a hozzá tartozó Erkel-kotta kiállításával ünnepli a magyar kultúra napját az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) január 22-én, kedden.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma