augusztus_msz_728_90

2016. augusztus 24.
Célzó

szigetvarivar1

Elfogadott terv alapján folynak a szigetvári vár tájépítészeti rendezését célzó munkálatok – közölte a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ augusztus 5-én az MTI-vel. A jelenleg is zajló munkálatok elvégzésével a Forster Központ a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft.-t bízta meg.

 

2016.03.17

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legfrissebb zenés előadása, a Hair első kiszállására készül: március utolsó hetében a világhírű musicalt az Aradi Kamaraszínház látja vendégül. Ez az alkotás már nem csupán a szexuális forradalom és a hippi kultúra szimbóluma. Egy korszak, egy életérzés és egy generáció kiáltványa, mely nem is különbözik olyan nagyon a maitól.

LP4_4190_big

A temesvári színházlátogatók körében zenés előadásairól ismert Puskás Zoltán november végén bemutatott nagyszínpadi produkciója a musical-irodalom talán legismertebb történetét dolgozza fel és emeli át egy mai, európaibb valóságba. A vietnami háború elleni propaganda-darabként is ismert alkotás, bár bizonyos értelmezések szerint tipikusan 20. századi amerikai történet, magjában és mondanivalójában nagyon is mainak és univerzálisnak tekinthető.

 

A temesvári előadás miközben szigorúan betartja az eredeti darab diktálta rendezői és dramaturgiai lépéseket, szinte észrevétlenül szövi át ezeken a jelen társadalmi, politikai problémáit, a személyes és kollektív történelem feldolgozásának lehetőségeit.


LP4_4518_big

A Hair nem a fülbemászó dallamok, sokkal inkább az azok mögött felsejlő univerzális emberi értékek és archetipikus történet foszlányok miatt vált a világ egyik legkultikusabb darabjává és a temesvári társulat közkedvelt előadásává. Az előadást március 23-án és 24-én este láthatja a közönség az Aradi Ioan Slavici Színház színpadán.

Zrinyi_banner59090_2

mzsszinhaz01

2016.08.23

Tizennégy előadást mutat be, kilencet pedig repertoáron tart a 2016/2017-es évadban az önálló társulat indulásának 35. évfordulóját ünneplő nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház. Kirják Róbert ügyvezető az évadnyitó társulati ülésen elmondta: a jeles évforduló alkalmából két vendégprodukció is érkezik Nyíregyházára októberben és novemberben.

Remalom_az_Elm_utcaban

2016.08.23

Új programstruktúrával, erősebb versenyszelekcióval és változatosabb szekciókkal jelentkezik idén szeptember 9. és 18. között Magyarország nemzetközi filmfesztiválja, a Jameson CineFest. A magyar színeket a versenyben Hajdu Szabolcs képviseli az Ernelláék Farkaséknál című alkotásával, de az Anca Miruna Lazarescu rendezte Utazás apánkkal is magyar kisebbségi koprodukció.

blogger-image-1137430883
2016.08.23

Tour de Hongrie címmel nyílik kiállítás Kovács Lehel festményeiből szeptember 1-jén a Resident Art Showroomban. Az esten Sárvári Zita művészettörténész mond köszöntőt. Ezen a tárlaton olyan, a festő művészetében létrejött változásoknak lehetünk szemtanúi, amelyek jelentős belső átalakulásról, útkeresésről árulkodnak.

Magyar fellépő is lesz az elsősorban filmzenéiről ismert világhírű francia Michel Legrand szeptember 21-i budapesti koncertjén. Szőke Nikoletta négy dalt ad elő a mesterrel az Európai hidak 2016 - Francia napok a Müpában fesztivál nyitóeseményén.

Ben Affleck újra filmre viszi Billy Wilder 1957-ben bemutatott nagy sikerű krimijét, A vád tanúját, amely Agatha Christie azonos című színdarabja nyomán készült.

Megkezdődött a 28. Kárpát-medencei főiskolás tábor Szentendrén. A Rákóczi Szövetség rendezvénye a közélet, a gazdaság, a tudomány és a kultúra különböző területeinek sokoldalú megismerésére teremt lehetőséget.

A tavaly szakmai és közönségsikert arató Shakespeare-darabbal, a Tévedések vígjátékával zárul augusztus 27-én az alapításának 85. évfordulóját ünneplő Szegedi Szabadtéri Játékok jubileumi évada.

Nagyon erős „klasszikus vonal” jellemzi a budapesti Katona József Színház 2016/2017-es évadának bemutatóit, amelyek közül azonban nem hiányoznak a fontos kortárs művek sem.

Ötféle, csak a DreherFeszten elérhető sörspecialitás, háromféle friss, egyenesen a főzés, szűrés után érkező tanksör, háromszor több sörcsap és csapos – erre számíthatnak a különlegességek kedvelői augusztus 26-án és 27-én a megújult, időtartamában és területében is kibővült sörgyárfesztiválon. Ráadásul igazi fesztiválbulira hangolt zenei felhozatal is várja az érdeklődőket.

13699974_1081147941932270_3574911475151646161_n_masolata

Idén augusztus 19-én és 20-án fut ki a nyár utolsó balatoni Minimax Gyerekhajója a Balatonon, hogy még a finom nyári napsütésben hatalmas élménnyel zárhassák a gyerekek a vakációt! A katamarán fedélzetén gyermekkoncerttel, társasjátékokkal, tombolával, arcfestéssel várnak minden kis vendéget.

Megjelent Tilly Heni új videóklipje Ébredj címmel. Egy dal kivételesen fontos és komoly mondanivalóval, mely egyedülálló a hazai zenei palettán!

Rendhagyó, rendkívüli és egyedülálló – ez lesz idén a 6. Jazzy Fesztivál, amely szeptember 15. és 18. között olyan nevekkel várja közönségét, mint Candy Dulfer, Geszti Péter és a Jazz+Az, a Random Trip szuperválogatottja, valamint St. Martin. A koncerteknek a MoM Sport és a MoM Kulturális Központ ad helyet.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma