2017. február 21.
Célzó

14435401_723829147767677_2233488756730410214_o

Zrínyi Ilona alakja még ma is oly meghatározó, mint amilyen száz-kétszáz évvel ezelőtt volt. A legtöbben azonban csupán mint Munkács védőjét ismerik. Keveset tudnak arról, hogy mennyire művelt asszony volt, milyen sokat kellett szenvednie, és mégis egész élete során milyen határozott, milyen erős maradt. A Zrínyi Ilonáról készült monodráma többek között ezeket hivatott bemutatni.

2016.02.27
Takács Erzsébet
Puklus Pétert a művész szcénában senkinek nem kell bemutatni. Németországban három kiállítása látható jelenleg, hivatalos a legjobbak közé a Paris Photora, az egyik, Berlinben kiállított anyagából készülő fotókönyvét pedig New Yorkban mutatják be. A Kultúra.hu-nak adott interjújában elmondta: közel áll hozzá a felfogás, hogy anélkül lehetnénk hősök, hogy lemondanánk saját magunkról.
DSC_3926-2_Copy

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre (MOME) 2000-ben vettek fel, de szinte rögtön nagy dilemmával találtad szemben magad.

Az első két évben szinte csak festettem. Mivel azonban fotó szakra vettek fel, egy ideig ugyan tolerálták, hogy a fotókipakolásra, amikor az értékelésekre szánt műveinket kellett megmutatnunk, festményeket és rajzokat vittem, de két év után jelezték, hogy ez kevés lesz. Nagy dilemmát jelentett, amikor szóltak: vagy változtatok, vagy meg kell, hogy buktassanak. Választanom kellett tehát egy médiumot, végül hosszas hezitálás után eldöntöttem, hogy maradok a fotónál, holott nagyon szerettem festeni.

 

Miért döntöttél az eredeti elképzelésed mellett?

Ez volt az a közeg, amelyben jól éreztem magam, az akkori fotós tanáraim mind olyan személyiségek voltak, akikkel szerettem volna folytatni a munkát. Az egyik vezető tanárom az a Kopek Gábor volt, aki később a MOME rektora lett, most pedig a berlini Collegium Hungaricum igazgatója. A mostani berlini kiállításaimnak személyesen és mint igazgató is támogatója, nagyon sokat köszönhetek tehát neki, hosszú távú együttműködés kezdődött azokkal az egyetemi évekkel. Leginkább az ő személye tartott a fotó szakon. Annyiban azonban segítette későbbi munkámat az akkori dilemma, hogy évekkel ezelőtt elengedtem a fotózás technikai kötöttségét. Ma már úgy tekintek magamra, mint egy képzőművészre, akinek a legfontosabb munkaterülete, médiuma a fotográfia, és annak ellenére nem tartom magam fotográfusnak, hogy képzett fotós vagyok.

 

Az egyetemi évek óta tehát elég nagy változáson esett át a művészeted. Milyen anyagokkal dolgozol?

Az aprócska rajzoktól az animációkig, a filmektől a szobrászat-installációig sok mindent felölel a művészetem. Festeni ugyan már nem szoktam, de a festészet is visszaköszön, csak másként: a festészeti tudás mint hagyomány, a kompozíciós elvek, a színek kezelése mind fontos része a munkámnak. Főleg a Másfél méter című első anyagomban található meg nagyon sok festészeti, művészettörténeti utalás. És hiába nem vagyok fotográfus, valamilyen módon minden munkám visszaköt a fotóhoz, bármilyen szobrot, installációt készítek, az alapjai között találni fotográfiai hivatkozást.

 

Számos hazai és nemzetközi kiállításon vagy túl. Mit jelent számodra egy-egy kiállításmegnyitó, az, hogy egy neves kiállítótérben láthatod viszont a munkáidat?

A kiállítás pillanatában nagyon fontos szituációja ez az életemnek, a munkásságomnak, de évekkel később már nincs akkora jelentősége. Egy-egy tárlat bekerül a rendszerbe, mint a létra következő foka, amely ahhoz kellett, hogy előrébb tudjak lépni. A szakmai előmenetel szempontjából azonban kiemelhető két kiállításom, és mindegyik Amszterdamhoz köthető. A Fotografiemuseum Amsterdamban (FOAM) 2013-ban rendezhettem önálló kiállítást, amelyre azóta is nagyon sokan hivatkoznak, és keresnek meg az ottani munkám alapján. A másik, hogy a szintén amszterdami Unseen fotófesztiválra és vásárra kaptam meghívást, ahova a kevésbé ismert művészeket és az őket képviselő galériákat hívják meg. Munkáimat az akkor még Hamburgban, ma már Berlinben székelő Robert Morat Galéria mutatta be. Ez jelentette számomra az első éles kereskedelmi szituációt, ahol a teljes anyagot kétszer is eladtuk, akkora volt ugyanis az érdeklődés, hogy a sorozatot még egyszer legyártottuk. Ez a fesztivál és vásár minden évben új arculattal jelentkezik, amelynek elkészítésére minden alkalommal más-más fiatal művészt kérnek fel. A tavalyi vásárnak én voltam a kiemelt művésze, aki elkészítette ezt a kampányanyagot, amely a nemzetközi hirdetésekben, a város több pontján, az újságokban is visszaköszönt.

 

DSC_3878-2_Copy


A düsseldorfi Conrads Galériában január 15-én New Works címmel, Berlinben február 6-án Unsafe to dance néven nyílt kiállításod, előtte pedig szintén Berlinben, Robert Morat galériájában a már említett Másfél méter című anyagodat mutattad be. Mit tud nyújtani egy ilyen hármas egység?

Ez a három kiállítás teljes retrospektív és jövőt bemutató helyzetet biztosít, ennek a véletlennek köszönhetően egy országon belül tudom megmutatni a múltat, a jelent és a jövőt.

Nagy szerepe volt egyébként a mostani sikerben annak, hogy a FOAM azonos nevű magazinjának évente kiadott, Talent nevet viselő őszi számában is megjelentek a munkáim. Ebben minden évben a világ tíz-tizenöt, számukra legérdekesebb 35 év alatti fotográfusát mutatják be, ebbe kerültem én bele első magyarként. A megtiszteltetésre pályázni lehet, és ugyan nem jár juttatásokkal, de a világ több pontján, több ezer példányszámban megjelenő újságban 10-20 oldalnyi fotót mutathattam meg. Ráadásul a FOAM keretében a felkért művészek beszélgetéseken vesznek részt, vagy éppen előadást tartanak, az én prezentációmat pedig látta az az Ann-Christin Bertrand, aki a berlini C/O Berlin új tehetségek felkutatásáért felelős kurátora. Ez a két intézmény, a C/O Berlin és a FOAM Európa legnevesebb fotókiállító helye a közintézmények sorában. Az előadásom után köszönt rám a kurátor és hívott meg kávézni, aminek a végén aztán elhívott Berlinbe egy fél évvel később tartandó workshopra, amely nagyon jól sikerült, a kapcsolatot pedig azóta is ápoljuk, fél évvel ezelőtt pedig jelezte, hogy szeretné bemutatni az éppen készülő anyagomat Berlinben. Ez azért is nagyszerű, mert motoszkált bennem, hogy milyen jó lenne egyszer a C/O Berlinben kiállítani.


Mit láthatnak a C/O Berlinbe látogatók?

A C/O Berlinben a közelmúltban született és a legfrissebb, még be nem fejezett munkáim láthatók. Kisebb részét teszi ki a Handbook to the Stars című anyag, amely bemutatja, hogyan működik az emberi agy, és hogy fotókon keresztül bemutatható-e ennek megkapó jellege. Az elképzelésem ugyanis az, hogy az emberi agy ugráló struktúrában működik. Ha rád nézek, akkor emlékeztetsz valakire, akiről eszembe jut egy tárgy, amelyről pedig egy szín. Ennek megfelelően a fotóanyag is ugrál, nem egy témát ölel fel, nem csak tájképek vagy csak portrék láthatók benne, hiszen több stílus és műfaj keveredik, mégis minden egymás mellett lévő kép között fellelhető kapcsolat, még akkor is, ha ránézésre nem egy műfajúak. Ezt az anyagot a Visegrádi Alap támogatásából Szlovákiában töltött idő alatt készítettem 2011-ben. Ezt követően adtam ki egyébként az első könyvemet, amely azóta is nagy sikernek örvend, és azóta is turnézik a világban. A kiállítás másik, nagyobb részével jelenleg is foglalkozom: az Egy harcos epikus szerelmi története című anyag kiindulópontja egy fiktív, kelet-közép-európai család 20. századi története. Valójában a környezetem különböző családjaiból jövő történeteket ötvözöm az én családi történeteimmel. Például egy zsidó család, ahol a nagymama Auschwitzból tért haza, vagy egy Erdélyből betelepült família története. Ebből én önkényesen emelek ki eseményeket, és kreálok újakat, szóval több, valós család nagyon különböző történetének egyvelegét idézi meg a munkám, a több, teljesen különböző nézőpontot gyúrom össze egy nagy közössé, amely ötvözés egyébként a kelet-közép-európai olvasztótégelynek is a sajátja. A végeredménynek ugyan konkrétan már nincs köze sem a 20. századhoz, sem Kelet-Közép-Európához, de annak elemei mégis fellelhetők. A cím pedig arra a közös tudatra épít, amely szerint történelmünk hősei olyan emberek voltak, akiknek hőssé válása szükségszerűen együtt járt a halálukkal. Dugovics Titusz, Dózsa György vagy Szenes Hanna, és még lehetne sorolni. Olyan emberek történetei, akik hőssé válásába szükségszerűen bele volt kódolva a bukás is. Az én történetem azonban arról szól, hogy akkor is hőssé tudsz válni, ha nem adod fel önmagadat, a családodat vagy a jövődet.

 

DSC_3956-2_Copy


Van ebben valamiféle elvágyódás olyan országok, népek felé, ahol a hőssé válás során nem akarnak elbukni az emberek?

Igen, hiszen sokkal közelebb áll hozzám az a nyugatról jövő szemlélet, mely szerint a bukásokból tanulni kell, és legközelebb ezek a tapasztalatok segítenek át minket a nehezebb döntéseken. Egyúttal ez azt is jelenti, hogy fontos legyen számunkra az a közösség, amely felnevelt, és amelybe érdemes energiát visszafektetni.

 

Te hol tanultad meg ezt a szemléletet? Kívülről úgy tűnik, egy folyamatosan felfelé ívelő karrierről beszélhetünk az esetedben.

Sokszor fordult elő, hogy valami nem úgy jött össze, ahogy elterveztem, de később mindig beigazolódott: az úgy volt jó. Mégis a tapasztalat leginkább abból származik, hogy van egy grafikai stúdióm, amely start up-szemlélettel működik: nincs irodánk, nincs munkaidőnk, az a fontos, hogy aki nekünk dolgozik, az az elvállalt munkát megoldja. Amikor 2005-ben végeztem a MOME-n, egy évre elmentem Párizsba új média designt tanulni, amikor pedig visszajöttem, elkezdtem a doktori iskolát, majd 2009-ben fejeztem be. Ugyan eltelt négy év, mégis úgy éreztem magam, mint egy frissdiplomás, aki nem tudja, miként legyen tovább. Annyit tudtam, hogy önálló művész szeretnék lenni, de kellett egy olyan helyzet, amelyből a bevételt meg lehet teremteni ehhez. Szerencsére ott voltam, amikor a Prezi elindult, az első tesztelők között, elmentem velük oktatni, majd eljutott odáig ez az egész, hogy alapítottam egy céget, amely preziket készít és prezikészítést oktat. Ez az egész szemlélet, a vállalkozói szellem segített a művészeti karrieremben is. Éppen a cégalapítás kapcsán jártam a CEU start up enterpreuner kurzusára: ott tanultam meg, hogy próbáljak okulni a hibámból és ne béklyóként fogjam fel a történteket.

 

Mivel foglalkozol még 2016-ban?

Augusztus közepére fejezem be az Egy harcos epikus szerelmi története című anyag fotózását, majd nekiállok a könyvtervezésnek, mely szeptemberben jelenik meg a New York Art Book Fairen, egy londoni könyvkiadó jóvoltából. Egyébként is igen jelentős szerepet játszanak a munkámban a könyvek, egy-egy kiadvánnyal érzem teljesen befejezettnek az adott munkát, egy könyvet ugyanis nem lehet bővíteni, míg egy kiállítás folyamatosan formálható, a weboldalak pedig még inkább könnyen átszerkeszthetőek. Ha azonban könyvben jelenik meg a munkám, már nem változtathatom meg a címüket, vagy nem tehetek be a többi mellé egy újabb darabot. Ráadásul a fotókönyvek erős boomját éljük, nem szabad kihagyni az ebben rejlő lehetőségeket. Novemberben pedig Prágában állítok ki, aminek egyelőre csak a témáját tudom és az nagyon izgalmasan hangzik: a klasszikus antik szobor és a kortárs fotográfia kapcsolata lesz a téma. Illetve a berlini galeristám, Robert Morat először visz el a Paris Photora, amely a kortárs fotó legfontosabb vására.



Takács Erzsébet


Fotó: Csákvári Zsigmond

_D0A2474_Copy

2017.02.20

„Úgy vélem, jól fogjuk dinamizálni ezt a területet, és megkönnyítjük a fiatal generáció szakmába való integrálódását” – fogalmazta meg az Imre Zoltán Program kapcsán Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója, akivel többek között a program kidolgozásáról és jövőjéről beszélgettünk. Arról, mit is kapnak a programtól a táncművészek.

dsc_3401__copy__600x450

2017.02.20

„Egy nemzet a történelem sodrában nem maradhat fenn, ha nincs összetartás” – fogalmazta meg Érsek-Obádovics Mercédesz színművész az Egy akaraton 1956 – 2016 című kiállítás hat új filmjének bemutatója előtti beszélgetésen. A Terror Háza Múzeum az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét őrzi a különleges tárlattal, mely nemcsak emléket állít, hanem el is visz minket oda, ahol a hősök hőssé váltak.

16105898_1319872371392512_2457893491682921931_n

2017.02.20

Egy hónapon át várják az érdeklődőket a francia nyelvhez kapcsolódó programok március 1. és április 1. között több mint 20 helyszínen a fővárosban és országszerte tizenegy nagyvárosban. Itt lesznek hét ország legfrissebb filmjei, koncertek a reneszánsztól a sanzonon át az experimentális zenéig, történelmi és társadalomtudományi előadások, felolvasóestek és gyermekfoglalkozások is.

Elhunyt Ertunç Baykal, a Magyar-Török Baráti Társaság tiszteletbeli tagja. Neve összefonódik Thököly Imre és Zrínyi Ilona emlékének ápolásával Kocaeliben (Izmit) és Karatepén, ahol az egykori „Virágok mezeje” található. Alapítója és első elnöke, később pedig tiszteletbeli elnöke volt az izmiti Thököly Imre – Zrínyi Ilona Magyar-Török Baráti Társaságnak. A magyar köztársasági elnöktől 2011-ben vehette át Ankarában a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (polgári tagozat) állami kitüntetést.

Meghaladta a százezret a Műcsarnok látogatóinak száma 2016-ban – mondta Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója az M1 aktuális csatornán szombaton. Az igazgató úgy fogalmazott, ez a szám a muzeológiában egy „bűvös küszöb”, és azt jelzi, hogy a kiállítások széles közönség ízlését találták el.

A Carnegie Hallban lép színpadra március 1-jén Kökény Tamás nagybőgős, a Virtuózok második évadának fődíjasa, akinek a New York-i fellépési lehetőséget az Armel Opera Festival ajánlotta fel. A koncerten a klasszikus darabok közül Giovanni Bottesini Tarantella, Liszt Ferenc Szerelmi álmok, Niccolo Paganini Mózes fantázia és Astor Piazzolla Libertango című műveit is előadja Ennio Morricone Cinema Paradiso és John Williams Schindler listája című filmzenéi mellett.

Személyes hangvételű darabbal tér vissza Budapestre márciusban az újcirkusz egyik legnagyobb úttörője, Daniele Finzi Pasca és társulata. A svájci előadók negyedszerre érkeznek Magyarországra, most a Neked (Per te) című darabbal, amely március 16. és 19. között öt alkalommal lesz látható a Müpában.

Robin Ticciati vezényletével ad koncertet a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) február 24-én, 25-én és 27-én a Müpában, valamint február 27-én a Várkert Bazárban. A Müpában Richard Wagner Lohengrinjének előjátéka, Anton Bruckner VI. (A-dúr) szimfóniája és Richard Strauss II. (Esz-dúr) kürtversenye hangzik el Radovan Vlatkovic kürtszólista közreműködésével.

Bűvészet, mágia, varázslat, illúziók. Amióta világ a világ, mindenki szeret néhány percre hinni a csodákban, elképedve nézni olyan dolgokat, amelyek minden bizonnyal lehetetlenek, és mégis vannak olyan előadók, akik képesek véghez vinni ezeket. Ezt a csodavilágot idézi meg a Campona február közepétől március elejéig hétvégi rendezvényein.

campona_varazslat_masolata

Mozgalmas évet tudhat maga mögött a Group'n'Swing zenekar. A tavalyi évben ünnepelt tizedik évforduló, a rengeteg koncert, a közönség erőt és lendületet adó lelkesedése egyaránt komoly helyet követel magának a zenekar tagjainak emlékei között. Ezt a szüntelenül áradó szeretetet köszöni meg a zenekar a nemzetközi nőnap másnapján megrendezendő koncertjével.

Lehár Ferenc első nagy sikerű operettjét március 31-én mutatja be a Budapesti Operettszínház társulata Szabó Máté rendezésében. A szerelem diadalát hirdető, sok szálon futó, fordulatos, a férfi nemet erős kritikával illető történet főszerepeit alakító színészek a sajtótájékoztatón vörös rózsával kértek már előre elnézést női kollégáiktól a darab során majdan ellenük elkövetett bűnökért.

Képvetítéssel egybekötött felolvasásra, irodalmi estre és filmvetítésre is várják az érdeklődőket a Műcsarnokba. A programok a kiállításokhoz kapcsolódnak. A vendégek találkozhatnak Nagy András író-forgatókönyvíróval, Patak Márta író-műfordítóval és felidézhetik a képek és a versek kapcsán a 12 hónapot.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma