2016.02.27
Takács Erzsébet
Puklus Pétert a művész szcénában senkinek nem kell bemutatni. Németországban három kiállítása látható jelenleg, hivatalos a legjobbak közé a Paris Photora, az egyik, Berlinben kiállított anyagából készülő fotókönyvét pedig New Yorkban mutatják be. A Kultúra.hu-nak adott interjújában elmondta: közel áll hozzá a felfogás, hogy anélkül lehetnénk hősök, hogy lemondanánk saját magunkról.
DSC_3926-2_Copy

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre (MOME) 2000-ben vettek fel, de szinte rögtön nagy dilemmával találtad szemben magad.

Az első két évben szinte csak festettem. Mivel azonban fotó szakra vettek fel, egy ideig ugyan tolerálták, hogy a fotókipakolásra, amikor az értékelésekre szánt műveinket kellett megmutatnunk, festményeket és rajzokat vittem, de két év után jelezték, hogy ez kevés lesz. Nagy dilemmát jelentett, amikor szóltak: vagy változtatok, vagy meg kell, hogy buktassanak. Választanom kellett tehát egy médiumot, végül hosszas hezitálás után eldöntöttem, hogy maradok a fotónál, holott nagyon szerettem festeni.

 

Miért döntöttél az eredeti elképzelésed mellett?

Ez volt az a közeg, amelyben jól éreztem magam, az akkori fotós tanáraim mind olyan személyiségek voltak, akikkel szerettem volna folytatni a munkát. Az egyik vezető tanárom az a Kopek Gábor volt, aki később a MOME rektora lett, most pedig a berlini Collegium Hungaricum igazgatója. A mostani berlini kiállításaimnak személyesen és mint igazgató is támogatója, nagyon sokat köszönhetek tehát neki, hosszú távú együttműködés kezdődött azokkal az egyetemi évekkel. Leginkább az ő személye tartott a fotó szakon. Annyiban azonban segítette későbbi munkámat az akkori dilemma, hogy évekkel ezelőtt elengedtem a fotózás technikai kötöttségét. Ma már úgy tekintek magamra, mint egy képzőművészre, akinek a legfontosabb munkaterülete, médiuma a fotográfia, és annak ellenére nem tartom magam fotográfusnak, hogy képzett fotós vagyok.

 

Az egyetemi évek óta tehát elég nagy változáson esett át a művészeted. Milyen anyagokkal dolgozol?

Az aprócska rajzoktól az animációkig, a filmektől a szobrászat-installációig sok mindent felölel a művészetem. Festeni ugyan már nem szoktam, de a festészet is visszaköszön, csak másként: a festészeti tudás mint hagyomány, a kompozíciós elvek, a színek kezelése mind fontos része a munkámnak. Főleg a Másfél méter című első anyagomban található meg nagyon sok festészeti, művészettörténeti utalás. És hiába nem vagyok fotográfus, valamilyen módon minden munkám visszaköt a fotóhoz, bármilyen szobrot, installációt készítek, az alapjai között találni fotográfiai hivatkozást.

 

Számos hazai és nemzetközi kiállításon vagy túl. Mit jelent számodra egy-egy kiállításmegnyitó, az, hogy egy neves kiállítótérben láthatod viszont a munkáidat?

A kiállítás pillanatában nagyon fontos szituációja ez az életemnek, a munkásságomnak, de évekkel később már nincs akkora jelentősége. Egy-egy tárlat bekerül a rendszerbe, mint a létra következő foka, amely ahhoz kellett, hogy előrébb tudjak lépni. A szakmai előmenetel szempontjából azonban kiemelhető két kiállításom, és mindegyik Amszterdamhoz köthető. A Fotografiemuseum Amsterdamban (FOAM) 2013-ban rendezhettem önálló kiállítást, amelyre azóta is nagyon sokan hivatkoznak, és keresnek meg az ottani munkám alapján. A másik, hogy a szintén amszterdami Unseen fotófesztiválra és vásárra kaptam meghívást, ahova a kevésbé ismert művészeket és az őket képviselő galériákat hívják meg. Munkáimat az akkor még Hamburgban, ma már Berlinben székelő Robert Morat Galéria mutatta be. Ez jelentette számomra az első éles kereskedelmi szituációt, ahol a teljes anyagot kétszer is eladtuk, akkora volt ugyanis az érdeklődés, hogy a sorozatot még egyszer legyártottuk. Ez a fesztivál és vásár minden évben új arculattal jelentkezik, amelynek elkészítésére minden alkalommal más-más fiatal művészt kérnek fel. A tavalyi vásárnak én voltam a kiemelt művésze, aki elkészítette ezt a kampányanyagot, amely a nemzetközi hirdetésekben, a város több pontján, az újságokban is visszaköszönt.

 

DSC_3878-2_Copy


A düsseldorfi Conrads Galériában január 15-én New Works címmel, Berlinben február 6-án Unsafe to dance néven nyílt kiállításod, előtte pedig szintén Berlinben, Robert Morat galériájában a már említett Másfél méter című anyagodat mutattad be. Mit tud nyújtani egy ilyen hármas egység?

Ez a három kiállítás teljes retrospektív és jövőt bemutató helyzetet biztosít, ennek a véletlennek köszönhetően egy országon belül tudom megmutatni a múltat, a jelent és a jövőt.

Nagy szerepe volt egyébként a mostani sikerben annak, hogy a FOAM azonos nevű magazinjának évente kiadott, Talent nevet viselő őszi számában is megjelentek a munkáim. Ebben minden évben a világ tíz-tizenöt, számukra legérdekesebb 35 év alatti fotográfusát mutatják be, ebbe kerültem én bele első magyarként. A megtiszteltetésre pályázni lehet, és ugyan nem jár juttatásokkal, de a világ több pontján, több ezer példányszámban megjelenő újságban 10-20 oldalnyi fotót mutathattam meg. Ráadásul a FOAM keretében a felkért művészek beszélgetéseken vesznek részt, vagy éppen előadást tartanak, az én prezentációmat pedig látta az az Ann-Christin Bertrand, aki a berlini C/O Berlin új tehetségek felkutatásáért felelős kurátora. Ez a két intézmény, a C/O Berlin és a FOAM Európa legnevesebb fotókiállító helye a közintézmények sorában. Az előadásom után köszönt rám a kurátor és hívott meg kávézni, aminek a végén aztán elhívott Berlinbe egy fél évvel később tartandó workshopra, amely nagyon jól sikerült, a kapcsolatot pedig azóta is ápoljuk, fél évvel ezelőtt pedig jelezte, hogy szeretné bemutatni az éppen készülő anyagomat Berlinben. Ez azért is nagyszerű, mert motoszkált bennem, hogy milyen jó lenne egyszer a C/O Berlinben kiállítani.


Mit láthatnak a C/O Berlinbe látogatók?

A C/O Berlinben a közelmúltban született és a legfrissebb, még be nem fejezett munkáim láthatók. Kisebb részét teszi ki a Handbook to the Stars című anyag, amely bemutatja, hogyan működik az emberi agy, és hogy fotókon keresztül bemutatható-e ennek megkapó jellege. Az elképzelésem ugyanis az, hogy az emberi agy ugráló struktúrában működik. Ha rád nézek, akkor emlékeztetsz valakire, akiről eszembe jut egy tárgy, amelyről pedig egy szín. Ennek megfelelően a fotóanyag is ugrál, nem egy témát ölel fel, nem csak tájképek vagy csak portrék láthatók benne, hiszen több stílus és műfaj keveredik, mégis minden egymás mellett lévő kép között fellelhető kapcsolat, még akkor is, ha ránézésre nem egy műfajúak. Ezt az anyagot a Visegrádi Alap támogatásából Szlovákiában töltött idő alatt készítettem 2011-ben. Ezt követően adtam ki egyébként az első könyvemet, amely azóta is nagy sikernek örvend, és azóta is turnézik a világban. A kiállítás másik, nagyobb részével jelenleg is foglalkozom: az Egy harcos epikus szerelmi története című anyag kiindulópontja egy fiktív, kelet-közép-európai család 20. századi története. Valójában a környezetem különböző családjaiból jövő történeteket ötvözöm az én családi történeteimmel. Például egy zsidó család, ahol a nagymama Auschwitzból tért haza, vagy egy Erdélyből betelepült família története. Ebből én önkényesen emelek ki eseményeket, és kreálok újakat, szóval több, valós család nagyon különböző történetének egyvelegét idézi meg a munkám, a több, teljesen különböző nézőpontot gyúrom össze egy nagy közössé, amely ötvözés egyébként a kelet-közép-európai olvasztótégelynek is a sajátja. A végeredménynek ugyan konkrétan már nincs köze sem a 20. századhoz, sem Kelet-Közép-Európához, de annak elemei mégis fellelhetők. A cím pedig arra a közös tudatra épít, amely szerint történelmünk hősei olyan emberek voltak, akiknek hőssé válása szükségszerűen együtt járt a halálukkal. Dugovics Titusz, Dózsa György vagy Szenes Hanna, és még lehetne sorolni. Olyan emberek történetei, akik hőssé válásába szükségszerűen bele volt kódolva a bukás is. Az én történetem azonban arról szól, hogy akkor is hőssé tudsz válni, ha nem adod fel önmagadat, a családodat vagy a jövődet.

 

DSC_3956-2_Copy


Van ebben valamiféle elvágyódás olyan országok, népek felé, ahol a hőssé válás során nem akarnak elbukni az emberek?

Igen, hiszen sokkal közelebb áll hozzám az a nyugatról jövő szemlélet, mely szerint a bukásokból tanulni kell, és legközelebb ezek a tapasztalatok segítenek át minket a nehezebb döntéseken. Egyúttal ez azt is jelenti, hogy fontos legyen számunkra az a közösség, amely felnevelt, és amelybe érdemes energiát visszafektetni.

 

Te hol tanultad meg ezt a szemléletet? Kívülről úgy tűnik, egy folyamatosan felfelé ívelő karrierről beszélhetünk az esetedben.

Sokszor fordult elő, hogy valami nem úgy jött össze, ahogy elterveztem, de később mindig beigazolódott: az úgy volt jó. Mégis a tapasztalat leginkább abból származik, hogy van egy grafikai stúdióm, amely start up-szemlélettel működik: nincs irodánk, nincs munkaidőnk, az a fontos, hogy aki nekünk dolgozik, az az elvállalt munkát megoldja. Amikor 2005-ben végeztem a MOME-n, egy évre elmentem Párizsba új média designt tanulni, amikor pedig visszajöttem, elkezdtem a doktori iskolát, majd 2009-ben fejeztem be. Ugyan eltelt négy év, mégis úgy éreztem magam, mint egy frissdiplomás, aki nem tudja, miként legyen tovább. Annyit tudtam, hogy önálló művész szeretnék lenni, de kellett egy olyan helyzet, amelyből a bevételt meg lehet teremteni ehhez. Szerencsére ott voltam, amikor a Prezi elindult, az első tesztelők között, elmentem velük oktatni, majd eljutott odáig ez az egész, hogy alapítottam egy céget, amely preziket készít és prezikészítést oktat. Ez az egész szemlélet, a vállalkozói szellem segített a művészeti karrieremben is. Éppen a cégalapítás kapcsán jártam a CEU start up enterpreuner kurzusára: ott tanultam meg, hogy próbáljak okulni a hibámból és ne béklyóként fogjam fel a történteket.

 

Mivel foglalkozol még 2016-ban?

Augusztus közepére fejezem be az Egy harcos epikus szerelmi története című anyag fotózását, majd nekiállok a könyvtervezésnek, mely szeptemberben jelenik meg a New York Art Book Fairen, egy londoni könyvkiadó jóvoltából. Egyébként is igen jelentős szerepet játszanak a munkámban a könyvek, egy-egy kiadvánnyal érzem teljesen befejezettnek az adott munkát, egy könyvet ugyanis nem lehet bővíteni, míg egy kiállítás folyamatosan formálható, a weboldalak pedig még inkább könnyen átszerkeszthetőek. Ha azonban könyvben jelenik meg a munkám, már nem változtathatom meg a címüket, vagy nem tehetek be a többi mellé egy újabb darabot. Ráadásul a fotókönyvek erős boomját éljük, nem szabad kihagyni az ebben rejlő lehetőségeket. Novemberben pedig Prágában állítok ki, aminek egyelőre csak a témáját tudom és az nagyon izgalmasan hangzik: a klasszikus antik szobor és a kortárs fotográfia kapcsolata lesz a téma. Illetve a berlini galeristám, Robert Morat először visz el a Paris Photora, amely a kortárs fotó legfontosabb vására.



Takács Erzsébet


Fotó: Csákvári Zsigmond

bokoz_borito

2018.06.20

Koncertekkel, kiállításokkal, gasztronómiai és gyermekprogramokkal, vadásznappal várja az érdeklődőket a Bőköz-Ormánság Fesztivál. Magyarország egyik legszebb tájegységében augusztus 24. és 26. között már harmadik alkalommal rendezik meg az eseményt.

Kanyadiwebre16x9_masolata

2018.06.20

Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, író, műfordító, a nemzet művésze. „Minden szavával, egész lényével élte és hirdette a magyar verset, a nyelv zenéjének gyógyító erejét és a félelem nélküli életet” – így búcsúzott tőle Szabó T. Anna költő, Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője pedig úgy fogalmazott: versei mindennap velünk vannak.

1071

2018.06.20

Többek között Lajkó Félix, Szalóki Ági, a Ladánybene 27 és a Tudósok várják a közönséget a délvidéki magyarság legjelentősebb kulturális fesztiválján, a Dombos Festen, amelyet július 4. és 8. között tartanak a vajdasági Kishegyesen. A szervezők a magyar kultúrának, illetve a régiónak színvonalas és ritkán látott produkcióit hívták meg a rendezvényre.

Rekordszámú, 52 kiállító jelezte részvételét a székesfehérvári Tűzzel-Vassal Fesztiválra, amelynek középpontjában ezúttal a pásztorok, a pásztorélet bemutatása áll. Az idei évben szakmai konferencia is kapcsolódik a találkozóhoz, ahol a hagyományos magyar bicskaformákról, illetve a népi iparművészeti zsűrizés menetéről és jelentőségéről lesz szó.

Elbűvölő Sanghaj címmel egy héten át zajlott programsorozat a magyar fővárosban. A négy részből álló, június 19-én este lezárult eseményfolyam Sanghaj és Budapest kapcsolatait, illetve a kínai metropolisz kultúráját mutatta be az Ybl Budai Kreatív Házban. A programsorozat illeszkedett az Egy övezet, egy út elnevezéssel elindított kínai stratégiai kezdeményezés elindításának ötödik évfordulójához.

Átadta Budapest díszpolgári címeit Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés június 19-ei, ünnepi ülésén. Az elismerő címben nyolcan részesültek, akik a főváros életében jelentős, meghatározó szerepet töltenek be, kiemelkedő teljesítményükkel Magyarországnak, Budapestnek dicsőséget szereztek. Díszpolgári címet kapott többek között Horgas Eszter fuvolaművész, Horváth Károly (művésznevén Charlie) Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész és Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek tiszteletbeli örökös főzeneigazgatója, zenei főtanácsadója. A kitüntetés posztumusz díjazottja egyebek mellett Burger Barna fotóművész.

A Kelet Brass Band nevű formáció nyerte az utcazenészek ötnapos egri versenyét, a csapat egymillió forintos fődíjat kapott. A Karácsony János énekes, gitáros, zeneszerző, az LGT tagja, Gulyás László zeneiskolai igazgató, valamint Nagy Zoltán, az Eszterházy Károly Egyetem zenei tanszékének docense alkotta szakmai zsűri június 19-én este hirdette ki az eredményt.

Tiszavirág néven, a Tiszán júniusban zajló kérészrajzás apropóján, öt napon át tartó, kulturális-szabadidős programok sokaságát felvonultató fesztivál kezdődött június 19-én, Szolnok belvárosában. A hazai előadók közül színpadra lép egyebek mellett Jónás Vera, Pribojszki Mátyás, a Holy Chicks!, valamint az Aurevoir zenekar.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

20150704BGA_5861

Szemében izzó őrület, tüdejében annyi erő, hogy falakat renget, és zenekarával pillanatokon belül bennünket is megfertőz ezzel az ördöngös kabaréhangulattal. Ben Caplan és zenekara, a The Casual Smokers május 28-án visszatér a Dürer Kertbe!

Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája ezúttal egy szál zongorával, oldalán a csodálatos hangú Schoblocher Barbarával és Kiss Flórával varázsol romantikus hangulatot a Budapest Park oldalán lévő Nagyszünetbe május 21-én. Ezen a tavaszi estén a lágyabb, fülbe kúszó dallamok mellett szívbe karcoló zongorafutamokat is hallhatunk.

A világhírű Buena Vista Social Club sztárja, Eliades Ochoa gitáros, énekes a londoni Royal Albert Hall-beli koncertje után három nappal érkezik Budapestre! Az Akvárium Klubban április 28-án a magyar közönség is megtapasztalhatja, milyen is az a kubai fieszta: Grupo Patria zenekarával fülbemászó dallamokkal, vérpezsdítő ritmusokkal és kihagyhatatlan slágerekkel várja a közönséget.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma