2016.02.27
Takács Erzsébet
Puklus Pétert a művész szcénában senkinek nem kell bemutatni. Németországban három kiállítása látható jelenleg, hivatalos a legjobbak közé a Paris Photora, az egyik, Berlinben kiállított anyagából készülő fotókönyvét pedig New Yorkban mutatják be. A Kultúra.hu-nak adott interjújában elmondta: közel áll hozzá a felfogás, hogy anélkül lehetnénk hősök, hogy lemondanánk saját magunkról.
DSC_3926-2_Copy

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre (MOME) 2000-ben vettek fel, de szinte rögtön nagy dilemmával találtad szemben magad.

Az első két évben szinte csak festettem. Mivel azonban fotó szakra vettek fel, egy ideig ugyan tolerálták, hogy a fotókipakolásra, amikor az értékelésekre szánt műveinket kellett megmutatnunk, festményeket és rajzokat vittem, de két év után jelezték, hogy ez kevés lesz. Nagy dilemmát jelentett, amikor szóltak: vagy változtatok, vagy meg kell, hogy buktassanak. Választanom kellett tehát egy médiumot, végül hosszas hezitálás után eldöntöttem, hogy maradok a fotónál, holott nagyon szerettem festeni.

 

Miért döntöttél az eredeti elképzelésed mellett?

Ez volt az a közeg, amelyben jól éreztem magam, az akkori fotós tanáraim mind olyan személyiségek voltak, akikkel szerettem volna folytatni a munkát. Az egyik vezető tanárom az a Kopek Gábor volt, aki később a MOME rektora lett, most pedig a berlini Collegium Hungaricum igazgatója. A mostani berlini kiállításaimnak személyesen és mint igazgató is támogatója, nagyon sokat köszönhetek tehát neki, hosszú távú együttműködés kezdődött azokkal az egyetemi évekkel. Leginkább az ő személye tartott a fotó szakon. Annyiban azonban segítette későbbi munkámat az akkori dilemma, hogy évekkel ezelőtt elengedtem a fotózás technikai kötöttségét. Ma már úgy tekintek magamra, mint egy képzőművészre, akinek a legfontosabb munkaterülete, médiuma a fotográfia, és annak ellenére nem tartom magam fotográfusnak, hogy képzett fotós vagyok.

 

Az egyetemi évek óta tehát elég nagy változáson esett át a művészeted. Milyen anyagokkal dolgozol?

Az aprócska rajzoktól az animációkig, a filmektől a szobrászat-installációig sok mindent felölel a művészetem. Festeni ugyan már nem szoktam, de a festészet is visszaköszön, csak másként: a festészeti tudás mint hagyomány, a kompozíciós elvek, a színek kezelése mind fontos része a munkámnak. Főleg a Másfél méter című első anyagomban található meg nagyon sok festészeti, művészettörténeti utalás. És hiába nem vagyok fotográfus, valamilyen módon minden munkám visszaköt a fotóhoz, bármilyen szobrot, installációt készítek, az alapjai között találni fotográfiai hivatkozást.

 

Számos hazai és nemzetközi kiállításon vagy túl. Mit jelent számodra egy-egy kiállításmegnyitó, az, hogy egy neves kiállítótérben láthatod viszont a munkáidat?

A kiállítás pillanatában nagyon fontos szituációja ez az életemnek, a munkásságomnak, de évekkel később már nincs akkora jelentősége. Egy-egy tárlat bekerül a rendszerbe, mint a létra következő foka, amely ahhoz kellett, hogy előrébb tudjak lépni. A szakmai előmenetel szempontjából azonban kiemelhető két kiállításom, és mindegyik Amszterdamhoz köthető. A Fotografiemuseum Amsterdamban (FOAM) 2013-ban rendezhettem önálló kiállítást, amelyre azóta is nagyon sokan hivatkoznak, és keresnek meg az ottani munkám alapján. A másik, hogy a szintén amszterdami Unseen fotófesztiválra és vásárra kaptam meghívást, ahova a kevésbé ismert művészeket és az őket képviselő galériákat hívják meg. Munkáimat az akkor még Hamburgban, ma már Berlinben székelő Robert Morat Galéria mutatta be. Ez jelentette számomra az első éles kereskedelmi szituációt, ahol a teljes anyagot kétszer is eladtuk, akkora volt ugyanis az érdeklődés, hogy a sorozatot még egyszer legyártottuk. Ez a fesztivál és vásár minden évben új arculattal jelentkezik, amelynek elkészítésére minden alkalommal más-más fiatal művészt kérnek fel. A tavalyi vásárnak én voltam a kiemelt művésze, aki elkészítette ezt a kampányanyagot, amely a nemzetközi hirdetésekben, a város több pontján, az újságokban is visszaköszönt.

 

DSC_3878-2_Copy


A düsseldorfi Conrads Galériában január 15-én New Works címmel, Berlinben február 6-án Unsafe to dance néven nyílt kiállításod, előtte pedig szintén Berlinben, Robert Morat galériájában a már említett Másfél méter című anyagodat mutattad be. Mit tud nyújtani egy ilyen hármas egység?

Ez a három kiállítás teljes retrospektív és jövőt bemutató helyzetet biztosít, ennek a véletlennek köszönhetően egy országon belül tudom megmutatni a múltat, a jelent és a jövőt.

Nagy szerepe volt egyébként a mostani sikerben annak, hogy a FOAM azonos nevű magazinjának évente kiadott, Talent nevet viselő őszi számában is megjelentek a munkáim. Ebben minden évben a világ tíz-tizenöt, számukra legérdekesebb 35 év alatti fotográfusát mutatják be, ebbe kerültem én bele első magyarként. A megtiszteltetésre pályázni lehet, és ugyan nem jár juttatásokkal, de a világ több pontján, több ezer példányszámban megjelenő újságban 10-20 oldalnyi fotót mutathattam meg. Ráadásul a FOAM keretében a felkért művészek beszélgetéseken vesznek részt, vagy éppen előadást tartanak, az én prezentációmat pedig látta az az Ann-Christin Bertrand, aki a berlini C/O Berlin új tehetségek felkutatásáért felelős kurátora. Ez a két intézmény, a C/O Berlin és a FOAM Európa legnevesebb fotókiállító helye a közintézmények sorában. Az előadásom után köszönt rám a kurátor és hívott meg kávézni, aminek a végén aztán elhívott Berlinbe egy fél évvel később tartandó workshopra, amely nagyon jól sikerült, a kapcsolatot pedig azóta is ápoljuk, fél évvel ezelőtt pedig jelezte, hogy szeretné bemutatni az éppen készülő anyagomat Berlinben. Ez azért is nagyszerű, mert motoszkált bennem, hogy milyen jó lenne egyszer a C/O Berlinben kiállítani.


Mit láthatnak a C/O Berlinbe látogatók?

A C/O Berlinben a közelmúltban született és a legfrissebb, még be nem fejezett munkáim láthatók. Kisebb részét teszi ki a Handbook to the Stars című anyag, amely bemutatja, hogyan működik az emberi agy, és hogy fotókon keresztül bemutatható-e ennek megkapó jellege. Az elképzelésem ugyanis az, hogy az emberi agy ugráló struktúrában működik. Ha rád nézek, akkor emlékeztetsz valakire, akiről eszembe jut egy tárgy, amelyről pedig egy szín. Ennek megfelelően a fotóanyag is ugrál, nem egy témát ölel fel, nem csak tájképek vagy csak portrék láthatók benne, hiszen több stílus és műfaj keveredik, mégis minden egymás mellett lévő kép között fellelhető kapcsolat, még akkor is, ha ránézésre nem egy műfajúak. Ezt az anyagot a Visegrádi Alap támogatásából Szlovákiában töltött idő alatt készítettem 2011-ben. Ezt követően adtam ki egyébként az első könyvemet, amely azóta is nagy sikernek örvend, és azóta is turnézik a világban. A kiállítás másik, nagyobb részével jelenleg is foglalkozom: az Egy harcos epikus szerelmi története című anyag kiindulópontja egy fiktív, kelet-közép-európai család 20. századi története. Valójában a környezetem különböző családjaiból jövő történeteket ötvözöm az én családi történeteimmel. Például egy zsidó család, ahol a nagymama Auschwitzból tért haza, vagy egy Erdélyből betelepült família története. Ebből én önkényesen emelek ki eseményeket, és kreálok újakat, szóval több, valós család nagyon különböző történetének egyvelegét idézi meg a munkám, a több, teljesen különböző nézőpontot gyúrom össze egy nagy közössé, amely ötvözés egyébként a kelet-közép-európai olvasztótégelynek is a sajátja. A végeredménynek ugyan konkrétan már nincs köze sem a 20. századhoz, sem Kelet-Közép-Európához, de annak elemei mégis fellelhetők. A cím pedig arra a közös tudatra épít, amely szerint történelmünk hősei olyan emberek voltak, akiknek hőssé válása szükségszerűen együtt járt a halálukkal. Dugovics Titusz, Dózsa György vagy Szenes Hanna, és még lehetne sorolni. Olyan emberek történetei, akik hőssé válásába szükségszerűen bele volt kódolva a bukás is. Az én történetem azonban arról szól, hogy akkor is hőssé tudsz válni, ha nem adod fel önmagadat, a családodat vagy a jövődet.

 

DSC_3956-2_Copy


Van ebben valamiféle elvágyódás olyan országok, népek felé, ahol a hőssé válás során nem akarnak elbukni az emberek?

Igen, hiszen sokkal közelebb áll hozzám az a nyugatról jövő szemlélet, mely szerint a bukásokból tanulni kell, és legközelebb ezek a tapasztalatok segítenek át minket a nehezebb döntéseken. Egyúttal ez azt is jelenti, hogy fontos legyen számunkra az a közösség, amely felnevelt, és amelybe érdemes energiát visszafektetni.

 

Te hol tanultad meg ezt a szemléletet? Kívülről úgy tűnik, egy folyamatosan felfelé ívelő karrierről beszélhetünk az esetedben.

Sokszor fordult elő, hogy valami nem úgy jött össze, ahogy elterveztem, de később mindig beigazolódott: az úgy volt jó. Mégis a tapasztalat leginkább abból származik, hogy van egy grafikai stúdióm, amely start up-szemlélettel működik: nincs irodánk, nincs munkaidőnk, az a fontos, hogy aki nekünk dolgozik, az az elvállalt munkát megoldja. Amikor 2005-ben végeztem a MOME-n, egy évre elmentem Párizsba új média designt tanulni, amikor pedig visszajöttem, elkezdtem a doktori iskolát, majd 2009-ben fejeztem be. Ugyan eltelt négy év, mégis úgy éreztem magam, mint egy frissdiplomás, aki nem tudja, miként legyen tovább. Annyit tudtam, hogy önálló művész szeretnék lenni, de kellett egy olyan helyzet, amelyből a bevételt meg lehet teremteni ehhez. Szerencsére ott voltam, amikor a Prezi elindult, az első tesztelők között, elmentem velük oktatni, majd eljutott odáig ez az egész, hogy alapítottam egy céget, amely preziket készít és prezikészítést oktat. Ez az egész szemlélet, a vállalkozói szellem segített a művészeti karrieremben is. Éppen a cégalapítás kapcsán jártam a CEU start up enterpreuner kurzusára: ott tanultam meg, hogy próbáljak okulni a hibámból és ne béklyóként fogjam fel a történteket.

 

Mivel foglalkozol még 2016-ban?

Augusztus közepére fejezem be az Egy harcos epikus szerelmi története című anyag fotózását, majd nekiállok a könyvtervezésnek, mely szeptemberben jelenik meg a New York Art Book Fairen, egy londoni könyvkiadó jóvoltából. Egyébként is igen jelentős szerepet játszanak a munkámban a könyvek, egy-egy kiadvánnyal érzem teljesen befejezettnek az adott munkát, egy könyvet ugyanis nem lehet bővíteni, míg egy kiállítás folyamatosan formálható, a weboldalak pedig még inkább könnyen átszerkeszthetőek. Ha azonban könyvben jelenik meg a munkám, már nem változtathatom meg a címüket, vagy nem tehetek be a többi mellé egy újabb darabot. Ráadásul a fotókönyvek erős boomját éljük, nem szabad kihagyni az ebben rejlő lehetőségeket. Novemberben pedig Prágában állítok ki, aminek egyelőre csak a témáját tudom és az nagyon izgalmasan hangzik: a klasszikus antik szobor és a kortárs fotográfia kapcsolata lesz a téma. Illetve a berlini galeristám, Robert Morat először visz el a Paris Photora, amely a kortárs fotó legfontosabb vására.



Takács Erzsébet


Fotó: Csákvári Zsigmond

architecture-2942344_960_720

2017.11.17
Vajon a művészetek merítenek ma a keresztyén-keresztény értékrendből? Az egyházak hasonló kulturális szerepet töltenek be ma, mint korábban? Hogyan zajlana 2017-ben a reformáció? Vajon Luther Márton írna blogot és vitakozna Facebook-cseten vagy kommentekben? Dr. Szabó Előd vallástörténésszel a reformáció (kulturális) hatásairól beszélgettünk.

_D0A0632_Copy

2017.11.17

Mi köt össze két alkotót, akik eltérő művészeti ágak szerelmesei? Hogy mindketten szívesen tekintenek vissza a múltra, felidézve régebbi korok eszméit. Az Alkotóművészeti Szalon november 10-ei eseményén Árkossy István festőművész, grafikus, író és Csörsz Rumen István irodalomtörténész, zenész, a Musica Historica együttes művészeti vezetője volt a vendég.

Pilinszky-Janos-04

2017.11.17
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa összesen 110,3 millió forinttal támogatja tizenhat dokumentumfilm elkészítését a Magyar Média Mecenatúra Program keretein belül, az idei Ember Judit-pályázat második fordulójában. Dokumentumfilm készül például a székely Atlantiszról, a barátság és a szerelem megjelenéséről Pilinszky János költészetében és az ex-Malév-pilóták sorsáról is.

A XVIII. kerületi Kossuth tér átalakítása, valamint az Andrássy úti Hotel Moments kialakítása kapta meg az idén az Építész Kamara Építészeti Nívódíját, amelyet november 16-án adtak át Budapesten a FUGA Budapesti Építészeti Központban. „Ezek az épületek és intézmények mind-mind attól válnak különlegessé – az utókor számára is –, hogy az építészeti értékük mellett az épületek használói felé is komoly gesztust tesznek” – hívta fel a figyelmet Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a díjátadón.

Még több mint másfél hónapig, január 5-éig várják a jelentkezéseket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzőversenyére, amelyet Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából írtak ki. Egy szerző több pályaművet is benyújthat, de ezeket külön-külön kell beadni. A zeneszerzőversenyről bővebben a Zeneakadémia honlapján lehet tájékozódni.

Több magyar festő műve is szerepelt a Sotheby’s november 14-ei aukcióján Londonban, köztük Reigl Judit, Gyémánt László, Fajó János, Fényes Adolf, Vaszary János, Aba-Novák Vilmos, Kádár Béla, Victor Vasarely és Galambos Tamás munkái. Az aukciós ház A 20. századi művészet – Más távlatból címmel kelet-európai művészektől válogatott modern és kortárs munkákat.

Középiskolásoknak meghirdetett irodalmi versennyel, a Kortárs-díjak átadásával, valamint beszélgetős estekkel ünnepli fennállásának 60. évét a Kortárs irodalmi és művészeti folyóirat. A papíralapú Kortárs mellett, teljesen különálló szerkesztőséggel már hat éve működik a folyóirat online kiadása, amely nagy hangsúlyt fektet a fiatal, 25 és 40 év közötti generáció megszólítására.

Fontos tudományos eredményekkel szolgáltak az egri vár területén az elmúlt két évben a Modern Városok Programja keretében elvégzett próba- és megelőző feltárások, amelyek során Árpád-kori épületmaradványok is előkerültek. Megtalálták a 11. században épült első püspöki rezidencia maradványait, az ennek helyére épült kápolna és a mellette létrehozott püspöki palotát, valamint káptalani kolostor falait is.

Ipari és háztartási hulladékokból épített hangszerek? Utánozhatatlanul bravúros kísérleti koncertek? Slagszaxofon, biciklidob, hangburgerek? Egy évtizede foglalkozik speciális hangkeltő eszközök építésével a Bélaműhely Sound Art. Csácsúcsicsó című lemezükön egyaránt szerepelnek egyedi hangszerelésű technoszámok és versfeldolgozások, születésnapi koncertjükön pedig fellép a Soharóza kórus is.

belamuhely

Folytatódik a Pannon Filharmonikusok E.ON-koncertsorozata a Müpában: a tánc négy arcát bemutató hangversenyen a közönség stíluson és korokon átívelő műsort hallgathat meg a Pannon Filharmonikusok előadásában november 17-én 19:30 órai kezdettel. A koncert négy zeneművén keresztül az élet, a halál, a csábító és a tenger hívja táncba a hallgatóságot. Az esten szólistaként Bogányi Gergely zongoraművész áll színpadra, míg a zenekart Cristian Mandeal dirigálja.

Kutyák és istenek, erőszak és bűn, elfogadás és kiszolgáltatottság: ismét látható Mundruczó Kornél és a Proton Színház Szégyen című előadása október 30-án, 31-én és november 1-jén a Trafóban. Az előadás most különösen aktuális, hiszen a nők elleni erőszak és a faji diszkrimináció egyszerre jelenik meg J. M. Coetzee azonos című regényének színpadi adaptációjában. Érdekesség, hogy a cannes-i filmfesztiválon fődíjat nyert Fehér Isten című film egyik előzménye a 2012-ben született előadás. A produkció 70. előadása november 1-jén lesz.

Az első Fair Play Napon, október 26-án zenei alkotók, előadóművészek hívják fel a közönség figyelmét arra, hogy digitalizálódó világunkban egyre fontosabb a fair play, a zenészek anyagi és erkölcsi megbecsülése. A zenei produkciók létrejöttéhez ugyanúgy anyagi erőforrások kellenek, mint bármely hétköznapi termék előállításához, melyekért a fogyasztók pénzt adnak. A ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért kezdeményezésére létrejövő Fair Play Nap a tudatos, fair zenefogyasztás szükségességére hívja fel a figyelmet.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma