2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2018.09.20

Idén 45. alkalommal osztják ki a Diák Oscar-díjat (Student Academy Award): a nemzetközi fikciós rövidfilm kategóriában bejutott a díjazottak közé a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SzFE) mesterszakán diplomázó rendező, Kovács István legújabb alkotása, az Ostrom. Az alkotók szeptember 20-án sajtótájékoztatón meséltek örömükről.

Az Ostrom című rövidfilmnek hat másik produkcióval kellett versenyeznie azért, hogy bekerüljön a legjobb háromba. Az majd csak október 11-én Los Angeles-ben az Amerikai Filmakadémia Samuel Goldwyn Theater-jében megrendezendő díjátadón derül ki, hogy a fiatal magyar rendező az Arany, az Ezüst vagy a Bronz Diák Oscar-díj büszke tulajdonosa lesz, az SzFE közössége azonban már így is mérhetetlenül büszke. „István kiváló tanítvány volt, akire nagyon büszkék lehetünk” – fogalmazta meg Kovács István egyetemi mestere, Szász János rendező, hozzátéve: „különleges hallgató volt, aki minden műfajt kipróbált. Tudatosan és mérhetetlen szorgalommal készült erre a pályára, szóval ez egy »normális pillanat«. Nem is számíthattunk másra.”


_D0A8999_Copy
Janisch Attila és Kovács István

 

Janisch Attila filmrendező, forgatókönyvíró, egyetemi tanár hozzáfűzte: bár csak másodszorra vették fel Kovács Istvánt, már az akkori felvételi filmje is egyéni hangjáról árulkodott. „Az első vizsgafilmje pedig robbanásszerű fejlődést mutatott. Azt mondhatom, hogy István olyan rendező hallgató volt, aki mindenféle stílusban igyekezett megtalálni magát. És ez sikerült is neki.” Enyedi Ildikó, aki az SzFE mesterszakán Kovács István osztályfőnöke volt, elmondta: nagy öröm látni, amikor egy ilyen munka elkészül. „Istvánék osztálya jó példa arra, milyen csodák születhetnek abból, ha tehetséges és szorgalmas emberek együtt dolgoznak” – jegyezte meg, majd azt is elárulta, hogy az SzFE tanárokból és diákokból álló közössége valójában olyan, mint egy család. „Tényleg, családként működik ez az iskola.”


_D0A9128_Copy
Enyedi Ildikó

 

Kovács István, az Ostrom rendezője egyetértését fejezte ki és így fogalmazott: „mindent, amit tudok, ezektől a mesterektől tanultam meg és a mai napig élő kapcsolatot ápolok mindannyiukkal. Úgy vélem, az iskola családi jellege is hozzájárul a diákok sikereihez. A sok támogatás abban segít minket, hogy egyre jobbak legyünk.” A díjról szólva elmondta: bár a rendezőt általában előtérbe helyezik, ő szeretné kiemelni alkotótársait. „A stáb tagjait itt, az SzFE-n ismertem meg, és az elmúlt években mindent együtt csináltunk. Nagyon boldog vagyok, hogy ők is jönnek velem az október 11-ei díjátadóra.” „Remélem, hogy ezzel a stábbal még sok filmet készítünk együtt” – tette hozzá Gasztonyi Kálmán forgatókönyvíró.


_D0A9193_Copy
Kovács István

 

Az Ostrom a 32 éves Kovács István diplomafilmje az SzFE mesterszakán. Kovács István korábbi, Betonzaj című rendezésével hívta fel magára a figyelmet, tavaly pedig az első világháborús Szürke senkik című tévéfilmje elnyerte a Legjobb tévéfilm, a Legjobb rendező és a Legjobb főszereplőnek járó Magyar Filmdíjat. Az Ostrom az Inforg–M&M Film (Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Alföldi Nóra producerek) és az SzFE (Bosnyák Miklós producer) gyártásában, a Film Force Team (Hutlassa Tamás, Hutlassa Barna producerek), a Filmfabriq (Osváth Gábor producer) és a Vision Team koprodukciójában készült. A forgatókönyvet Gasztonyi Kálmán írta, az operatőr Dévényi Zoltán, a vágó Duszka Péter Gábor, a látványtervező Rajk László, a hangmérnök Balázs Gábor volt. Az Ostrom a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült.


_D0A9053_Copy

 

A 23 perces film 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. Főhőse egy magányos bosnyák nő, aki elindul, hogy vizet találjon magának, és végre hajat mosson a várva várt randevúja előtt. Életveszélyes terve végrehajtásától sem a szomszédjai, sem a mesterlövészek nem tudják eltántorítani. A Budapesten és Kiskunlacházán forgatott film főbb szerepeiben Vedrana Bozinovic, Mirela Lambic, Radoje Cupic, Nenad Pecinar bosnyák színészek mellett Trill Zsolt és Keszég László látható. Az Ostrom nemzetközi premierje a szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában volt nyáron; itthon először a Friss Hús fesztivál mutatta be, ahol a zsűri elismerő oklevelét, és nemrég a BuSho fesztiválon a legjobb magyar rövidfilm díját nyerte el.


_D0A9163_Copy
Kis Hajni

 

Az Amerikai Filmakadémia Diák Oscar-díjaira idén összesen 1582 nevezés érkezett. Ezek közül összesen hét kategóriában 39 film versenyez a végső győzelemért. Egyedülálló teljesítmény, hogy az elmúlt két évben a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzőseinek két filmje is bejutott a legjobbak közé: 2016-ban a Kis Hajni által jegyzett Szép alak, tavaly pedig Freund Ádám rendezése, a Földiek volt végig versenyben. Kis Hajni a sajtótájékoztatón elmesélte, hogy jelenleg a Filmalap Inkubátor Programjában fejleszti az első nagyjátékfilmjét. Freund Ádám szintén az első nagyjátékfilmjére készül, erről azonban nem árult el részleteket, csak annyit mondott: „még az írás fázisában vagyunk”. Ahogy Kis Hajni, úgy ő is köszönettel illette egykori tanárait, majd így zárta: „nagyon büszkék vagyunk Istvánra”. A sajtótájékoztatót követően levetítették az Ostrom című filmet, melyet látva azt éreztük, Freund Ádám bizony a mi szívünkből is szólt.

 

Kultúra.hu

Fotó: Csákvári Zsigmond

42580267_2288242904522732_6055413299015581696_o

2019.07.18

Az év egyik legjobban várt kulturális eseményének számító Művészetek Völgye reddezvényei közt a környezetvédelmi workshopoktól kezdve a zenés irodalmi programokon át a külföldi és hazai előadók koncertjéig szinte bármi megtalálható, amit egy jó fesztiváltól elvárnánk. Íme néhány.

Javor_Piroska_75_R
2019.07.18

A szentendrei ÚjMűhely Galériában Jávor Piroska: Hetvenöt címmel nyílt július 17-én kiállítás, mely a festőművésznő 2004 és 2019 között készült „születésnapi képei” mellett a tizenöt évet reprezentáló alkotásait mutatja be.

Fischl_Monika_R

2019.07.18

A Budapesti Operettszínházban az évad női főszereplőjévé Fischl Mónikát választották Fényes Szabolcs Maya című operettjében nyújtott alakításáért. A művésznő épp csak túlvan a Vidnyánszky Attila rendezésében bemutatott Csárdáskirálynőn, gőzerővel készül a Budavári Palotakoncertekre. Az ősszel a kőszínházban is debütáló örökzöld főszerepe, Vereczki Szilvia nem ismeretlen feladat a számára, hiszen 2009-es alakításáért Artisjus-díjat nyert.

Az önéletrajzi ihletésű Copperfield Dávid 1849-50-ben sorozat formájában jelent meg, és Dickens a kedvenc művének tartotta. A filmet, amelynek világpremierje a londoni fesztivál előtt, Torontóban lesz, Armando Iannucci rendezte, a főszerepet Dev Patel alakítja. A sztárszereposztásban helyet kapott Hugh Laurie, Peter Capaldi és Gwendoline Christie is. A skót rendező korábban a Sztálin halála című játékfilmmel és Az alelnök című sorozattal hívta fel magára a figyelmet. Jelenleg egy új sci-fi szatíra-sorozaton dolgozik. A Copperfield Dávidból korábban nyolc játékfilm született. Három televíziós feldolgozást is megért, legutóbb 1999-ben a BBC forgatta le Daniel Radcliffe főszereplésével, akiből később a Harry Potter-sztár lett. A 63. Londoni Filmfesztivált 2019. október 2. és 13. között rendezik meg.

Első alkalommal találtak kilencezer éves, újkőkori ekkora települést Izraelben, amely egyben az egész világon is ritkaságnak tekinthető. Az archeológusok többek között vadászathoz használt több ezer nyílhegyet találtak, favágáshoz használt fejszékre, késekre, ékszerekre, szobrocskákra, valamint elsősorban hüvelyeseket és lencsét tároló raktárakra bukkantak. Több helyiséges, élelmet tároló építményekre leltek, valamint jelentős közösségi épületekre, melyek rituális célokat szolgálhattak. A vakolt, többfelé szigetelt és padlóval ellátott kőépítmények között sikátorok vezettek, ami fejlett településtervezése utal. A megtalált tárgyak alapján már kilencezer évvel ezelőtt is kereskedelmi kapcsolatban állhattak az emberek távoli tájakkal. A fejlett raktározási technika pedig intenzív mezőgazdálkodásra is utal.

Rekordszámújelölést kapott a legrangosabb amerikai televíziós elismerésre, az Emmy-díjra a Trónok harca című sorozat nyolcadik évada. Az idén befejeződött drámasorozat ezzel megelőzte a korábbi csúcstartót, az ABC televízió New York rendőrei című sorozatát, amely 1994-ben az első évadával 27 jelölést zsebelt be. A fantasyszériának idén a Better Call Saul, a Bodyguard, a Megszállottak viadala, az Ozark, a Póz, a Succession és a Rólunk szól című drámasorozatokkal kell összemérnie erejét, míg a vígjátékszériák mezőnyében a Barry, a Fleabag, A jó hely, a The Marvelous Mrs. Maisel, a Russian Doll, a Schitt's Creek és Az alelnök csap össze. A korlátozott epizódszámú sorozatok közül a Csernobil, a Szökés Dannemorából, a Fosse/Verdon, az Éles tárgyak és a When They See Us esélyes a díjra. Az Emmy-díjakat szeptember 22-én adják át Los Angelesben.

Az önkéntes munka különböző területeken kínál tapasztalatszerzési lehetőségeket, legyen az a beengedés segítése, a programhelyszíneken folyó munka támogatása, a kempingek vendégeinek tájékoztatása vagy a fesztivál környezetvédelmi feladatainak ellátása. Az önkéntesek napi 6 óra munkáért Sziget bérletet, napi egy melegétkezést és önkéntes pólót kapnak, valamint egy remek közösség tagjaként vehetnek részt a fesztiválon. Idén közel 100 feladatkör betöltésére várják a jelentkezőket. Jelentkezés a fesztivalonkentes.hu oldalon.

A Budapest Design Map a fővárosi designélet legátfogóbb kalauza. A térkép segítségével a város 150 izgalmas designhelyszíne kereshető fel. A feltüntetett pontok között elsősorban magyar designerek üzletei, bemutatótermei, műhelyei, galériák kaptak helyet, de szerepelnek rajta nemzetközi designbútor-forgalmazók, vásárok, speciális tanműhelyek és egyéb helyszínek is.

Palóc Hagyományéltető Napokat, benne Szent Anna tiszteletére tartott búcsút rendeznek a Nógrád megyei Balassagyarmaton péntektől vasárnapig.

paloc

Ausztrália és Madagaszkár élővilágát és kultúráját bemutató késő esti és éjszakai programokkal várják szombaton a látogatókat a Szegedi Vadasparkban. Az idén harmincéves Szegedi Vadaspark nyári rendezvényein egy-egy térség élővilágára hívják föl a látogatók figyelmét. Madagaszkár és Ausztrália abban közösek, hogy teljesen egyedülálló, endemikus élőlények fejlődtek és maradtak fenn elkülönült területükön. Az ismeretterjesztő rendezvényen ezekről a fajokról tudhatnak meg többet a vendégek.

Ismeretterjesztő előadással, középkori fegyver- és harci bemutatóval, apródiskolával, gyermekprogramokkal, táncházzal emlékeznek a nándorfehérvári diadalra a szegedi ferences rendház szomszédságában a Mátyás téren július 19-20-án.

Július 19-én kezdődik a 27. Váci Világi Vigalom, a város és a Dunakanyar egyik legrangosabb kulturális eseménye. Az ingyenes fesztiválon külföldi és magyar előadók is fellépnek.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma