15_eves

2019.05.10

A Magyar Állami Népi Együttes különleges bemutatóra készül május 10-én. Az Ezerarcú Délvidék a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be a Délvidéken élő népek sokszínű hagyományos kultúráját. Csermák Zoltán a próbák szünetében kereste fel Mihályi Gábort, az együttes vezetőjét.

Ezerarcu_Delvidek_2
Ezerarcú Délvidék
Fotó: MTI


A mostani bemutató egy hosszabb munkaprogram negyedik állomása.

A Magyar Állami Népi Együttes egyik legfontosabb küldetésének tekinti a határon túli területek táncos-zenei hagyományainak színpadra állítását. A folyamat vége felé járunk, amelynek nyomán lassan körüljártuk a Kárpát-medencét. Egy antológia jellegű válogatás készült Felvidék kultúrájáról Kincses Felvidék címen, majd ezt követte a Megidézett Kárpátalja. Erdélyt Az örök Kalotaszeg és az Édeskeserű mutatta be: míg az előbbi egy kisebb tájegység tradícióját képviselte, addig az utóbbi szinte a teljes erdélyi tánc és zenei hagyomány lenyomata.


magyar-allami-nepi-egyuttes-kincses-felvidek-original-80369
Kincses Felvidék
Fotó forrása: Állami Népi Együttes


Hogyan foglalná össze a délvidéki előadás koncepcióját?

Délvidéken is folytatjuk a korábbi összeállítások szellemiségét: nemcsak az ott élő magyarok, hanem a velük együtt élő különböző nemzetiségek kultúráját is ugyanolyan erővel és érzékenységgel jelenítjük meg a színpadon. Igen, azt gondoljuk a tradícióról és a teljes magyar kultúráról, hogy Szent István országában a nemzetiségek évszázadokig éltek együtt, hatással voltak egymás hagyományaira, és egyben gyarapították is a másikat.


Ezerarcu_Delvidek_1
Ezerarcú Délvidék
Fotó: MTI


Ez a sokszínűség miként jelenik meg a színpadon?

Nagyon nagy területet kellett figyelembe venni. Természetesen a műsor gerincét a délvidéki magyarság táncai adják, szám szerint négyet válogattunk ki. Emellett a jelen uralkodó nemzeteinek, a szerbeknek és a horvátoknak a tánchagyományait is bemutatjuk. Ezen kívül a románok táncaiból is idézünk, valamint sváb és cigány táncok is helyet kapnak a válogatásban, de megemlékezünk az ott élő bukovinai székelyekről is. Minden előadás színpadra állítása csapatmunka eredménye. Ebben a műsorban két fiatal alkotót mindenképpen ki kell emelnem: Kocsis Enikőt és Fitos Dezsőt, akik más egyebek mellett a koreográfiákat is jegyzik.


b_mihalyi-1-
Mihályi Gábor
Fotó: Csermák Zoltán

 

Március elején egy egész napos programmal mutatkozott be a Vajdaság a Hagyományok Házában. Részt vett a rendezvényen?

Természetesen. Erős szakmai szálakkal kötődünk az ottani együttesekhez. Nagyon dinamikus és fiatal csapatok dolgoznak Délvidéken, mindig öröm látni produkcióikat. Amikor arra járok, megtekintem munkájukat, s ha itt lépnek fel, akkor is találkozunk; egyszóval részese vagyok az ünnepeiknek. Az említett bemutatkozás zárásaként is egy kiváló előadásnak lehettünk tanúi, a hagyományokból fakadó erényt hűen állították színpadra. A tánckultúra két legfontosabb elemében a virtuozitásban és a lélekben is sokat nyújtottak.

 

Ezerarcu_Delvidek__3
Ezerarcú Délvidék
Fotó: MTI


Említette, hogy nagyjából bezárult a Kárpát-medencét reprezentáló kör, de még nem beszéltünk Szlavóniáról, Burgenlandról és Muravidékről.

A délvidéki összeállítás nem kizárólag a Vajdaságot öleli fel, a mai Horvátország területén élő magyarság is megjelenik, s Muravidéket is érintjük egy-egy zenével és tánccal. Ezeken túl dél-alföldi és dél-dunántúli táncok is színpadra kerülnek, hiszen a trianoni határok jelen előadásban sem vehetőek figyelembe. Valóban, Burgenlandra is figyelmet kell fordítani, hiszen ott is élnek magyarok. Ez viszont nehezebb feladatnak mutatkozik, hiszen az ottani hagyományos táncok erősen a feledés homályába vesztek.

 

Ezerarcu_Delvidek__4
Ezerarcú Délvidék
Fotó: MTI


Két év múlva ünneplik megalapításuk hetvenedik évfordulóját. Mi maradt meg a megálmodó, Rábai Miklós örökségéből?

Egy felelős vezetőnek az identitását többféle forrásból kell merítenie. Elsősorban az ezeréves hagyományból kell töltekeznie, emellett figyelembe kell vennie a színpadi néptánc történetét éppúgy, mint a saját együttesének történetét is. Változott a világ, az akkori világsikerű koreográfiák a mai mindennapokban már nem használhatók. Ez egy korai időszak volt, Rábai az akkor rendelkezésére álló ismeretek, történelmi és néprajzi háttér birtokában nyújtotta tudása legjavát. Viszont a kiváló koreográfus még nem támaszkodhatott azokra a kutatásokra, amelynek vezéralakja Martin György volt. Vezérelvemnek tartom, hogy új kérdésekre új válaszokat kell adnunk. Azonban, minden jeles ünnep, így a már említett évforduló is kiváló alkalmat adhat a múlt felidézésére, tisztelgésre az elődök előtt.


magyar-allami-nepi-egyuttes-liszt-mozaikok-original-134797
Liszt-mozaikok
Fotó forrása: Állami Népi Együttes


Kodály Zoltán híres művét, a Kállai kettőst az Együttes énekkarának írta. Az énekkar korábbi kiválásával a vokális kultúra szenvedett csorbát?

Nagyon sajnálom, hogy 1985-ben az énekkart leválasztották az Együttesről. Meggyőződésem, hogy egy néptánc előadásban az éneknek egyenrangú szerepe van. Viszont, a saját magam eszközeivel próbálom a kérdést megoldani; évekkel ezelőtt elindítottam egy szisztematikus énekképzést a táncosok számára. Sikeresen, az ebben résztvevők teljes természetességgel szólaltatnak meg ma már kórusműveket. Így például a Tánckánon Hommage à Kodály Zoltán című előadásunkat a zeneszerző Esti dalával zárjuk. Az októberben bemutatott Liszt mozaikok előadásban pedig Liszt Ferenc Laudate Dominum című művét az együttes művészei együtt éneklik a Szent Efrém Férfikarral.

 

Forrás: muzsa.sk

KAD_Kultura_596x90_002

orosz_akos_a_szokes_600x413

2019.08.18

Törekszik arra, hogy ne másokhoz mérje magát, és nem érdeklik a zajos sikerek; a lényeg, hogy azt csinálja, amit szeret. Orosz Ákos éppen ezért rengeteg dolgot csinál: játszik, rendez, forgat és a zenekara útját egyengeti. Idén Kaszás Attila-díjra jelölték; gyerekként már állt egy színpadon a tizenkét éve elhunyt művésszel, és most maga is a Vígszínház csapatát erősíti.

Korniss_szeki_asszony

2019.08.18

Megnyílt Korniss Péter Változások című fotókiállítása szombaton a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban. A kiállításba beválogatott, 1967 és 2017 között készült fényképek az elkerülhetetlen változást mutatják be.

szir_001

2019.08.17

Mivel hat legmélyebben egy háború, ha nem azzal, hogy a számok és adatok mellett arcot, arcokat kap? Hogy testközelbe kerül, megérint. Az augusztus 14-én a Párbeszéd Házában Aleppo. Háború. Újjászületés – A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szíriában címmel nyílt páros fotókiállítás a szíriai háborúba visz el.

Leonardo közismerten hosszú idő alatt fejezte be képeit. A Sziklás madonnán két periódusban is dolgozott, 1491 és 1499 között, majd 1506 és 1508 között. Egy korábbi, 2005-ben elvégzett vizsgálat kiderítette, hogy eredetileg más pózban akarta megfesteni a madonnát, de további változtatásokra nem derült fény. A legújabb technológiának köszönhetően sikerült újabb vázlatot is felfedezni a festékréteg alatt, a tárlat látogatói most ezt is megismerhetik.

A zsiráfborjú augusztus 15-én jött a világra, az állatorvos és a gondozók több mint két órán keresztül segítették Ganzit, az anyaállatot a nehéz, ám végül sikeres ellésben. Az egészséges borjú több mint másfél méter magas, súlya 50-60 kilogramm körül van. A kis zsiráf egyelőre a zsiráfházban tölti napjait, a látogatók csak később láthatják Magyarország legnagyobb, mintegy kéthektáros Afrika-szavanna kifutójában szélesszájú orrszarvúk, zebrák, struccok és antilopok között.

Egy amerikai kutatócsoport sikeresen fejlesztett ki egy módszert, melynek segítségével megsütötték az egyiptomi leletekből kivont kovásszal az egykori piramisépítők kenyerét. Az ötletadó Seamus Blackley fizikus, az Xbox atyja volt, aki szabadidejében szívesen kísérletezik vadkovászból készült kenyerekkel. A Queenslandi Egyetem régészével és az Iowai Egyetem mikrobiológusával kezdett ősi mikroorganizmusok után kutatni, majd egy speciális eljárással az ókori agyagedényekben fennmaradt maradványok mintáiból kovászt nyertek ki, amellyel nemrégiben sikerült kenyeret készíteni. Az ősi tárolóedényekben talált szerves anyagok nyomainak elemzése sokat elárulhat a letűnt korok étrendjéről és életmódjáról.

A különleges szerkezetekkel ellátott Aston Martin DB5 sportkocsi 6,385 millió dollárért kelt el a kaliforniai Montereyben. Az ezüstszürke autó egyetlen Bond-filmben sem bukkant fel, de megegyezik azzal, amelyet 007 a Goldfingerben (1964) és a Tűzgolyóban (1965) vezetett. A brit titkosügynök számára 13 módosítást hajtottak végre a kocsin, sárvédőibe gépfegyvereket szereltek, keréktárcsáiban gumilyukasztók bújnak meg, hátsó ablakát fel-le húzható golyóálló ernyő védi.

Több mint százezer éves erdei őselefánt maradványait találták meg a második varsói metróvonal építése közben. A 115-130 ezer évvel ezelőtt élt nőstény mintegy hét tonnás lehetett, medence- és lábszárcsontjaira hat méterrel a felszín alatt bukkantak rá. Utoljára az 1960-as években történt hasonló felfedezés Lengyelországban, a most előkerült csontmaradványokat a helyszínen állítják majd ki egy üvegvitrinben.

Orgona-mesterkurzuson vehetnek részt az érdeklődők Szathmáry Zsigmond professzor vezetésével Debrecenben és Hajdúböszörményben hétfőn és kedden, a kurzus első napja ünnepi orgonaesttel zárul a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. és a Hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Központ támogatásával.

Szathmary_Zsigmond

A házaspár levelezéséből láthat előadást a közönség augusztus 18-án este a Zsámbéki Romtemplomnál.

Ma kezdődik és három napon át tart a Koronázási Szertartásjáték Székesfehérváron, ahol IV. Béla koronázása elevenedik meg.

Augusztus 17-én kezdődik Tatán a barokk zenei fesztivál, az egyhetes rendezvénysorozat programjában többször közreműködnek az ugyanebben az időben zajló Schiffer Ervin Nemzetközi Zenei Mesterkurzus hallgatói.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma