2017. január 19.
Célzó
DSC_9523_Copy

A „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév során nem csupán egy közösség jött létre, hanem egy mozgalom, melynek célja, hogy nem hagyjuk a történelmi értékeinket elveszni, hanem felkutatjuk és áthagyományozzuk azokat a következő nemzedékekre” – hangzott el az Emlékpajzs Szigetvárnak című kötet bemutatóján december 14-én a Litea Könyvesbolt és Teázóban, a budai Várban.

2016.01.07
Polgári Lilla

Január 10-én érkezik a Duna Televízió műsorán a Csak színház és más semmi című sorozatot. Divinyi Réka és Goda Krisztina forgatókönyvéből készült dramedy egy társulat szövevényes viszonyait mutatja be hat epizódon keresztül. A főszerepekben Csányi Sándort, Shell Juditot, Szervét Tibort és Szávai Viktóriát láthatjuk.

A 2005-ös Csak szex és más semmi folytatásaként is felfogható az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója. A Csak színház és más semmi is ugyanúgy – értelemszerűen – a színházi életet és viszonyokat mutatja be, ahogyan egy új darabra készülnek, az olvasópróbáktól a premierig. A Csak szexhez hasonlóan Divinyi Réka és Goda Krisztina felelt a forgatókönyvért, Nagypál Orsi és Miklauzic Bence pedig közösen rendezték a részeket. A forgatás 65 napig tartott tavaly nyáron, először autentikusan a Thália Színházban, majd pedig a szabadtéri jeleneteket vették fel.


vecsei_mikecz


A hatrészes sorozat első két epizódját január 6-án vetítették le a sajtó munkatársainak az Art+ Cinemában. Alinda, a díva (Schell Judit) visszatér a Komédiás Színházba, ahol volt párja, Barnabás (Csányi Sándor) új darabot rendez. Alinda minden eszközt bevet, hogy újra együtt legyenek, ám a helyzetet bonyolítja a produkció főszerepét játszó Lili (Mikecz Estilla), aki egyben Barnabás barátnője is. Közben a fiatal Nóra (Lovas Rozi) öltöztetőként próbál bizonyítani a társulatban, miközben párja, Zsolt (Géczi Zoltán) pletykák, konfliktusok továbbítását várja el tőle. A harmadik szálon Dénes (Szervét Tibor) és felesége, a dramaturgként dolgozó Petra (Szávai Viktória) kapcsolata bonyolódik, mikor az írói válságban lévő nőre felfigyel a restuarátorként dolgozó, jóval fiatalabb Dániel (Fehér Tibor).


schell_szervet_retus


A közismert és fiatal színészeket egyaránt felvonultató gárdáról Nagypál Orsi így nyilatkozott: „Nekünk rendezőknek az volt a legfontosabb szempont, hogy olyan színészekkel dolgozzunk, akik meg tudják valósítani az általunk megálmodott szerepeket.”


A sajtóvetítés utáni pódiumbeszélgetésen Goda Krisztina, Divinyi Réka, Nagypál Orsi és Miklauzic Bence elmondták, hogy dramedy-ként tekintenek a produkcióra, amelyet elsősorban a női közönségnek szánnak. Kálomista Gábor elmondta, régóta tervezte, hogy Goda Krisztinával a televíziós műfajokban is kipróbálják magukat: „Amikor Magyarország vezető színészei vesznek részt egy minőségileg kifogástalan sorozatban alátámasztja azt, hogy mozgóképkultúrában mennyire fontos lett a televíziós. Egyre több ilyen produkciónak kellene készülnie, de szerencsére már most is találhatunk kiemelkedő alkotásokat, amelyek nagy hiányt töltenek be – a nézők igényeit is kielégítve.”


csanyi_sanyi_retus


Divinyi Réka elmondta, hogy bár Goda Krisztinával mindketten dolgoztak már színházban, nem a kulisszatitkok bemutatása volt az elsődleges szempont: „Egy romantikus, szórakoztató történetet akartunk elmesélni, így kicsit mindenki erősebb vonásokkal rendelkezik és sokkal meredekebb szituációkba kerülnek, mint egy valódi társulatban. Ugyanakkor 6-7 hétig tart általában egy próbafolyamat a bemutatóig, ennek a struktúrának megfelelően írtuk meg a hat epizódot.”


A Csak színház és más semmi január 10-én debütál a Duna Televízió műsorán.


Fotók: Megafilm/ Bara Szilvi, Kocsis Bence, Penziás Nikolett

 

15747906_1235175676568730_7428778584654740724_n

2017.01.19

Németországban egy volt a 769 film közül, itthon azonban egy, ha meg nem is élt, de jól ismert életérzést megörökítő film látogat a mozikba. Mától látható ugyanis az Utazás apánkkal című film, amelynek két főhőse komoly feladat előtt áll: a kommunista Romániában kell döntenie nyugat és kelet között.

p04pnh50_masolata

2017.01.19

Pablo Picasso művei mindenki számára ismerősek, ám munkásságában megfigyelhető egy éles váltás, melyet gyakran figyelmen kívül hagyunk. Pedig egy rövid, mindössze tíz hétig tartó kirándulás rendkívül nagy hatást gyakorolt művészetére.

DSC_1488_Copy

2017.01.19

A kultúra mint megtartó erő – Történelmi analógiák, korunk kihívásai, feladatai a migráció tükrében címmel rendeztek konferenciát január 18-án az Országházban. Az előadók az egésznapos rendezvényen megfogalmazták, hogyan lehet válaszolni a nemzetünket érintő aktuális kihívásokra, és körvonalazták a magyarság számára kívánatos „társadalmi jövőképet.”

Székelyföldi turnéra indul születésének 100. évfordulója alkalmából Kálmán Imre A Csárdáskirálynő című operettje. A darabot január 19-én a csíkszeredai Csíki Játékszínben,20-án pedig Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Filharmónia hangversenytermében láthatja a közönség. A turné után legközelebb január 22-én a pozsonyi Hviedoslav Színházban láthatja a közönség A Csárdáskirálynőt.

Soha annyi néző nem járt még a Katona József Színházban, mint 2016-ban: a tavalyi 122 ezres nézőszám az elmúlt öt évben 50 százalékos, de 2015-höz képest is csaknem 10 százalékos növekedést mutat. A látogatói csúcs a színház előadásai iránti megnövekedett érdeklődés mellett az előadásszámok folyamatos emelkedésének köszönhető: az elmúlt évben ugyanis 668 előadást játszottak.

Madách Imrére emlékeznek január 20-án Balassagyarmaton. A Nógrád megyei ünnepségen adják át a Madách-díjat, melynek két idei kitüntetettje Szvorák Katalin Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész és Huszti Péter, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar színész, rendező.

Natura Naturata címmel Konok Tamás, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas, Prima Primissima díjas festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás január 20-án Zalaegerszegen, a Gönczi Galériában. A magyar kultúra napja zalaegerszegi rendezvénysorozatához kapcsolódó kiállítást Spiró György Kossuth-díjas író nyitja meg, a műsorban az Egerszegi Vonósnégyes közreműködik.

A legmodernebb technikákat alkalmazó berendezésekkel, játékos képességtesztekkel és színházi produkcióval is várja a közönséget a The Champion – A Bajnok című interaktív sportkiállítás április közepéig a Millenáris park D épületében. Deres Péter író OlimpIKONOK című színházi alkotását Sütő András és Vincze Márton adják elő naponta négy alkalommal. A darabot Böhm György rendezte.

A Magyar Nemzeti Múzeum különleges programokkal várja az érdeklődőket a magyar kultúra napján. A múzeum dísztermében január 22-én 15 órától A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című filmet vetítik, de a látogatók megtekinthetik az Utolsó felvonás. IV. Károly király koronázása – 1916. című kiállítást is.

Szent_Korona

Páratlan koncertre hív mindenkit a Semmelweis Vonósnégyes és a Dr. Kunitzer István Alapítvány: 2017. február 5-én, vasárnap, 15:00 és 17:00 között az orvoszenekar kíséretében különleges vendégek lépnek fel a Zeneakadémia Nagytermében. A koncertjegyek komoly támogatás jelentenek a Szent János Kórház I. Belgyógyászati – Gasztroenterológiai Osztálya számára.

Hazánkban ad koncertet december 29-én a Hágában élő Szalai Éva. A fiatal zongoraművészt a Nádor Teremben hallhatja a közönség. Egykori madridi tanára, a legendás zongoraművész-professzor, Dmitri Bashkirov így méltatta az ifjú zenészt: „Játékát lenyűgöző muzikalitása, nemes előadása és a zene iránti mélységes elkötelezettsége teszi vonzóvá”.

Budai Ilona Elindultam világ útján című kötetét mutatják be december 12-én az Óbudai Népzenei Iskolában. Érdekessége, hogy a lekottázott dalok és az emberi történetek mellé egy kis segítséget is kapnak azok a „bátrak”, akik megpróbálják elénekelni a dalokat, de nem (nagyon) tudnak kottát olvasni – a dalok megismerésében segít a könyvhöz csatolt CD-lemez – olvasható a magyaridok.hu oldalon.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma