GaleriaMegnyito_banner_728x90_002

Kulcsszó: - világok
A(z) "világok" kifejezés 1-6 találata az összes, 6 találatból.
2018.05.13

Perzsa kori, 2500 éves, emberi fejet mintázó cseréptöredéket találtak Jeruzsálemben a mai óváros melletti régészeti feltáráson. Az ókori egyiptomi, főként az otthonokat, az anyákat és a gyermekeket védelmező Bész istenség emberi vonásokat mutató fejének töredékét ábrázolja a cserép, amely egykor egy agyagedényt díszített. A Biblia szerint a perzsa korban épült újjá Jeruzsálem, amikor a babiloni fogság után megengedték a zsidók visszatérését Izrael földjére. Néhány évtizeddel korábban a babiloniak lerombolták a várost, és lakóit elhurcolták. A most talált cserép az akkoriban a perzsák uralta vidékeken divatos Bész-cserép, amely az egyiptomi mitológiából ered.

288 oldalas kötetben mutatja be Endre Béla festőművész életútját és életművét a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum. A család- és élettörténet, valamint a művész alkotásainak monografikus elemzése mellett másfélszáz festményének reprodukciója is helyet kapott a nagyalakú, magas nyomdai minőségben megjelent kötetben. A kötet szerzője, Nátyi Róbert művészettörténész szerint Endre Béla európai jelentőségű művész, akitől Tornyai János is rengeteg inspirációt meríthetett.

Összesen mintegy 70 pályázat érkezett a fesztivál felhívására, az előzsűrizést követően a nemzetközi szakemberekből álló grémium 25 film közül választotta ki a tíz győztes alkotást. A maximum háromperces filmek párkapcsolatokról, internetes zaklatásról, előítéletekről, az összetartozás-tudatról szólnak, de érintik a környezetvédelem témáját is. A győztes alkotásokat a Cannes-i Global Short Film Award mobiltelefonos szekciójának döntőjében vetítik május 25-én Franciaországban.

Március 23-án, szombaton egésznapos ingyenes programsorozattal várják az érdeklődőket a Bach Mindenkinek Fesztiválra a Gödöllő Királyi Kastélyban. Az esti nagykoncerten a Magyar Honvédség Tata Helyőrségi Zenekara lép fel Balázs Attila őrnagy és Medveczky Ádám dirigálásával, közreműködik Bábel Klára hárfaművész, Harcsa Veronika énekművész és Demeniv Mihály harmonikaművész.

Csaknem 4 millióan látogatták tavaly a Mária Terézia (1717-1780) egykori nyári rezidenciájaként épült, az UNESCO világörökségi listáján is szereplő bécsi kastélyt. Egy évvel korábban 3,8 millió fizető vendéget regisztráltak.

A régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata március 20-án az Akvárium Klubban mutatta be tavaly debütált, nagy sikerű magazinja aktuális lapszámát, amely exkluzív interjúkkal és izgalmas cikkekkel segít ráhangolódni az április 5-én kezdődő kulturális tavaszra.

20190320_YOULI_Akusztik_Horanyi_Juli_Weisz_Nandor_Gulyas_Barna

Március 24-én a ljubljanai Cankarjev Dom dísztermében példaértékű nemzetközi művészi összefogásban hangversennyel emlékeznek meg az isonzói csaták áldozatairól. A koncerten egy különleges mű, Avgust Ipavec: A zöld smaragd színei – elfelejtett szenvedés című szimfonikus költeménye hangzik el összesen mintegy 250 alkotó részvételével, a Budapesti Filharmóniai Társaság közreműködésével.

Idén 13. alkalommal rendezik meg a fiatal filmesek egyik legfontosabb eseményét, a BIG filmfesztivált, ahol évről-évre a 12 és 30 közötti korosztály nevezheti rövidfilmjeit, műfajtól függetlenül.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem is részt vesz március 22-én azon a földrészeken átívelő, 59 ország részvételével zajló Homérosz-olvasáson, amelyet a lyoni École Normale Supérieure kezdeményezett. Az SZFE volt és jelenlegi hallgatói mellett a kulturális élet meghatározó szereplői és civilek is ott lesznek a mintegy tizenkét órásra tervezett Iliász-olvasáson.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma