Ingyenes gálakoncerttel zárul június 25-én a Szolnok Masterclass nemzetközi karmester mesterkurzus a budapesti MOM Kulturális Központban. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. június 20. és 25. között rendezte meg a mesterkurzust Martfűn. Az ötnapos kurzus, valamint az azt követő koncert kiemelkedő lehetőség a karmesteri tanulmányokat folytató vagy pályájuk elején tartó magyar és külföldi fiataloknak, akik Alpaslan Ertüngealp karmester irányításával akadémiai szintű képzésben részesülnek. A hangversenyen Beethoven, Mendelssohn, Brahms, Sztravinszkij és Kodály Zoltán művei szólalnak meg a kurzus hallgatói – kínai, török, olasz, francia, svájci tehetségek – vezényletével.

Sikeres tanévet zárt június 22-én a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SzFE): a nap folyamán 12 osztály és a doktori képzés összesen 110 végzős művészétől búcsúzott el az intézmény. Hamarosan lezárul a felvételi időszak is, amelynek során idén is sokszoros túljelentkezéssel kellett szembenézni az osztályokat indító oktatóknak. A színművész szakra – Zsámbéki Gábor és Fullajtár Andrea osztályába – például negyvenötször többen jelentkeztek és hasonlóan nagy volt a túljelentkezés a Film- és Médiaintézet több képzésén is.

A Rákóczi-szabadságharc idejéből származó több mint negyven ágyúgolyót találtak a szolnoki Damjanich János Múzeum régészei június 22-én a szolnoki vár feltárása során a Szolnoki Művésztelepen. A régészek emellett egy 16. század közepén épített, eredetileg kétszintes kaszárnya feltárásán is dolgoznak.

Öt bemutatót tart a jövő évadban az Örkény István Színház, ahol a következő szezonban Bagossy László és Kovács D. Dániel, Mohácsi János, Polgár Csaba, valamint Ascher Tamás is rendez. A 2018/2019-es évad bemutatói között van a Szvetlana Alekszijevics írásai alapján készülő Secondhand – szovjetűdök című produkció, Szép Ernő Patika című darabja, A Lélek legszebb éjszakája című, Jászberényi Sándor írásai alapján készülő előadás, valamint az Éjjeli menedékhely. Mindezek mellett lesz még egy másik bemutató is, melynek címét egyelőre még nem hozták nyilvánosságra.

Minden eddigi Depeche Mode-kislemez megjelenik a jövőben vinylen. A sorozat augusztus 31-én indul az első DM-albumhoz, az 1981-ben kiadott Speak & Spellhez kapcsolódó 12” Singles anyaggal, ezt követi A Broken Frame – The 12” Singles. Az eredeti hanganyagok újrakevert és újramaszterelt verzióit a londoni Abbey Road stúdióban készítették el, a díszdobozos kiadványok limitált példányszámban lesznek elérhetők.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

20150704BGA_5861

Szemében izzó őrület, tüdejében annyi erő, hogy falakat renget, és zenekarával pillanatokon belül bennünket is megfertőz ezzel az ördöngös kabaréhangulattal. Ben Caplan és zenekara, a The Casual Smokers május 28-án visszatér a Dürer Kertbe!

Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája ezúttal egy szál zongorával, oldalán a csodálatos hangú Schoblocher Barbarával és Kiss Flórával varázsol romantikus hangulatot a Budapest Park oldalán lévő Nagyszünetbe május 21-én. Ezen a tavaszi estén a lágyabb, fülbe kúszó dallamok mellett szívbe karcoló zongorafutamokat is hallhatunk.

A világhírű Buena Vista Social Club sztárja, Eliades Ochoa gitáros, énekes a londoni Royal Albert Hall-beli koncertje után három nappal érkezik Budapestre! Az Akvárium Klubban április 28-án a magyar közönség is megtapasztalhatja, milyen is az a kubai fieszta: Grupo Patria zenekarával fülbemászó dallamokkal, vérpezsdítő ritmusokkal és kihagyhatatlan slágerekkel várja a közönséget.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma