2018.11.27

Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze kapta az idei Ratkó József-díjat. A Hangsúly Művelődési és Művészeti Alapítvány által adományozott elismerést hétfőn adták át Nyíregyházán. A kitüntetés olyan, az ország keleti, de alkotásaikkal a provincializmus fölé emelkedő, európai értékeket teremtő alkotók jutalmazására jött létre, akik esztétikai teljesítménye és erkölcsi elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen.

A méltatás szerint a költő a nemzeti identitást 1956-tól máig fenntartó és alakító, a történelem folyamatait, a magyar vidék sorsát érzékenyen értelmező, s a magyarság költészeti hagyományait korszerűen magába építő lírai világ megalkotásáért" vehette át a Ratkó József szellemi és művészi teljesítménye emlékére 1993-ban alapított alapított díjat.

Ratko_Foto_nyiregyhaza.hu

Ratkó József

Fotó nyiregyhaza.hu


Buda Ferenc 1936. november 3-án született Debrecenben, egyetemi tanulmányait a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv- és irodalom szakán végezte. Az 1956-os forradalom után írt versei közül három a hatóság kezébe került, emiatt egy év börtönre ítélték. A hatvanas években tagja volt a Hetek nevű költői csoportosulásnak, 1970-1986 között a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársa volt. 1986-tól a Forrás főmunkatársa, a Digitális Irodalmi Akadémia 2013-ban választotta tagjai közé.

Gazdag lírai költészetéért, a népköltészet és a modern líra hagyományait ötvöző formai megoldásaiért, műfordítói tevékenységéért 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2014-ben életműve elismeréseként a nemzet művésze lett. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Költészeti munkássága mellett jelentős műfordítói tevékenysége is: baskír, finn, kirgiz, lapp, mari, mordvin, török, udmurt, kazah fordításait, verseit a Kortárs, az Élet és Irodalom és az Új Írás közölte.


Buda_Ferenc_foto_MMA

Buda Ferenc

Fotó MMA


A kitüntetés annak a rendhagyó kezdeményezésnek a folytatása, amely 1983. novemberében született Ratkó József költő, Görömbei András irodalomtörténész, Nagy András László színházi rendező és Antall István rádiós újságíró kezdeményezésére. A díjjal járó 100.000 forintot, a König Róbert grafikusművész által metszett oklevelet és Kő Pál szobrászművész plakettjét eddig mások mellett Balázs József író (1993), Nagy Gáspár költő (1994), Aczél Géza költő (1995), Vári Fábián László költő, néprajzkutató (2007), Elek Tibor kritikus, irodalomtörténész, szerkesztő (2008) és Antall István újságíró (2015) kapta.


A díjátadóról készült videó az alábbi linken tekintteő meg: https://www.mediaklikk.hu/cikk/2018/11/27/ratko-jozsef-dij/


Forrás: MTI/kultura.hu

Kulcsszavak: Buda FerencRatkó-díj

csango-bal-2017-Res

2019.02.22

„Felfoghatatlan dicsőség a csángóknak, hogy a számukra elérhetetlen távolságban és magasságban lévő Budapest főváros közönségét érdekli az ő kultúrájuk. Emiatt ma már rang Moldvában csángónak lenni” – mondta a Teleki Alapítvány igazgatója az idén immár 22. alkalommal megrendezett Csángó Bálról. Diószegi Lászlóval a vitrinből kivett hagyományőrzésről és a középkori Magyar Királyság határon túl megmaradt emlékeiről is beszéltünk.

06_marclay-R

2019.02.22

A művészeti műfajok közötti átjárás egyik izgalmas területe a zene, a hang és a kép, a vizualitás viszonya, lehetséges egymásra hatása. Alább olyan kortárs fotográfusok, vizuális művészek munkáiból láthatóak, akiknek a képeire a zene nem egyszerűen csak hatással volt, hanem a hang vizuális nyelvre való le- és átfordíthatóságának lehetőségei adja azok központi témáját.

pianoplays5
2019.02.22

A Győri Balett előadása nyitotta meg a Budapesti Táncfesztivált a Nemzeti Táncszínház nemrég átadott épületében a Millenárison. Velekei László művészeti vezető egy korábban már bemutatott darabját, a PianoPlayst, és egy kifejezetten a Nemzeti Táncszínház premierjére készített, élő zenés táncjátékát, a Passage-t láthatta a publikum.

Péntektől vasárnapig rendezik meg Melbourne-ben az ausztráliai magyarság legnagyobb rendezvényét, a Hungarofest kulturális seregszemlét, amelyen mintegy 60 programmal várják az érdeklődőket. A 15. találkozót 2-3 ezer vendég keresi fel alkalmanként a Magyar Központban. A pénteki megnyitón mutatták be Domaniczky Endre Ausztrália magyar szemmel című könyvét. Fellép többek között a Székely zenekar, a melbourne-i Gyöngyösbokréta, a Fonó tánccsoport és az Aranykalász tánccsoport, valamint a Csík János vezette Esszencia. Az eseményen Kű Lajos olimpiai ezüstérmes válogatott labdarúgóval is találkozhatnak az érdeklődők.

Hetedik alkalommal tartják meg február 28. és március 3. között Kárpátalján a magyar konyha hetét, amelyen 30 étterem és vendéglátóhely kínálja a megye hat járásában kedvezményes áron magyar ételeit. A magyar kormány által is támogatott, legnagyobb kárpátaljai gasztronómiai eseménynek jelentős szerepe van abban, hogy nagy mértékben nőtt Kárpátalján a kelet-ukrajnai konfliktus miatt néhány éve visszaesett idegenforgalom. A vendéglátóhelyek február 28-án, csütörtökön 50, a következő napokon pedig 25 százalékos árengedménnyel várják a vendégeiket. A vendéglátóhelyek listája, kínálatuk és áraik megtalálhatók itt.

A nemek közötti szakadékra mutatott rá a BBC kutatása, amely szerint a tavalyi toplistás popzenei számok előadói között háromszor annyi férfi volt, mint nő. Az olyan énekesek sikere ellenére, mint Dua Lipa és Ariana Grande, a nemek közötti szakadék tovább nőtt az elmúlt évtizedben. A tavalyi száz legnépszerűbb dalból csupán 13 olyan szerepelt a toplistán, amelyet kizárólag nők adtak elő, míg 2008-ban 35 ilyen szám volt. A BBC kutatása szerint a brit toplistákon nincs kevesebb a nő, mint tíz éve, viszont a férfi előadók száma 50 százalékkal nőtt, mivel a vezető popszámok esetében nagyon gyakori lett, hogy két popsztár együttműködéséből születnek. A popzenében mindig is jelen volt ez a nemek közötti kiegyenlítetlenség, elég visszatekinteni az elmúlt hatvan év legnagyobb sztárjaira, de mára többen hangsúlyozzák, hogy a kiegyenlítetlenség ellen tenni kellene.

Bezár február végén a bonni Beethoven-ház, hogy teljesen megújult tárlattal nyisson ki újra decemberre, a zeneszerző születésének 250. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév kezdetére. A Ludwig van Beethoven (1770-1827) élettörténetét jelenleg időrendben bemutató kiállítás gyökeres átdolgozásán kívül koncertek sorával és tudományos kongresszusokkal is megemlékeznek a zeneszerző születésének jubileumáról.

A milánói központú nemzetközi bankcsoport szociális projekteket finanszíroz a bevételből. Az olaszországi, ausztriai és németországi műgyűjteményeket dobják piacra, klasszikus és kortárs műveket, köztük 19. századi remekműveket, például impresszionisták képeit. Egyes műalkotásokat helyi múzeumoknak adományoznak, emellett fiatal művészeket is pártfogolni akar a bank. Az UniCredit tavaly 72,9 millió eurót fordított szociális projektekre Olaszországban, főleg mikrohitelezésre. Idén kiterjesztik a programot más olyan országokra is, amelyekben a bank jelen van, így Magyarországra is.

A búcsújárást bemutató színpadi műsorral és hajnalig tartó táncházzal várják az érdeklődőket szombaton a 23. Csángó Bálon a budapesti Millenáris parkban.

index

Lezárult a Fashion Street Budapest, a Bartók Béla Boulevard és az ArtHungry.com Tales/ Art/Fashion művészeti pályázatsorozat első felvonása. Az eredmény: Bereczki Kata február 19-én Tales of my life címmel nyílt kiállítása.

Liszt Esz-dúr zongoraversenyének első vázlatait még ifjúkorában vetette papírra, de csak később, a weimari időszakában kezdte kidolgozni, s összesen öt változatot készített az idők során. A bemutatón Berlioz vezényletével Liszt maga játszotta a zongoraszólamot. Február 22-én a Müpában a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Liszt-estjén az olasz Mariangela Vacatello zongoraművésznő szólaltatja meg a művet.

A nemrég elhunyt Grendel Lajosra emlélezve február 21-én 19 órától Grendel-emlékestet tartanak a a felvidéki Somorján, a Mozi klubban Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, valamint N. Tóth Anikó, író, irodalomtörténész, egyetemi tanár részvételével. Tandori Dezsőre pedig két budapesti helyszínen emlékeznek ezen a héten: február 22-én 18 órától a Három Hollóban, 24-én 17 órától a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma