Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2015.07.06
Polgári Lilla

Július 5-én bezárt a CSÓK, a derűs élet festője emlékkiállítás. A február 13-án, a Várkert Bazár Testőrpalotájában nyílt tárlat utolsó látogatóját L. Simon László miniszterhelyettes köszöntötte és nyújtott át egy páros belépőjegyet A magányos cédrus – Csontváry géniusza kiállításra.

Július 5-én, vasárnap délután bezárta kapuit a CSÓK, a derűs élet festője című tárlat a Várkert Bazár Testőrpalotájában. Az utolsó látogatót L. Simon László miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára köszöntötte, valamint páros tiszteletjegyet nyújtott át A magányos cédrus – Csontváry géniusza tárlatra, amelynek a volt Honvéd Főparancsnokság ad otthont. Beszédében kiemelte a Csók István emlékkiállítás sikerét, amelyet több mint húszezren tekintettek meg február 13-i megnyitása óta.


csokzaro4


Málik Jenő és Bernáth Klára, az utolsóként érkező budapesti házaspár már régóta tervezte megnézni a tárlatot. „Tudtuk, hogy hosszú ideig lesz nyitva, aztán ma délelőtt kiderült számunkra, hogy ez az utolsó lehetőség. De nagyon örülünk, hogy így alakult és pont időben estünk be.” Hozzátették, hogy a Csontváry-tárlatot is nagyon várják.


Ezzel párhuzamosan zajlott A magányos cédrus – Csontváry géniusza megnyitója is, hiszen július 5-én volt Csontváry Kosztka Tivadar születésének évfordulója is.


csokzaro5

 

MuzeumokEjszakaja_kultura_banner_002

Csontvary_Onarckep_R

2019.06.20

100 évvel ezelőtt halt meg a legmagányosabb, leginkább különcnek számító magyar festő Csontváry Kosztka Tivadar. Az alkotás vándorútján egy misztikus élmény indítja el. Felnőtt férfiként, elismert gyógyszerészként hall egy szózatot: „Te leszel a legnagyobb Napút festő! Nagyobb Rafaellónál is.” Az életét tette fel erre a hívásra és magas művészetet megvalósító létre. Meg nem értve és számkivetve halt meg. De manapság nem tudunk szabadulni képeinek hatása alól. Titkát nem tudjuk megfejteni, a magával ragadó műveket Ludmann Mihály művészettörténésszel idézzük fel.

302363_muzeumok_ejszakaja_keptar_iseum

2019.06.20

Országszerte mintegy négyszáz intézmény várja a közönséget csaknem 2000 programmal június 22-én, a 17. Múzeumok éjszakáján, amelynek „fővárosa" Szombathely lesz. Az óriási kínálatból ajánlunk néhány helyszínt, ahová érdemes egyedül, párban vagy családostól ellátogatni szombaton.

Sou_Fujimoto

2019.06.19

A természet és az építészet harmóniáját keresi Fudzsimoto Szú. A Magyar Zene Házát tervező japán sztárépítész azt mondja: mindig az adott tér ihleti meg, a Liget közepénél izgalmasabb helyszínt pedig keresve se találna. Úgy véli: ez a jövő modellje. INTERJÚ

Magyarország Sanghaji Főkonzulátusának meghívására öt magyar alkotó mutatkozhatott be június első hétvégéjén a kínai közönségnek a kelet-kínai Hangzhouban megrendezett BudapestFest programjának részeként. A kínai közönség nagyra értékelte a magas minőségű egyedi termékeket.

Újra megnyitja kapuit az Antropos.hu Fashion&Art&Design Market június 22-én a Morrison's 2 klub fedett udvarán. Az árusítók között számos divattervező, kiegészítő-tervező, kézműves, ötvös/ékszer-készítő, festő, grafikus, digitális művész munkájával ismerkedhetnek meg a látogatók, akár el is beszélgethettek az alkotókkal, és ami a legjobban tetszik, azt meg is vásárolhatják. A belvárosi udvaron nemcsak nézelődni, illetve vásárolni lehet majd, hanem workshopokat is részt vehetnek az érdeklődők.

Reisz Gábor alkotása nyitja a rendező részvételével pénteken a Cinema Jove nemzetközi filmfesztivált a valenciai Teatre Principal-ban. A felnőtté válás kérdéseivel foglalkozó, önéletrajzi ihletésű filmet a hazai mozik decemberben mutatták be, s több mint 53 ezren váltottak rá jegyet. Nemzetközi premierje az A-kategóriás tallinni fesztiválon volt, majd a torinói fesztiválon három zsűri díjazta, Monte-Carlo filmfesztiválján elnyerte a fődíjat. A Rossz verseket a Magyar Filmakadémia négy kategóriában tüntette ki Magyar Filmdíjjal áprilisban.

A Budapesti Vonósok Kamarazenekar pénteken a Budapest Music Centerben jótékonysági koncertet adnak a vakok és gyengénlátók támogatására, így járulva hozzá ahhoz, hogy az Összhang Alapítvány túrázásra alkalmas tandem kerékpárokkal ajándékozhassa meg a Mozdulj! Kiemelten Közhasznú Egyesületet, amely augusztusban ötnapos tandemtúrát szervez a Balaton körül látássérültek számára. Az esten Bach, Vivaldi, Handel és Mozart művei szólalnak meg, közreműködik Flamich Mária szoprán, Menyhárt Zsuzsanna fuvolaművész, Szilvásy Júlia hárfaművész és Dinyés Soma csembalóművész, a koncertmester Soltész Ágnes.

A Kairó központjában, a Tahrir téren lévő múzeum több mint egy évszázada állítja ki az ókor nagy egyiptomi kincseit, egy ideje azonban túl szűkösnek mutatkozott a nagy mennyiségű és sokszínű kiállítási tárgy számára. A munkálatok célja, hogy az épület szerkezeti felújítása mellett az intézmény gazdag gyűjteményét új megvilágításban tárják a látogatók elé, és a nemzetközi elvárásoknak megfelelő szintre fejlesszék a múzeum kutatási és egyéb tevékenységét.

A szabadtéri színház eddigi fenállásának minden esztendejét egy előadás szimbolizálja idén Egerben június 27. és augusztus 19. között.

egri_csillagok

Június 27-én az AWS frontembere, Siklósi Örs mutatja be önálló projektjét az Esernyős Warm-up udvarában.

Balázs János ad ingyenes zongorakoncertet szombaton 20.00-kor a romantikus zeneirodalom legismertebb alkotóinak műveiből a Zeneakadémia előtti téren, ahol erre az estére komponált videóinstallációkat is láthatnak az érdeklődők.

Június 24.–augusztus 19. között a tízéves viszáki Tündérkertben és az alig több mint tízéves Kaszás Attila Pajta Színház (KAPSZ) programajánlatával várja vendégeit Szarvas József színművész.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma