2018.07.13

Befejeződhet a debreceni Latinovits Színház évekkel korábban félbemaradt beruházása. A Románia-Magyarország határ menti együttműködési program keretében összesen 13 millió euró forrást nyertek a színház kivitelezését is magában foglaló kulturális pályázaton – jelentette be Debrecen polgármestere, a hajdú-bihari közgyűlés, valamint a Bihar megyei Tanács elnöke a közös sajtótájékoztatón.

DEBRE20180712012


Papp László (Fidesz-KDNP), Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP) és Pásztor Sándor egyaránt azt emelte ki, hogy a program fontos eleme lesz a magyar-román kulturális kapcsolatok fejlesztésének. A várhatóan 2021-re, de legkésőbb 2022-re elkészülő színház egyik fontos helyszíne lehet az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozatnak, amennyiben az arra pályázó Debrecen elnyeri a címet.


A színházi fejlesztésnek két eleme van: ott helyezik majd el a határtérség történelmi és kulturális örökségét bemutató értéktárat és ott szervezik majd meg a Kárpát-medencei színjátszók posztgraduális képzését – emelte ki Papp László.


DEBRE20180712004


Pásztor Sándor, a Bihar megyei Tanács elnöke fontosnak tartja, hogy intézményi együttműködéssel is segítsék Debrecen Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 pályázatát, mert – mint fogalmazott – „ha Debrecen nyer, mi is nyerünk”. A közös kulturális projekt Nagyváradot érintő fejlesztési részének három „lába” van: a Szigligeti Színház és a Körös-vidéki Múzeum felújítása, illetve Váradon egy multikulturális központ létrehozása – sorolta a tanács elnöke.


Pajna Zoltán, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke szerint nyáron megtörténhet a támogatási szerződések megkötése, és a teljes pályázati dokumentáció benyújtása, illetve értékelése után jövő év közepén megkezdődhet a projektek végrehajtása.



Forrás: MTI

Fotók: Czeglédi Zsolt/MTI

MeseboltrumcajszNJ13_r

2019.02.23

Vannak mesehősök, akik gyermekek generációit el tudják varázsolni. Ilyen Rumcájsz, a becsületes cipészmester is, akinek lakóhelye, a jicini Rejtekadó erdő nagyon is valóságos helyszín. A Cseh Paradicsomnak is nevezett terület manapság is népszerű kirándulóhely. Ám a Prágától mintegy 93 km-re fekvő erdőbe látogatva nem biztos, hogy olyan remek kalandokban lenne részünk, mint a szombathelyi Mesebolt Bábszínház Rumcájsz című előadásán.

kenny-garrett

2019.02.23

Kenny Garrett Quintet, a Patricia Barber Trio, az Aguas Trio, Tóth Viktor & Mahasimbadavi Players, Mózes Tamara és Benkó Ákos, valamint az Ewiva! is fellép a negyedik alkalommal megrendezett GetCloser Jazz Festen március 29. és 31. között a MOM Kulturális Központban.

csango-bal-2017-Res

2019.02.22

„Felfoghatatlan dicsőség a csángóknak, hogy a számukra elérhetetlen távolságban és magasságban lévő Budapest főváros közönségét érdekli az ő kultúrájuk. Emiatt ma már rang Moldvában csángónak lenni” – mondta a Teleki Alapítvány igazgatója az idén immár 22. alkalommal megrendezett Csángó Bálról. Diószegi Lászlóval a vitrinből kivett hagyományőrzésről és a középkori Magyar Királyság határon túl megmaradt emlékeiről is beszéltünk.

A Duna és a Duna World csatornán élőben sugárzott döntőben a nyolc finalista mezőnyét a szakmai zsűri pontozással négyre szűkítette. Pápai Joci (dalának címe: Az én apám), az Acoustic Planet (Nyári zápor), Vavra Bence (Szótlanság) és Nagy Bogi (Holnap) közül a tévénézők választották ki a nyertest. A nézőktől Pápai Joci kapta a legtöbb szavazatot, Az én apám lett Magyarország legjobb dala, és az énekes képviselheti az országot az Eurovíziós Dalfesztiválon május 14. és 18. között Tel-Avivban.

Brit kutatók nyolc éven át tartó kutatásukra alapozva megkérdőjelezték, hogy a megalitikus kulturális emlék-hely kövei a tengeren keresztül, hajón érkeztek volna a mai Anglia területére. Azt nem vitatták eddig sem, hogy a 42 kisebb kő, a „kék kövek” egy nyugat-walesi hegységből származnak. Most bemutatták annak a két kőbányának a helyszínét, ahonnan a kövek származhatnak. Az ókori Egyiptom kőbányáitól eltérően ezeket a lelőhelyeket könnyebb volt kiaknázni, mivel természetes, függőleges oszlopokból álltak. A kutatás során emberek készítette kőeszközöket, kövek maradványait és padozatokat is találtak, melyek szintén alátámasztják a feltételezésüket. A kőbányák korát ötezer évben határozták meg. Úgy gondolják tehát, hogy Stonehenge eredetileg egy kidolgozatlan, érdes kékkő-oszlopokból készült kör volt, és a homokkő-tömbjeit csak mintegy 500 évvel később kapta.

A nemzetközi hírű szoprán, Laki Krisztina március 18. és 25. között Budapesten tart mesterkurzust. A magyar és német nyelven zajló kurzus anyagát nemzetközi repertoárból választott lied, oratórium és ária adja. Jelentkezés és további információ: lakicoursehungary@gmail.com.

Két-két trófeával a The 1975 pop-rock együttes és Calvin Harris lett a Brit Awards nagy győztese a szerdán Londonban megrendezett díjátadó gálán. A The 1975 megkapta a legjobb brit együttes díját, és A Brief Inquiry Into Online Relationships című lemezükkel ők nyerték el a legjobb brit album díját is.

Rekord számú nevezés érkezett az idei filmhétre: hét kategóriában összesen 200 filmet regisztráltak a filmelőállítók és filmalkotók. A 2019. április 22-27. között zajló 5. Magyar Filmhét a Corvin moziban lesz.

2019. február 25-én, hétfőn, 18 órától a KÉP-ÉLMÉNY kiállításhoz kapcsolódva tárgyközpontú elemzés keretében járhatják végig az érdeklődők a Capa Központ nagy kiállítóterét Frazon Zsófia etnográfus, kurátor, a Néprajzi Múzeum muzeológusa vezetésével.

kep_elmeny

Lakatos Béla zongoraművész és zeneszerző mesél a jazzről a Beyond Budapest Jazztörténeti időutazás a Belvárosban című élményséta-sorozat következő, március 9-i állomásán.

Először hallható Magyarországon Georg Friedrich Händel monumentális oratóriuma, a Joshua. Händel kései oratóriumai közül ez volt talán a legsikeresebb. A magyarországi bemutatóra február 26-án este fél 8-kor kerül sor a Zeneakadémián a Magyar Händel Társaság és Savaria Barokk Zenekar közös rendezésében. A címszerepet az Artisjus- és Junior Prima-díjas tenor, Szigetvári Dávid énekli.

A búcsújárást bemutató színpadi műsorral és hajnalig tartó táncházzal várják az érdeklődőket szombaton a 23. Csángó Bálon a budapesti Millenáris parkban.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma