NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2016.03.02
Varga Adrienn

Huszonkét fiatal képzőművész vehette át a Derkovits-ösztöndíjat a Műcsarnokban március 1-jén, ahol kiállítás is nyílt a díjazottak munkáiból. Az első- és a másodéves ösztöndíjasok alkotásait március 26-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A díjakat Dr. Hóvári János, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) főigazgatója adta át.

DSC_6288_Copy


A Derkovits Gyula festő és grafikusról elnevezett Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjat először 1955-ben hirdették meg, hogy anyagi forrást teremtsen a munka- és pénzhiányban élő művészeknek. Az ösztöndíjat kezdetektől fogva azok a harmincötödik életévüket még be nem töltött képző- és iparművészek kaphatják meg, akik tanulmányaik befejezése után önálló művészeti tevékenységet folytatnak. Az ösztöndíj azoknak nyújt támogatást, akik a felsőoktatás rendszeréből már kikerültek, de még nem teremthettek maguknak egzisztenciát.


A március 1-jén megrendezett ünnepségen a 2016-os Derkovits-ösztöndíjakat 61. alkalommal adták át, ahol Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója mondott köszöntőbeszédet, melyben kiemelte, hogy a beszámoló tárlat együtt látható a Frissen című kiállítás művészeinek munkáival, amely generációs hidat képez a fiatal és a tapasztaltabb művészek között.


„A Műcsarnoknak 1955 óta többször volt alkalma a Derko-kiállítás megrendezésére. Intézményünk nemcsak presztízsnek tartja ezt, hanem változatlanul úgy szeretné, hogy a képzőművészeti élet kánonjának helyszíne legyen” – nyitotta meg az eseményt Szegő György, majd hozzátette: „Ez nem egyszerű formális tradíció, hanem valami olyasmi, amelynek a fenntartása a magyar képzőművészeti élet számára kulcskérdés.”


DSC_6077_Copy


Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas képzőművész hangsúlyozta, hogy kellő figyelemmel méltó teret kaphatnak a fiatal képzőművészek.

„A képzőművészet jelet hagy, teret alkot és csak úgy, nemes egyszerűséggel teremt. A semmiből hoz létre valamit, vagyis varázsol. Segítsük, hogy elterjedjen minden kor művészete” – hívta fel a figyelmet Szurcsik József.


DSC_6123_Copy


Dr. Hóvári János, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) főigazgatója mielőtt átadta a díjakat, köszöntötte a fiatal díjazottakat és mindazokat, akik hozzájárultak a 2016-os képzőművészeti ösztöndíjhoz.

„Az az értékőrzés, amelyet a Derkovits-ösztöndíj világa jelent, a magyar művészeti életben olyan hagyomány marad, amelyre a 21. század is építeni fog” – mondta Dr. Hóvári János főigazgató.


DSC_6222_Copy



A pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, a MANK által működtetett szakértői kuratórium bírálja el.


Derkovits-ösztöndíjban részesült: Békési Ervin, Borsos Lőrinc és Lőrinc Lilla, valamint alkotótársuk Borsos János; Fabricius Anna, Felsmann István, Gallov Péter, Gombos Andrea, Hajas Katinka, Hardi Ágnes, Horváth Csaba Árpád, Izsák Előd, Jakatics-Szabó Veronika, Karsai Dániel, Keller Diána, Kovács Budha Tamás, Kristóf Gábor, Kútvölgyi- Szabó Áron, Martin Henrik, Molnár Zsolt, Szalay Péter, Szécsényi–Nagy Loránd.


DSC_6298_Copy


Varga Adrienn

Fotó: Csákvári Zsigmond

csuvas_02

2019.09.18

Nekünk, magyaroknak, sokkal több közünk van a törökökhöz, mint azt valaha is gondoltuk. A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány szeptember 20. és 22. között rendezi meg az első Gül Baba Kulturális Fesztivált, ahol a török-magyar kultúrából kaphat ízelítőt a színes programok iránt érdeklődő közönség. A változatos kínálatból ajánlunk most néhányat.

gyori-mark-R

2019.09.18

Győri Márk apja hippilelkész volt, az első keresztény rockbandát ő alapíotta. Ő tehénpásztornak készült, de operatőr lett, nem is akármilyen: az első magyar, aki netflixes filmet fényképezett, a Calibre című „skót Gyilkos túrát”, amely még Stephen Kingre is a frászt hozta. Dolgozott mások mellett Peter Stricklanddal (Varga Katalin balladája), Sopsits Árpáddal (A hetedik kör), a Mátyássy Áron rendezte Víkend című film fényképezéséért pedig Aranyszem-díjat kapott. Soós Tamás interjúja.

_D0A8747_Copy_1

2019.09.18

A korábbi historizáló, kissé megkövült művészettel szemben a szecesszió színes, játékos, dinamikus formákkal újította meg az építészet. A francia irányzat a burjánzó, kacskaringós természeti formákat, míg a németes a geometrikus elrendezést és a lineáris vonalakat kedvelte. A Budapest Beyond altal szervezett sétán Budapest öt ikonikus épületét jártuk be.

A magyar fővárost is érinti jövő őszi európai turnéján a Simply Red. A Mick Hucknall által vezetett világhírű brit soul-pop formáció 2020. november 23-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában, ahol Blue Eyed Soul című új stúdiólemezét mutatja be.

Szeptember 19-én A nagy könyvlopás címmel nyílik kiállítás a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban, amely a magyar kultúrtörténet egy érdekes, s ez idáig feltáratlan fejezetét mutatja be. 1959-ben a budapesti Műcsarnokban francia könyvkiállítást rendeztek: a kéthetes nyitvatartási idő végére a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A tárlat a magyar kultúrtörténetnek ezt a lappangó epizódját tárja fel, megidézve a könyvkultúra és a képzőművészet társadalmi-politikai kontextusát az ötvenes években.

Le kell bontani a Sheraton-lánc egy szállodáját Cuzco városában, mert építésekor ötszáz éves inka falakat romboltak le – döntött egy perui bíróság. Arról is döntöttek, hogy a lerombolt inka falakat újra kell építeni. A hétemeletes szállodát olyan városrészben, Cuzco történelmi belvárosában emelték, ahol az épületek magasságát két emeletben korlátozzák. A kulturális minisztérium korábban az építtetőt 2,2 millió dollárra (664 millió forint) büntette. A hatóságok 2016-ban állították le az építkezést, amikor már majdnem készen állt a szálloda. Cuzco történelmi városközpontja 1983-ban felkerült az UNESCO világörökségi listájára.

Először tartja Magyarországon éves közgyűlését a Fipresci, a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál keretében. A rangos szakmai szövetség a filmfesztivál meghívására érkezik a borsodi megyeszékhelyre. A közgyűlésre a világ 14 országából várják a filmes szakújságírókat. A Fiprescit 1930. június 6-án, Brüsszelben alapították, székhelye Münchenben van. A szervezet több mint 50 ország csaknem 400 filmkritikusát és filmújságíróját fogja össze a filmkultúra elősegítése, fejlesztése és a szakmai érdekek védelme érdekében. A szervezetnek egyéni és nemzeti szekciókhoz tartozó tagjai is lehetnek. Magyarországot a MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztálya képviseli a szervezetben.

Ötven fotón keresztül mutatja be a dél-amerikai Guyana természeti kincseit és kultúráját az a kiállítás, amely november 1-ig látható Budapesten a Zászlómúzeumban. A József körúton található időszaki tárlat képei Guyana gyönyörű tájaira, településeire és az ottani mindennapokba engednek bepillantást, de az ország népviseletével és jellegzetes guyanai termékekkel is megismerkedhetnek a látogatók. A fotók egy része Balogh László gyűjteményéből került a kiállításra, a vitrinben pedig az ország jellegzetes termékei láthatóak.

Szeptember 19-én 17 órától a világhírű természetfotós, Máté Bence tart előadást a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében.

image002

Hagyomány mai nyelven mottóval indult el a Főtér fesztivál, azaz a nagybányai magyar napok, amely szeptember 22-ig mintegy 120 programmal várja az érdeklődőket.

Több programot is kínál a következő hetekben a Rákóczi-szabadságharc emlékéve alkalmából a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Október végén útjára indítják a Rákóczi Expresszt is.

A Magyarság Házában folytatódnak a vasárnapi mesedélelőttök, lesznek könnyűzenei koncertek és az oktatási intézményeknek is kínálnak programokat.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma