NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2017.06.20

Szabó Magda művei éppen attól zseniálisak, hogy nem tudjuk eldönteni: a valóságot, a valóság egy lehetséges változatát vagy egy teljesen fiktív történetet olvasunk. Ahogyan a műveit, úgy őt magát is számos titok övezte és övezi mind a mai napig. Ezek megfejtésére tett kísérletet a Petőfi Irodalmi Múzeum Annyi titkom marad még… című tárlata.

_D0A3819_Copy


„A száz éve született Szabó Magda könyvei mind kincsesládák, melyek egytől egyig személyes történeteket rejtenek. Az Ókút mélyén, Az ajtó mögött vagy Abigél szobra alatt, a Régimódi történetben, valamely házban, valamely rejtekhelyen még több titok rejlik, mint bárhol másutt” – kezdte meg beszédét dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár. Majd elmondta: minden egyes történetben ott van a szerző, Szabó Magda is, és mindegyik történetével közelebb viszi magához az olvasót. Egy új korszakot teremtett az irodalomtörténetben, könyveinek filmes változatait pedig még azok is ismerik, akik nem szeretnek olvasni. Beszéde végén megköszönte a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) munkatársainak, hogy nemcsak műveiken keresztül, de emberi mivoltukban is megmutatják az írókat a közönségnek.


_D0A3733_Copy


A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Prőhle Gergely kiemelte: erős és határozott kurátori munka eredménye ez a tárlat, mely főként Szabó Magda művein keresztül mutatja be az írónő gazdag és hosszú életpályáját. Zárszóként pedig hozzáfűzte: Petőfi Sándorról Ki vagyok én? Nem mondom meg…, Arany Jánosról Önarckép álarcokban, míg Szabó Magdáról Annyi titkom marad még… címmel nyitottak kiállítást, törekedve arra, hogy megfejtsék ezeknek a nagy embereknek a titkait. De szerencse, hogy ez eddig még sohasem sikerült.


_D0A3796_Copy


„Egy dolog érdekelte: az életmű, a munkája. Abban a munkában ő nem volt református, konzervatív, úriközép vagy épp debreceni, amely jelzőkkel szokás közhelyesen meghatározni Szabó Magdát. Abban a munkában ő író volt, akinek egyetlen célja volt: világokat teremteni a lehető leghitelesebben” – osztotta meg gondolatait a tárlattal és az írónővel kapcsolatban Háy János József Attila-díjas író, költő. „Szükséges velejárója az írónak, hogy magánemberként is van, de senki nem ismerhette és senki nem birtokolhatta, nem volt senkié…” – folytatta, majd megjegyezte: minden alkotó sérelmekből dolgozik, Szabó Magdának pedig olyan sérelme volt, amely pakolható volt más-más mű, történet mögé úgy, hogy közben minden történeténél megőrizte a saját arcát is. „Ha megnézzük a róla készült kiálltást, látjuk ezt az impulzivitást, mely számomra is meghozta a kedvet az íráshoz. Örüljünk annak, hogy élünk, hogy ennyire gazdag lehet egy emberi élet, ahogyan gazdag és fényes volt Szabó Magda teremtett élete is.”


_D0A3817_Copy


Az írónő életébe négy kisebb teremben kapunk bepillantást, személyes tárgyakon, irodalmi alkotásain keresztül köszön vissza Szabó Magda alakja, aki valóban impulzív személyiség volt, akiből áradt az életkedv, a gyerekes csíny pedig idős korában is ott csillogott a szemében. Számos titok lengte körül az alakját, melyeket valójában mind ő teremtett. Egy kései interjúban elmondta: a Für Elise első kötete után megírja a másodikat, a valódi önéletrajzi könyvét. Ezt már sajnos nem tudta megtenni, így titkai örökre vele maradtak, a PIM tárlata azonban részletesen megmutatja Szabó Magda életét, műveit, milyen is lehetett egykor a száz éve született írónő. És ha titkait már nem is lehet megfejteni, alkotásai előtt még szabad az út.


A tárlat jövő márciusig tekinthető meg.



Fischer Viktória

Fotó: Csákvári Zsigmond

Tardy_Anna__02

2019.09.22

A 2018-ban megújult Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) a fiatal, feltörekvő művésznemzedék segítését tűzte a zászlajára – mondta el az MTI-nek adott interjújában Tardy-Molnár Anna ügyvezető.

unitarius_templom_1

2019.09.22

A budapesti belváros egyik legfurcsább építészeti meglepetése az unitárius székház a Nagy Ignác utcában. A háromemeletes bérház Budapest szívében első pillantásra nem tűnik különösebben érdekesnek, oldalbejárata azonban már jelzi: templom bújik meg a csemegebolt felett.

Monos

2019.09.21

Alejandro Landes brazil rendező Monos című háborús drámája kapta a legjobb filmnek járó Pressburger Imre-díjat szombaton a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjkiosztó gáláján.

A New Yorkban élő világhírű képzőművész Tisztító című kiállítását a Kortárs Művészeti Múzeumban láthatja a közönség, Marina Abramovic pedig a jövő szombaton a múzeum előtti téren tart előadást életéről és művészetéről. A performansz műfajának királynőj" legutóbb 1975-ben állította ki műveit Belgrádban, Jugoszláviát pedig egy 1976-os amszterdami kiállítás után hagyta el, állítása szerint végleg. A szombaton megnyíló kiállításon a művész öt évtizedes munkásságának állomásait tekinthetik meg az érdeklődők videók, filmek, írások, fotók, rajzok, festmények és performanszok formájában. Marina Abramovic leghíresebb performanszainak részleteit ismert szerbiai és nemzetközi művészek adják elő újra.

A bécsi Albertina Múzeumban nagyszabású kiállítás nyílt Albrecht Dürer munkáiból. A különleges tárlat anyagát bécsi múzeumok és más európai intézmények adták kölcsön. Dürer grafikáit ritkán lehet ilyen nagy számban megtekinteni, csak elvétve rendeznek belőlük gyűjteményes kiállítást a művek megóvása miatt. Az Albertina kiállításának szíve az a száz grafika lesz, amely a múzeum gyűjteményébe tartozik, és amely Dürer halála, 1528 óta együtt maradt.

A 21 éves, londoni David Orobosa Omoregie kapta az év legjobb brit albumának járó zenei díjat, a Mercury Prize-t. Az indoklás szerint Dave Psychodrama című debütáló anyaga generációja legmerészebb rapalbuma. Idén márciusban jelent meg, vezette a brit albumlistát és eddig 130 ezer példány fogyott belőle. Dave a díjat családjának és barátainak ajánlotta, kiemelten bátyjának, Christophernek, aki gyilkosságért életfogytig tartó börtönbüntetését tölti. Az elgondolkodtató és önelemző Psychodrama megírását az a terápia inspirálta, amelyben bátyja a börtönben részesül: az elítéltek rehabilitációját a múltjukra épülő szerepjátékkal segítik. Az 1992 óta minden évben odaítélt díj 25 ezer fonttal (9,1 millió forint) jár együtt.

A Párizs közelében fekvő Vaux-le-Vicomte-ba csütörtök éjjel álarcosok hatoltak be, megkötözték az idős tulajdonosokat, és 2 millió euró (666 millió forint) értékűre beecsült zsákmánnyal távoztak. A kastély a legnagyobb, még magántulajdonban lévő védett műemlék épület Franciaországban, évente negyedmillió látogató keresi fel. Az 1656 és 1661 között épült pompás kastélyt XIV. Lajos pénzügyminisztere, Nicolas Fouquet emeltette, magára vonva a király irigységét. A hagyomány szerint Lajost éppen az udvar tiszteletére tartott tékozló ünnepség késztette arra 1661-ben, hogy hátralévő életére bebörtönözze pénzügyminiszterét, elkobozza a kastélyt, legbecsesebb műkincseit pedig a Louvre-ba és Versailles-ba szállíttassa.

Varázslények – Mesebeli küldetés címmel képzeletbeli kalandra hív a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szombattól látogatható kiállítása. A játék során sosem látott tájakat barangolhatunk be, miközben furfangos fejtörők és mitikus kihívások teszik próbára tudásunkat és érzékeinket. A múzeum közleménye szerint a több mint 1000 négyzetméteren megvalósuló kiállítás és játék megújult látványvilággal, egyedi installációkkal, rengeteg mesés felfedeznivalóval és ajándékkal várja a kalandvágyó látogatókat. A kiállítás november 3-ig tekinthető meg a Vajdahunyadvárában.

Szeptember utolsó szombatján a csongrádi Tari László Múzeum ad otthont az országjáró Játékmustrának, ahol a múzeumi szakemberek a játékosítás terén mélyíthetik el ismereteiket.

Jatekmustra

A legnépszerűbb máltai együttes immár rendszeresen visszajár Magyarországra. Az örömzenére épülő Tribali ezúttal szeptember 28-án játszik a fővárosi Dürer Kertben.

Első alkalommal rendeznek nemzetközi Beatles-fesztivált Magyarországon: a Beatles Weekendet október 5-én az Analog Music Hallban, 6-án a Hard Rock Caféban rendezik meg.

Díjátadóval, nyílt próbákkal, színházi előadásokkal, kulisszajárásokkal ünneplik a színházak országszerte és a határon túl is a magyar dráma napját a hétvégén.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma