Banner_kultura.hu
2017. július 23.
Célzó

14192141_1404025222945113_3396994294880411257_n

1566. szeptember 7. Fiatalok és idősek számára egyaránt ismerős az évszám akár a törifüzetből, akár Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzából. Most, július 18-án a romániai Vajdahunyad váránál, a Dévai Operafesztiválon kel életre a történet Zrínyi Miklós hadvezérrel a főszerepben. Moravetz Leventével, a Zrínyi 1566 című darab író-rendezőjével beszélgettünk.
2017.02.16

„Tulajdonképpen két szürke embert látunk, de ami a bensőjükben van, az őrület” – mondta a Testről és lélekről című film karaktereiről Enyedi Ildikó. A rendezővel legújabb filmjének megszületéséről beszélgettünk, de szóba került a pályakezdés és Az én XX. századom is, valamint elhangzott a következő kívánság: „szeretném, ha minél többen megnéznék”.

Ahogy olvastam a filmről, a két szó, melyekkel leggyakrabban találkoztam a vicces és az érzelmes volt. Ez így találó? Valóban körbe lehet írni e szavakkal?

A szándékainkat mindenképpen. Majd meglátjuk, hogyan működik a moziban. A humorral kapcsolatosan van is egy nagyon jó élményem. A női főszereplő, Borbély Alexandra nagyon zárt, zárkózott nőt játszik. Ez egy nagyon nehéz, drámai szerep, neki pedig különösen az, mert Szandra gyökeresen más személyiség. Mikor odaadtam neki a forgatókönyvet, már ismerte valamennyire a karaktert, hiszen volt egy próbafelvétel, de másnap megkönnyebbülve hívott fel és elmondta, hogy milyen jó volt olvasni a könyvet és tapasztalni, hogy mennyi humor van ebben a nőben. Tehát a szándékunk valóban az volt, hogy a dráma, a humor és az érzelem is erős legyen, egyfajta érzelmi-érzéki hullámvasút. A felszínen visszafojtott az egész cselekmény, nagyon apró dolgok történnek, és nekünk azok mögött kell jó esetben éreznünk az izzást.


16730450_1584458781568422_267733438855048987_n
Fotó: Csákvári Zsigmond

 

Azt is olvastam, hogy „abszurd melodráma”. Mi adja az abszurdumot?

Van egy társasjáték, aminek az a neve, hogy „ Mi lenne, ha…?” Valaha sokat játszottuk társaságban. Mi lenne, ha két ember – két idegen, akiknek nincs is különösebb okuk kedvelni egymást – egy napon rádöbbenne, hogy ugyanazt álmodja? A Testről és lélekről esetén épp ez az alaphelyzet. Ha valami ilyesmi kiderül, amellett nem lehet csak úgy elsétálni és folytatni a mindennapi életet közömbösen egymás mellett, mint azelőtt. A filmben tulajdonképpen azt láthatjuk, hogy ez a két ember mit kezd ezzel a helyzettel. A kiindulási pont abszurd, de nem egy abszurd dráma volt a célom, hiszen csupa racionális dolog történik a filmben. Van ez a szokatlan kezdeti feltétel, mellyel két abszolút racionális és eléggé defenzív életet élő ember egyszerűen megpróbál kezdeni valamit. Mindaz, amit ők ketten tesznek, teljesen érthető, logikus, se nem elszállt, se nem ezoterikus. Mi is hasonló lépéseket tennénk. Szóval igen, van egy cseppet sem reális előfeltétel, de erre ők reális válaszokat adnak.

 

Mikor és hogy született meg az ötlet, a forgatókönyv?

Elég régen, még tíz évvel ezelőtt írtam egyetlen nagy rohamban. Az első változatát néhány hét alatt írtam meg, ami nem a megszokott munkamódszerem. Sokkal hosszabb ideig szoktam készíteni egy-egy forgatókönyvet, és sokkal többször átírom. Még mielőtt bárkinek is megmutatnám, többször átgyúrom. A Testről és lélekről esetén ez nagyon máshogy történt. Aztán amikor nekikezdtünk a munkának, összeomlott a magyarországi filmfinanszírozás, ezért félre kellett tennünk. De mikor lehetett, azonnal újrakezdtük.


tel_borbely_alexandra_5-1024x576
Fotó: immfilm.hu

 

Mi inspirálta a történetet?

Csak úgy beugrott. Maga az érzés, melyet közvetít, nagyon személyes. Az összes többi filmem esetén az volt, hogy gomolygott bennem valami, aminek kerestem egy vázat, valami alkalmas hordozó szerkezetet, ez lett azután a filmben elmesélt történet. Legtöbbször több apró részből, mozaikszerűen építkeztem, ennél viszont monolitikusan, valahogy bezuhant az egész. Épp ezért, nem is tudom igazán részekre bontani.

 

Hosszú szünet után rendezett ismét nagyjátékfilmet. Miért volt ez a nagy kihagyás?

Nehéz lenne összefoglalni, de nem az volt az oka ennek a kihagyásnak, hogy úgy döntöttem, egy darabig nem foglalkozom filmkészítéssel. Egyszerűen nem jött össze.

 

A két fő karakter mellett a helyszínválasztás is igazán meglepő: egy vágóhíd. Miért ezt a helyszínt választotta?

A két főszereplő, két suta, más-más módon sérült ember. Tulajdonképpen két szürke embert látunk, de ami a bensőjükben van, az őrület. Azt gondolom, hogy ha körülnéznénk – akár csak itt a kávézóban – és elkezdenénk visszafejteni az emberi sorsokat, sokkot kapnánk attól, hogy milyen hőstettek, drámai fordulatok, szenvedélyek, szorongások és sebek lapulnak meg akár egy ilyen kis teremben. Mindezt nem is vesszük tudomásul a mindennapi életben, valahogy illetlen is erről a témáról beszélni. A mindennapjaink szervezettsége, ez a nagyon szabályozott, civilizált, gördülékeny közlekedési mód valahogy vidám közönnyel viseltetik a benne élők elemi vágyaival és félelmeivel szemben. Ennek megjelenítéséhez alkalmasnak tűnt a vágóhíd, ami nem valami vértől iszamos, vad, sötét hely, hanem egy EU-konform, fertőtlenített, modernül gépesített, jól szervezett gyártósor. Valami derűs közönnyel nem vesz tudomást arról, ami a falai között történik. És attól függetlenül, hogy mi általában nem látjuk, mindaz, ami a tányérunkon landol, ott kezdi. És ez nap, mint nap megtörténik. Én azt mondom: tudni kell, hogy ez így zajlik. Ahogy tudni kell, hogy a nagyon racionálisan szervezett életünk keretei mögött milyen kemény drámák zajlanak.


Nevtelen2
Fotó: immfilm.hu

 

E gondolatok kapcsán felidéződött bennem Huszárik Zoltán Elégia című filmje. Lehet párhuzamot vonni a két alkotás között?

A munkatársaimmal, alkotótársaimmal nagyon sokszor megbeszéltük, és sok döntésünket befolyásolta az, hogy eldöntöttük: ez egy szerény film akar lenni. Nem egy nagy alkotói kijelentés, megnyilvánulás. Mi, a film alkotói szeretnénk visszahúzódni és hagyni a két főszereplőt cselekedni, érezni. A rendező-író itt nem közvetlenül szólítja meg a nézőt, tehát maga az attitűd nagyon különbözik Huszárikétól. A történet is józan, köznapi, véletlenül sem emelkedik semmi metaforikus magasságokba, mint az ő csodálatos filmjénél.

 

A főszereplőkhöz kapcsolódva: az ő kiválasztásuk sem szokványos, hiszen Borbély Alexandrának ez az első film főszerepe, Morcsányi Géza pedig amatőr. Hogy választotta ki a szereplőket?

Mária karaktere esetén a kiválasztott színésznőnek többféle nehezítéssel kellett dolgoznia, így nem is volt kérdés, hogy egy erős, képzett színészre van szükség. Több mint öt hónapig kerestem a női főszereplőt és csupa csodálatos, tehetséges színésznővel találkoztunk, mire végül megtalálta az embert a szerep. Szandra a kulcsjeleneteiben majdnem mindig egyedül van, emellett pedig nagyon apró rezdülésekkel kell, hogy játsszon, és nekünk ezek mögött kell éreznünk az izzást, az érzelmet, a humort. Ha egy kicsivel kevesebb, akkor eltűnik, ha egy kicsivel több, akkor bántóan sok. Szandrának tehát nagyon mélyen rá kellett hangolódnia Mária karakterére, és nagy élmény volt látni, hogy megemésztve a forgatókönyvet megszületett egy teljesen organikus személy.


Morcsányi Géza az első és egyetlen tippem volt erre a szerepre, de az esetében is hasonlóan történt a folyamat. Egyszerűen megkereste saját magában Endrét. Ez nem ő, de mégis: ez is ő, benne van, épp ezért hiteles. Ő nem egy alakítást épített fel, hanem mint Endre, hitelesen cselekedett és reagált a film helyzeteire.


Nevtelen
Fotó: immfilm.hu

 

Eddig a legújabb alkotásáról beszélgettünk, de nem szabad elfelejteni, hogy ön olyan meghatározó filmeket készített, mint Az én XX. századom, a Tamás és Juli vagy a Simon Mágus. Elmesélné, hogy indult a pályája, hogy került a mozgókép világába?

Sok minden érdekelt, de legfőképpen az, ami minden fiatalt: miképpen működik a világ, és hogy lehetne jobbá tenni. Ez máig szenvedélyesen érdekel. Ezt a témát próbáltam körbejárni különféle eszközökkel és szerencsémre megtaláltam a helyem az „Indigo” (INterDIszciplináris GOndolkodás) művészeti csoportban, amelynek tagjaként nem kellett elköteleződnöm mondjuk a szobrászat, a szociológia vagy az irodalom mellett, hanem szabadon gondolkodhattam több terület határmezsgyéjén. Ebben a csoportban mindent ki lehetett próbálni, emellett pedig fontos volt az is, ahogy a különböző profilú emberek hatottak egymásra, inspirálták egymást.

 

Ott fogalmazódott meg bennem egy ötlet, melyet színházi kísérletként szerettem volna megvalósítani, ám egy véletlennek köszönhetően film lett belőle: Xantus János barátomnak meséltem róla, és ő kérdezte, hogy miért nem csinálom meg inkább filmen, hiszen sokkal egyszerűbb lenne. Úgy találtam, hogy igaza van, ezért bementem a Balázs Béla Stúdióba, ahol egy A4-es papírra leírtam a koncepciót, és tíz nap múlva már forgathattam is. Csak ezután jelentkeztem a főiskolára, ami szintén egy hasonló véletlennek köszönhető: láttam egy hirdetést az egyik újságban arról, hogy lehet jelentkezni egy keresztféléves osztályba, és jelentkeztem. Tehát nem úgy volt, hogy készültem a felvételire és vártam, hogy mikor indul már új osztály. Egyszerűen úgy gondoltam, hogy megpróbálom, és aztán elég nagy ellenállással, de végigcsináltam a főiskolát, ám az igazi otthonom az Indigo művészcsoport és a Balázs Béla Stúdió (egész Kelet-Európa egyetlen független filmstúdiója) volt.

 

Így kerültem a mozgókép közelébe, aztán lényegében az első játékfilmem, Az én XX. századom után döntöttem el, hogy annyiféle különböző terhelést és kihívást rejt magában a filmkészítés, hogy az nekem elég.

 

Hogy született meg az első nagyjátékfilm, Az én XX. századom?

Mivel az avantgarde művészet és a kísérleti film irányából érkeztem, úgy gondoltam, hogy az a lenne a legvagányabb dolog, ha csinálnék egy igazi tradicionális kosztümös filmet, melynek mainstream története van: amolyan tévedések vígjátéka egy ikerpárral. Hát, így sikerült a próbálkozásom a konvencionális formákkal.


16684297_1583408265006807_6286956455218145153_n
Fotó: Csákvári Zsigmond

 

Hagyján, hogy elkészült a film, de azonnal jelölték is Cannes-ban, és el is hozta a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamerát. Ez hogy érintette önt?

Ennek a filmnek a készítése során még nagyon tapasztalatlan voltam, a legtöbb területen fogalmam sem volt arról, hogy mibe gyalogolok bele. Azzal sem voltam tisztában, hogy ha a film készen van, akkor elkezdődik egy másik élete. Ezért nem is izgultam amiatt, hogy kijut-e bármilyen fesztiválra vagy nyer-e díjat, inkább amiatt aggódtam, hogy működik-e majd, életre kel-e, mert ez mindig titok, az utolsó percig. Az olyan filmeknél is, amelyek igyekeznek nem kockáztatni. Akkoriban minden filmnek volt egy úgynevezett elfogadási vetítése a filmgyáron belül – na, amiatt a vetítés miatt nagyon izgultam. Az én XX. századom tele van humorral, de ha egy sznob közönség nézi, aki nagyon komolyan veszi, akkor akár néma csend is lehet a teremben. (Volt ilyenben részem, kétségbeejtő élmény volt, az utólagos meghatott gratulációk ellenére is.) A film eleje egy Buster Keaton-archív: Buster Keaton egy lángoló végű hosszú bottal megpróbál elsütni egy ágyút. Nagyon keresi, hogy hol is a gyutacs, hol tudná begyújtani, és nagy igyekezetében beledugja a fejét az ágyú csövébe, míg az égő bottal a gyutacs körül hadonászik. Erre a képre íródik ki a film címe, mellyel körülbelül le is írom, hogy mi történt a XX. században. Ez egy nagyon vicces jelenet, és máig emlékszem, hogy a fiatal filmrendező, Kamondi Zoltán az első sorban ült a földön és hangosan felnevetett, melynek hatására ettől kezdve mindenki megengedte magának a nevetést, ha vicceset látott. Ez egy szenzációs vetítés volt, nagyon erősen megmaradt bennem, hiszen az évekig tartó munka után az ember ott állt és várta, hogy amit készített, működik-e. És működött. Csodálatos élmény volt.

 

Több díjat is kapott már. Mit jelentenek az ön számára ezek az elismerések?

Az ember társas lény. Nézzünk egy egyszerű példát: ha mondjuk süt egy tál pogácsát és kiteszi a vendégek elé, akkor így kommunikál a közösséggel, a többiekkel. És ugyanezt teszi, ha készít egy filmet. Ha szeretik, annak egy kritika vagy egy díj kézzelfogható bizonyítéka, melynek hatására az ember úgy érzi, helye van a közösségben, szükség van rá, nem hiábavaló a léte. Az a fajta szeretet és kommunikációs vágy, mely egy többéves munkára sarkall valakit, szintén szeretetet és kommunikációt generál, és ezáltal az ember léte igazolást nyer. Tehát igenis fontosak a díjak és a kritikák. De olyan is volt, hogy elszúrtam valamit, fontos dolgot, például az egyébként szerintem egész jó Bűvös vadász című filmemben. Ott a negatív kritika, ha értő volt, ugyanúgy jólesett – valahogy biztosított arról is, hogy a dicséret is valódi, hogy egy nyelven beszélünk a közönség és én, hogy valódi a kommunikáció, hogy jól érzékelem a világot. Az fájdalmas és nehezen feldolgozható, ha valami, amit nagyon jónak tart az ember, és a személyes visszajelzések is ezt igazolják, valami bántó, sommás módon van elintézve. Szerencsére zömében méltányos és felelős visszajelzéseket kaptam a munkáimra. Ami furcsa, hogy ha egy díj már megvan, egyfajta szorongással tölt el – valamiért a halálra figyelmeztet.

 

Most mégsem lehet elkerülni a díjhoz kapcsolódó érzelmeket, hiszen a Testről és lélekről világpremierje a Berlinale hivatalos versenyprogramjában volt. Hogy érintette a jelölés?

Rengeteget kell küzdenie egy filmnek azért, hogy eljusson a nézőkig. Hogy tudjanak róla, hogy létezik, és meg akarják nézni. Eljutni addig a pontig, hogy a film egyáltalán mérlegre kerüljön – hogy az emberek eldönthessék, tetszik-e nekik vagy sem – iszonyatosan nagy munka, melyben egy fesztivál sokat tud segíteni. Úgyhogy nagyon örülök, hogy versenyben vagyunk. Egyszerűen csak szeretném, ha minél többen megnéznék.

 

Készítette: Tóth Eszter

kad2017

Gyertya2
2017.07.22

Idén is megrendezik augusztus 17. és 20. között az ország legnagyobb nemzetközi kézműves fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. Az esemény fő témája a hímzés, a díszvendég pedig Mongólia lesz, de több országból érkeznek még kézművesek. A reformáció 500. évfordulójáról országos kiállítással emlékeznek meg és nemzetközi kovácstalálkozót is tartanak.

2017.julius_16-20._ISONZO_EXPRESS_734

2017.07.22
Az Isonzó Expressz befejezte kegyeleti körútját július 20-án éjjel. A nosztalgiavonat három éve, minden nyáron elindul, hogy utasai megemlékezzenek az isonzói csatákban elesett magyar katonákról. Az idei évben az utazók a szlovén és az olasz frontvonalakon, illetve több múzeumban emlékezhettek meg szeretteikről, ugyanis nagyon sokan a személyes kötődés miatt keltek útra.

MV4

2017.07.21
„Nagy örömmel veszünk részt minden olyan eseményen, ahol a hagyományos múzeumi keretektől kicsit megszabadulva más fórumokon is képviselhetjük intézményünk üzeneteit” – fogalmazta meg dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója. Egyedüli múzeumként vesznek részt a 2017-es Művészetek Völgye fesztiválon, ahol két helyszínnel és izgalmas programokkal várják a közönséget.

A Cirque du Sziget nevű programhelyszín már bemutatkozásakor magasra tette a mércét, azóta is minden évben nagyszerű hazai és nemzetközi újcirkuszi produkciókat állít színpadra. Az egyre növekvő érdeklődés kiszolgálására idén már egy majd’ 1000 főt befogadni képes sátrat állítanak fel a szabadtéri színpad mellett, és a fesztivál fennállásának 25. évfordulója alkalmából az eddigieknél is sokszínűbb és nemzetközibb programra számíthatnak a látogatók.

A Soweto Gospel Choir ad koncertet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon július 23-án este: a dél-afrikai kórus a gospelt, a spirituálét, a reggae-t és a populáris műfajokat ötvözi örömzenéjében, amely először hallható Magyarországon. A több mint negyven főből álló, egyedülállóan színes formáció megalakulásának 15. évfordulóját ünnepli az idén.

A Dorog központjában lévő Reimann-altáró szomszédságában a térség 230 éves bányászatát és ipartörténeti örökségét bemutató kiállítótér épül 250 millió forintos uniós támogatás segítségével. Az épületben egy száz négyzetméteres terepmodell segítségével interaktív és hiteles környezetben mutatják be a dorogi szénmezőkhöz kapcsolódó bányászat történetét, a település szerkezetének változását és a tevékenység hatását a környék lakóinak életmódjára, kultúrájára.

Török Ferenc 1945 című alkotása nyerte el a holokauszttal kapcsolatos művészi alkotásoknak járó Avner Salev Jad Vasem elnöki díjat a 31. Jeruzsálemi Filmfesztiválon. „Mindenkit érdekelt ez Izraelben, nagyon szeretik, mert úgy érzik, a film új szempontot mutat be. Mindenki azt kérdezi, miért nem húsz éve készült el ez a film, miért csak most” – mondta Török Ferenc rendező az MTI jeruzsálemi tudósítójának a július 19-ei vetítés után.

Több mint száz programmal várja a látogatókat a 25. Váci Világi Vigalom július 21. és 23. között. A háromnapos összművészeti fesztiválon könnyű- és komolyzenei koncertek, kiállítások, színházi előadások lesznek, de egyebek mellett gladiátor- és kutyás bemutatón, valamint kézműves foglalkozáson is részt vehetnek az érdeklődők. A programok ingyenesek, a részletekről a www.vacivigalom.hu oldalon lehet tájékozódni.

unnamed

Életművének legmarkánsabb darabjait csokorba kötve nagyszabású koncerttel emlékeznek meg barátok, kollégák, pályatársak a tavaly elhunyt Somló Tamásról, aki most töltené be 70. életévét. A „Somló Cirqsz” a Sziget -1. napján, augusztus 9-én várja a nagyérdeműt a Magic Mirror sátorban.

somlocirqsz

A Vazul vére címmel 2014-ben bemutatott történelmi rockopera az I. István királyunk halála körüli zavaros időket eleveníti fel. A Magyar Királyság történetének ezt az – ellentmondásokkal és rejtélyekkel teli – időszakát hitelesen és politikailag semlegesen ábrázolja az elkészült zenés színpadi mű. A darabot 2017. július 16-án, 20:30-kor láthatják az érdeklődők a Csillebérci Szabadtéri Színházban.

Szenzációs, országokat átölelő és világraszóló utcaszínházi premierrel indul a jubileumi Sziget Nagy Utcaszínház produkciója. Premier augusztus 9-én, a Sziget -1. napján. Nem érdemes kihagyni!

A francia-amerikai énekes, Madeleine Peyroux világi himnuszokkal, új lemezének anyagával mutatkozik be végre a magyar közönség előtt is. A MoMKult színpadán lép fel július 4-én a Secular Hymns című albumával, amely egészen különleges keverékét nyújtja a megszentelt és a profán daloknak.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma