Ferenczy-banner

2017. március 29.
Célzó

14435401_723829147767677_2233488756730410214_o

Zrínyi Ilona alakja még ma is oly meghatározó, mint amilyen száz-kétszáz évvel ezelőtt volt. A legtöbben azonban csupán mint Munkács védőjét ismerik. Keveset tudnak arról, hogy mennyire művelt asszony volt, milyen sokat kellett szenvednie, és mégis egész élete során milyen határozott, milyen erős maradt. A Zrínyi Ilonáról készült monodráma többek között ezeket hivatott bemutatni.

2017.02.16

„Tulajdonképpen két szürke embert látunk, de ami a bensőjükben van, az őrület” – mondta a Testről és lélekről című film karaktereiről Enyedi Ildikó. A rendezővel legújabb filmjének megszületéséről beszélgettünk, de szóba került a pályakezdés és Az én XX. századom is, valamint elhangzott a következő kívánság: „szeretném, ha minél többen megnéznék”.

Ahogy olvastam a filmről, a két szó, melyekkel leggyakrabban találkoztam a vicces és az érzelmes volt. Ez így találó? Valóban körbe lehet írni e szavakkal?

A szándékainkat mindenképpen. Majd meglátjuk, hogyan működik a moziban. A humorral kapcsolatosan van is egy nagyon jó élményem. A női főszereplő, Borbély Alexandra nagyon zárt, zárkózott nőt játszik. Ez egy nagyon nehéz, drámai szerep, neki pedig különösen az, mert Szandra gyökeresen más személyiség. Mikor odaadtam neki a forgatókönyvet, már ismerte valamennyire a karaktert, hiszen volt egy próbafelvétel, de másnap megkönnyebbülve hívott fel és elmondta, hogy milyen jó volt olvasni a könyvet és tapasztalni, hogy mennyi humor van ebben a nőben. Tehát a szándékunk valóban az volt, hogy a dráma, a humor és az érzelem is erős legyen, egyfajta érzelmi-érzéki hullámvasút. A felszínen visszafojtott az egész cselekmény, nagyon apró dolgok történnek, és nekünk azok mögött kell jó esetben éreznünk az izzást.


16730450_1584458781568422_267733438855048987_n
Fotó: Csákvári Zsigmond

 

Azt is olvastam, hogy „abszurd melodráma”. Mi adja az abszurdumot?

Van egy társasjáték, aminek az a neve, hogy „ Mi lenne, ha…?” Valaha sokat játszottuk társaságban. Mi lenne, ha két ember – két idegen, akiknek nincs is különösebb okuk kedvelni egymást – egy napon rádöbbenne, hogy ugyanazt álmodja? A Testről és lélekről esetén épp ez az alaphelyzet. Ha valami ilyesmi kiderül, amellett nem lehet csak úgy elsétálni és folytatni a mindennapi életet közömbösen egymás mellett, mint azelőtt. A filmben tulajdonképpen azt láthatjuk, hogy ez a két ember mit kezd ezzel a helyzettel. A kiindulási pont abszurd, de nem egy abszurd dráma volt a célom, hiszen csupa racionális dolog történik a filmben. Van ez a szokatlan kezdeti feltétel, mellyel két abszolút racionális és eléggé defenzív életet élő ember egyszerűen megpróbál kezdeni valamit. Mindaz, amit ők ketten tesznek, teljesen érthető, logikus, se nem elszállt, se nem ezoterikus. Mi is hasonló lépéseket tennénk. Szóval igen, van egy cseppet sem reális előfeltétel, de erre ők reális válaszokat adnak.

 

Mikor és hogy született meg az ötlet, a forgatókönyv?

Elég régen, még tíz évvel ezelőtt írtam egyetlen nagy rohamban. Az első változatát néhány hét alatt írtam meg, ami nem a megszokott munkamódszerem. Sokkal hosszabb ideig szoktam készíteni egy-egy forgatókönyvet, és sokkal többször átírom. Még mielőtt bárkinek is megmutatnám, többször átgyúrom. A Testről és lélekről esetén ez nagyon máshogy történt. Aztán amikor nekikezdtünk a munkának, összeomlott a magyarországi filmfinanszírozás, ezért félre kellett tennünk. De mikor lehetett, azonnal újrakezdtük.


tel_borbely_alexandra_5-1024x576
Fotó: immfilm.hu

 

Mi inspirálta a történetet?

Csak úgy beugrott. Maga az érzés, melyet közvetít, nagyon személyes. Az összes többi filmem esetén az volt, hogy gomolygott bennem valami, aminek kerestem egy vázat, valami alkalmas hordozó szerkezetet, ez lett azután a filmben elmesélt történet. Legtöbbször több apró részből, mozaikszerűen építkeztem, ennél viszont monolitikusan, valahogy bezuhant az egész. Épp ezért, nem is tudom igazán részekre bontani.

 

Hosszú szünet után rendezett ismét nagyjátékfilmet. Miért volt ez a nagy kihagyás?

Nehéz lenne összefoglalni, de nem az volt az oka ennek a kihagyásnak, hogy úgy döntöttem, egy darabig nem foglalkozom filmkészítéssel. Egyszerűen nem jött össze.

 

A két fő karakter mellett a helyszínválasztás is igazán meglepő: egy vágóhíd. Miért ezt a helyszínt választotta?

A két főszereplő, két suta, más-más módon sérült ember. Tulajdonképpen két szürke embert látunk, de ami a bensőjükben van, az őrület. Azt gondolom, hogy ha körülnéznénk – akár csak itt a kávézóban – és elkezdenénk visszafejteni az emberi sorsokat, sokkot kapnánk attól, hogy milyen hőstettek, drámai fordulatok, szenvedélyek, szorongások és sebek lapulnak meg akár egy ilyen kis teremben. Mindezt nem is vesszük tudomásul a mindennapi életben, valahogy illetlen is erről a témáról beszélni. A mindennapjaink szervezettsége, ez a nagyon szabályozott, civilizált, gördülékeny közlekedési mód valahogy vidám közönnyel viseltetik a benne élők elemi vágyaival és félelmeivel szemben. Ennek megjelenítéséhez alkalmasnak tűnt a vágóhíd, ami nem valami vértől iszamos, vad, sötét hely, hanem egy EU-konform, fertőtlenített, modernül gépesített, jól szervezett gyártósor. Valami derűs közönnyel nem vesz tudomást arról, ami a falai között történik. És attól függetlenül, hogy mi általában nem látjuk, mindaz, ami a tányérunkon landol, ott kezdi. És ez nap, mint nap megtörténik. Én azt mondom: tudni kell, hogy ez így zajlik. Ahogy tudni kell, hogy a nagyon racionálisan szervezett életünk keretei mögött milyen kemény drámák zajlanak.


Nevtelen2
Fotó: immfilm.hu

 

E gondolatok kapcsán felidéződött bennem Huszárik Zoltán Elégia című filmje. Lehet párhuzamot vonni a két alkotás között?

A munkatársaimmal, alkotótársaimmal nagyon sokszor megbeszéltük, és sok döntésünket befolyásolta az, hogy eldöntöttük: ez egy szerény film akar lenni. Nem egy nagy alkotói kijelentés, megnyilvánulás. Mi, a film alkotói szeretnénk visszahúzódni és hagyni a két főszereplőt cselekedni, érezni. A rendező-író itt nem közvetlenül szólítja meg a nézőt, tehát maga az attitűd nagyon különbözik Huszárikétól. A történet is józan, köznapi, véletlenül sem emelkedik semmi metaforikus magasságokba, mint az ő csodálatos filmjénél.

 

A főszereplőkhöz kapcsolódva: az ő kiválasztásuk sem szokványos, hiszen Borbély Alexandrának ez az első film főszerepe, Morcsányi Géza pedig amatőr. Hogy választotta ki a szereplőket?

Mária karaktere esetén a kiválasztott színésznőnek többféle nehezítéssel kellett dolgoznia, így nem is volt kérdés, hogy egy erős, képzett színészre van szükség. Több mint öt hónapig kerestem a női főszereplőt és csupa csodálatos, tehetséges színésznővel találkoztunk, mire végül megtalálta az embert a szerep. Szandra a kulcsjeleneteiben majdnem mindig egyedül van, emellett pedig nagyon apró rezdülésekkel kell, hogy játsszon, és nekünk ezek mögött kell éreznünk az izzást, az érzelmet, a humort. Ha egy kicsivel kevesebb, akkor eltűnik, ha egy kicsivel több, akkor bántóan sok. Szandrának tehát nagyon mélyen rá kellett hangolódnia Mária karakterére, és nagy élmény volt látni, hogy megemésztve a forgatókönyvet megszületett egy teljesen organikus személy.


Morcsányi Géza az első és egyetlen tippem volt erre a szerepre, de az esetében is hasonlóan történt a folyamat. Egyszerűen megkereste saját magában Endrét. Ez nem ő, de mégis: ez is ő, benne van, épp ezért hiteles. Ő nem egy alakítást épített fel, hanem mint Endre, hitelesen cselekedett és reagált a film helyzeteire.


Nevtelen
Fotó: immfilm.hu

 

Eddig a legújabb alkotásáról beszélgettünk, de nem szabad elfelejteni, hogy ön olyan meghatározó filmeket készített, mint Az én XX. századom, a Tamás és Juli vagy a Simon Mágus. Elmesélné, hogy indult a pályája, hogy került a mozgókép világába?

Sok minden érdekelt, de legfőképpen az, ami minden fiatalt: miképpen működik a világ, és hogy lehetne jobbá tenni. Ez máig szenvedélyesen érdekel. Ezt a témát próbáltam körbejárni különféle eszközökkel és szerencsémre megtaláltam a helyem az „Indigo” (INterDIszciplináris GOndolkodás) művészeti csoportban, amelynek tagjaként nem kellett elköteleződnöm mondjuk a szobrászat, a szociológia vagy az irodalom mellett, hanem szabadon gondolkodhattam több terület határmezsgyéjén. Ebben a csoportban mindent ki lehetett próbálni, emellett pedig fontos volt az is, ahogy a különböző profilú emberek hatottak egymásra, inspirálták egymást.

 

Ott fogalmazódott meg bennem egy ötlet, melyet színházi kísérletként szerettem volna megvalósítani, ám egy véletlennek köszönhetően film lett belőle: Xantus János barátomnak meséltem róla, és ő kérdezte, hogy miért nem csinálom meg inkább filmen, hiszen sokkal egyszerűbb lenne. Úgy találtam, hogy igaza van, ezért bementem a Balázs Béla Stúdióba, ahol egy A4-es papírra leírtam a koncepciót, és tíz nap múlva már forgathattam is. Csak ezután jelentkeztem a főiskolára, ami szintén egy hasonló véletlennek köszönhető: láttam egy hirdetést az egyik újságban arról, hogy lehet jelentkezni egy keresztféléves osztályba, és jelentkeztem. Tehát nem úgy volt, hogy készültem a felvételire és vártam, hogy mikor indul már új osztály. Egyszerűen úgy gondoltam, hogy megpróbálom, és aztán elég nagy ellenállással, de végigcsináltam a főiskolát, ám az igazi otthonom az Indigo művészcsoport és a Balázs Béla Stúdió (egész Kelet-Európa egyetlen független filmstúdiója) volt.

 

Így kerültem a mozgókép közelébe, aztán lényegében az első játékfilmem, Az én XX. századom után döntöttem el, hogy annyiféle különböző terhelést és kihívást rejt magában a filmkészítés, hogy az nekem elég.

 

Hogy született meg az első nagyjátékfilm, Az én XX. századom?

Mivel az avantgarde művészet és a kísérleti film irányából érkeztem, úgy gondoltam, hogy az a lenne a legvagányabb dolog, ha csinálnék egy igazi tradicionális kosztümös filmet, melynek mainstream története van: amolyan tévedések vígjátéka egy ikerpárral. Hát, így sikerült a próbálkozásom a konvencionális formákkal.


16684297_1583408265006807_6286956455218145153_n
Fotó: Csákvári Zsigmond

 

Hagyján, hogy elkészült a film, de azonnal jelölték is Cannes-ban, és el is hozta a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamerát. Ez hogy érintette önt?

Ennek a filmnek a készítése során még nagyon tapasztalatlan voltam, a legtöbb területen fogalmam sem volt arról, hogy mibe gyalogolok bele. Azzal sem voltam tisztában, hogy ha a film készen van, akkor elkezdődik egy másik élete. Ezért nem is izgultam amiatt, hogy kijut-e bármilyen fesztiválra vagy nyer-e díjat, inkább amiatt aggódtam, hogy működik-e majd, életre kel-e, mert ez mindig titok, az utolsó percig. Az olyan filmeknél is, amelyek igyekeznek nem kockáztatni. Akkoriban minden filmnek volt egy úgynevezett elfogadási vetítése a filmgyáron belül – na, amiatt a vetítés miatt nagyon izgultam. Az én XX. századom tele van humorral, de ha egy sznob közönség nézi, aki nagyon komolyan veszi, akkor akár néma csend is lehet a teremben. (Volt ilyenben részem, kétségbeejtő élmény volt, az utólagos meghatott gratulációk ellenére is.) A film eleje egy Buster Keaton-archív: Buster Keaton egy lángoló végű hosszú bottal megpróbál elsütni egy ágyút. Nagyon keresi, hogy hol is a gyutacs, hol tudná begyújtani, és nagy igyekezetében beledugja a fejét az ágyú csövébe, míg az égő bottal a gyutacs körül hadonászik. Erre a képre íródik ki a film címe, mellyel körülbelül le is írom, hogy mi történt a XX. században. Ez egy nagyon vicces jelenet, és máig emlékszem, hogy a fiatal filmrendező, Kamondi Zoltán az első sorban ült a földön és hangosan felnevetett, melynek hatására ettől kezdve mindenki megengedte magának a nevetést, ha vicceset látott. Ez egy szenzációs vetítés volt, nagyon erősen megmaradt bennem, hiszen az évekig tartó munka után az ember ott állt és várta, hogy amit készített, működik-e. És működött. Csodálatos élmény volt.

 

Több díjat is kapott már. Mit jelentenek az ön számára ezek az elismerések?

Az ember társas lény. Nézzünk egy egyszerű példát: ha mondjuk süt egy tál pogácsát és kiteszi a vendégek elé, akkor így kommunikál a közösséggel, a többiekkel. És ugyanezt teszi, ha készít egy filmet. Ha szeretik, annak egy kritika vagy egy díj kézzelfogható bizonyítéka, melynek hatására az ember úgy érzi, helye van a közösségben, szükség van rá, nem hiábavaló a léte. Az a fajta szeretet és kommunikációs vágy, mely egy többéves munkára sarkall valakit, szintén szeretetet és kommunikációt generál, és ezáltal az ember léte igazolást nyer. Tehát igenis fontosak a díjak és a kritikák. De olyan is volt, hogy elszúrtam valamit, fontos dolgot, például az egyébként szerintem egész jó Bűvös vadász című filmemben. Ott a negatív kritika, ha értő volt, ugyanúgy jólesett – valahogy biztosított arról is, hogy a dicséret is valódi, hogy egy nyelven beszélünk a közönség és én, hogy valódi a kommunikáció, hogy jól érzékelem a világot. Az fájdalmas és nehezen feldolgozható, ha valami, amit nagyon jónak tart az ember, és a személyes visszajelzések is ezt igazolják, valami bántó, sommás módon van elintézve. Szerencsére zömében méltányos és felelős visszajelzéseket kaptam a munkáimra. Ami furcsa, hogy ha egy díj már megvan, egyfajta szorongással tölt el – valamiért a halálra figyelmeztet.

 

Most mégsem lehet elkerülni a díjhoz kapcsolódó érzelmeket, hiszen a Testről és lélekről világpremierje a Berlinale hivatalos versenyprogramjában volt. Hogy érintette a jelölés?

Rengeteget kell küzdenie egy filmnek azért, hogy eljusson a nézőkig. Hogy tudjanak róla, hogy létezik, és meg akarják nézni. Eljutni addig a pontig, hogy a film egyáltalán mérlegre kerüljön – hogy az emberek eldönthessék, tetszik-e nekik vagy sem – iszonyatosan nagy munka, melyben egy fesztivál sokat tud segíteni. Úgyhogy nagyon örülök, hogy versenyben vagyunk. Egyszerűen csak szeretném, ha minél többen megnéznék.

 

Készítette: Tóth Eszter

Hammerstein_Judit
2017.03.28

Idén 100 éves az intézményesült kulturális diplomácia. De vajon melyik volt az első kulturális intézetünk külföldön? Többek között erről, a nemzetközi könyvvásárokon való szereplésről és az Amerikában turnézó Moholy-Nagy-kiállításról is beszélgettünk a Balassi Intézetet irányító Hammerstein Judit külföldi magyar intézetekért és nemzetközi oktatási kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárral. INTERJÚ

_D0A4308_Copy

2017.03.28

A Filharmónia Magyarország, felelevenítve a nagy sikerű, egy egész ország által figyelemmel kísért nemzetközi karmesterversenyek hagyományát, többfordulós karmesterversenyt rendez. Eddig több mint száz jelentkezőt regisztráltak a világ 26 különböző országából, de május 1-jéig még nyitott a jelentkezés – jelentették be március 28-án az Erkel Színházban rendezett sajtótájékoztatón.

F__CI195609220136

2017.03.28

A magyar puszták népéhez hozzáférni nehezebb vállalkozás, mint egy közép-afrikai törzs tanulmányozása. Honnan tudhatjuk akkor, hogyan éltek a gyakran több száz főből álló, cselédotthonokban lakó pusztaiak? Úgy, hogy egyik kiváló írónk, Illyés Gyula mesél róluk: visszaemlékezve saját gyerekkorára. Induljunk útra vele, olvassuk együtt a Puszták népét.

Megjelent Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester és zeneszerző A Tribute című kétlemezes kiadványa a Hungaroton gondozásában. Az első lemezen Kocsis Zoltán többek között Kodály Zoltán Székely keserves, Liszt Ferenc Csárdás obstiné, Szergej Rahmanyinov E-dúr prelűd és Frédéric Chopin g-moll ballada című művét adja elő.

Kilenc ország – köztük India, Indonézia és Kína – társulatainak és bábművészeinek részvételével nemzetközi árnyjáték fesztivált rendeznek április 21. és 25. között Pécsett – hangzott el az eseményt beharangozó március 27-ei sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen. Az eseményen összesen nyolc árnyjáték-előadást láthat majd a közönség.

Silver Hugo-díjat ítélt oda a nemzetközi zsűri a Bartók Világversenyt és Fesztivált ajánló kisfilm alkotóinak az 53. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál televíziós versenyében a Reklámfilm/Individual Commercials főkategóriában. A film írója és kreatív producere a Bartók Világverseny kialakítását is jegyző Szabó Stein Imre, rendezője Géczy Dávid.

Kincses Kecskemét címmel egyedülálló, az elmúlt tíz évben feltárt régészeti és történeti műtárgyakból válogatott kiállítás nyílt március 24-én a Cifrapalotában. A tárlaton bemutatott tárgyak többségét a nagyközönség most láthatja először. A kiállítás jelentős időszakot ölel fel: a Krisztus előtti 6. évezredtől az 1940-50-es évek helytörténeti jellegű gyűjtéséig számos történelmi korszakot átível.

Megjelent a Gyula anno. könyvsorozat harmadik kötete, a Gyulai Évszázadok Alapítvány Kóhn Dávid 1937-es könyvét adta ki „újragondolt” formában. A Gyula város utcái és terei című kötet olvasmányos formában, 144 oldalon szól a kor és a századelő gyulai polgárairól, vendéglőiről, szállodáiról, történeteket mesél el a városrészekről és az ott élő emberekről.

Ötéves fennállását ünnepli márciusban a hazai művészeti szcéna jelentős kommunikációs ügynöksége, a kortársPRos. A minőségi kultúra elkötelezett támogatójaként hangsúlyosan a színházi, a komolyzenei, a képző- és a táncművészeti, valamint a filmes területeken tevékenykedik, és meghatározó művészek álmait igyekszik szakmai tudással párosítva megvalósítani.

16998717_804784429670478_6826525929856118752_n_masolata

A Jazzműhely sorozat következő főszereplője Kézdy Luca, a magyar jazz középnemzedékének első számú hegedűse, aki a műfajok helyett inkább a sokszínűség mellett kötelezte el magát. Koncertje – melyre március 29-én kerül sor – is a műfaji nyitottság elve mentén épül majd fel. Az est során pedig kiváló magyar és nemzetközi vendégzenészek lesznek segítségére.

Magyarországon egyedülálló művészeti kezdeményezésként, üzleti, kulturális és diplomáciai szereplők összefogásának köszönhetően kezdte meg működését az a Magyarországi Német Művészeti Alap, amelynek elsődleges célja a német kortárs képzőművészet hazai jelenlétének erősítése és a német-magyar kulturális kapcsolatok támogatása.

A Mozaik Múzeumtúra keretében iskolai edukációs múzeumpedagógiai programsorozat indul március 21-én a XV. kerületi Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskolában. „A Mozaik Múzeumtúra program keretében a diákok számára helybe visszük a múzeumi élményeket” – fogalmazott Makranczi Zsolt, a programot összefogó Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma